""Amikor valaki besétál a Penske Racinghez és meglátja a Borg-Warner trófeákat és az összes sisakot az általa megnyert Indy 500-akról, akkor értheti meg igazán, miről szól ez az egész"
A mostani WTCC sem hasonlít semmiben a '87-es képest ezt te is tudod. Ezzel nem megyünk semmire :) Én csak leírtam a Volvo már versenyzet ausztráliában mint ahogy korábban a Nissan is. DTM is más kategória..prototipus bajnokság melynek autóit nem látod viszont az utcán európában, szemben a V8-al melynek autói ott poroszkálnak az utakon legalábbis külsőre.
""Amikor valaki besétál a Penske Racinghez és meglátja a Borg-Warner trófeákat és az összes sisakot az általa megnyert Indy 500-akról, akkor értheti meg igazán, miről szól ez az egész"
90-es évek ATCC bajnoksága semennyire nem hasonlít a mostani V8 Supercars-hoz ezt azért te is beláthatod, európából importált BTCC-s autók és japán túrautók adták a mezőnyt, a mostani V8 pedig inkább a DTM re hasonlít, a V8 is túraautó csak nem az európai népnek megszokott inkább a GT és a WTCC között félúton, de ettől persze semmit nem veszít az elismertségéből üde színfoltja a motorsportnak, hát sok sikert a Volvonak.
"Életemet mindig egyedül a másodpercekért való harc töltötte be,és szívesen vállaltam az áldozatos,nélkülözéssel teli éveket,hogy megtanuljak vezetni,gyorsan vezetni,és még gyorsabban vezetni!"
Miért nem illik? Szerintem ez évben kellett volna csatlakozniuk a COTF miatt, így 1 év lemaradásban lesznek a többiekkel szemben, ha erre gondoltál. Bár az is igaz egy jó csapattal bútoroznak össze jövőre! Itt csak az a kérdés az ausztrálok mennyi gyártót engednek még be, mert a Mercit vélhetően követni akarja majd az audi, bmw is.. egyébként a volvo már volt tagja a mezőnynek csak akkor a név ATCC volt nem V8 supercars.
""Amikor valaki besétál a Penske Racinghez és meglátja a Borg-Warner trófeákat és az összes sisakot az általa megnyert Indy 500-akról, akkor értheti meg igazán, miről szól ez az egész"
Hát nekem a volvo nem illik bele a v8 mezőnybe, de ők tudják, én a dtm és a wtcc felé mentem volna, jobban beleillett volna a márka stílusába....
"Életemet mindig egyedül a másodpercekért való harc töltötte be,és szívesen vállaltam az áldozatos,nélkülözéssel teli éveket,hogy megtanuljak vezetni,gyorsan vezetni,és még gyorsabban vezetni!"
Fujitsu Racinggel meg is állapodtak. csak ne azt csinálják mint a WTCC-vel ;)
Why V8 Supercars?
V8 Supercars is one of the biggest categories in the world and offers enormous exposure to all manufacturers, current and future. Volvo has recognised the immense strength of the brand; and we are thrilled to have them on board as a fifth manufacturer. FAQs: Volvo and V8 Supercars
""Amikor valaki besétál a Penske Racinghez és meglátja a Borg-Warner trófeákat és az összes sisakot az általa megnyert Indy 500-akról, akkor értheti meg igazán, miről szól ez az egész"
""Amikor valaki besétál a Penske Racinghez és meglátja a Borg-Warner trófeákat és az összes sisakot az általa megnyert Indy 500-akról, akkor értheti meg igazán, miről szól ez az egész"
""Amikor valaki besétál a Penske Racinghez és meglátja a Borg-Warner trófeákat és az összes sisakot az általa megnyert Indy 500-akról, akkor értheti meg igazán, miről szól ez az egész"
""Amikor valaki besétál a Penske Racinghez és meglátja a Borg-Warner trófeákat és az összes sisakot az általa megnyert Indy 500-akról, akkor értheti meg igazán, miről szól ez az egész"
Szerintem meg Kiss Norbinak a tehetsége a tudása alapján az igazi kihivás V8 lenne csak sajnos túl messze van ez a bajnokság ide még annyi szponzort sem tudna felhajtani mint a kamionhoz. Itt azért a versenyzők sem piskóták és azért mégis csak 650 lóerő van a seggük alatt. Ez a kamion EB egy belterjes bajnokság kiöregedett pilótákkal akik jól elvoltak egymással, aztán jött a semmiből egy fiatal magyar csapat és jól belerondított a játékukba. Lásd a tavalyi afférokat még a kamion depoban is nekimentek Norbinak...
