Akkor szaladj végig legalább 2x minden eddigi MGS részen, hogy a sztori fele legalább érthető legyen és így meséld el, hogy milyen a Rising. Nem szeretnék ugyanis zsákbamacsára várni a Pc verzió képében!
Annyit még hozzátennék hogy a platinum kapja be a faszt a kétgomos dodge-ával meg a ~Tomb Raider 1-2 minőségű kamerájával. Komolyan, két esetben tudnak megütni: vagy nem is látom az ellenfelet/bosst a kurva kamera miatt, vagy 'grab' támadást csinál amit nem tudok dodge-olni részben az én hibámból, részben azért mert szarul van kitalálva.
Lement a Revengeance hardon. Könnyebb volt mint elsőre normálon. Most egy kör kivesézős acsibuzulás jön easy-n (mert véletlenül azt indítottam normal helyett) aztán very hard.
Pedig az elődhöz képest pont az volt számomra örvendetes, hogy nem kell 2 tár az utolsó patkányba is és mintha a hit detection is javult volna. Lövölde részről rosz szavam nem lehet.
Murva jó ez a Metro Last Light. Hangulata a durván van és bár a videók a pocsék és a röhejes minőség között váltakoznak, maga a játék elképesztően gyönyörű és jól is fut baromira ahhoz képest. Gördülékeny, jók, szórakoztatóak a harcok, a fegyók, sőt még a sunyizás is, pedig azt rühellem, de itt működik. Az első is tetszett, de ez odabasz. Iszonyat ki van dolgozva.
Bár az új Falloutok is minima ilyen grafóval jönnének (igaz külső nagy területekre ez már durva lenne, nem bírná azt semmi, de pl. házakra, dungikra jó)!
micsu: pár óra után azt kell mondanom, hogy nyugodtan beruházhatsz a thunder wolves-ba :) abszolut érezni rajta, hogy polírozatlan (graf, irányitás, átvezetők, ... minden!), de baromi élvezetes a pusztítás, meg az h végre helivel írthatok :)
ha a renegade ops-t készítő csapat, azzal az endzsinnel alkotna valami hasonlót... az jó volna :)
(grebber segít a másik topikban, 12$-t szvsz megér (15 EUR-t nem))
Ajánlom a Halo 1-et! :D Amúgy kommersz lövöldékhez kommersz bossfightok járnak, már a Wolf 3D-ben, Doomban, a Duke Nukem 3D-ben és Max Payne-ben sem voltam odáig értük, sem a klónjaikban. Kivételek persze akadnak: Half-Life (pont nem az akciójátékosakra gondolok), NOLF (határeset, de értékelem, hogy a poénra mentek rá ezeknél, ráadásul nem lógnak kihívásra nagyon ki), Vanquish.
Más műfajokban már bőven találni jóféléket. Platformerekben alap, RPG-kben is akadnak komoly főcsúnyák, a Daiblo sem lenne ugyanaz Diablo legyakása nélkül, a bukllet helleknek meg a kaszabjátékoknak meg az a lényege.
eléggé idegölő, hogy mindkét platformon lesz esetleg systemseller ótóka :( currgen olyan egyszerű volt: gt5 miatt lehetett akár 4 évig várni a ps3 vásárlással.... motorstorm(2) ugyan (nagyon) jó, de mégse adta el a gépet. (minden más meg pláne várhatott)
viszont ha ez a driveclub tényleg jó lesz, az "gáz" ..... :(
jelen formában a gt6nak ps3on semmi értelme, inkább nyomnák még két évig a tartalomgyártást és kapnánk végre egy tényleg méltó részt ps4-re + jönne a driveklub .... és akkor vennék tuti gépet, két ekkora cím miatt már nehéz lenne ellenállni :)
TDU is árkéd mégis a 2 rész egy poshadvány lett, vezetésileg kritikán aluli. Forza Horizon is árkéd mégis jól működnek az autók, és élvezet velük menni. Ha az autóbbira hajaz akkor system seller is lehet.
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
És tegyük hozzá hogy milyen oldalak tesztjei alapján mérik ezt. Pl hazai viszonylatban a mobilarena telefon tesztjei korrektek, de a játékteszteken megüt a guta akkora kreténségek vannak benne. Biztos nem csak mifelénk van ilyen
PS3,PS Vita, PC, 7" android táblapécé
"Tipikus internetes hulladék vagy akit el kellene égetni a pokol legmélyebb bugyrában utána meg jól leköpni" Tirexi hozzám intézett rézköpete
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
CS GO ingyenhétvége: - menüben nem tudok mozogni a gamepaddal - játékban sem - karaktereknek nincs árnyéka a földön (se) - kilép, töröl, marad a cs source
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
Mondjuk, hogy ostorozásod meghallgatásra talál - a Sony átveszi az ötleteidet: 2 év alatt csőd. Oké, volt két jó éved .... és utána?
