ja igen a BL-ről nem is beszéltem. oltári mákom volt igazából mert barca ellen undorító taktikával idegenben lőtt góllal mentem tovább. összességében megérdemelten tovább a city ellen és döntőben egy olyan lillet kaptam aki meglephetett volna de nem tette. fossá lőttük őket még is csak 1 gólt vertünk. BL fa
Benzema értéke 31 milla körül volt. én meghirdettem 60-ért. és mivel már ekkor megvolt Agüero így a citynek volt pénze 53-at ajánlani érte.
Khedira értéke 27 misi volt. meghirdettem 54-ért és a Dortmund bejelentkezett érte 42-vel :D nem is alkudoztam egyikkel sem. nehogy lelépjenek és rajtam maradjanak
HALA REAL MADRID!!!
The BEST: SCHUMI. NEXT LEGEND: VETTEL.
[color=#0000FF]befejeztem első szezonomat a Real kispadján FM13-ban. nem sikerült olyan rosszra én azt mondom :mrgreen: első évben még hagytam a keretet amennyire tudtam aztán jött a nagytakarítás. kiszórtam a felesleget.
ami nagyon idegesít hogy mocskos kapzsik a játékosok. van hogy a jelenlegi fizujuknál háromszor többet akarnak és nem hajlandóak engedni belőle. Roncival sem tudtam még megállapodni mert a jelenlegi heti 230.000 euróról ő heti 320.000-re akar emelni.
Jesé volt a kicsik közül akit mindenképp beépítem és szerintem nem is sikerült szarul az első éve. Nacho is fent volt a nagyoknál de epizódhős sem volt. idénre kölcsön listára kérte magát.
Egy kis maffia fm módra: korrekt majdnem átigazolás mentes és hosszú Bl kalandos szezon után 70 millió euró volt a kasszában. Nos a vezetőség úgy döntött hogy a 14000 fős stadion helyett építünk egy 24000 fős arénát.(Ezt se rólam nevezték el, ezért dekkolok itt már 4 éve?) Le is vontak frankón 45 milió eurót (ennyit kóstál cakkompakk) de jött az üzenet hogy 21,3 millió összejött a szponzoroktól. De akkor hol a különbözet? Így meg az az eredmény hogy a kasszában lévő 25 millióhoz képest igazolni 40 millió eurót adtak...Osztalékként se mosták tisztára mert idén 150000 eurót osztottunk ki
vigyázz a szádra. Ő csak ebben a hülye játékban béna :D
Amúgy meg - hehe. Hülye Hakola nem akart hosszabbitani velem, mert a tavalyi szezonja brutál jó lett (29 meccs/6gól, 21 assziszt) Nem tudtam el se adni semmilyen nyomott áron és már szerződést is kináltak neki, bár épp akkor jött ki egy 2 hónapos térdsérülésből. Erre most kapom az üzenetet hogy megint az a térde beszart és puff - 6 hónap. Kiváncsi vagoyk kinek fog igy kelleni.
valaki segítene? Nagyon régen játszottam már FM-mel. Érdekelne hogy a 13-ban van-e: 1. korrekt magyar aktuális keretű magyar liga, vagy le kell tölteni hozzá valami kiegészítőt? 2. lehet -e új klubot alakítani? Nevet adni, logót mezeket szerkeszteni hozzá? Mert vagy a Fradi érdekelne Leonardóval Besiccel, vagy csinálni egy "Hunnia" klubot és alulról feltörni(persze évek alatt) köszi!
Fradi 2012-13 szezon féltáv A loki hozza a tavalyi qva mákos formáját, valami 50 meccse zsinórban mindig gólt rúgott. 2 ponttal megy előttem, mert drága lila barátaink pl elkapták őket, meg most azért picit jobban bukdácsolnak. Kupában épp őket vertem ki, aztán jön majd a Vasas. Irtó mákom volt, mert a 18 meccsen 15 gólos Kulabát eladták 20 ezerért francia 2-be.
Nálam kis tisztogatás lesz a télen a keretben. Korábban elb.sztam és túl sok brazil gyereket hoztam, de utána kapcsoltam hogy a meccskeretbe már nem férnek be mert nem EU-sok. Szóval most szevasz lesz nekik. Helyettük pár afrikai gyerek, szintén befektetési célzattal. Kezsman után újabb sztárt sikerült amúgy leigazolni a szezon elején - AirSanyi zöld mezbe öltözött, kellett egy másik targetman ha Kezsmannak nyűgje van. De Xanyi nem akarta szépalázni az mb1-et és egy gólt se lőtt, szóval megköszönöm a szolgálatait.
