Nem mindenkinek tetszhet ugyanaz a játék ezt már elmondata mindenki párszor. Nekem a Force Unleashedek tetszettek abban a grafika is elment meg a fizika is jó volt. A többi Star Wars game hulladék SZÁMOMRA!
Ettől vártam a megváltást mert ez még szép is volt erre lelőtték.Csak reménykedni tudok ,hogy az EA is lát benne fantáziát és befejezik/kiadják.
BioWare meg lehúzta magát a budin DA2-vel és ME3-al, na meg az imént említett "akkor is lenyomjuk a fartúrókat a torkodon, paraszt" hozzáállással, és kétlem h ebből valaha is ki fognak tudni mászni. kár értük(?).
Normális játékot már nem kapsz a biowaretől. Olyat viszont igen, amiben lesz rengeteg buzi és leszbikus karakter. Sőt lehet hogy újítanak majd és beleraknak transzvesztitákat is!
Ennyit erről, nem nagyon lesznek normális SW játékok.
Force Unleashed meg egy közepes szar volt, szar ízlésed van grebber, mint az már kiderült.
A játékot sajnálom, de magát a Lucas Artsot nem. 20 éve csak a múltból élnek. Szerintem sokkal nagyobb potenciál van a vilgban, mint amit kihoztak belőle. Remélhetőleg az uj uzleti modell sok király újdonságot hoz a jövőben.
Már látom, így már elhiszem:) Ciki, hogy egy ilyen magazinnak nincsenek saját forrásai. Vagy hogy miért nem használják a anyacégét (gamestar.de - mondjuk el tudnám képzelni, hogy rég kirakták a magyar stábot a körből, az igénytelenségük miatt:)).
gyakorlatilag tökéletesen összefoglalta előttem lévő két komment ami bennem is megfogalmazódott, sajnálatos módon LucasArts-ék már jó pár éve csak szarral dobálóznak.
nekem is ez ugrott be egyből... utolsó értelmes játékuk a jedi academy volt, a FU1-nek a története jó volt, amúgy meg egy konzolos hoki játék, a kettő meg egy nulla volt
Ez a mai legjobb hír. Így sokkal nagyobb rá az esély hogy normális Star Wars játékokat kapunk majd a jövőben és nem olyan szarságokat, mint amilyeneket a LucasArts csinált az elmúlt években.
Vagy pocsék játékosok és Easy-n se tudják végigtolni vagy nem értik a mérték rendszert. A mai FPS címek cirka 5-8 órát nyomnak, a régebbi vagy nem mainstream címek esetleg 10-12 óra, ha max nehézségen tolod. A BioShock 2 az összes DLC-vel Hardon majd 20 óra.
XP Home SP3, Pentium E5300, 2 GB RAM, Geforce 8600 GT 256MB
Steam ID: Harbinger, LIVE ID: GladFob4; Origin ID: Harbinger-HU
"A man chooses. A slave obeys."
Hát igazából csak azokat hallgatom akik akciójátékkal játszanak az ismerőseim között. És mindig sírnak évről, évre rövidebb a tényleges játékidő egy akciójátékban, úgy emlékszem 30 óra ami mondva van most. Gondlom nem mondták rosszul? Most töménynek neveztem de nevezzük játékidőnek.
Ez csak egy köntös. De okos csapat ezzel a logoval több pénzt fognak keresni mintha Crysis 4 néven tennék. Nem mondom hogy rossz aki szereti az akció játékokat és megér 11e forintot neki 30 óra tömény élmény(több nem lesz) elmézve az akció játékok átlag játékidejét ami persze tök jó dolog ha valaki napi 1 órát játszik vele, mondjuk nekem se lenne rossz az esti 3 órával. Szóval biztos nem rossz vétel. De nekem max 2e forintot ér meg.
XP Home SP3, Pentium E5300, 2 GB RAM, Geforce 8600 GT 256MB
Steam ID: Harbinger, LIVE ID: GladFob4; Origin ID: Harbinger-HU
"A man chooses. A slave obeys."
