David Krentz a Facebook-ján megosztott még pár meg nem valósított jelenetet a Dinosaur Revolution-ből, plusz pár gyönyörűséges őslénymodellt, amik sajnos szintén nem kerültek be a kész műsorba: Iguanodon, Psittacosaurus, Rapenomamus és Raptorex.
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a filmbéli dinók mégsem fognak beszélni, legalábbis a közreműködő paleontológusoknak nem mondták, hogy beszélnének... inkább narráció lesz.
Úgy olvasom, elég sokat vitáztak azon, hogy milyen erős legyen az antropomorfizáció -- próbálták minél madárszerűbbre venni a formát, de a készítők mégis az emlősszerű viselkedésmód felé hajlottak, lévén a nézők így jobban tudnak azonosulni a dinószereplőkkel.
A pikkelyes zsarnokgyíkokra pedig az a magyarázat, hogy amikor megtervezték a filmbéli kinézetüket (úgy jó 2-3 éve), még az a nézet volt elfogadott, hogy ezek nem voltak tollasak.
Végtére is kicsiknek való, a főszereplőket meg tudtommal azelőtt tervezték meg, hogy konzultáltak volna a tudósokkal. Azoknak reklámképesnek kellett kenniük, de a mellékszereplőkhöz már segítségül hívták a szakértőket. Azok többségben tollasak, már ha olyan fajról van szó.
Szerintem egyfajta kis óvodásoknak szánt paleontológiai bevezető kurzusnak elmegy. Már a bemutatott fajgazdagság is elismerésre méltó (olyan őslények szerepelnek néha, amikről nem is hallottam), és többször is a gyerekek fejébe sulykolják, hogy a madarak dinók. Ezt nem úgy mondom, mintha nézném, csak olvastam...
A T-Rex Expressz pedig elég népszerű a dinófanatikusok körében. Nagyobb oktató értéke van, mint az utóbbi idők Discovery-s vagy NatGeo-s produktumainak.
Nekem semmi bajom nincs egy mese szerű dokk filmmel, ha a célközönség a gyerekek és nem parasztvakítást raknak bele, mint abba a vonatos szarba. Egy részt megnéztem. Agy faszt kaptam. XD "Volt egyszer az ember"-hez hasonló az ami szerintem jó lenne.
Mivel még egyelőre elég vitatott a későbbi ceratopsidák szőrössége, én el tudom ezt nézni. Eleve már szinte az csoda, hogy egy mozifilmben szerepel tollas Troodon.
A párhuzam a March-féle műsorral jogos. Igazából ahogy másodszorra is megnéztem a videót, egyfolytában csak hasonlóságokat láttam.
Észak-Amerika kb. 70 millió évvel ezelőtt -- stimmt Fiatal főszereplő -- stimmt Csordavándorlás -- stimmt Pahcyrhinosaurus, Gorgosaurus, Edmontosaurus, Edmontonia (?), Troodon, Quetzalcuatlus -- stimmt Folyóátkelés -- stimmt Tűzvész -- stimmt Jégen járás beszakadó jéggel -- stimmt
Ezek alapján majdnem ugyanaz a film, csak más állat szemszögéből.
Őszintén szólva nem érdekel nagyon. Egy újabb komoly dokufilm, mint amilyen az eredeti sorozat is volt, jobban izgatna, de a stúdiók olyat nem támogatnának.
Tollatlan Pachyrhinosaurus nem szúrja a szemed? Ez kb. ugyan az mint a march of dinosaur megfűszerezve a dél-koreai remekművel, a csillámtarbosaurus filmmel.
Szentséges pöcs! Kijött a Dinoszauruszok, a Föld urai mozifilm előzetes.
Úgy látom, ez is ismét egy olyan mesefilm-féleség lesz, ami egy dinó (Pachyrhinosaurus) életét mutatja be kikeléstől felnőttkorig. Tehát mint az Őslények országa vagy a Disney-féle Dinó. Nem dokumentumfilm, mint az eredeti sorozat. Kár. Még nem tisztázott, hogy beszélni is fognak-e a dinók, és szemlátomást időutazó emberek sem szerepelnek benne. Remélem, nem is fognak.