Mai BIG ONE amiben 12 autó volt érintett a videóból ez nem derül ki. Az utolsó kör meg olyan volt, hogy a nézők állva tombolták végig, majd megtapsolták az érintetteket a levezető körben..Lantos elélvezett volna ha látja :p
""Amikor valaki besétál a Penske Racinghez és meglátja a Borg-Warner trófeákat és az összes sisakot az általa megnyert Indy 500-akról, akkor értheti meg igazán, miről szól ez az egész"
"A második futam előtt egymásnak estek a csapatok!
A hatalmas hőségben valaki lelocsolt valakit - majd elszabadultak az indulatok... A csapatok vödörrel, slaggal "estek" egymásnak, természetesen legnagyobb számban az OXXO Team képviseltette magát Egy család bejött hozzánk, közölték hogy kedvelnek minket, de most nem versenyzőink aláírásáért jöttek, hanem adjunk már nekik két vödör vizet - majd lelocsolták vele a Hahn családot A vége az lett, hogy a komplett mezőny majdnem kikéste a rajtot"
"Norbi a dobogón, Beni pontot szerzett!
Soha nem volt ilyen sikeres hétvégénk, nem szereztünk még ennyi pontot! Az utolsó futamon Norbi 3. Beni 10. csapatunk is 3. lett, beszámoló este felé! Hajrá OXXO, hajrá Magyarország!"
I don't have a short temper, I just have a quick reaction to bullshit.
ETCC-nek nincs semmi jelentősége, hallani se lehet róla.
OXXO-nak bele kéne vágnia a GT bajnokságokra (mondjuk a Blancpain Endurance Series-be) ott nagyon sokan vannak és a mezőny sem kutyaütőkből áll. Major Beni meg a Kiss Norbi szerintem jobban élveznék, mint a Kamiont. Esetleg jöhetne még a Wéber Gabi és meg is lenne a csapatuk.
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
""Amikor valaki besétál a Penske Racinghez és meglátja a Borg-Warner trófeákat és az összes sisakot az általa megnyert Indy 500-akról, akkor értheti meg igazán, miről szól ez az egész"
rajt után tömeg crash (big one), borulás, red flag pár perce.
""Amikor valaki besétál a Penske Racinghez és meglátja a Borg-Warner trófeákat és az összes sisakot az általa megnyert Indy 500-akról, akkor értheti meg igazán, miről szól ez az egész"
Gratula a srácnak!! Képzelem az öregek arc berendezéseit :))
Azért ez is jelzi ennek a bajnokságnak a "komolyságát" hogy olyan tud nyerni akim még csak tanulja a nagy vasaló kezelését. Kiss Norbinak sem itt lenne a helye a tudása miatt.
