MIndezekben teljesen egyet is értek veled. Viszont ha észrevetted nem is neked válaszoltam, hanem úgy általánosságban, csak egy picit te voltál a csúcsa az egésznek:) eme és több fórum alapján, miszerint samu ennyi és kész. És ha mögénézel esetleg amit írtam, majdnemhogy ugyanaz van mögötte amit most te leírtál. Amit pedig most írtál az abszolút így van, de én mondom nem érzem hogy pl Cloud ezt nem így látná azzal, hogy elmondja hogy mi a jó szerinte.
csak mondtam, de mostanában hdmi-n tolják kifele a cuccost, biztos lehet másképp' is, de ha a PC-det játékon kívül felfejleszted házimozis célokra, szerintem jobban megéri.
elhiszem, hogy a 80k-s logitech hangfalrendszer nem úgy szól, mintha vennék helyette egy 70k-s erősítőt, meg még ennyiért egy sztereó rendszert, de nem érdekel :P ez meg különben sem az a topic :)
Plazmákat aki fontol, márciusban jönnek ki a G10-es panelú, PV71-es Pana plazmák, tehát a régiek árai valószínű esni fognak, de még mindig csak 1024x768, 42"-on + sokat zabál :]
csak HDMIre? elvileg az S-video is tud 720p-t.. mondjuk itt is megvan az a különbség akkor ami elvileg a digit beltériknél, a 15 ezres helyett 80ezresek tudják csak...
a 70-en, 80-an ezres Denon, stb. lejátszók képesek hdmi kimenettel felskálázni a dvd jelét 720p-re... egy pár ezer forintos kábellel meg kikötöd a PC-t az LCD-re és ugyanott vagy, sőt, hd anyagokat nyomathatod neki PC-ről
huhh komoly :) én is igy vagyok, asztali DVD nagyon faja csak éppen egy 15rugós asztali DivX lejatszo nem jacca le a DivXet ugy mint egy rakotott notebook Dsubon keresztül, HD-ben (vagy ki tud adni egy sima LG DVD/divx lejacco 720p jelet?)... szóval igazad van.
Még nem vettem meg. Viszont mesélnék helyette :) -> szóval elegem van, hogy így az asztali dvd-k, úgy jön majd a hd-dvd, stb... pc-mhez úgyis vennék majd új optikai meghajtót => tehát a pc-ről gyakolratilag minden házimozizás megoldható! Ehhez majd veszek egy jó LCD tv-t, előbb egy hangkártyát (X-Fi) és ezt a Logi hangfalrendszert, amit később rá lehet kötni Xbox360-ra, asztalira ha mégis kell, meg bármire, szal lehet legózni!
Állítólag veszettül szól a maga 75-82k körüli áráért (82k edigitalban, kihozzák, 27kg az egész). Bár szinte mindenki jelezte, hogy ha lámpát kapcsolgat a házban, pattan egyet a hangfal. Aki szólt emiatt, a logitech ingyen kicserélte egy javított szériából (tavaly őszi gyártásúakból) ez nem tudom került-e forgalomba... De az újak csak nem rosszak?!
LCD-tv-ben meg ha olcsón akarnám megúszni, vennék egy R71-R72-es sorozatú 32" vagy 37"os samut, LG-k valamiért nem jönnek be...
akkor inkább már maradjon az analóg beltéri ennek elég jó jele van szerencsére nem olyan sz.r mint a földi (sokkal érzékenyebb a nagy képernyő az analóg jelre). amin bosszankodok hogy miért nem engedi a TV2 és az RTLKlub feltenni a jelét a kiserleti digit adásra a széchenyi hegyre, pont szemben lakok, és ha kilógatok egy madzagot akkor máris kiváló jelem van de az m1 m2 dunatvt ki akarja nézni... ez pl a Sony BRAVIAk előnye hogy van benne DVB-T tuner amire előbb utóbb szükség lesz, bár ha ti addig cseréltek megint :).