XP Home SP3, Pentium E5300, 2 GB RAM, Geforce 8600 GT 256MB
Steam ID: Harbinger, LIVE ID: GladFob4; Origin ID: Harbinger-HU
"A man chooses. A slave obeys."
Valljuk be, a Jedi Knight és a Knights of the Old Republic sorozatokon kívül az utóbbi években nem sok jó került ki a Star Wars univerzumból. A Force Unleashed rajongói most biztos homárvörös színben játszanak, de amit azok a játékok nyújtanak, nem igazán hozzák a Star Wars hangulatot. Viszont a 1313-ban sokkal "földhözragadtabb" módon ábrázolják majd az univerzumot, nem lesz benne túl sok Jedi, viszont annál több lézer és idegen faj. A helyszín, ahogy már megtudhattuk, Corruscant mélye lesz, azaz egy sötét, ipari környezet, ahova - ahogyan a börtön ablakába sem - soha nem süt be a nap. A fejlesztők a beszámolóban sok érdekes részletre is rávilágítanak, valamint láthatunk gyönyörű koncepciórajzokat és játékbeli bejátszásokat is, melyek eddig nem voltak megtekinthetők. Azt hiszem, ha eddig az univerzum rajongói nem voltak kellőképp felcsigázva, most már fel lesznek.
Mit vársz egy fostaliga gameszartól, akiknek 1 eredeti gondolatuk nincsen, és még a német vagy más nemnet gameszarjából is csak másolni, és azt is szarul, hibákat generálva.
XP Home SP3, Pentium E5300, 2 GB RAM, Geforce 8600 GT 256MB
Steam ID: Harbinger, LIVE ID: GladFob4; Origin ID: Harbinger-HU
"A man chooses. A slave obeys."
XP Home SP3, Pentium E5300, 2 GB RAM, Geforce 8600 GT 256MB
Steam ID: Harbinger, LIVE ID: GladFob4; Origin ID: Harbinger-HU
"A man chooses. A slave obeys."
Ennyit olvastam el a cikkből: Az új remény résznél a narancs téglalapban: "végre valahára nem ostoba rohamdroidok és klónkatonák ellen kell harcolnunk" Mér b+ a force unleashed 1 és 2-ben mik ellen harcoltunk? Roham droidok ellen?
Nyomorék gémszar azt sem tudja hogy mit ír az író. A fent említett játékok tipikus birodalmi éra tipikus birodalmi katonákkal (is) Itt meg úgy állítja be mintha az utóbbi 10 évben nem lett volna ilyen játék.
Ráadásul még azt is odaírja hogy ez egy jó irány hajrá lukasarc.
Szóval kapunk egy szokásos birodalmi éra star warsot és a gémszar szerint ez olyan különleges ... wáó ...
mondjuk spoilerbe rakva jobb lenne ez tény. De nem úgy tűnik hogy elolvassa a kommenteket. Én azért jó párszor elolvastam a scaneket amiket berakott. engem nem zavar.
amúgy nem csak DarkSector, sokan szeretnénk már ha sherlockocska eltakarodna a halál faszára megtanulná a linkelés/spoiler tag mögé rakás misztikus művészetét, amire már jó párszor meg lett kérve, de jól láthatóan vagy meghaladja a mentális kapacitását, vagy ívesen szarik mindenki véleményére.
Hát, úgy lett sötét jedi hogy aki létrehozta C'baoth asszem valamilyen szinten irányította. Ha nem irányította volna lehet csak valami agyilag zokni klón lett volna, nem tudom :D
Amúgy ha kell, PM-be egyeztetünk, és elküldöm tömörítve az összes star wars könyvemet, olyan 38 darabot. Nincs most sok időm, de majd össze írhatom a listát hogy mik vannak meg. Androidos telefonomon olvasgatom őket kényelmesen :D Mindjárt végzek a Thrawn kezének utolsó részivel :(
yep, klónozták..és valami sötét jedi lett a klónból..
Mara Jade ügyebár a császár orgyilkosa volt, és utolsó parancs szerint meg kellett ölnie Luke-ot... végül a klón megölésével "teljesült" a dolog, még ha nem is egészen úgy, ahogy azt a császár eredetileg szerette volna....
