Nem kell ahhoz visszanézni.Ráböksz a hadsereg irányítására a városodban,és a védő seregnél ráviszed bármelyik egységre az egeret.A képen ahol a zöld szöveg van nálam ott írja.
Tudom én vagyok a béna stratéga,de ez így nagyon nem nyerő.Ma elfoglaltam Embruniezt teljesen,de ennek hála 2 napja nem voltam szomszédolni.Az addig oké,hogy más taktika kellene,de most már nagyon sokallom a 4 órás kiképzéseket és a gyógyulási időt is.Persze tudnék megoldást,amit a gyarmatosítás korában sokkal könnyebben megoldottam,hogy építek még kiképző helyeket.De ezt már több szempontból sem tudnám kivitelezni,csak nagyon neccesen. Először is,nincs annyi helyem,hogy bontás nélkül sikerüljön és akkor már képbe jöhet a boldogság szintje is esetleg ha olyat bontok.Ráadásul lakossággal sem győzném,mert ha házakat építek,akkor már megint nincs helyem a katonákhoz.Mert ezzel a 1000-1200 körüli lakossággal ami egy épülethez kell,nagyon elszálltak.Örülök ha majdnem mindegyik ipari kori katonai épületemből van 1 -1.
És még egy dolog azzal kapcsolatban,hogy új taktika kell,mert ezt olvasom mindenhol.Persze ez igaz,de amikor az ember beállt egy megszokott felállásra és csak minimálisan kellett váltogatni és utána gyökeresen megváltozik minden,akkor baromi nehéz tartani a lépést és új dolgot kitalálni megfelelő épületek nélkül,amivel vissza is kanyarodok a fent leírt problémámhoz.Az is igaz,hogy ami ez előtt volt,annál meg nagyon gyenge ellenállást produkált a gép.Meg kellene találni a kettő közötti balanszt,az lenne az igazi:(
"Az út fontosabb,mint az uticél"
-"oh it's you,hi,go away!"
"Tégy jó dolgokat és jó dolgok történnek veled"
Ez jó. Múltkor nyavalyogtam egy küldetés miatt,ami most megváltozott.Már csak az volt kiírva,hogy rendelkezzek könyvtárral és akadémiával,ráadásul nem is 2-2 darabbal.És meg sem kellett építenem,hanem elég volt csak belekezdeni :) Végre lezártam már ezt is és jött utána rögtön az új küldi :)
"Az út fontosabb,mint az uticél"
-"oh it's you,hi,go away!"
"Tégy jó dolgokat és jó dolgok történnek veled"
Végeztél már az ipari kori küldetéssorozattal? Ez utána indul, új területek is vannak hozzá, a kanadai, és a mexikói vidéken, az ipari kori terület alatt és felett lett pár szektor.
Volt fölösleges 50 gyémántom és rányomtam az azonnal felderítésre az első területen.50% védekezés és támadás volt az ellenfélnek:.2 pikás,3 hátultöltős,2 lövész és 1 vadász (mind ipari kori). Támadtam: 4 hátultöltős,3 pikás és egy gránátos. Én is úgy indítottam,hogy előre vittem a gránátost,de le se tojták.Se perc alatt leszedték az ágyúimat,csak pislogtam.Még a lövészek sem foglalkoztak vele. Ez így nagyon kemény,hogy rögtön egy harc után 4 ágyú hello és a szomszédokhoz ma még hozzá sem nyúltam.Őket végig szoktam verni napi szinten 5 ágyúval,plusz 3 valamilyen egységgel. Innentől kezdve lövésem sincs mi lesz,ha szomszédok ellen is így fog menni,mert komolyabb veszteségek nélkül lehetetlen lesz harcolni,legalábbis annyit mint eddig.Vagy el lehet felejteni az ágyúkat és marad a lovas és a többi egység.Persze ha épít az ember belőle vagy 4 darabot,akkor talán.De akkor megint jön a helyhiány,ami már így is borzalmas.
