Én is így olvastam, én belenéztem az angolba (amerikai utána), és úgy már annyira nem tetszett, és mivel a sztori is különbözik az első évad után, nem nagyon erőltettem, inkább várok az amerikai verzió 3. évadjára.
2 nap alatt lepörgettem az első évadot,gecire tetszik,nagyon jó sorozat,az angolból nem láttam még egy részt se,de ahogy olvasgattam a véleményeket sok embernek jobban bejön az amcsi verzió.
Nem is tudom, hogy gondolhattátok, hogy lekövetik fullra az UK verziót :) Talán csak az alapfelállás, meg az első részek egyeztek, aztán szétvált a két sorozat. Itt a kommentekben leírják, hogy mi a különbség a két sorozat között.
Én csak az UK-t nézem, de itt már a negyedik évad végére teljesen lecserélődött a szereplőgárda új karakterekre, sőt még időutazást is belevittek a sztoriba :D Biztos, hogy ilyen dolgokat, mint szereplőváltás, nem fognak meglépni az US-ben, ez csak a brit sorozatokra jellemző (pl.: Skins, Primeval)
Valóban a 13. résszel lett vége, elég kiborítóan. : D Belenéztem az angol verzió következő évadába, és semmi köze hozzá, úgyhogy tovább nem is néztem, várom az US verziót inkább.
Hát nemtudom hogy van imdbn az angol 8 részes, és az amcsi meg 13 szóval elvileg ott van vége. De én biztos nem fogom folytatni az angollal, nézted már hogy néznek ki a színészek benne??? :D Jézusom. Egyszerűen annyira unszimpatikusnak tűnnek az amcsikhoz képest, mint valami gyenge utánzat, olyan mint amikor a koreaiak beöltöznek lolos karakternek. :D Egyáltalán ugyanugy van vezetve a történet, ha az angol rövidebb évadokból áll?
Még nem tartott ott, 11-et nézem, de szerintem az nem az uccsó rész, ha az angolt megnézed, kiderült, hogy hány részes az évad. Én tuti, tovább fogom nézni az angol verziót :P
Aki szereti a True Bloodot, Vampire diariest, ebben se hiszem, hogy csalódni fog.
stream: http://hu.twitch.tv/kumiiho
A fórumban portálunk látogatói kapnak lehetőséget véleményük kifejezésére. Az itt megjelenő vélemények regisztrált látogatóink magánvéleménye, és nem tükrözik az SG.hu Hírmagazin szerkesztőségének álláspontját.