kérdés. mivel HDs filmek letöltögetése jelenleg nemigen gazdaságos (6-8GB egy filmért), meg alig vannak még ilyen filmek torrenten (100 seed a 3000 divxes helyett), gondoltam hogy a Pro7 meg a Sat1 HDben szokott ezt azt adni. analóg beltérim van, ezt cserélném. 15 rugó egy beltéri digitális, HDs meg vagy 80 a legolcsobb amit neztem. van olcsobb HDs digit beltéri? ennyit nem adnék még érte :)
Az a baj, hogy egy kicsit sem vagy a lényeg közelében, de legalább megpróbáltad. :o)
Azt hittem elég világosan kinyílvánítottam, hogy én nem a Sony és Samsung közötti általános verseny eldöntője óhajtok lenni a Samsung javára. Talán semmi sem bizonyítja ezt jobban, hogy majdnem 4 kilót költöttem decemberben egy SONY kamerára, nem véletlenül. Ha elolvasnád figyelmesen mit írtam, talán rájönnél, dehát nem teszed, mert : "Nem szeretnék beszállni a vitába,...."
Én innen kezdve nem óhajtok erről vitázni, csupán egy valamiben vagyok biztos és ezt viszont fennhangon ki is nyílvánítom:
Aki úgy gondolja, hogy van olyan márka ma az elektronikai eszközök piacán, ami minden kategóriában verhetetlen ár-érték arány szempontokat is figyelembe véve, az egy idióta.
Sajnos mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy az embernek vagy 2 hetet el kell töltenie vásárlás előtt azzal, hogy a termékek közül melyiket vegye meg, melyikre van szüksége és egyáltelán melyik az ezek közül, ami számára is megfizethető.
Éppen ezért az ilyen topikok résztvevőinek egy bizonyos márka erőltetése helyett inkább informatív jelleggel kellene ténykednie, mert ha nem ezt teszi, akkor a tevékenysége nem más, mint egyszerű reklámtevékenység.
Sziasztok! Terbezem egy lcd tv vásárlását konzol és pc használatra. PCről filmeket, konzolrol(x360) meg értelemszeruen játszanék. Szeretném tudni hogy van e lehetőség mindegyiket 5.1ben hallani. És ha igen hogy? Merthogyha PCről játszanék le dvd-t akkor az a hangártyáról adná az 5.1-t. Ha viszont xbpxrol akkor viszont nem. Meg lehet e oldani hogy mindkét esetben tudjak 5.1 játszani, ugy hogy nem külön 5.1-t veszek?
bocsi mindenkitől, de én még ott tartok hogy plazma, vagy lcd? ha valaki van aki ért is hozzá, és van 1-2 konkrét ok hogy miért ez vagy az, írja le nekem plz. köszi.
Nem szeretnék beszállni a vitába, de egy kicsit Cloud védelmébe. Ha reklámoz, ő dolga, vkinek nem tetszik ez van. A másik pedig. Azért mert itt most sokaknak samsungja van, nyilván nem tetszik hogy vki azt mondja hogy jobb a sony. De csak azért mert drágább, meg itt pár hozzánemértő, aki látott már akár otthon vagy vmelyik boltba vagy 5-6 tv-t, azt csak bambult előtte és próbált vmi összehasonlitást kialakitani, meg az esetek többségében a szintén hozzánemtértő eladók hülyeségeire hallgatott, az nehogy azt hidje már, hogy ért hozzá aztán ez meg az a tv király és kész. És akkor egy hozzáértő, azt mondja hogy szte ez a jó, és akkor de hülye mert nekem samsung van és sokkal jobb. Biztos levettétek már, nekem is sonym van. Sztem ez a jobb, ennek is megvan az oka hogy számomra miért. Ennyi. És mégegyet szeretnék elmondani, megint csak olyanok által aki tényleg ért hozzá, a sony jobb, élesebb, és szinekkel telibb képet ad, mint egyes samsungok, és még sorolni lehetne. Viszont van amiben a samsung jobb vmivel, és az újak tényleg nagyon jók, tudom, mert nehéz volt választani köztük. Még annyit hogy a pc-jel támogatással nekem semmi bajom, tudja a nativot és kész, nincs miről beszélni, amellett tény hogy samuk dvi-vel vannak. Jah és mégegy. Ehhez meg én értek, higyje el az illető, Vaiok mindig is csúcskategóriás notebookok voltak, más kérdés az áruk természetesen. Köszönöm a figyelmet:)
"Sony Vaio-t soha? :) Ezt nem mondod komolyan? :)"
De még mennyire, hogy komolyan mondom. Ugye fogod a dologot, hogy itt az ár-minőség arányról is dumálok??? Szóval egy 1 milkás Vaio-t már használhatónak tartok magam is, az más kérdés, hogy mégegyszer nem adok ki pénzt Sony notebookra.
