Mindegy hogy mit veszel, a szerver az szerver. Nem fogják azt megcsinálni, hogy lesznek akik előbb játszanak, a többiek addig meg szívnak. Ennek mi értelme lenne? Persze ez a 9 órás kezdés még a szűk 2 hónapban megváltozhat, de az tuti hogy egyszerre kezdünk itthonról. SC2-nél időzónákra volt bontva az éjféli kezdés, de már ott is úgy volt, hogy egyszerre kezdett itthon mindenki. Az már kérdés hogy az éjfélhez képest hamarabb indították a szervereket, de ennek csak örültünk. :)
A szerver 0 órakor indul amerikai (nemtommelyik parti) idő szerint. És mivel mi egy kicsit más időzónában vagyunk, az nálunk reggel 9. Tetszikérteni végre?
Ez a szöveg nem egészen egyértelmű, mert csak a letölthető verziót említi, de legyen. :) Azt a pár órát ki lehet bírni, egyébként is mindenki melóban vagy suliban lesz, nem igaz? :DD
Hétvégén valamelyik napon kölcsönkaphatok egy béta accot pár óra erejéig kipróbálni? Vagy ne reménykedjek? :)
Véleményem szubjektív, beszólhatsz de leszarom! Köszi :c
"The most important name on the world: Real Madrid Club de Futbol"
Steam name: Sixth2Babe | Battle tag: Sixth2Babe#2922
Én sima verziót rendeltem tőlük, és nekem sem jött visszaigazoló e-mail, szintén gmail-es címre. Írtam nekik e-mailt, amire válaszoltak is, hogy minden ok, regisztrálták a rendelést, szóval szerintem megnyugoghatsz, nem lesz semmi gond. :)
amúgy még annyit, hogy én alapvetően nagyon nehezen veszem rá magam, hogy rpg-kel és hack&slashekkel játsszak. az ok az, hogy türelmetlen vagyok. a játék elején (hosszú-hosszú órák) a karakter általában egy kis gyökér, aki egy karddal suhintgat, esetleg egy kis tüzes labdát pufogtat. szóval semmi extra, semmi látványos dolog. én pl. imádom a fasza páncélokat is. persze egy idő után jönnek a durvább skillek, varázslatok, ellenfelek, látszik hogy milyen erős lett az egykor gyenge kis emberke
namost. ebben a játékban ez teljesen máshogy van. már a legelején szanaszét szállnak a monsták, robban minden, látszik hogy a hős tényleg egy hős, nem valami kis nyikhaj. lvl 10-en fejeztem be a demot barbárral, lvl 9-en kaptam a rupture runát a cleave skillhez (2. alap-skill). na ez azt csinálja, hogy felrobbantja a megölt mobokat. gondoltam majd lesz egy-két nagyobb puf is. namost, a legelső csapásnál, amikor is 8-10 zombi vett körül, azok szó szerint kiszálltak a képernyőről :D
el sem bírom képzelni micsoda pusztítás lesz itt magasabb szinteken. nagyon tudja a Blizzard, mitől döglik a légy!
Let me tell you something my friend. Hope is a dangerous thing. Hope can drive a man insane.
van telefonokra is már ingyen de ha venni akarsz úgy érdemes hogy összeálltok többen és mondjuk egyszerre 5-öt rendeltek így eloszlik a posta költség...
Csakhogy ez nem WoW, a játék global azaz USA és Eu szerver is válaszható és lehet rá karik kreálni. A játék PDT szerint indul el éjfékor globálisan, ami magyar idő szerint reggel 9nek felel meg. Most hogy már vagy 5ször leírtuk itt többen ezt az infót remélem mindenkinek világos a miért. Aki meg nem hiszi el az nézze meg a hivatalos Blizzard oldalon: Blizzard A MEZ németül a CET időzónának felel meg.
Csakhogy tudd, kiszámoltam! Már csak 137 millió ilyen tölcsért kell eladnom és leelőlegezhetem az új Kamiont.
A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt!
Nem tudok arról hogy más boltokból hogy lehet megvenni, anno én a Blizzardtól vettem az EU-s boltjában. Ezt biztos megkapod, de nem 2 nap mire kiküldik. Így érdemes már most megrendelni.
Konzolok szervize lusta visszaírni... Komolyan, ha nem jutott nekem CE, akkor lelövöm őket!
Időközben Wizard-dal is végignyomtam a bétát... Elején tetszett a karakter, de most kicsit unszimpatikus lett - bár lehet azért, mert még csak a 10. szinten járok (és nincs Desintegrate - az a 20-as szinttől van), a barbár és a démonvadász még mindig baromi ütős. Monk és Witch Doctor annyira nem érdekel.