Pozitívum, hogy az őslények többnyire jól néznek ki. Ugyanaz az alak tervezte őket, mint aki a Dinosaur Revolution-be, és felismerhető a stílusa, remekül ki van dolgozva a kinézetük. A pteroszauruszok szép szőrösek, és van egy pár tollas dinó is. Viszont a Gorgosaurus pikkelyes, és annak a raptornak (vagy Troodonnak?) is pikkelyes a pofája.
Hát, érdekes.
Közben a hivatalos BBC oldalt is teljesen áttervezték: www.walkingwithdinosaurs.com Tele van új ratyi dinós képekkel, de legalább az infók jók, és tele van remek dinós írásokkal. Itt lehet nyomon követni a film legújabb híreit is.
Én is ledöbbentem ezen, még amikor kijött a szett -- pedig milyen izgatott voltam, el se hittem, hogy tényleg kiadják. A hangot meg is vagdosták, néhol a narrációt a háttérzenével együtt átrakták máshová, minek eredményeképp persze a zenék összekutyulódtak.
Ezért is nézem már csak angolul. Meg a fordítási hülyeségek miatt is...
Na, ezt nevezem én pechnek! Beszereztem nagy nehezen a Dinoszauruszok a Föld urait eredeti DVD-n, erre csúszik a magyar szinkron 2 mp-et.. vagyis 2 mp-el előbb jön a hang mint kéne neki. Kis hiba, de marhára idegesítő... Hogy lehet egy ilyet bennehagyni???
PS3 Super Slim 250GB | PS Vita WiFi 8GB | PSN:persian0077 | Core i5 3570 @3.40 GHz | ASUS EAH6950 1 GB | 8GB DDR3
Apropó orrlégzsák... honnan jött az a ötlet, hogy a Tsintaosaurusnak legyen két felfújható hólyag a "szarva" tövénél? Több könyvben is láttam így ábrázolva, aztán itt van ez a hírhedt figura is... mintha az a kinövés már nem lenne önmagában is elég fallikus, minek kell belőle teljes faszt csinálni?
1, Nyugodtan lehet itt is beszélni róla, a JP figura reklám is mehet, elvégre most úgy is pangás van. 2, "Am a Gigantoraptor tudtommal nincs az Ingen listáján..." - Mintha Spinosaurus vagy Troodon lett volna. Továbbá nincs kanon lista tudtommal.
Hát, eddig is olyan jól bevált, miért cserélnék le?
Az ő neve már szinte összeforrt a Spielberg által támogatott őslényes produkciókkal. Ő volt Spielberg Terra Nova sorozatának szakértője is... mondjuk sokra nem mentek vele, mert ott még a JP-seknél is gázabb dinók szerepeltek.
Úgy tudom, a rendező nagy rajongója az eredeti filmnek (ezért is őt választották), és megpróbál hű maradni hozzá. Márpedig az első JP filmben még szó se volt arról, hogy ezek a lények pontatlan mutánsok lennének (ez a téma inkább a könyvben meg a JP III-ban kerül elő), sőt az egyik jelenetben még Grant el is magyarázza, hogy a dinók nem szörnyek, hanem rendes állatok.
Én ezért nem várok semmilyen magyarázatot semmire, hanem azt tartom valószínűnek, hogy a dinók továbbra is retro stílusúak lesznek, és a szereplők úgy reagálnak rájuk, mintha valódi dinoszauruszok lennének. Túl sok nosztalgia hajtja át a rendezőt ahhoz, hogy belevigye az új felfedezéseket is a filmbe.
Én egyébként itt hallom először a Gigantoraptoros pletykát. Jó ezekkel a szóbeszédekkel vigyázni -- nemrég pl. Bob Bakker azt nyilatkozta, hogy egy bennfentes ismerőse szerint tollak lesznek a filmben, és egy-két napra rá a rendező bemondja, hogy nem lesznek.