Klónozták, Timothy Zahn könyvében tuti "Az utolsó parancs"-ban. Ez a Thrawn trilógia 3. része.
#65
JKA-ba ugye vissza tért 1 Sith nagyúr, meg 1 tanonc át állt a sötét oldalra. A "Thrawn Keze " sorozatban, szintén Timothy írta, (A múlt kísértete, A jövő látomása) , 99-ben adták ki Magyarországba, ott Mara Jade néha meg említi Luke Skywalkernek hogy bebukott 1 diákot ( név szerint is említette, de azt hiszem nem azonos a neve a JKA-s sráccal ) , meg hogy kár volt picit Lukenak hagynia magát a Sith nagyúrral a harcban, mert kicsit rá ragadt a sötét oldal. Úgyhogy Timothy is tudta ezeket, csak valaki más írta meg :D JKA meg 2003 Szeptemberébe jött ki azt hiszem. Úgyhogy ebben szerintem tévedett a haverod. Az igényesebb SW játékokba van össze függés a könyv-filmek között ( Pl. JKA, Kotor )
XP Home SP3, Pentium E5300, 2 GB RAM, Geforce 8600 GT 256MB
Steam ID: Harbinger, LIVE ID: GladFob4; Origin ID: Harbinger-HU
"A man chooses. A slave obeys."
Gondolom Pali azért mondta az 1000 évet mert onnantól volt stabil a Köztársaság. Biztos voltak hullám völgyek a régi köztársaságban. Ha jól emlékszem, a kotor 2-ben majdnem sikerült eltörölni a köztársaságot, vagy legalábbis már nagyon harmat gyenge volt.
Amúgy vicces, egy haverom hatalmas nagy fan, és mondtam neki hogy a Jedi Academy nagyon jó volt anno, miért nem jön már végre egy JK4. Erre ilyet szól az gagyi. Kérdem miért, erre azt mondja mert elveti azokat a könyveket, játékokat stb ami az új köztársaságban játszódik (legalábbis nagy részét, egy két könyvet mondott amit elfogadott) Itt van az hogy Luke-t klónozzák, meg Palpatint vissza hozzák a halálból stb. Dehát a Academyben nem sok ilyen van. (jó leszámítva egy rég halott Sith nagyúr feltámadását :P ) Azt mondja mindegy elveti a játékot is és kész. Úgy veszi hogy azok nem történtek meg.
Azért egy fantól sem hallani ilyet minden nap hogy egy teljes era-t elvet. Kb akkora nagy fan hogy kapásból vagy 50-60 bolygó nevet föltudna sorolni hovatartozásukkal, éghajlatukkal, fajokkal stb. Ez nem vicc. Ilyen nagy fan.
De pont hogy azonos. A film 3. részében ( új trilóga) végén kiáltja ki Palpatine a Birodalmat :D Addig Köztársaság ( Régi Köztársaság nekünk, hiszen már " túl vagyunk" ezen :D ) van fent mint forma.
Ez az! Valamelyik könyvön is rajta van... azaz minden könyvön, hogy mely erából van. Egyébként az Old Republic nem azonos a New Trilogy-ssal, mert a II. részben Palpatine mondja, hogy nem engedi, hogy a Köztársaság, ami már 1000 éve(!) fennáll kettészakadjon.
XP Home SP3, Pentium E5300, 2 GB RAM, Geforce 8600 GT 256MB
Steam ID: Harbinger, LIVE ID: GladFob4; Origin ID: Harbinger-HU
"A man chooses. A slave obeys."
Akkor még pontosabban, annál h old republic new republic kicsit több korszak van:
Before the Republic era Old Republic era Rise of the Empire era (new trilogy!) Rebellion era (classic trilogy) New Republic era New Jedi Order era Legacy era
Elnézést, de a "reális" szót messzire kerüljük el. Sem a gamelplay videókban, sem a Star Wars-ban nem nagyon találni olyat, amire illik a "reális" szó. Használjuk helyette inkább a "szórakoztatót". Az tökéletesen megfelelő és igaz is.
