"Röyksopp az eddigi talan legyengebb koncertuket itt nalunk sutottek el."
Sajnos ezzel nem tudok vitába szállni, én most láttam őket először, és nagyon bejött. Az egyetlen negatívum számomra az a valóban túl mély SBE, néhol tényleg semmi más nem hallatszott azon kívül.
A lelkesedést pedig nem tömegre, hanem hangulatra értettem. Moby-n, bár kétségkívül jóval többen voltak, viszont nagy tapsvihar csak két-három számánál volt, valamint a nevetségesen kevés 1 órás koncertje után (amiről persze nem Moby tehet), nem volt visszahívó taps, percekig tartó üvöltözés, ami a Röyksopp-nál nem maradt el.
Természetesen teljes mértékben megértelek téged is, biztos én is máshogy értékelném a koncertjüket, ha csak miattuk utaztam volna le és vettem volna jegyet. Valamint igazán elégedett voltam azért is, mert minden vágyam teljesítették az Eple-vel, a Sparks-szal, és a Poor Leno-val. :)
Lent voltam én is Soundon, többek közt a Röyksopp miatt, az egyik kedvenc csapatom, de a kihangosítás v.mi nagyon fos volt én kb. a hangosítófülkénél álltam, de ott már torzult az egész, amikor a srác mikrofonba énekelt a roboteffectel szinte csak recsegést lehetett hallani, meg az, h. azt sem tudták hol vannak...?...anyád! picit csalódtam, de nem bántam meg semmiképp már csak a női vokálok miatt sem...:-) Onnan mondjuk nem lehetett látni a sörkiöntéses szitut, de azé ez elég gáz..:-) Ők azzal magyarázták, h. zavarban vannak...hehe. Azért egy ilyen szintű brigádtól sztem simán elvárható az, h. picit jobban készüljenek már föl bakker...
Szia. Ne haragudj, hogy beleszolok, de borzalmasan nagy hulyeseget mondtal.
Röyksopp az eddigi talan legyengebb koncertuket itt nalunk sutottek el.
Torbjørn Brundtland azt sem tudta milyen oraszgban van es mint egy pszihopata ugy kiabalta a Thank You-kat, es hogy Svein kiontotte a soret a cumokra, a hang borzalmasan szar volt, a SBE olyan mely volt, hogy az alap ritmusokat nem is lehetett hallani, az emberek sorba mentek el a koncentrol es nem telt meg a teljes kornyek.
Ellenben Moby-nal?
Tokeletes hang, tokeletes jelenlet, uton nem lehetett haladni olyan sokan voltak egeszen amig a szem ellat. 10x jobb eloadas volt.
Viszont ne erts felre, en 1000x jobban szeretem a Royksopp-ot! Moby-nak alig ismerem par szamat.
Röyksopp hihetetlen jó volt, méltó bemutatkozás Magyarországon. Biztos vagyok benne, hogy jövőre is láthatjuk őket, mert rengeteg volt az érdeklődő, valamint a lelkesedés is jóval nagyobb volt, mint pl Moby iránt, csak hogy egy "riválisát" említsem.
Valamint jöjjenek a számok, amiket játszottak, nem sorrendben:
Happy Up Here Only This Moment What Else Is There The Girl and The Robot Vision One - live edit Röyksopp Forever - ezzel kezdtek Tricky Tricky You Don't Have A Clue It's What I Want Eple - 09 live edit Sparks - 09 live edit Poor Leno Röyksopp's Night Out
Viszlát - remélem - jövőre is ! :)
"Amennyiben az érintettek elhalálozása nem következett volna be, még ma is élnének."
Ha bejon nektek a csapat, akkor van egy masik csapat szinten akik nem xarok The Knife 1 The Knife 2 Eleg furak ok is elsore, de nekem most csak ezek mennek az automba!