2. szezon (folyamatban van, illetve, stagnál): A bajnokságban elég gyérül állunk, miután nem úgy sikerültek az eddigi meccseink. Az EL-ben már-már azt hittem, hogy sikerül a terv, de nem, mert U21-es válogatott meccsre elvitték Dibusz-t és, itt abbahagynám, hogy ne idegesítsen fel :D
Félbehagytam, nincs jelenleg motivációm hozzájuk, kezdtem egyet a Sahtar-ral és majd jövök egy beszámolóval a szezon végén.
Kösz, hogy olvastad (mindjárt kiderül, mennyi képet rontottam el), Szycsu
azokhoz nincs kedvem...most valami másra vágyom, valami akció dúsabbra (egy AitD5-tel már felsültem), van egy mentőötletem, de az 12 giga cakumpakk...:D
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..."
Az 1000. nyár
nálam ennyi volt az idei játék....mióta elszállt a mentésem egyszerűen nem találtam motivációt egyetlen játéknál sem. Próbálkozhattam bármilyen csapattal, de rövid időn belül beleuntam. Úgyhogy nem szenvedek tovább vele, nincs értelme. Várok a 14-esre... 244 óra után töröltem...a tavalyi 500hoz képest ez picsaszar....:D
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..."
Az 1000. nyár
Nyáron nem történt semmi,a spanyol szuperkupát elbuktunk összesítésben az Athletic ellen 2-3-ra,de az európai szuperkupát megnyertük a Juve ellen 3-1-re.
3 fix érkező,és távozó van nyárra,a Valencia siralmas szezont futott,utolsóként estek ki,így a nagy hármasukat nyomott áron,összesen 19 millió euróért eltudtam hozni,névszerint a Juan Mata-Pablo Hernandez.-Ever Banega hármast. A távozók értelemszerűen az érkezők posztján vannak,azaz távozni fog Granero,Canales,és Gago. Más igazolást egyelőre nem tervezek. Na csumi van pacsi.
'what is love? ha kicsit iszok még akkor minden kurva a szemembe beyonce,én meg táncos vagyok neked a travolta,holnap reggelig meg okádok lavorba'
A football manager 2008-hoz kiegészítőket hol találok.... Nagy segítség lenne egy kis logócsomag, töltöttem le de nem rakta be jól sajna pl Liverpoolnak nincs logoja... Az FM hungary-n már elég sok törölve lett sajna.
minden beszámoló érdekel (engem legalább is) a Mucsaröcsögei vsktc-től a Barcelonáig. Mi is esélyesként indítottuk a szezont : 10 csapatos mezőnyben 9. hely de a bizalom töretlen mert ütünk vágunk a BL-ben.
Két szezon képekben a Bayern München csapatával. 2. szezonomban csak a bajnokságot nyertem meg, amiatt nem is írtam ide fórumra, de 3. szezonom igen csak sikeres volt. Beszéljenek helyettem a képek.
beraktam a tarcsit a loki elleni ligakupameccsen megint rugdosódómódba, hátha legalább 1 játékost lerúgnának, de csak tőlem sérült le egy srác 1 hónapra :D kabbe fm
na, a második szezonomban se lesz meg a bajnoki cim, nagyon úgy fest. Féltávnál a Lokinak van 3 döntetlenje, én meg sorban szivok (4 vereség, 1 döntetlen). 8 pont hátrány 15 meccs alatt. Esélytelen a forditás. Ráadásul a tavaly brillirozó csatárkettősöm egy nagy fos. Az 1 milláért hozott szélsőm "kicsit" adós a jó játékkal, A cseh válogatott kapusom meg állandóan kap legalább 1 gólt meccsenként. Ráadásul csomószor van olyan hogy 1 lövése van az ellennek az be is akad rendre. Valami nem a legjobb, ám nem tudok rájönni mit rontok el a taktikában
és miért fontos hogy a lapok szerinti tabellát te vezeted? Fair play helyre vársz? A szerelést meg vedd óvatosra az egyéni utasításoknál is vedd ki a szerelést. Figyeld az asszisztenst mit mondd...Ennyi
ezt nem tudom hogy tudtam összehozni szabálytalanságok aránya 20-0 természetesen ismét én vezetem a lapok szerinti tabellát. Mi a fenét kéne csinálni hogy 1 meccset legalább kibirjak besárgulás nélkül?