Csakhogy tudd, kiszámoltam! Már csak 137 millió ilyen tölcsért kell eladnom és leelőlegezhetem az új Kamiont.
A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt!
Az éjféli nyitás jó móka, egyszer érdemes kipróbálni, ráadásul májusban nagyon szép idő lesz már, nem kell fagyoskodni. Azt a hülyeséget nem tudom ki találta ki, hogy csak reggel 9-kor lehet majd játszani, de biztos nagyon okos ember volt. Akármelyik WoW kiegészítővel lehetett már rögtön éjfél (vagy azelőtt) csapatni.
Amúgy énis gondolkoztam az éjféli nyitáson :) Soha nem voltam még ilyenen, biztos hatalmas fíling lehet a sok várakozó türelmetlen arc között. Azonban ha tényleg nálunk reggel 9- mennek a szerverek másnap akkor kicsit feleslegesnek tartom a virrasztással tarkított éjféli nyitást. Ráadásul én 15én még dolgozom, 16-17-18 leszek szabin csak:) Jó lesz az a személyes átvétel 15e délután :)
"Boldogok a lelki szegények,mert övék a mennyek országa."
Mondjuk ugye én Annual Passos vagyok, de a Diablo azon kevés programok között van, aminél nem hagynám ki a CE tartalmat (ráadásul első CE játékom lenne) ezért nekem végülis mindegy hogy mikor kapom kézhez, de 5k különbség már tényleg sok
Igen. Visszanéztem énis és amikor megrendeltem még 24 lett volna... Meglátjuk... Onnan veszem meg ahonnan először szólnak, hogy mehetek. Azért a Galaxis féle éjféli nyitás eléggé csábító...
Mivel nem kaptam válaszemailt zárásig (19:00) ezért lemondtam konzolvilagnál a rendelésemet és megrendelem a konzolokszervizénél.
12k még az a határ amit én kiadok egy játékért max(mivel alig van időm játszani, még diablo3ért se fizetnék többet) és ahogy látom nagyon korrektek azokkal akik 10900ért rendelték még meg, náluk is maradt az ár, így remélhetőleg a 11990 se fog változni.
"Boldogok a lelki szegények,mert övék a mennyek országa."
Nekem is küldött, nekem mondjuk szerintem azért, mert megkérdeztem hogy a novemberben előjegyzett akkor még 24 990 Ft-ért CE az marad-e annyi, erre írták h nekem is 29 990 lesz, és így szerintem skippelem őket
Egyetlen bajom van ezzel a battle.netes kell a net dologgal :D Így 1 diablo 3 csak 1 gépen tud menni. Nekem fater is nagy diablo-s mai napig elő, elő veszi a diablo 2-t csápolni. Anno a 2 megvettük CE-be, de ugye ott feltettük 2 gépre a game, és lehetett nyomni akár együtt is, vagy külön külön tudtunk játszani. Na most ez nem fog menni, ketten akkor tudunk játszani együtt, vagy külön külön singlébe, ha 2 game veszünk, az meg azért már húzós :D Vagy marad az, hogy mégse veszek CE, hanem annak árából kitelik majdnem 2 sima....
Tegnapi video stream után előrendeltem a cuccot 11k ért. Remélem marad az ár. Nagyon meggyőző volt a cucc. Random eventek a pályán, ah, karakterek, skillek. Bejött rendesen. Remélem méltó utódja lesz a d2 nek. Server laggtól tartok, hogy milyen lesz, mert elvégre nem is kéne net, na mindegy meglássuk.
Intel Core™2 CPU 6420 @ 2.13GHz / 4 GB / ATI Radeon HD 5670
Diablo 2 / Morrowind / Archlord / EvE Online / Diablo 3
mondjuk túl nagy viszonyítási alap nincs a régi Diablos cuccokhoz képest. Mert ugyebár azok mai szemmel eléggé kezdetlegesek, na meg ne mis úgy néztek ki rajtunk mint az inventoryban.. De pl pár más szerepjátékkal összehasonlítva kevés az igazán jó cucc, ami szépen is néz ki, meg igazán illenek a karakterre. (nekem az elefántos barbár cucc egyáltalán nem jön be) Ami Blizzard game az a WoW még amivel esetleg össze lehetne hasonlítani az armorokat. De én azzal nem játszottam így ugye nincs viszonyítási alapom.
Most jöhetne jogosan hogy ne keverjem ide a WarCraft világot, na de csak a Blizzardtól van az is, pár stílust nyugodtan átmenthetett volna átdolgozva persze.