A lényeg, hogy 3 kilóból kihozok egy olyan notebook-ot, amit egy 6 kilós Vaio alulról szagolgat... :o)) Nekem volt Vaio-m, Acer-em és MSI-m. Ebben a sorrendben, és ez nem véletlen.
"Szted én mindenkit lehülyéztem, akinek Samsung-ja van?" Igen, tulajdonképpen szó szerint. Az hogy ezt nem veszed észre nem az én üldözési mániámat bizonytja, hanem a te... khmmm... hm... hogy is mondjam szépen... bunk... akarom mondani az érzéketlenségedet a közösség más tagjainak véleményével szemben. :o)
Most készülök LCD TVt venni. Kb 66 centisben gondolkozom és kb 150ezret szánnék rá. Samsungokat néztem ma, de nekem az a furcsa h nekünk mindig is képcsöves tvnk volt. És ha az LCDhez közel megyek akkor nagyon látni a pixeleket, de messziről sem találom tökéletesnek. Na mind1 szóval ha valaki irna valami segítséget vagy javaslatot megköszönném.
Azt elhiszem, hogy a PS3 képe szebb volt a Sony-kon. Csak tudod én ebbe beleszarok, ugyanis Xbox360-om van. És mit ad Isten??? Az Ms fejlesztői ebben a Samuban található lcd-t használták x360-as fejlesztésekre, tesztelésekre. Asszem egyértelmű, hogy miért.
Ezért is írtam, hogy kár a Sony-t erőltetned mindenek felett. Van olyan terméke ami kiváló, van olyan, ami kalap szar, főként ha az ár-érték arányt is figyelembe vesszük. (Pl. Sony notebook.... Soha!!!!)
Na most ha olyan vagyok, hogy nekem olyan tv kell amin minden tökéletes, akkor valószínűleg kiadok egy ilyen tv-re 1,5 milkát. De én hülye lenék ennyi pénztet tv-re áldozni, így kerestem egy nekem megfelelő típust, megfelelő árban.
No ennyi, felesleges ezt túlragozni.
Ja még egy kérdés: Neked mindenki kötekedő alak, akinek otthon nem Sony tévéje van??? Elég fura a hozzáállásod...
- nincs rajta DVI-D, csak HDMI - kicsit beégnek rajta a dolgok, ha sokáig vannak a képernyőn, aztán persze szépen felszívódnak maguktól (lehet csak nekem van sasszemem) - nem olyan pipec az analog adás javítása benne, mint a csamcsungban, de elmegy (nálam tetőantennáról jön, arra ráfér a javítás) - nem annyira színes és életteli a kép, akármit is csinálsz, mint a samun - nem olyan szép külsőre, mint a csamu - bizonyos dolgokat nem jegyez meg a menü, amit a csamu már megjegyez - még nem jöttem rá, hogy PIP-ben hogyan lehet az alcsatornát hallgatni (mert nem is lehet) - PIP-ben több opciót tud, mint a csamu (még két üzemmód) és a PC-t is tudja PIP small-ba rakni, de néha kikapcsol PIP-ben és vissza, ha valami PC felbontás éppen nem tetszik neki - nagyobb, mint a csamu, így jobban lehet látni messziről - a pirossal jobban megbírkózik mint a csamu, így a PC kép/text lényegesen olvashatóbb - több PC üzemmódot bekajol, mint a csamu és magától auto beállítást nyom, ha valaméket még nem ismerte/próbálta - van rajta "real" üzemmód, mikor nem nagyítgatja, meg buzergálja a PC képét, hanem kivágja pixelre akkorában, amekkora (kúva jó BIOS-hoz) - még nem jöttem rá, hogy hogyan lehet távirányítóról PC-re váltani (PIP-es trükköt kivéve) - szerintem túl nagy a képmérethez képest, viszont könnyű aránylag - kevesebb extra fícsör van a menüben, mint samun (nagy általánosságban) - nem vált bekapcsoláskor PC-re, akkor sem, ha az ment, mikor kikapcsoltad (de arra vált, csak nem mind1, hogyan kapcsolod be) - konzollal is tűrhető, bár a nagyítás üzemmód csak egyféle, nem lehet állítani a magaságot és eltolást, mint a samumon
Igen, elsőre én is meglepődtem a plazma árakon (42"-os LG plazma 300e Ft alatt), de szóval 1024*768? Ehhem. Akkor már legyen 720p HD azért legalább ennyi pénzért. A mérettel kapcsolatban tisztában vagyok a fontossággal, ezért is lenne jó a 40", de legalább a 37".