Ráadásul fingom sincs ezek mire lesznek képesek.Mondjuk a statokból ítélve,nem nagy ellenállásra:)
Aki most kezd majd el csatázni az készüljön fel ! Változás történt. Én eddig úgy vertem végig a szomszádaim javát hogy ágyút nem vesztettem(sőt még sérülést is ritkán kaptak az egységeim) Most kezdten el a mai csatározásoknak közel 20 csata után már vesztettem ágyút, + 4 ágyúm sérült, a lövészekről ne is beszéljek. Sőt ugye eddig pl vittem egy gránátost amit lőtt az ellen ágyui, most már kapásból az ágyúimat veszi célba. Lövészek is veszélyben vannak, mert a ellen lovasságának elsődleges célpontjai, függetlenül attól hogy lenne a közelében más egységem, ahogy eddig ezeket támadta. Az is biztos hogy aggreszívebb lett az AI, jön előre mint a veszedelem. :) Vagy éppen visszavonul ! marad, hátrál... Addig lesz újdonság a dolog amíg ki nem tapasztalja az ember, de addig is némi érdekesség s sok bosszankodás lesz...
Most bánt a bűntudat! Miattam a srác is most olyan "jellemtelen", és "becstelen" játékossá vált mint én! Ma már csak neki is egy egység képviselte a védelmet! Egy tarack! Kaptam is érte 1380 pontot! Valószínűleg nincs vele tisztában hogy ha nem rak védősereget akkor a játék rak automatikusan két lándzsást, amikért csak 216 pont jár! De most nem zaklatom ilyen apróságokkal... Talán majd hétvégén!
Én magasrol teszek a ranglistára nem igazán érdekel hanyadik vagyok. Viszont neked valami baj van a fejeddel szerinted bárki megtud veled harcolni a jóbb helyért nem adod meg a lehetöséget mivel nincsenek védöid. Igy pontot se tud töled szerezni senki ,ha mások se tennének be kivel küzdenél mert látom neked életbe vágó.
Én:
Kinek nincs lehetősége? rajtam kívül még vannak 40-en a szomszédságban, vagy gondolod nekem több szomszédom van mint másnak? Hát elárulom hogy nem! Sőt nekem két céhtársam is van a szomszédságunkban, úgyhogy én két emberrel kevesebbet tudok betámadni! Amúgy ki akadályozza meg őket hogy ne rakjanak be kevesebb védőt úgy mint én? Bárki megteheti szabadon, amúgy van is ilyen, csak fejből nem tudok most nevet! Én azzal hogy nem védem magam annak a kozkázatát is válalom hogy szabadon kifoszthassanak, erre nem gondoltál? Hogy nem tudnak tőlem pontokat szerezni? Hát pont ez a taktika lényege! Ha te ezt nem csinálod az a te döntésed, de miből gondolod hogy másnak megtilthatod, vagy felelőségre vonhatod ezért. Hogy nekem lenne életbevágó az elsőbbség? Hát nem te kezdtél becsmérelni, mert szerinted nem adom meg a lehetőséget hogy első lehess? Miért kellene nekem adnom neked bármit is? Ha akarod érd el, küzdj, taktikázz gondolkozz! Nyafogástól nem lesz több pontod! Ha magasról teszel a ranglistára, és hogy hányadik vagy, akkor miről is beszélünk???? Akkor miért te teszed ezt szóvá, és más miért nem háborog emiatt? Ez így nagyon rossz duma! XD
Ahhoz képest hogy tesz rá hányadik lenyomott a héten 156 csatát és ezzel a második mögöttem a bajnokságban majdnem kétszer annyi ponttal mint a harmadik helyen álló, csak nincs már esélye hogy behozzon a mai nap, szerintem neki ez fáj!