Hát a Senior biztos megjelenik még idén. 4 év után 2 album azért nem olyan sok.. :) A Senior után viszont szerintem újabb több éves leállás következik.. de ne úgy legyen. :)
Remélem ez az album nagyobb sikert hoz nekik, mint az eddigiek (amire van is esély, hisz a Junior erősen populárisabb) és nagyobb lendületet kapnak a srácok. :)
Mint mondták: a Juniort szándékosan kluboknak és bulizóknak csinálták, egyfajta "partyzenének". A Senior csupa "befelé fordulás", mint az első album. ;)
Nekem nem jön be az új album.Ugyan felismerhetőek a Röyksopp stílusjegyei, de sajnos kevés, a dallamvilág megváltozott, túl könnyed, popos/diszkós lett. Remélem a Senior visszatér az atmoszferikus/sejtelmes hangulathoz, ami megvolt az első két lemezen. :)
Egy jó hír azoknak, akiknek jobban tetszett a régebbi, vokál nélküli downtempo vonal: A Röyksopp még idén kiadja a Senior nevű albumát, ami a Juniorral ellentétben visszatér a gyökerekhez, a Melody A.M. által kitaposott útra.
"Amennyiben az érintettek elhalálozása nem következett volna be, még ma is élnének."
Ilyen vidám számot még nem csinált a Röyksopp, gondolom ezért furcsa. :) Egyébként az egész album más, mint az eddigiek, de ez benne a jó. Nem lett volna szerencsés harmadjára is ugyanazt kiadni (mondom ezt úgy, hogy az előző két album a mai napig nagy kedvencem). Szerintem zeneileg profi kidolgozás, a klip pedig nem is lehetne találóbb.
Nekem nem vmi meggyőző ez az új szám, eléggé "diszkós". De majd az egész albumról nyilatkozok egészében, miután meghallgattam, egy szám az csak egy szám.
Asszem nálam a Röyksopp két albuma a legjobb/legmaradandóbb darabok. Az évek során sokféle stílust hallgattam, az rnb-től kezdve a power metalig. De ez a két albumot semmilyen stílus nem tudta megszorongatni.Mindig atuális volt.Mesterművek!
(csak ha vkinke kell az egséz) Röyksopp - The Remix Album [2007]
101 - Eple (Black Strobe Remix) 102 - Remind Me (James Zabiela Eighties Ingeborg Mix) 103 - Poor Leno (Silicon Souls Dub Remix) 104 - 49 Percent (Angello & Ingrosso Remix) 105 - What Else Is There (Vitalic Remix) 106 - Sparks (Murk Downtown Miami Remix) 107 - So Easy (So B.H.Q. remix by Derrick Carter) 108 - Remind Me (Someone Else's Radio Remix) 109 - Only This Moment (Alan Braxe And Fred Falke Remix) 110 - 49 Percent (Mandy Remix)
201 - Eple (Fatboy Slim Mix) 202 - Poor Leno (Sander Kleinenberg Mix) 203 - Remind Me (Ernest Saint Laurent Moonfish Mix) 204 - What Else Is There (Jacques Lu Cont Radio Mix) 205 - What Else Is There (Thin White Duke Mix) 206 - Beautiful Day Without You (Rex The Dog Remix) 207 - What Else Is There (Trentemoeller Remix) 208 - Remind Me (Tom Middleton Cosmos Mix) 209 - Eple (Shakedown Remix) 210 - Only This Moment (Headman Remix)
301 - 49 Percent (Ewan Pearson Glass Half Full Remix) 302 - Eple (Boris Dlugosch mix) 303 - 49 Percent (Ewan Pearson Dub Half Empty Remix) 304 - Only this moment (Royksopp's hissige) 305 - Sparks (Roni Size instrumental) 306 - Eple (Bjorn Torske Remix) 307 - 49 Percent (West London Deep -1 Percent Deeper Mix) 308 - Only this Moment (Röyksopp's Forsiketige Massasje) 309 - Beautiful Day Without You (Wighnomy & Robag Whrumes Spekkfakkel Remikks) 310 - Sparks (Mandy remix) 311 - Eple (Boris and Michi's Eplistic-Scratch-Attack)