Bár most azon filózom nagyon, hogy vajon várjak-e egy kicsit a vásárlással, és akkor már egy 40"-os Samsung LE-40S71 286e Ft-ért. Csak annyit nem akarok akkor már várni vele. :)
amúgy meg a magyar kereskedők elmehetnek a sunyiba, nagyságrendekkel drágábbak, mint a külföldiek, amikor meg van egy jó akció mondjuk egy elektroworld-ben persze örülünk, mert megbízható helyről, jó vétel, rendes garival, de külföldön meg rég annyiba került...
Aláírom, hogy nem feltétlen kell a DVI, csak ha már gondolkodom ilyesmin, akkor próbálkozom. ;)
Egyébként anno Sir Quno Jedi említette, hogy keresgetni kell, és akkor nagyon jó áron lehet olykor cuccokat találni. Számomra most hirtelen ez lett eléggé szimpatikus. 37"-os, 236e Ft-ért.
Megkérdezhetem milyet és mik a tapasztalatok vele?
Per pillanat én is elkezdtem gondolkodni egy jó kis HDTV-n, bár kissé abszurd módon nem is annyira a HD miatt, hanem a Wii miatt (kell hozzá a nagy képernyő :)). Ahogy nézegetem a piacot, most éppen lefele mozdultak el az árak, és már 37" LCD TV-k is beleférnének a gyors kiadásba, olyanok mint a LG 37LC2R vagy a HANNSpree XV 37". Ezekkel csak egy bajom van, hogy nincs rajtuk DVI, csak D-Sub, tehát a számítógéppel való rácsatlakozás nem lenne optimális. Alternatíva az LG 32LE2R ill. a 32" Samo-k, csakhogy az új Samokon már nem látok DVI csatit...
Tényleg kíváncsi lennék, milyen konkrét tesztek, tapasztalatok alapján nem hiszel nekem. Ami teljesen érthető, hisz én se hiszek neked, mivel abszolute nem ismerjük egymást.... :)
Épp most próbáltam ki a PS3-at a HD tv falunkon. Van Sony 26S, 32U, 32P, 32S25.., 40U, 40S, 40V és van Samsunk 32T, 32S, 32R a falon, mind HD-be. Pár PS3 játékkal csináltam a tesztet..... Tudod mit? Inkább nem osztom meg az eredményt.... Majd priviben válaszolok annak, aki nem kötekedni jön ide... :( :)
nekem ilyenem van lassan 1 honapja, sajna nativ felbontast nem tud csak 1280*768at de ahhoz kepest elesek a pontok nem esik 1 logikai keppont 2 fizikai keppontra... erdemes szerintem a subpixel élesítést (cleartype) kikapcsolni szerintem. lehet hogy ha vasarlas elott jobban korulnezek akkor samu mellett dontok, de eleg szep szinei vannak, foleg HD modban eleg utos szerintem.. szerintetek jo valasztas volt vagy nagyon gaz a samuhoz kepest? 200er vettem (KDL-32U2000)..
másik: nehogy már valaki 66cmest vegyen, az én szobám se nagy, de lemértük, és ennek a 82cmesnek a képmagassága 2-3cmel elmarad egy 72cm-es LG képcsőves TVtől!! Auchanben néztem 66ost de annak a magassága még az ezelőtt használt gagyi 52cmes kistv magasságát se éri el azaz tök 'csík' hatása van... mellesleg a 82cmeshez is eleg kozel kell ulni hogy lassa az ember a HD reszletesseget, 3mrol mar semmi ertelme mert nem eleg hozza a szem felbontokepessege h megkulonboztesse a tipust..
én is megvagyok elégedve a Samsungommal (le27s71b) használom a pc funkcióját (2. monitorként) PiP-el, nézek rajta hd-s cuccokat, ps2 is fut néha (kompoziton) szóval jópár funkciót kihasználok és teljesen jó.
No, én meg pont egy órája adtam el a Samumat. Nem mintha nem lettem volna megelégedve vele, mert király kis cucc, de vettem nagyobbat, most éppen Hyundai-t. A döntő tényező az ár volt.