Itt egy másik érdekesség: Jack Horner-t, a film hivatalos tudományos kisegítőjét, nem is értesítették erről a tollatlan dologról.
Joh... na! Lényeg érthető. Utólagosan megmagyarázható mért nem tollas állatok voltak a parkban. Ám eddig nem látott állat mért lenne tolltalan, amit mondjuk csak 2000 után mutattak volna meg parkokban?
Főleg, hogy elég sok pletyka, hogy lesz Gigantoraptor... és akkor tolltalanul? Megaszánalom a köbön, ha nem magyarázzák el mér tolltalan.
Az InGen dinosaurusai két okból lehetnek tolltalanok.: 1, Hiányos génállomány. 2, Direket butították őket. Révén mikor a park megnyílt volna, kétséges lett volna a siker ha tollas dínók rohangálnak mindenfele.
Ám az InGen-nek is tudnia kellet, hogy előbb utóbb kiderülnek a dolgok. Így a tollas babérokat szerintem ők aratták volna le nem a régészek. Ergo bizony a B telephelyen vannak tollas dinosaurusok. Sőt egy fajnak több különbözőbb változata is van.
Én akkor fogok agyfszt kapni, ha tényleg beteszik a gigantoraptort tollatlanul.
Más fórumokat olvasgatva, ez a JP-s téma valami hihetetlen viaskodásokat váltott ki. A pro- és anti-tollasok alaposan egymásnak estek.
De messzemenően azok vannak többségben, akik örvendetes mámorban úsznak, és az egekbe magasztalják az új rendezőt, mint holmi messiást. "Igen", mondják, "ez az ember érti a dolgát! Máris imádom!"
Engem kissé meglep, hogy ilyen sokan azon paráztak, hogy netán valami tollféleség feltűnik majd a filmben. Tényleg ilyen mélyen érinti őket? Azt értem, hogy nem akarják, hogy áttervezzék a meglévő dinókat, de hogy újakat se lehet már bemutatni, amik tollasak? Szerintem óriási kihagyott lehetőség ez, és továbbra is azt fogja közvetíteni a nagyközönségnek, hogy ez a tollas dinó dolog csak valami alaptalan ötlet.
Másik ilyen filmes hír, hogy a készülő Dinoszauruszok, a Föld urai (alias Séta a dinoszauruszokkal) mozifilmben valami gyerek játssza az egyik szerepet... amit nem nagyon tudom, hogy kéne elképzelni. Szóval ez is egy ilyen beszélős állatos film lesz, vagy netán egyszerre fognak emberek és dinók is szerepelni?
igen utána néztem, és vannak olyan cikkek is amik nem osztják a te véleményed, sőt bizakodóak a jövőre nézve. És ne hívjuk már klónozásnak,mert ez nem az...
Az igazság miatt? Egyszerűen neten indítani egy petíciót, hogy klónozzunk dínókat egy röhej. Totális képtelenség. Utána néztél kutatásoknak? Mind megállapította, hogy lehetetlen. Sőt, még dokumentum film is volt direkt erről, hogy senki ne álmodozzon dínó klónozásról, mert már jégkorszaki fajok is neccesek, nem hogy millióévesek.
Tisztában vagyok az invazív fajok veszélyeivel, és ökológusként elég sokat tettem ellenük. Egy szóval sem mondtam,hogy szigetekre kell őket telepíteni..... Akár erkölcsösnek tartod, akár nem, az ember folyamatosan kísérletezik génmódosításokkal, és mutánsok létrehozásával, és már vannak lépések a dinoszauruszok ügyében is, szóval továbbra sem az a téma, hogy te elfogadod vagy sem....
Nemesítésnél van alap. Plusz annál a nemesítés folyamata közben folytonos kontrol és megfigyelés van. Klónozás egy csettintés, és lehet egy szörnyeteg a vége. Nemesítésnél a generációk folyamán észre vehetőek hibák, lehet kontrollálni is.
Nemesítés és a klónozás közti végtelen különbséget kéne már végre észre venni.