DEMIEZMÁ Elviszik kapusom U21-es válogatott meccsre (nem tudtam ellenkezni), és a csere kapus kiválósága miatt kapunk otthon két gólt és nem jutunk EL csoportba, mikor idegenben nyertünk :)
na megint volt kis időm, folytattam a Fradival a mentést, második szezont tolom. Mocsok Debrecen ott folytatta ahol tavaly abbahagyta, egyből be is parkolt az első helyen, én meg vereségekkel inditottam a szezont. Ráadásul most volt egy ilyen kis apróság ami jól felqrta az agyam. Máskor ha a szerelés lazára van véve akkor is repkednek a lapok mint egy pókerpartiban, de most a lokival játszottam az imádott ligakupában. Gondoltam kitaposom kicsit a belüket, had gyengüljenek a bajnoki meccseikre. Minden játékosra rányomtam az agressziv szerelést, hátha lesérül vmelyik. semmi bameg, még sárgát se kaptam :D ja és vmi 20-3-as kapuralövési aránnyal hoztuk le a meccset a ZS csapatommal - amelyiket az ETO 4-0-ra vert pár nappal korábba- bajnokságban meg ugye vért kell izzadni mindenki ellen
BL-ben City-Porto-Otelul csoportban 3. helyen végeztünk,6 ponttal,csak a cigányokat tudtuk kétszer megverni...abszolút csalódás. EL-ben a 32 között a Spartak Moszkvát kaptuk,otthon 3-1-re nyertünk,idegenben utolsó perces szögletgóllal kaptunk ki 0-2-re,kiestünk...csalódás. Kupában a Real ellen estünk ki az elődöntőben,otthon 2-2,idegenben 0-1-re kikaptunk...szép szereplés. Bajnokságban a Barca-Real kettős megszorongathatatlan,de ha őket levesszük,akkor elmondhatjuk,hogy nekünk volt a legjobb csapatunk,a két gigász más szintet képvisel. A 3. hellyel,és a szerzett ponttal,gólkülönbséggel abszolút elégedett vagyok,nyáron ha kapok pénzt megerősítem a csapatot,és tovább kell jutnunk a BL-ben a csoportkörből. Bajnokságban egyelőre a 3. helynél előrébb nem tudunk lépni. Kupagyőzelem is prioritás jövőre. Na pacsi!
'what is love? ha kicsit iszok még akkor minden kurva a szemembe beyonce,én meg táncos vagyok neked a travolta,holnap reggelig meg okádok lavorba'
Holnap jövök majd egy kis fradis, első szezonos beszámolóval, de most egyenlőre annyit, hogy szezon végén Őt sikerült megszerezni az új szezonra (scout találta, csodálkoztam is, hogy ilyet kifogott, meg azon is, hogy eljött fradiba, de hát, fradi always and forever :DDDD) Ő lenne Ő
Várom a világvégét.... zyndar: Ronaldo és Del Piero visszavonultak Messi youth coach volt a Sporting Gijónnál Sasára pedig nem tudtam ránézni, mert sok bajnokság volt betöltve de a magyar nem.Talán az ismertek közül Victor Valdes vitte a legtöbbre mint spanyol szöv. kap.
2054, atyaég :) Van kitartásod rendesen. Nekem talán 6 év a max egy játékban. Kíváncsi vagyok, hogy egy Messi, Cé vagy Del Piero mivel foglalkozik és sikeres-e. Meg mondjuk Torghelle Sanyi :)
"A fociban az a lényeg, hogy a labdát ahhoz passzold, akin ugyanolyan színű mez van, mint rajtad.Ja! És futni kell! A vízilabdában ezt már rég kitalálták: aki nem úszik - megfullad." Hofi
Ez a megtanulja a taktikát nem urban legend? Zsinórban 4 BL-t nyertem a portugál Sporting csapatával, nem úgy néz ki, mintha megtanulták volna a taktikát
Első szezonom véget ért. Bayern München csapatával voltam, a bajnokság végül meglett, a BL-ből kiestem (10-1-gyel...), a Német Kupa-döntőben kikaptam. Ribéry lett az év játékosa, én megkaptam az év edzője címet. Az év csapatában 6 játékosom benne van. Nyáron komoly erősítéseket tervezek, mind csatár poszton, mind középpályán. Aztán cél az elmaradt kupák megnyerése. Nem volt rossz szezon, első szezonom volt, inkább a tanulással telt, szárnypróbálgatásokkal.