Véleményem szubjektív, beszólhatsz de leszarom! Köszi :c
"The most important name on the world: Real Madrid Club de Futbol"
Steam name: Sixth2Babe | Battle tag: Sixth2Babe#2922
Véleményem szubjektív, beszólhatsz de leszarom! Köszi :c
"The most important name on the world: Real Madrid Club de Futbol"
Steam name: Sixth2Babe | Battle tag: Sixth2Babe#2922
lol ilyen storyt már hallottam mástól is, és nála is ment tovább gyönyörűen :) tényleg nagyon jól bírja - a tappancsok pár év után elkezdenek lemászni, de semmi változást nem csinálnak
Csakhogy tudd, kiszámoltam! Már csak 137 millió ilyen tölcsért kell eladnom és leelőlegezhetem az új Kamiont.
A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt!
CD Galaxis ajándék posztert és 1000 Ft-os Blizzard-os vásárlási kupont ad ajándékba, amelyet StarCraft 2 Heart of Swarm illetve az új World of Warcraft kiegészítőre lehet majd levásárolni!
Bővebb infók itt: http://cdgalaxis.hu/diablo3
Csakhogy tudd, kiszámoltam! Már csak 137 millió ilyen tölcsért kell eladnom és leelőlegezhetem az új Kamiont.
A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt!
Gmail, de eddig mindig kaptam tőlük értesítést. 1-2 hete pont a Mass Effect 3 CE-t vásároltam meg náluk - azt is előrendelésben és arról is kaptam visszajelzést.
Csakhogy tudd, kiszámoltam! Már csak 137 millió ilyen tölcsért kell eladnom és leelőlegezhetem az új Kamiont.
A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt!
A Konzolokszervizénél elfogyott a CE is előrendelésben. Szerencsére én már március 16.-án leadtam rá az előrendelésemet, így remélem, hogy még marad nekem. Viszont visszaigazoló e-mail nem küldtek - még az előrendelésről sem. Most levadászom őket Facebook-on ez ügyben! Ha nem vették fel a rendelésem és nem jut már nekem CE, akkor ideges leszek, nem is kicsit!
Csakhogy tudd, kiszámoltam! Már csak 137 millió ilyen tölcsért kell eladnom és leelőlegezhetem az új Kamiont.
A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt!
MX518-at sokáig best buy-nak tartották a nem túl magas ára miatt, és mindenhol azt olvastam, hogy nagyon jó. Asszem ez az útódja. Én ezt bevállalnám ha most vennék. A Razer Deathadder-emmel meg tökéletesen elégedett vagyok, szerintem kényelmes és nagyon fasza minden szempontból
7 éve használom az mx518-at hagyományos textil paddal számtalanszor leesett, leöntöttem, macska megrágta és egyéb extra amit csak el tudsz képzelni.. mai napig tökéletesen működik, a szilikontalpak kicsit megkoptak de mint ha még jobban siklana mint újkorában. ha neadjisten rávernék egy kalapáccsal (ami lehet hogy megkarcolná a borítást:D) újra ezt venném
En csak logitechet vennek. Jelenleg a G9-es es a G700-as modelleket hasznalom, mindketto remek eger. Ezek magasabb arkategoriaban vannak; diablora szerintem boven megfelel minden tekintetben akar a G400 vagy G300 as modell (ezek arban is ott vannak, amit te keresel).
Értem ,reméllem nem fog hiányozni a Egérkiller Pályák :) (Cow vagy Diarun) esetleg egy Über Rush :). Én felraktam a Dia 2+Exp-et addigis elbohockodok vele...de az Örök Feeling ... hát reméllem adja a Dio3 is majd :)
Egyetlen egy Dolog amihez fohászkodom : Blizzard.
Eddig csak Remekművet adott ki. WoW nekem nem tetszett, de ottvan xy millió gamer akinek bejött...sc2-t meg més most is tolom folyamatban..és persze a diablo 1-2 ami megtette hatását :)
hát? Tényleg, most így belegondolok...semmit nem tudok a Bétából, csak a videók és egykét angol forum olvasgatásából...Hol lehet részletesen utánnalesni?
öhm, az új harcrendszer elég egyértelműen látszik 10 (igazából 12) szintből is - NEM kell hálisten annyit kattintgatni, mint eddig, bár azért nem is sokkal kevesebbet
A fórumban portálunk látogatói kapnak lehetőséget véleményük kifejezésére. Az itt megjelenő vélemények regisztrált látogatóink magánvéleménye, és nem tükrözik az SG.hu Hírmagazin szerkesztőségének álláspontját.