Az ember nem Isten. Embernek nincs joga semmiből új fajt csinálni (főleg olyan indokkal amit te mondasz), továbbá veszélyes. (Nemesítés más dolog, de annak is komoly veszélyei vannak, lásd szigetek élővilága és a házi macskák faj kiirtásai. A jól ellenőrzött nemesítés mit generációról generációra végzünk, az is kockázatos, ha az a faj olyan helyre kerül ahova nem kéne.) Biodiverzitás növelése klónozott 65 millió éve kihalt fajokkal. Ez a legnagyobb baromság mit hallottam. Veszélyeztetett fajok klónozása, nem rég emberi hibából kihalt fajok klónozása, az lehet, elvégre saját hibáinkat javítanánk. De olyan fajok miknek már (sajnos) nincs is létjogosultsága? Hol növelsz te biodiverzitást? Új faj régit szorít ki! Egész agymenésed olyan ökológiai károkat okozna, hogy Gaia személyesen belezne téged ki. Szigetekre akarsz? Szigetek élővilágai a legkülönlegesebbek! Baromi jó lesz mikor csak egy szigeten előforduló fajok fognak eme "biodiverzitás" növelés miatt kihalni.
Egész agymenésed egy hülyeség! Ezek az állatok már mindenhol tájidegenek! Sőt mivel értek hozzájuk így tudom, sok faj eléggé invazív. Plusz a helyet, hogy nem rég kihalt még meglévő génállományból olyan fajokat teremtenél amiknek még meg van a természetes helyük... neeem! Raptort a dzsungelbe! Így akarod megoldani az afrikai túlnépesedést?
1. nem a véleményedre voltam kíváncsi,hanem aki akar,az segíthet... 2.azt, hogy egy élőlénynek van-e joga az élethez, nem mi döntjük el, hanem a természet. Ha életképes, és életben tud maradni (mesterséges segítség nélkül) akkor igenis van joga élni, még ha szándékosan lett létre hozva is. Ha a te szemszögedet nézzük akkor pl a kutyáknak vagy egyéb házi illetve díszállatoknak sincs joguk élni..... én inkább azt nevezném etikátlannak,hogy egyes emberek úgy gondolják, hogy ők döntik el, hogy mik a jogaik más életformáknak .... 3.A petíció leírja, hogy nem a mutogatás és a pénzszerzés az érdeke,hanem a biodiverzitás növelése. 4. ha a madarak dinoszauruszok,akkor nem értem mi a problémád azzal, hogy genetikailag változtatnak rajtuk, és kialakítsanak egy új, mesterséges fajt.
1, Ma is több ezer dinosaurus faj létezik. 2, Soha sem válik lehetővé a "klasszikus" értelemben vett dinosaurusok klónozása. (Dodo klónozás is kétséges dolog.) 3, Madár gén vissza fordítással csak hasonlót lehet csinál, egy új fajt. Lehet dínónak fog kinézni és dínó viselkedést vesz fel, de már elve a madarak is dínók. Ezzel nem mást alkottunk, mint egy mezozoikumi dinosaurus mást, de attól még nem az. 4, Hülye aki erre pénzt ad. Ez olyan, mintha pénzt fektetnénk a nap kolonizációjába. 5, Etikátlan. Minek lehet feltámasztani kihalt fajt? A saját hibánkat kijavítani. Ennek határát súrolja a mamut klónozás. Mezozoikumi dinosaurusok kihalása nem a mi hibánk. Eme állatok feltámasztása önös érdek. Lényegében nem is lennének jogai a lényeknek, még annyi sem mint egy állatkerti állatnak. Nem etikátlan?
Ez az egész egy irreális önös érdek. Megvalósíthatatlan, sőt erkölcstelen csak azért valamit feltámasztani, hogy aztán mutogasd.
Igen igen sajnálatos. Nemcsak a tankönyvek terén, hanem úgy általánosságban a paleontológiás irodalommal eléggé el vagyunk maradva. Egy-két valamirevaló, ámde kisebb kiadványon kívül nem nagyon találkoztam már évek óta semmilyen normális, "átlagfogyasztásra" szánt őslényes könyvvel. Viszont azokból a gyorsan összecsapott, dedós szintű, ocsmány grafikával telepakolt gagyikból annál több van.