""Amikor valaki besétál a Penske Racinghez és meglátja a Borg-Warner trófeákat és az összes sisakot az általa megnyert Indy 500-akról, akkor értheti meg igazán, miről szól ez az egész"
""Amikor valaki besétál a Penske Racinghez és meglátja a Borg-Warner trófeákat és az összes sisakot az általa megnyert Indy 500-akról, akkor értheti meg igazán, miről szól ez az egész"
""Amikor valaki besétál a Penske Racinghez és meglátja a Borg-Warner trófeákat és az összes sisakot az általa megnyert Indy 500-akról, akkor értheti meg igazán, miről szól ez az egész"
Szombat 02:30 - 02:50 Qualifying 04:30 - 05:00 Top Ten Shootout 06:40 - 07:14 Race 17 /21 kör
15 perc pihi
kb. 07:30 - 08:10 /21 kör
Vasárnap 01:25 - 01:40 Qualifying 01:50 - 02:05 Qualifying 04:45 - 05:35 Race 18 / 35 kör 07:15 - 08:05 Race 19 / 35 kör
""Amikor valaki besétál a Penske Racinghez és meglátja a Borg-Warner trófeákat és az összes sisakot az általa megnyert Indy 500-akról, akkor értheti meg igazán, miről szól ez az egész"
na ez meg a másik,lesz egy nagyobb szünet nyáron,a szezon második felére még jobb lesz az autó,Norbi is még jobban beleszokik,jönni fognak szépen a dobogók,sőt szerintem még nyáron meglesz az első Hondás győzelem is :)
""Amikor valaki besétál a Penske Racinghez és meglátja a Borg-Warner trófeákat és az összes sisakot az általa megnyert Indy 500-akról, akkor értheti meg igazán, miről szól ez az egész"
Tavaly kiegyenlítettebben kezdte a szezont,viszont akkor 6 hétvége után csak 1 dobogója volt(ugye az az emlékezetes hazai siker),míg idén már három 3. hely,és egy 2. hely is összejött 6 hétvége alatt. Szerintem idén fogja futni a legjobb szezonját Norbi. Más: -Most nézem a tabellát,Muller 113 ponttal veri Tarquinit jelenleg,eszméletlen...
"- 2010-ben év végén 104 pontot szerzett - 2011-ben összesen 88 pontot szerzett (első versenyhétvége ugye kimaradt) - 2012-ben 155 pont egész évben (6. futam után 97 pontja volt, első 6 hétvégén a 12 versenyből csak egyen nem szerzett pontot) - 2013-ban, 6 verseny után 90 pontja van, 4 db 0 pontos versennyel a 12-ből"
I don't have a short temper, I just have a quick reaction to bullshit.
WTCC Race 2 nagyon jó volt, BTCC Race 3 viszont brutális jó! Rég láttam ilyen jó versenyt. Én mindig mondtam, hogy a komplett mezőnyt kéne megfordítani. Ááá nézzétek meg a BTCC 3. versenyt, hihetetlen volt. Neal meg kapja be, az ő hülyesége miatt nem nyert Turkington.
Nem akarom Tarquinit védeni, de az nem volt kilökés, egy nagyobb kocc, semmi több. Még a pályáról se nagyon ment le Oriola. Szerintem még belefér, még úgy is, hogy nem kedvelem különösebben az öreg rókát.
Muller ráijesztett Coronelre, ő kijebb ment ahol Tarquini volt és puff, már forgott. Itt Tarquini biztos nem volt hibás. Valószínű inkább Coronel mert ő váltott úgy irányt amiből baleset lett.
aztaku! négyen egymás mellett a célegyenesben! és persze nem bírták ki csattanó nélkül. vajon ebben is benne volt tarquini mancsa? ja nem, a másik jómadár, müller...
I don't have a short temper, I just have a quick reaction to bullshit.
""Amikor valaki besétál a Penske Racinghez és meglátja a Borg-Warner trófeákat és az összes sisakot az általa megnyert Indy 500-akról, akkor értheti meg igazán, miről szól ez az egész"
""Amikor valaki besétál a Penske Racinghez és meglátja a Borg-Warner trófeákat és az összes sisakot az általa megnyert Indy 500-akról, akkor értheti meg igazán, miről szól ez az egész"
""Amikor valaki besétál a Penske Racinghez és meglátja a Borg-Warner trófeákat és az összes sisakot az általa megnyert Indy 500-akról, akkor értheti meg igazán, miről szól ez az egész"
A fórumban portálunk látogatói kapnak lehetőséget véleményük kifejezésére. Az itt megjelenő vélemények regisztrált látogatóink magánvéleménye, és nem tükrözik az SG.hu Hírmagazin szerkesztőségének álláspontját.