Igen, de ugye egyik ember végigjátssza 5 óra alatt, és mehet porfogónak, ugyanakkor lehet, h vki megvenné mondjuk 4-5 ezer Ft-ért, és ő is végigjátszaná. A használt játékok adásvétele eddig is tök jó dolog volt, és ez a szar, h ebbe akartak belerondítani.
A multi a lényeg. Akartam már újrajátszani olyan játékot, aminek elvileg más befejezése is van, de attól még totál ugyan az az egész. Multiba meg bele lehet csapni ezer órát, hiába csak 8 óra a single rész.
gusztustalannak azért nem mondanám. Elvégre a warezolás amolyan "kegyes bűncselekmény". De ezt akkor sem lehet így visszafogni. Szerintem ha olcsóbb lenne (tudom, az ottani fizetésekből amerikában nem olyan drága) de vannak olyan játékok amik túl drágák ahhoz, hogy az ember megvegye őket. 2-3 ezerért pl simán megvenném, és sok kicsi sokra megy. Másfelől amit mindig elrontanak a játékfejlesztők, hogy nem attól lesz egy játék jó arra, hogy megvegyük, hogy milyen csili-vili és hacacáré, hanem, hogy mennyire újrajátszható: co-op lehetőség, online multi móka, más végkimenetel, választható utak. Egyszóval a többszöri újrajátszás lehetősége kell, hogy meglegyen egy játékban. Én legalábbis egy ilyen játékért szívesebben adok ki pénzt, mint egy olyanért amit 5 óra alatt végigjátszhatok, utána meg mehet a polcra porfogónak, és kiadtam érte 10 ezer Ft-ot... ugyan már
"Ilyen volt például az amerikai hadseregben szolgáló katonák panasza, akik szívesen ütik el a szabadidejüket a támaszpontokon vagy anyahajókon offline videojátékokkal" khöm, értem én, hogy évekig vannak ott, és sokszor napokig nem történik semmi, de azért nah, harcolni mentek oda, nem hiszem, hogy napra kész legújabb konzolos játékokkal kell ott játszani. Azért nem robbanna ki még egy világháború, ha nem egy Resident Evil 960-t hanem egy Resident Evil 2-t játszanának újra. Persze ettől függetlenül nem lehet ezt így visszaszorítani, szerintem számíthattak rá, hogy nagy visszhangja lesz ennek
Értem. :) Akkor elnézést és a "hiába rinyálsz úgyis leáldozott" mondatot semmisnek tekintem. :) Valóban nem olvasom a topikot, de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy a PC játék mióta járja már a végét. Már a topik indulása előtt is valamivel elkezdték temetni. Valamiért a világ mégis dacol ez ellen és nem engedi meghalni ezt a platformot sem egyelőre.
Igazából egy kisebb közösség beszélgetőtopicja, ami a mai vonulatoknak megfelelően mostanában teljes erejéből PC-s :)
#111359 (a PS azért népszerűbb mostanában, mint a Box, mert az elmúlt pár év jobban sikerült nekik, és az új konzol bemutatásakor a Microsoft pár olyan változtatást jelentett be (állandó netkapcsolat, játékok kölcsönözhetősége/eladhatósága tekintetében), amivel a neten jó nagy felháborodást keltettek, míg a PS ezt a felháborodást meglovagolva a "minden úgy működik, mint eddig" bejelentéssel tarolt)
A piacot uraló Nintendo és a Sega, majd később a Sony mellett labdába sem rúghattak. Az ezredfordulóig kellett várni, hogy a Microsoft is megpróbáljon érvényesülni az Xboxszal. A szoftveróriásnak tíz évébe telt, hogy a játékiparban is tényezővé válhasson, de ennek a nehézségéről sokat elmond, hogy több milliárd dollár veszteséget könyvelhettek el, mire sikerrel jártak.
Ha olvasnád a topicot, akkor tudnád, hogy már sok éve nem arról szól - és az új generációt tekintve nem is fog :) A topic neve egy hagyomány öröksége, ami az SG első 100 ezer hozzászólás feletti topicjának tiszteleg.
Nekem a konzol túl árkád. A számomra érdekes játékok (paradoxos, total war sorozat és egyéb réteg stratégiai játékok) nem jelennek meg a konzolokon, a hentelős csilli -villi és fps lövöldözős játékok meg már nem vonzanak. Idegesítenek. Valószínűleg az a korral jár :) Azt hiszem én már csak apaként fogok max konzolt venni.
Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan!
Egyetlen játéknál éreztem azt, hogy játszanék vele és konzol exluzív, a The Last of Us. Viszont csak ezért nem veszek konzolt. Majd megnézem a longplayt, ahogy a Heavy Rain-nel is tervezetm és tettem pl. a Runaway első részével.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el.
(Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhívők...)
PC 4 life. A kifutó PS3-ból és Xbox360-ból lehet bevásárolok majd egyet-egyet az exkluzív címek végigjátszásának idejére, amikor már szinte semennyi pénzért szabadulnak meg tőlük. Az újakkal is előreláthatólag ez lesz a helyzet sok év múlva. Pénz nem számít jelszóval pedig nyilván minden létező kacat jöhetne kicsi a rakásra, amelyen legalább egy értelmes játék van... :D
PC! mivel nagyrészt fps-ekkel játszom, amit inkább hagyjunk konzolon így sztem érthető....
