Nem fogod megbánni ezt garantálom, idén talán 1 futam volt a 18-ból ami lightosabbra sikerült, ajánlom figyelmedbe a két héttel ezelőtti Knockhill-i futamokat, mert az valami über fasza volt.
Azt nem tudom tudod e hogy egy hétvégén 3 futam van és a harmadik a fordított rajtos, tehát lesz még 2 race. :D
A 240 lovasról most hallok először :O Eleve a gyengébbikből nem tudtak volna 400 legyártani Vilniusban a FIA-nak, és ehhez más üzemeket is fel kellett használniuk, szóval nem is minden VFTS volt valódi VFTS. Ami itthon van egy darab, az viszont Vilniusból származik.
Először is Group B-ben 2105-s ment, és csak az 1,6-os verzió volt 160 ló, igaz a legtöbb versenyen ezzel indultak. Utána csinálták az "1.8 (evo) turbo 2105 VFTS", ez már 16 szelepes volt és 240 ló, erről a motorról alig tudni valamit, nekem is csak ősrégi újságokból van pár infóm róla. Lényeg az hogy egy megbízhatatlan konstrukció volt, sose akart nekik összeállni, ráadásul a fejlesztésekre is kevés idő jutott, mert a cég úgy döntött hogy indul a Group S-ben és oda már a "Lada Samara EVA (300le)"-t szánták. Itt egy kép a motorról.
Ettől függetlenül igazad van, a nyomába nem ért agy Lancianak, Audinak.
Audi, Lancia, Renault, Peugeot között nem ért volna semmit sem. 160 ló volt a VFTS-ben, ráadásul hátsókerekes, már 78-ban a Stratos elverte volna, csakhát nyugaton nem véletlenül nem használta senki. Látványautózásra jó volt,és jó is lesz, meg imádom én is, de egy nemzetközi versenyen pont bármelyik versenypályán kikapott volna.
Nem ezzel van a bajom, hanem azt hogy élőben oda megyek egy ilyen Lada mellé és valahogy az az érzés fog el, mintha egy swiftet, vagy egy dacia logant néznék:D
Szóval gagyi szerintem.. És a Versenyautó is ahogy kinéz hát az is nagyon gagyi a többihez képest.
Természetesen technikailag a versenyautó nem lehet rossz, meg a seggemet verném a földhöz ha beleülhetnék egyátalán, de ettől függetlenül nem tudom na:D
Szóval nem értem.. Szerintem ez az autó nem való egy ilyen mezőnybe..
A ladának az egyetlen komoly, találmánya a 2107 es gép volt és az a verseny pályán is megállja a helyét, de ez áá..
Remélem nem fog besértődni senki, de el akartam mondani:D
A minőséget a versenyautóra érted akkor nem hinném hogy rosszabb lenne mint a másik három márka, simán ugyan az a szint.
Az meg h most megverik, az nem jelenti azt h jövőre is megfogják. Amíg van pénz és tudás addig csak idő kérdése h hány verseny alatt fejlődnek fel a többi, több éve versenyző csapathoz.
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
Augusztus 22-én a Lada is tesztelt Magny-Cours-ban bár ezt a fiawtcc.com nem írta, nem tudom miért csak az Aug. 9-ei Zoldert említették.
A Magny-Cours-i teszten ahol ott volt a BMW és a Chevi is új műszaki beállításokat és fejlesztéseket tesztelt a Lada. És ezeknek köszönhetően jó köridőket értek el a szintén ott tesztelő két csapathoz képest.
Viktor Shapovalov azt nyilatkozta hogy a Zolder-ben végzett tesztek során James Thompson és versenymérnöke Kalovolo Mark segítségével nagyon sok hasznos információhoz jutott a csapat. Ezeken felül a francia pályán már új fejlesztéseket is teszteltek, többek között az ismét módosított motort, felfüggesztést és lengéscsillapítókat. Ezen módosításokról sok információt tudtak gyűjteni. A módosított autó időeredményei javuló tendenciát mutatnak, a teszteken közel voltak a legjobb köridők a másik két tesztelő csapatéhoz.
A téli szünetben tervez a csapat egy átfogó motorfejlesztést, így a jelenlegi fejlesztésekkel és az új erősebb motorral a TOP10-be való bekerülés lesz a csapat célja. (gondolom ezt a jövő év elejére értik)
A Seat Eurocup győztese indulhat. De mivel addigra véget ér a sorozat a győztes lesz a listavezető. :D
Reméljük összejön neki. Múltkoriban nyilatkozta a TV-be(dunatv, m1), hogy azon dolgoznak hogy jövőre Zengőékkel a WTCC-n menjenek privát csapatként. De még egy gyári szerződés sem elképzelhetetlen.
"Életemet mindig egyedül a másodpercekért való harc töltötte be,és szívesen vállaltam az áldozatos,nélkülözéssel teli éveket,hogy megtanuljak vezetni,gyorsan vezetni,és még gyorsabban vezetni!"
Az FIA megnevezte az ETCC idei helyszínét, ami pedig nem más mint Braga. Nagyon szégyellheti magát az FIA, ha ennyi "kedvességgel" halmozza el a "kelet-ibéreket". Semmi gond, idén a Michelisz Norbi már behúzott két győzelmet két különböző pályán a portugáloknál, szóval neki nem lesz gond legyürni a dán (Nykjær, Magnussen), svéd (Engström, Göransson), olasz (Colciago, Gabbiani) és britt (Giovanardi, Turkington) bajnokságokból érkező versenyzőket egy harmadik aszfaltkarikán se. Ja, és ezt mindet október 25-én.
jah am. magyar WTCC-s oldalt tudtok?Ahol minden nap vannak hírek.......pl. oylan mint a formula.hu vagy az f1-live.hu.......hasonló oldalakat keresek,csak WTCC-sbe :) Előre is köszönöm! De ha nincs az se baj
A fórumban portálunk látogatói kapnak lehetőséget véleményük kifejezésére. Az itt megjelenő vélemények regisztrált látogatóink magánvéleménye, és nem tükrözik az SG.hu Hírmagazin szerkesztőségének álláspontját.