Pl. a vita pont a "te ötleted", mert a realitások ellenére jött ki, vadállat hardverrel, "mobilon" elképzelhetetlen játékokkal. Mindent tud, amiről csak álmodhatott a "mobilgémer". (nem a mobiltelefonos engribördzös!) Akkor mi a gond? Hogy te épp leszarod, mert elvagy a tapiszarokkal is a "buszmegállóban"?
Felteszem ha a ps4 kurvadrágán, mittomén 800$-ról (vita!) indulna, titán sli szintü erővel, majd a lófasz eladások (vita!) miatt nem készülő játéktenger (vita!) okán esetleg elsorvadna (vita!), miközben a "másik oldalon" a kinektel 200 millióan játszanának (tapigéming), az MS alatt szaladna a szekér (tapibiznisz/apple), akkor is dobálnád az MS eladási adatait a szerencsétlen ps4 tulajok pofájába... hogy háhááááá, micsoda egy csőd az a gép, lám az ugribugrigéming bezzeg csilliárdos üzlet !!!???
Még nem. (Ks. u.* 1 óta nem éltem hagyományos előrendeléssel.) Az a baj, hogy idén tutira nem játszanék vele, Steames előrendeléshez nem fűlik a fogam, DVD-tokoshoz sem, CE-nek pedig hely is kéne. A játék és a fejlesztők megérdemelnék, ha jön ezer DLC is később. Még meglátom.
Idén inkább a Beyond: Two Souls néz ki tutibb előrendelésnek, mert az ugye nem egy accra megy, és húgom is örülne neki, aki rajong a Fahrenheitért, a Heavy Rainért és a Walking Deadért is. Annál ugye nem játszik, hogy PC-t csak jövőre tervezek fejleszteni, bár egy álombeli PS4-es verziót nyilván még inkább megnéznék.
Engem sokkal inkább a kettős mércéje bosszant. Nemrég röhgte ki a killzone mercenariest, míg a modern combat szutykokat az egekbe magasztalta. Ha pl. a real racing 4-ben a 22 autós eventeket, ahol 2 kör alatt kel elsőnek lenni lecserélik, vagy raknak elé qualit, a többi autó nem fog levegőnek vennik és kib@szni mint azt a bizonyos macskát, javítanak a fizikán és root nélkül támogatni fog bármilyen kontrollert natívan, analóg karokkal majd visszatérhetünk a mobil gémingre. Addig is egy sokadrangú unaloműző marad a buszmegállóba.
A Sony-csőd nem te érdeked, pedig egy fegyverkezési versenyt tőke híján buktak volna. Igen, egy tökéletes világban 10 év múlva megjelenő PC-t csomagolnak be 100 dolláros konzolba, már az első revízió slim, és még generációt is akkor váltanak, amikor a forró vonalon kérdőre vonod Josidát. De mindegy, ezt már túltárgyaltuk.
Szóval csak az én bajom az, hogy ha neked tetsző számokat hozol, akkor azokon lovagolsz, meg hogy nem személyes preferencia számít, a fentebb részletezett témákban pedig nem érdekel a racionalitás, de elvárásaid, követeléseid vannak (hörögsz is értük eleget), nem kívánságaid (ami érthető lenne). Eközben meg a Vitásokat osztod világba. Az Igazság Bajnokának jobban kéne adni a látszatra, mert az utóbbi időben mindennek tűnsz, de nem elvakultnak semmiképpen ;)
Egyébként nem értem a vitát. Abban DT-nek teljesen igaza van, hogy a handheld piac nem fenékig tejföl a gyártóknak, és a okostelefonok sokat ártanak neki. Hogy ő mellett szeret tapizni is, az más kérdés.
Számomra inkább abban következetlen, hogy közben ostorozza a megkésett generációváltást, amikor üzletileg muszáj volt húzni-halasztani. Néha nehéz elválasztani, hogy mikor érdeklik a tények, valamint mikor követeli azt, ami jó lenne, csak marhára nem reális.
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
A tapis Rayman és az Origins viszonyából kiindulva nem szeretném minősíteni az "ízlésed". Pedig telós szinten előbbi a top játékok között van. Erről ennyit.
A fórumban portálunk látogatói kapnak lehetőséget véleményük kifejezésére. Az itt megjelenő vélemények regisztrált látogatóink magánvéleménye, és nem tükrözik az SG.hu Hírmagazin szerkesztőségének álláspontját.