Engem kicsit sem zavar, hogy a saját biznicednek jót teszel itt. Én is így csinálnám a helyedben!
Az már inkább zavar, hogy túlzottan hangoztatod a Sony létjogosúltságát a Samsung termékekkel szemben. És mindezt úgy teszed, hogy kritikád messze nem kritika, inkább egy ítélet.
Jómúltkor volt egy vitánk itt ha még emlékszel. Én a saját tapasztalataim alapján még mindig tartom magam ahoz amit akkor írtam és úgy néz ki a sors egyenlőre engem igazolt.
Szóval most van egy Samu LCD tévém, ami kiválóan működik és minden specifikációt hoz, amit előzetesen írtak róla.
Kamerából pedig szintén körültekintő megfontolásból, egy Sony HDR-SR1 típusú kamerát szereztem be.
Szóval ezzel azt akarom mondani, hogy minden márkának megvan a maga kiválóan sikeredett terméke. Azzal, hogy állandóan egy bizonyos márkát súlykolsz, azzal nem segítünk az itt topikolóknak a választásban...
Nincs bajom, csak elvben ellenkezik a fórum szabályzatával a reklám. Az még ok, hogy elmondod, hogy van akciótok meg ilyenek, de most már kb. ott tartunk, hogy bejön valaki venni egy tv-t és te erre rávágod, hogy inkább vegyen sony-t nálatok (persze gondosan belinkelve a címet). :)
Na ez így nem állja meg a helyét. Nekem is Samu van és az égadta semmi gondom a készülékkel. Valószínűleg tipúsok között lehet némi eltérés, de hogy az enyémmel ilyen gond nincs az tuti. És tesztelem rendesen: notebbok, Xbox360, DVD, HD felvételek, stb. Szóval azért van jó Samu is, csak ki kell fogni!
Hát akkor ha hazaértem (mert jelenleg németben dolgozom), asszem belevágok egy ilyen tv vásárlásába, de lehet, hogy én is csak a kisebbet választom, mivel a szobám nem túl nagy. sőt mondhatni kicsi, illetve mini. Tehát oda elég lenne a 66cm-es is. De még azért várom a képet, hogy mégis mire is számithatok. :-) Előre is köszi
Akkor ez azt jelenti, hogy a jelenlegi monitorom nyugodtan kidobhatom, ha vettem egy ilyen cuccost? Esetleg küldhetnél egy képet róla, kiváncsi vagyok nagyon rá!
Én ennek a kisebb változatát (KDL-26U2000) használom monitornak. Hátránya, hogy DVI-on keresztül nem megy natív felbontásban. D-Sub-on keresztül igen, pontosabban 1280x768-ban, két keskeny függőleges fekete csíkot hagyva a képernyő szélein. Szerintem nem zavaró, a képminőséggel pedig nem lesz gondod.
Nos, én kinéztem egy Sony KDL-32U2000 tipusú TV-t. Ehhez az van irva, hogy támogatott számitógépes felbontások: VGA; SVGA; XGA; SXGA; Wide XGA. Akkor ez azt jelenti, hogy ez jó lehet?
Igen, használhatod monitorként. Azoknál a típusoknál működik ez legjobban, amik támogatják a natív felbontást a PC bemeneten keresztül. LG, Samsung javallott.
Üdv. Most tervezem egy LCD TV vásárlását. És arra lennék kiváncsi, hogy ha van a TV-nek PC bemenete, akkor lehet a TV-t monitor helyett használni? Vagyis nyugodtan eladhatom a régi monitoromat? Lehet, hogy elég láma a kérdés, de nem vagyok otthon ebben a témában (egyenlőre). Egy LG-t néztem ki: LG 26LC2R. Ez csak egy 66cm-es tv, de nagyobb nem is nagyon kell, mert a szobám nagyon kicsi.
Hi! Pár napja vettem egy sam le32r72b-t. De a feketéjével nem nagyon vagyok megelégedve(a széleken elég szürke. Lehet, hogy vmi nem stimel a háttérvilágításával. Esetleg tudna vki felrakni egy képet az övéről(hamarosan én is rakok)Elöre is köszi.