A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert.
Nem szenvedek elmebetegségben. Én élvezem!
Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
Világ életemben PC gamer voltam, ez jön be.. Szeretek behuppani a hiperfasza székembe, rácuppani a monitorra, és halálpontos heccsátot osztani egérrel :DDD
Ha viszont kijön a ps4 el tudom képzelni, hogy veszek egyet.. Egy hármast mindenképpen szeretnék kölcsön valakitől egy rövid időre, mert van néhány exkluzív cím, ami nagyon érdekel.. (heavy rain; last of us; gran turismo..)
Ps mert konzolokról volt szó, és X-boxom sose volt és sose játszottam rajta. Amúgy meg PC, de már megint egy viszonylag normális kérdés egy idióta válasszal. (amúgy akkor már jobb kérdés lett volna, hogy konzol vagy pc?)
- éppen d[-_-]b
- hogy csinálod ezt a fordított "b" betűt?
- ööö, mind1...
Az epikus hozzászólás azt jelenti, hogy egy olyan dolgot mondasz ami nagy vonalakban az igazságot tükrözi és a témához csak részben kapcsolódik de még is kapcsolódik. by Tirexi
a kettő közül a pisa 4-est venném, de konzolt is csak akkor vennék, ha nagyon gazdag lennék, és már meguntam a tinilányokkal folytatott group-szexet a pécé kielégít, csak lenne erősebb a mostani
Jelenleg PC-n, pontosabban laptopon játszom néha, de nem vagyok egy nagy gamer. Amíg elindulnak rajta a játékok, ok, de ha már nem fognak, akkor sem fogom a fejem a falba verni. Bár sose játszottam konzolon, de végül is egy Xbox 60 ezer Ft-ért nem megvehetetlen. Igaz, biztos más rajta játszani, és eredeti játékok kellenek hozzá, de ha lejár a garancia, ki lehet chipeltetni, és akkor mehet a virágbolti is. :D
ASUS K53SM-SX136D (i3-2350M/4 GB RAM/GT 630M/Win7 Ultimate 64 bit)
Dagadt nőn feszülős ruha, ahol netán még a hurka is kivillan; gizda, hófehér vállú pasas ujjatlan izomtrikóban; rövid szoknyához cipőből kivillanó nejlon bokafix; férfin fehér feszülős gatya és bugyirózsaszín selyeming; soroljam még? :)
Dehogy rohad. Ugyanis a zonki szálakból áll és a szálak felülete baznagy. A legnagyobb nyár hőségben sem nedves a zoknim, még akkor is elpárolog és nekem a lábam sem büdös. Ha szar műszálas zoknit használsz, akkor persze lehet...
Szandálban mikor régen jártam állandóan csorgott az izzadságtól, mert a sem a talpad sem a szandál felülete nem elégséges sokszor a párologtatáshoz. Az meg külön vicc, hogy ha kicsit laza, akkor az izzadtságon csúszik a talpad.
amúgy kellemetlenül érzem magam, ha meglátok egyet így valamért a 80-as évek nyugatiasodni kezdő férfiembere jut róla eszembe, aki véletlenül került ide és viccesen néz ki
Ha állsz egy helyben, de ülve vagy mozogva már nem, érdemes olyan szandált venni ami kicsit "lötyög" a lábadon, legtöbbet be is lehet úgy állítani, meg persze nem mindegy, hogy a talpa milyen anyagból van.
hiába szellőzik, amikor papucsban császkálok nyáron beizzad a lábam menet közben és egyszerűen szétvágja a lábamat a "karimája" széle vagy mi a tosznak hívják
amúgymeg nem kell full zárt cipő nyárra, én azért szoktam nagyobbat venni, lazán befűzve, sokat számít azis.
A talpad akkor is hozzáér a szandálhoz ugyebár... Sztem akinek extra izzadós a lába, annak tökmind1. Ez alkat kérdése is. Nekem a vászon tornacipőben sem izzad semmivel sem jobban, mint máskor, és nem is lesz büdösebb, mint egy átlag "lábszag".
De a szandálnál szellőzik a lábad, a cipőben meg belerohad, főleg nyáron. Az biztos, hogy vannak olyanok akiknek jobban izzad a lábuk de szerintem nyáron a cipő csak ront rajta. Nekem volt egy osztálytársam aki ilyen izzadós volt, de csak a lába és nem volt kövér vagy ilyesmi, sőt sovány volt de olyan büdös volt a lába, hogy eszméletlen. Testnevelés óra előtt és után szagolhattuk, aztán pár embernél már elszakadt a cérna és nem engedték addig átöltözni amíg mi át nem öltöztünk. :D
A fórumban portálunk látogatói kapnak lehetőséget véleményük kifejezésére. Az itt megjelenő vélemények regisztrált látogatóink magánvéleménye, és nem tükrözik az SG.hu Hírmagazin szerkesztőségének álláspontját.