Amúgy látom sokan keverik a korokat, Amiből szerintem hármat lehet összehozni: Old Republic, New trilogy, Classic trilogy. Egyébként sok változás tényleg nincs. A TOR aláz mindent. Imperial egység (Old) Republic zászló alatt, ami egy Szeparatista egység mása.
Szerintem akkor már helyesebb a Master91 által felvázolt hármas felosztás, bár abba is bele lehet kötni, hiszen például az Old Republicot is fel lehet osztani akkor két korszakra (KotoR és TOR), és a Classic Triology utáni New Republic időszakát se kellene kihagyni.
XP Home SP3, Pentium E5300, 2 GB RAM, Geforce 8600 GT 256MB
Steam ID: Harbinger, LIVE ID: GladFob4; Origin ID: Harbinger-HU
"A man chooses. A slave obeys."
Így van ,ezek a Star Wars játékok / filmek korai. Magában a Star Wars univerzumban / történelembe viszont 3 korszakot tudunk : Old Repulic (cirka 4000 évvel a Star Wars előtt): KOTOR KOTOR II TOR . . . Egészen míg ki nem kiáltja Palpatine az új , Galaktikus Birodalmat Ez a régi Köztásraság ( Old Republic ). Innentől kezdve míg fel nem robban a Halálcsillag II, beszélünk Birodalomról. Onnantól kezdve Új köztársaság.
Egy JK4 vagy RC2 jobb lett volna, de végre tudjuk mire lett licenszelve az Unreal3. Szépnek szép és reális az egész játék. A mozgás meg minden. Én esküdni mertem volna, hogy az első rövid videó egy CGI promó videó. Amúgy nekem eme nem Jedis, sötét témáról a Republic Commando jutott az eszembe. Ott is nélkülözték az Erőt és egyéb alap SW elemeket. Mégis milyen jó lett.
Amúgy látom sokan keverik a korokat, Amiből szerintem hármat lehet összehozni: Old Republic, New trilogy, Classic trilogy. Egyébként sok változás tényleg nincs. A TOR aláz mindent. Imperial egység (Old) Republic zászló alatt, ami egy Szeparatista egység mása.
Old Repulic (cirka 4000 évvel a Star Wars előtt): KOTOR KOTOR II TOR
New Trilogy (aka az ifjú Skywalker(Vader gyerekkora): Battle for Naboo Starfighter Racer Bounty Hunter Clone Wars Republic Commando
Classic Trilogy: Jedi Knight széria Shadows of the Empire X-Wing Alliance széria Force Commander
Bár lehetne még egy Clone Wars era is, mivel mostanság ezt a témát nyúzzák. Én egy sorozatot, filmet se láttam a rajzfilmekből, de lehet jobb is. Lassan több anyaggal rendelkezik, mint a maradék SW univerzum anyaga, pedig a felölet idő alig 2 év.
XP Home SP3, Pentium E5300, 2 GB RAM, Geforce 8600 GT 256MB
Steam ID: Harbinger, LIVE ID: GladFob4; Origin ID: Harbinger-HU
"A man chooses. A slave obeys."
hát ez az, mondjuk részemről köszönöm, az egész "expanded universe" faszságot ignorálom, így lehet remekül rommá retconolni a terroristákat hősökké. az eredeti trilógia jó volt (bár az utolsó része pengeélen táncol), azon kívül a KotOR1 ér valamit, az "új" trilógiát ember csak akkor vegye a szájára, ha alátámasztja az érveit - például tökéletesen lehet vele hasonlítgatni a jediket a szociopatákhoz.
bájdövéj expanded universe is ilyen teljesen kifacsart világnézettel íródott, ahol a jól működő (még ha kicsit "extrém") rendszert bomlasztó és emiatt új bűnözési hullámot elindító terroristák a hősök, vagy annak az írói azért kicsit finomítottak George Lucas elbaszott "hősein"?
A fórumban portálunk látogatói kapnak lehetőséget véleményük kifejezésére. Az itt megjelenő vélemények regisztrált látogatóink magánvéleménye, és nem tükrözik az SG.hu Hírmagazin szerkesztőségének álláspontját.