Lehet hogy velem van a baj, vagy csak vonzom a hülyéket, de mindig megtalálnak:
Az előzmény.:
Már egy ideje védőseregnek csak egy lándzsást rakok be. A nagyobb seregeket is éppúgy beverik a nevezetes épületek bónuszai, meg a játék fertelmes automata harca miatt, és még rengeteg pontot is keresnek maguknak rajtam. Pont azok akikkel a pvp-bajnokságban versenyben állok. Inkább válalom hogy fosztogassanak, elég nagy a bevételem, kibírom, (ha olyan szinten van a játékos akkor meg is bosszulom és visszakapja).
Ma valaki rám írt (hetente ő is aktívan verseng velem együtt az ipai kori pvp-bajnokságban).:
Ő (nevet nem írok): Szerintem még egy ilyen jellemtelen ember nincs a földön mint te!!!
Én: Köszönöm! Csupán kíváncsiságból, miért is?
Ő: Ha már harcolsz nem ártana védelmet berakni:
Én: Akkor is legyőznének, a játék harcvezérlése gyalázatos! (bár a 6.-ai patchel állítólag javulni fog) Mivel aktívan részt veszek a bajnokságban, a nagyobb sereggel csak a riválisokat juttatnám pontokhoz. Miért nehezítsem meg a saját dolgom a bajnokságban ha nem muszáj?
Ő: Lehet játszani becsületesen ( amit még hirböl se hallottál mi az) meg lehet ugy is ahogy te .
Én: Ennek mi köze becsülethez???? Ez taktika, és ez egy JÁTÉK!!!! XD Ez az egész erről szól: építs egy birodalmat, szervezz sereget, fejlődj, hódíts, stb. Ha egy játékon ennyire felhúzod magad akkor lehet hogy valami mást kellene csinálnod, vagy mást játszanod! Végül is mi volt pontosan, a becstelen? Hogy túl könnyen legyőztél? Hogy nem tudtál elég pontot szerezni? Vagy egyszerűen csak az fáj hogy nem leszel első a heti bajnokságban? Szerinted mi lenne a becsületes játék? Hogy akarattal veszítsek, és hagyjalak győzni, miközben nyerhetek? Csaltam volna, áthágva valami szabályt? Vagy csak neked fáj hogy nem tudsz nyerni, és most duzzogsz? Szerinted az becsületes játék lenne ha csak azért nagyobb sereget tennék be védekezni hogy mások könnyebben megelőzzenek? Direkt sodorjam magam hátrányba, és nehezítsem meg a dolgom? Ez egy játék aminek az egymással való harc is a része! Meg akarsz előzni? Akkor harcolj meg az első helyért! DE TE ELVÁRNÁD HOGY ENGEDJELEK GYŐZNI, KÖZBEN A BECSÜLETESSÉGRŐL PAPOLSZ!!! Miért lenne kötelező nekem védősereg felállítani, ha azzal csak magamnak ártok? Csak mert neked az jobban tetszene? Miért ne előzzem meg hogy az ellenfeleim több pontot szerezzenek a heti bajnokságban?
Egyenlőre itt tartunk az eszmecserénkbe, de remélem válaszol részletesen kifejtve szerinte mit kellene tennem, miért kellene magam ellen dolgoznom.... vagy mit tudom én!
Az új terület akkor gondolom Mexikó lesz, délre az eddigi ipari területtől. A javított gépi intelligenciára kíváncsi leszek, talán védekezésnél már nem lehet tankolni egy előretolt nehéz-harcossal.
A játékban most először 1.000.000 felett van az aranyam! Igaz, csak mert lusta vagyok nekiállni lecserélni a házaimat ipari koriakra. :D Bezzeg az alapanyagom már 10.000.000 felett van rég.
Mert a játék a legyőzött egységek alapján pontoz, és le is von a pontszámból a te elvesztett egységeid alapján. Minden egységnek van egy értéke, minél későbbi korból származik az egység annál több pontot ér. A lista végi 10 emberből kevesebb pont jön be mintha valakit a top 10-ből gyűrnék le. Ő valószínűleg keményebb csatákat tol.