Az 'R' sorozat "jobb valamivel" mire érted? Oké design jobb, bár a hangját több helyen is lehúzták és saját tapasztalataim szerint is tényleg valamivel jobban szól az 'S'. Kontrasztkülönbséget nem nagyon vettem észre, a "fekete" nem nagyon különbözik a 2 tipus között, viszont az 'R' 50ezerrel drágább. Ha van tapasztalatod szívesen várom!
avx.hu-n rossz tapasztalatról számoltak be a pixelplus kapcsán...
samuból az R sorozat jobb elvileg. annyira kell az a digitális tuner? itthon még nincs adás. pixelhiba lcd technikából kifolyólag előfordulhat, problémásabb az lg volt állítólag, de ki lehet fogni rossz sorozatot is akármelyikből. sony-nál samunál azért nem olyan gyakori
Philips LCD-vel van valakinek jó vagy rossz tapasztalata? Én konkrétan a 42PF7621-el szemezek, ebbe már van digi tuner és pixelplus áramkör.
A másik márka a Samsung azon belül 40R71 vagy a 40S71. Ezekben van DVB tuner? A hivatalos oldalon nincs feltüntetve és tény, hogy most még nincs rá szükség, de pár éven belül ez a helyzet változhat. Pixelhiba sűrün előfordul ezeknél a márkáknál? Úgy hallottam a sony a legmegbizhatóbb ilyen téren.
60hz-en használd és nézd meg, hogy nincs-e valamiféle "real" üzemmód a cuccon, mikor nem próbálja meg az adott aspect ratio-ban fullra húzni a képet, hnem csak kirakja ahogy jön, ha kicsi a felbontás, akkor kisebb a kép is. Mert az sokkal jobb eredményt adhat. Igaz csamumon nincs is ilyen, de pl. a Hyundai-omon van.
Ja és ne feledd az auto beállításokat néha lefuttatni, hátha elmászik.
Na vásároltam vga kábelt,van kép,végre!!! 1280x800-on 75hz-n gyönyörű a kép! 1366x768-on széthúzza a képet,ezen lehet még esetleg javítani? Hopp közben,meglett,csak át kellett rakni a tv-t 16:9-re!:D Köszönöm mégegyszer a segítségeket!
Engem átcsesztek a hűtőmágnessel! Beletettem a pohárba, de a sör ugyanolyan meleg maradt!
Asrock Z68 E3G3, Intel 2500k, 8giga kingstone hyperx, Asus 560ti dc2, corsair force-3 gt 120gb ssd
Oksa,így legyen! Sajna vennem kell akkor vga kábelt,tv-hez nem adtak csak hálózatit!Még a monitorét se tudo kihúzni,mert az meg fix-re van forrasztva gyárilag! Marad a vásárlás,de csak délután,mert most már aludni kellene,éjjel meló volt! Köszi a segítséget mindenkinek,remélem most már jó lesz!
Engem átcsesztek a hűtőmágnessel! Beletettem a pohárba, de a sör ugyanolyan meleg maradt!
Asrock Z68 E3G3, Intel 2500k, 8giga kingstone hyperx, Asus 560ti dc2, corsair force-3 gt 120gb ssd
Megvan mi a gond :))) Lefogadnám, hogy DVI-D-s a DVI kábeled (azaz csak a digitális jelet viszi át), így aztán a TV-nél nincs már meg a DVI-A analóg jel (így átalakító semmit sem tud átadni TV-nek) Amit e helyett kell tenned: - átalakító OK - az átalakítót a sz.gép hátuljába dugod (NEM a TV-be !) - DVI kábel eldob, elővesz egy normál D-SUB (azaz VGA kábel, lehet adtak is LCD TV-vel) és bedug
Engem átcsesztek a hűtőmágnessel! Beletettem a pohárba, de a sör ugyanolyan meleg maradt!
Asrock Z68 E3G3, Intel 2500k, 8giga kingstone hyperx, Asus 560ti dc2, corsair force-3 gt 120gb ssd
Engem átcsesztek a hűtőmágnessel! Beletettem a pohárba, de a sör ugyanolyan meleg maradt!
Asrock Z68 E3G3, Intel 2500k, 8giga kingstone hyperx, Asus 560ti dc2, corsair force-3 gt 120gb ssd
A fórumban portálunk látogatói kapnak lehetőséget véleményük kifejezésére. Az itt megjelenő vélemények regisztrált látogatóink magánvéleménye, és nem tükrözik az SG.hu Hírmagazin szerkesztőségének álláspontját.