401 - What Else is There (The Emperor Machine Vocal Version) 402 - Poor Leno (Lazyboy Mix) 403 - Sparks (Losoul Remix) 404 - What Else is There (The Emperor Machine Dub Version) 405 - Poor Leno (Royksopp's Istanbul Forever Take) 406 - Only This Moment (Chab Remix) 407 - Remind Me (Tom Middleton Acid Dub) 408 - What Else is There (Mark Stagg Radio Edit) 409 - Poor Leno (Ravens Dub) 410 - Poor Leno (Jakatta Radio Mix) 411 - Beautiful Day Without You (Cass And Mangan Living Underdog Remix)
http://rapidshare.com/files/75605414/royksopp_-_the_remix_album_CD1.rar http://rapidshare.com/files/75606592/royksopp_-_the_remix_album_CD2.rar http://rapidshare.com/files/75606596/royksopp_-_the_remix_album_CD3.rar http://rapidshare.com/files/75605853/royksopp_-_the_remix_album_CD4.rar nem saját feltöltés!! pass:ultimovicio
legjobbak: So Easy, Eple, Poor Leno, Remind Me, Triumphant, Only this Moment, 49 Percent, Sombre Detune, What Else is There?, Circuit Breaker, Tristesse Globale. <-- bár most így nézve elég sokat felsoroltam ;)
Illetve kedvenceim folytatás:So Easy, Someone Like Me, Circuit Breaker. A The Understanding jobban sikerült a Melody A.M.-nél, nem mondanám populárisabbnak, mint ahogyan az előző hozzászólásokban láttam. Ezzel az albummal inkább eltűntek, mint ismertebbé váltak volna, a média alig játszodta, bár örülök, hogy nem került be a sok maszlag zene közé.
Röyksopp - What Else Is There(Thin White Duke rmx) Ha még ezt nem hallottátok, kötelező!!! Csakúgy mint az Only This Moment(Chab rmx)!!
Csodálkozom hogy ez a Topic haldoklik, egy nagyon profi együttesről van szó!! Látom itt alant az "Alpha Male"-t. Hát igen. Az Understanding album gyöngyszeme. Gyönyörűen meg lett csinálva!!
off: ezzel abszolút nem tudok egyetérteni. nemismerek ilyen embert, de lehet hogy valaki csak a vadászt szereti, a kólát nem. próbáltam érdekesen megközelíteni a kérdést, remélem értetted. hallgattam már földhözbaszós számokat amik remixelve voltak, azután meghallgattam az eredetit és elaludtam rajta annyira tucatzene volt. on.
Émmeg úgyvagyok h egy zene vagy jó ahogy van, v úgyszar ahogy van és nenyúljunkhozzá immár:D :)) De nemvagyunk egyformák..:))) *szeret pár remixet nemazé, sry*
mert alapesetben teccik a számok vocalja és nálam sokat dob rajta ha 4/4-es alap van alatta (vagy breakbeat). értve? szeretem a vocal-os elektronikus zenét. ilyen egyszerű.
Röyksopp - 49 Percent (West London Deep 1 Percent Deeper mix) szerintem ez fasza! megvan még 4 verzióban ezen kívül. Eple és Only This Moment is 4 verzióban van meg. Szerintem kellemes zenét nyomatnak. Remixelhető zenéket!
poor leno eredetiben is meg s.kleinenberg rmx-ben is igen fullos. remind me detto. abbol zabiela csinalt egy fasza rmx-et.
"haj de odaver az öreg neki, csitt csatt bimm bamm, ahogy kell. Szeretem ahogy pakolgatja ezeket az alattomos, menetelős, láposmocsaras, plazmikus fossal beoltott darabkákat."
"A képeken nem csak a csajszi rendelkezett 3 bemeneti nyílással, hanem a konnektorok is, ez pedig nem kifejezetten magyar szabvány. Mármint a konnektor..."
2x hallgattam meg az újakat és hát ősziontén megvalva elég érdekesre sikeredtek a trackek. Azért szeretem a zenéjüket mert a populáris rétegtől elhatárolódtak, de most átestek a ló másik oldalára... tömörem: nekem túl alternatív... ekkora fan nem vagyok :)
A fórumban portálunk látogatói kapnak lehetőséget véleményük kifejezésére. Az itt megjelenő vélemények regisztrált látogatóink magánvéleménye, és nem tükrözik az SG.hu Hírmagazin szerkesztőségének álláspontját.