Tudom, hogy a tankönyvek elavultsága is súlyos ügy, de mivel én világéletemben az e témájú könyvek megszállottja voltam, ezért ez a helyzet engem még inkább elszomorít. :(
A földrajzatlaszon anno én is kiakadtam. Pedig úgy dicsekedtek azzal, hogy milyen új meg feljavított volt.
Eme jelenségnek roppant egyszerű oka van:a tankönyveket a magyar nyelvű irodalom alapján állítják össze-Géczy Barnabás Őslénytanja (1979-80) óta nem került kiadásra semmilyen,az őslénytannal általánosságban foglalkozó egyetemi tankönyv Magyarországon.Mindenki(tényleg,minden tankönyvíró,aki biosszal vagy földrajzzal kapcsolatos könyvet ír és említenie kell valahol ősállatokat) ebből a könyvből indul ki.És bár lennének kiváló angol nyelvű irodalmak,amiket ki lehetne adni magyarul is,se pénz se igény nincs rá(úgy értem,reális igény). Nekünk a Hartai Éva-féle A változó Föld című könyvünkben is Brontosaurus van(jó,mondjuk ez földtan tankönyv és a földtörténet nem annyira lényeges benne).
Na ez egy érdekes, de inkább frusztráló hír. Egy felmérés szerint még a mai gyerekek és fiatal korúak többsége is a Dinoszaurusz Reneszánsz előtti módon képzeli el a dinókat, és szerintük a T. rex kiegyenesedetten járt, a farkát a földön húzva. Hiába a Jurassic Park, a sok könyv és dokumentumfilm, a felmérést végző kutatók szerint a gyerekek főleg az olcsó gumifigurák, rajzfilmek, dinóalakú csirkefalatok meg egyéb csecsebecsék alapján alakítják ki magukban a dinoszauruszokról való képüket.
Íme egy elszomorító példa egy valódi "zsugorfóliázott" hüllőről, ami szemlélteti, hogy milyen elvetendő taktika is őslényeket ilyen módon ábrázolni: Szörnyű beteg krokodil.
Ha tehát olyan képet látunk, amin a dinók hasonlóan girhesek, és kilátszanak a csontjaik meg a koponyanyílásaik körvonalai, akkor bizonyára azok is mind ilyen betegek. De ez a kinézet semmiképp nem természetes.
Továbbá,az összes "köztes lépésnek" életképesnek kell lennie.Tanultál molekuláris biológiát,szóval tudnod kell,mi az a letális allélkombináció. Miért kell az összes köztes lépésnek életképesnek lennie?Mert ha valahol a sorban becsúszik valami hiba,akkor a korábbi munka mehet a kukába és kezdődhet a munka elölről. A piacgazdaság még az embert is lealacsonyítja állattá.(most tanultam gazdaság és menedzsment vizsgára[minek ez a tárgy],és nem szép dolog,de nagyon le vagyunk nézve).Képzeld el,mit művelnének olyasmivel,ami-mint genetikai szabadalom,be van jegyezve,tehát valakinek/valaminek a tulajdona,tényleges jogai-beleértve az élethez valót is-nincsenek.
Meg ha lehetne is dínót klónozni, akkor egy ilyen parkban tollatlan pikkelyes sík hülye hidegvérű raptorokat lehetne látni. Ugye milyen jó a piacgazdaság?
Meg én véleményem... meg az egész tudományé. Nem lehet dínót klónozni. Max visszafajzással csinálsz valami olyasmit.
Nem fogok a rendszertanba belemenni. Azt mondom,hogy azok a peches kutatók,akiknek sikerül egy ilyet előállítaniuk,hamarosan azon kapják magukat,hogy az őket pénzelő vállalat "még dínóbb" dínót akar majd az igazinál. Ugyanis ma a privatizált tudomány korszakát éljük,az alapítványokból meg hasonlókból működő cégek egyszerűen nem versenyképesek a "mamutcégekkel" szemben.Vagyis a kutatók azt fogják legyártani,amit tőlük rendeltek,és nem azt,amit "kellene".