Nagyszerű! Nálunk már hétköznap is halnak ki városok! Ma reggelre megint eltűnt két szomszédom, most már csak 40-en vagyunk, beleértve magam, és 2 klántársat!
Ez király!Eddig a max napi 38 harccal szereztem kb. 130 ezer pontot.Most tartok 46 harcnál,és 170 ezrem van.De a maradék szomszéd töredékét tudom ma már megtámadni,elég erősek az újak :) Ja és 2 top 20-as embert kaptam szomszédnak :P
"Az út fontosabb,mint az uticél"
-"oh it's you,hi,go away!"
"Tégy jó dolgokat és jó dolgok történnek veled"
Ki mondta,hogy baj?Csak nem kicsit lepődtem meg,amikor olyan motivált,akiről még nem is hallottam és eltartott egy darabig,mire rájöttem,hogy honnan is jött.
Lenne pár kérdésem. A nevezetesekben ingyen lehet szerezni az árucikkeket? A nevezetesek által adott anyagokat be kell gyűjteni vagy egyből hozzáírja esetleg a forge pontot a raktárba teszi?
Hali! Az lenne a kérdésem a játékkal kapcsolatban, hogy az alapanyag, amit megtermelek, az mennyi idő alatt "romlik meg"? Tegnap este beállítottam egy 8 órás termelést a gyáraimban, és most néztem meg 11-kor, a lejárat után 3 órával, és már csak döglött hal volt helyette.
Kellene egy jópár réz, kő és fa, raktam ki a piacra ajánlatot, sóval, de viszont tudok ajánlani még cserébe szárított gyógynövényt, és egy kevés bazaltot..
1.meghívtam egy barátomat a céhbe. megkérek mindenkit hogy ne rugja ki bár lehet hogy csak maximus tud kirugni és engedély nélkül nem kellett volna meghívni mást de szerintem csak jobb ha erősebb a céh.
2.a fontosabb.:szerintem övő héten már épül a Zeusz szobor de hiányzik 8 fa kitettem a piacra 2 ajánlatot rézt vagy márványt kaphatsz cserébe de többet mint ahány fát adsz. aki tudja kérem vegye meg.
Most igy már elkezdett érdekelni mik lesznek a katonák ezért leirom szerintem mik lehetnének milyen adatokkal:
Könnyű: ROHAMOSZTAGOS [nem birodalmia star warsból] T: 50 V: 50 HM: 18 HT: 6 Különleges képesség:Erdőben elbújva csak mellőle sebezhető
Rövid Távolsági: GÉPPUSKÁS [nem mostani-azaz ilyen géppuskára kell gondolni hanem pl. maximra ami hasonlított a gatlingre csak nem kellett kurblizni-tehát nem gépfegyver] T:35 V:30 HM:12 HT: 8 különleges képesség:SOROZATLÖVÉS:2szer lehet vele lőni egy körben[lépni nem csak lőni].
Gyors: VADÁSZREPÜLŐ [Nem mostani hanem olyan mint az első fokker vagy a gotha bombázó] T:30 V:40 HM:végtelen HT:2
Nehéz: TANK [nem atomrakétavető önjáró robottarack hanem olyan mint a mother vagy a chammond] T:40 V:65 HM:10 HT:6 Különleges képesség:ROHAM:(mint a taracknál)
Hosszú távolsági: Itt bajban vagyok. Nem tudom hogy gépágyú (ez esetben több hatótáv kevesebb lépés,támadás,védelem) vagy aknavetős (ez esetben több lépés több támadás,védekezés kevesebb hatótáv) legyen ezt már döntsétek el ti és aki akarja írja ide szerinte milyen erős legyen.
A fórumban portálunk látogatói kapnak lehetőséget véleményük kifejezésére. Az itt megjelenő vélemények regisztrált látogatóink magánvéleménye, és nem tükrözik az SG.hu Hírmagazin szerkesztőségének álláspontját.