Véget ért a 6. szezonom a brémai muzsikusokkal. parádés szezont zártunk, büszke vagyok a legényekre. kezdjük az igazolásokkal: tartaléknak jött, de alapember lett Konc (g), 975e euróért Liverpooltól. Träsch jött mindenesnek (jobb-baloldalon, elől-hátul mindenhol bevethető), majd a transfer időszak uccsó napján jött Willian (nem volt csapata) és mivel Noll-t kivásárolta a Madrid (40 milliós kivásárlási ár), ezért a helyére jött az idősebb, de megbízható Samba (8,5m). télen behisztizett Reinartz és Hunt is, előbbi a Romaba, utóbbi a Milanhoz ment. de tartogatott a téli transzfer számunkra is egy nagy dobást, jött Rossi a Villarrealtól potom pénzért (2,8m). kupában megint sikerült a második körben kiesni, semmi nem jött össze a Stuttgart ellen (döntőig meneteltek). a kupában valahogy sosincs szerencsém. a továbbiakat képekben. BL EL Bajnokság legerősebb kezdőm januárig úgy nézett a Wolfsburg behúzza, de tavaszra nagyon kipukkadtak. legnagyobb örömömre az örök rivális HSV kiesett a brébe. egymás után két bajnoki cím, van egy nemzetközi cím is, ha összejön a hazai kupa, könnyen lehet, hogy továbbállok egy gyengébb csapathoz. nagy sajnálatom még az, hogy egyetlen saját nevelésű kölköt nem tudok mélyvízbe dobni, mindegyik kuka, hiába fejlesztem az utánpótlást.
na akkor nkem is lenne eg y kérdésem a védekezéssel nem tom mi a fenét kéne csinálnom. Sárospatakkal barimeccs, de ott is gólt kapok, nem tudom lehozni nullára a meccseket, pedig egyénileg nagyon jó védőim vannak. A másik, hogy ezen a meccsen is már szünetben 3 emberem besárgult. A szerelés pedig közepesre van véve, szóval nem durvulnak nagyon a srácok. Mi a fenét lehetne ezzel kezdeni?
Egyik fordulóról a másikra? Tudom, hogy megtanulja, nem lehet évekig egy taktikkal tolni, de kicsit gyorsan találnám, hogy 14 forduló után, ráadásul úgy, hogy az egyik héten még tönkre verek valakit, aztán meg jönnek a no comment meccsek..
Az én kérdésem hasonló Szycsu-éhoz. Bayernnel kezdtem egyet, a BL-ben mindenkit (csoportom: AC Milan, Ajax, Genk) tönkre verek, a bajnokságban pedig a gyengébb csapatokat alig bírom megverni 1-0-ra, vagy éppen 1-1 a végeredmény. Nem értem, ez miért van? Taktika ugyanaz, a kezdőm is.
Most ez hülye kérdés lesz, de mitől lehet ekkora ugrás a teljesítményünkben? Az ősszel szinte rongyá vertünk mindenkit, Videoton-t is hazaküldtük egy négyessel, vezettük 7-tel a bajnokságot, most meg csak a jobb GK miatt vagyunk a szünet elején az élen. Jöttek a döntetlenek, vereségek, 1 db 1 gólos győzelem. Makótól kizúgtunk a Kupából úgy, hogy otthon a rendes csapat játszott és csak egy 2-1re futotta. Nem értem, taktikához hozzá sem nyúltam. Szezon elején Honvédot vertük 4-0ra otthon, idegenben meg 1-0 nekik, úgy, hogy alig volt helyzetünk.....
Kérdés: Az NB1-ben mikorra érdemes időzíteni a barátságos (felkészülési, szinten tartási, hívja mindenki annak, aminek szeretné) meccseket a téli szünet során? Egyáltalán, kellenek barátságos meccsek? Ligakupában már nem vagyunk érdekeltek, ott nem tudnak mozgásban maradni a srácok, meg amúgy is a tartalékok tartalékjai játszottak ott..
Rövid mese: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy siker edző. Egy szezonban a tök utolsó helyen állt és kirúgták. Majd picivel később egy kieső jelölt csapatnál próbálkozott újra. Kiestek.... Achievement Unlocked - 1 szezon 2 kiesés
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..."
Az 1000. nyár
következő év-be 50+ gólt rúgott bl+bajnokságba is gólkirály lett, oroszlán részt vállalt ismét a bl-be (előzőbe h nyerjünk ) most meg a címvédésbe. végre a bajnokságba a 100 gólt is elértük így :D
Kimi Räikkönen,Manchester United,Celtic,New England Fan
Galatasaray,Lazio,Feyenoord szimpatizáns.
A futball nem élet-halál kérdése...Sokkal több annál!
A fórumban portálunk látogatói kapnak lehetőséget véleményük kifejezésére. Az itt megjelenő vélemények regisztrált látogatóink magánvéleménye, és nem tükrözik az SG.hu Hírmagazin szerkesztőségének álláspontját.