Maradi az aki szerint lehet. Régen próbálkoztak dínó klónozással meg hasonlók. Csak rájöttek, hogy nem lehet. Alapot létrehozni a lehetetlennek! Akkor csinálj nekem pénz alapot arra hogy megiszok 50 liter páleszt egy nap és semmi bajom nem lesz. (Húh, lenne egy jó napom, de az utolsó.)
ezzel azt mondod a madarak nem dinoszauruszok.... És egyébként sem ez volt a téma h lehet e vagy sem megalkotni,hanem h létre kellene hozni egy ilyen alapot...szal nem tudom mit vitázunk...
Tanultam molekuláris biológiát,úgyhogy tudom miről beszélek.... Bár 2 féle módon is lehet DNS-maradványokat találni,mégis a 3. megoldással kell kezdeni.Egyszer már linkeltem ide egy cikket,de régebben volt úgyhogy lehet már nem emlékeztek. itt Később ki lehetne egészíteni ezeket,a maradvány dns-ekkel.
-Először is:olvasd el az A következő című könyvet-Michael Crichton írta.Rengeteg dolog van benne persze a biotechnológiákról is,de nem ezért,hanem az ezekre vonatkozó szabályozás miatt ajánlom. -Másodszor:100%-os pontosságú ismereteink nincsenek arról,hogy a dinoszauruszok mire voltak képesek.Kifejtem. 1:Van mondjuk egy szarvasfaj,ami az erdőben él, rügyek, hajtások, levelek, virágok és gyümölcsök szerepelnek az étlapján.Szóval,egy szarvas. 2:Volt egy dinoszaurusz, mondjuk valami Hypsilophodon-szerűség,ami pontosan ugyanezt a nichet foglalta el a kréta időszak erdeiben.Ne felejtsük el,hogy a kréta erdői nem sokban különböztek a maiaktól. Szóval dinoszauruszunk vígan megélne ma is. 3:Elkészítjük a dinoszauruszt.Valamire függővé tenni-mondjuk a lizinre,mint a JP-ban,macerás,mert ehhez bele kell nyúlni a génállományba,ami egy eleve hiányos szekvencia esetén nem tanácsos-valószínűleg először "sima" dinoszauruszt állítanak elő,és csak utána "függőt"."Simából" rögtön többet is,mert kell a reprezentatív minta. 4:A szarvasokból és a "sima" dinoszauruszokból álló populáció valamilyen úton-módon egyazon földrajzi helyre kerül(legyen az,hogy megszöknek a kutatótelepről,mert unják,hogy mindig csak szilvát kapnak,csipkebogyót meg nem).Na most ilyenkor lép közbe az ökológia:két,ugyanazt az élettért betöltő faj közül a kompetensebb nyer-gyorsabban tud futni a ragadozók elől,ellenállóbb a kórokozókkal szemben,stb-mert az előnye(i) miatt jobban elszaporodik, végül kiszorítja a másikat. 5:Ki a kompetensebb?Az emlős vagy a dinoszaurusz? Mert ha valami hasonló szituáció áll be, ez a versenyképesség a másikkal szemben döntő. A "miért ne tegyük ezt?" kérdést én most függőben hagynám,amíg el nem olvastátok a könyvet, de utána nyugodtan nekem lehet esni a témával kapcsolatban.
Tudom h többször is feljött már a téma de arra gondoltam,h nem lehetne létrehozni egy számlát,ahova adományokat gyűjtenénk olyan tudományos cégeknek,amelyekben azon dolgoznak, h visszahozzák őket? (több is van)
A fórumban portálunk látogatói kapnak lehetőséget véleményük kifejezésére. Az itt megjelenő vélemények regisztrált látogatóink magánvéleménye, és nem tükrözik az SG.hu Hírmagazin szerkesztőségének álláspontját.