Én megnyugodtam, az új konzolok szánalmasak, beigazolódot, nem csak gyanú. A fetaure-öket úgysem lehet idehaza bantuland-en használni (velkám 2 dö ríől vőd Níó), meg nekem nem szórakoztató központ kell (kösz de megoldom máshogy), hanem JÁTÉKGÉP. Na ezeket el is lehet felejteni. Se pova + se tartalom + extra hájp=nextgen konzolok. Tádá!
Asszem a PC-m bővítés jó ötlet volt, lesz. Az új konziknak egy előnye van, végre idővel a multi játékokat nem az 5-6 éve elavult hw-kra tervezik majd, így a PC verzákban is jobban szabadon ereszthetik majd a povaigényt és a minőséget. nem sokkal, mer kicsinke a konzolpovaugrás, de az is valami.
Talán az SR5 már új endzsinnel fog jönni (még az én életemben akár).
Azért az E3-as build és a végleges között elég durva különbség van kinézetben. Én egyébként a GoW3-mal játszottam a Castlevania előtt, de fordított esetben lehet én se állok neki :)
sup. HD kijelző alap VGA kábellel 1080p-be talán okés, bár vannak kitűnű dolgok. a kérdés az lenne, hogy HDMI mennyit dobhat majd rajta, %-ban olyan 10-20% képjavulásra tippelnék?!
kozben letoltam a GoW: Ascension-t (szigoruan easy-n, relax-ban)
- graf nagyon pofas, meg "utolso" evben is le tud nyugozni az utolso mohikan. - sajnos a frem nem fix, es a 3-hoz kepest alacsonyabb tartomanyban mozog, tehat parszor megzavarta a nyugalmamat. lehet jobb lett volna atom 30. - epiknek epik volt, nem olyan, mint a 3, de megkapja tolem a dobogo masodik helyet. - hosszra is rendben, meg ovodas modban tolva is megvolt majd' 8 ora. - nem tudom minek kezdtem ezt a felsorolast, mert amugy szokasos ... GoW, szoval minek rola regelni? es mit? :D
nyocPERtiz!
(ja a hang-bug-ok eleg gazok voltak neha, pedig 250 mb peccsel kezdodott a moka...:S) (multit meg tesztelje karcsika, neki valo...)
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
Igen És Igen. Bár 3-4 jó évnél több nincs a ps4-ben sem (nem kizárólag hw related dolgok miatt). Bármennyire vicces, de a jövőbemutató játékplatformot - a flashszarok felett - a pécében látom. Nemakarom, de ez szart sem számít. Sajnos.
jo a francokat. tv-t nezni ott a ... tv. amiben van (ha mostanaban vette az ember) ... skype. es tv guide is altalaban. zene? nem tema szerintem... van nekem egy csodalatos keszulekem, ami ezeket mar evek ota osszefogja: AVR. audijo-videjo-resziver! vagy regiesen: hazimozi erosito. varazslatos keszulek. ajanlom MS-nek probara!
mellesleg nem tudom eszrevettetek-e, de a zuppa ficsorok bemutatasa kozben valami kis telefonon (vagy tokom tudja min) simitgatta a beugro fuleket a koma. nem ugy van az, hogy "xbox suck my ballz" es meg is csinalja hip-hopp...
Nem, ez annak a hosszútávú stratégiának a pontos lenyomata, amit a 360 nulladik percében világgá harsogott a ms, és egyúttal kőbe vésett. Párszor már citáltam a forbes cikkét, amikor a nextgenről volt szó. http://www.forbes.com/sites/davidewalt/2012/06/04/microsoft-xbox-is-winning-the-living-room-war-heres-why/ "And a new console, nicknamed Xbox 720, is expected to be unveiled next year with lots of media-centric features". Nem kellett hozzá üveggömb. A játékok soha nem volt cél náluk, csak eszköz a további tartalomszolgáltatás felé.
játékplatformnál nálam egyedül az az elfogadható reklám mikor az új és akciós játékokat dobja a pofámba, ala steam, nem érdekel fogyasztótabletta meg a többi
az a mostani dashen is irritáló, hogy nem tudom testreszabni a nyitóképernyőt és pl a my games-t így gyorsan elérni.... balfelsőben ott a játék ikon a forzával KICSIBEN(!), minden más REKLÁM, ahogy a képed is mutatja.
... illetve a tiéden már egyáltalán nem szerepel "a játék".
lehet, hogy ez az irány mutat a jövő felé? nem tudom, mindenesetre a következő xbox nem tűnik játékkonzolnak, inkább egy játékokat is lejátszó médiacenternek. lehet, hogy ezzel próbálják ellensúlyozni, hogy xbox-on általában nincsenek exkluzív játékok.
My name is iOS... EdiOS. Not EiDOS you f** p**!
games are art
legalább az én pénzemből nem basznak ki másokkal :P (és a vásárlásom egyben büntetés is - magamra nézve... mert míg te legalább kapsz egy jó vga-t is, én mit kapok? naugye!)
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
Ma megszámoltam a PS plusz cuccokat amiket szeptember óta kaptam PS3, PS Vita: 237 840 Ft értékben 41db játék. (minden árat a PSN-ről néztem, kivéve kettőt, a Sleeping Dogs és a Hitman elmebeteg 19 990-es ára helyett tizezerrel számoltam mindkettőt)
Az elmúlt 1 évben kb. egy darab PS2-őt adtunk el, nem is tudom melyik szériás. Valószínüleg az utolsó volt. 32.990.-ért nem csoda hogy nem fogyott, kerestem is rajta vagy 2000ft-ot....... :D
Amikor az előző (és már egy kicsit az azelőtti) generációnál megjelent a lehetőség a netes kapcsolatra*, akkor rögtön minden konzolos elkezdett sírni, hogy jajj, akkor jönnek a félkész játékok konzolra, és majd ott is állandóan jönnek a javítások, és azzal lesznek tele a memóriakártyák, később vinyók... (főleg, mikor bejelentették a Morrowindet XBoxra, és később az Obliviont X360-ra )
*: persze már a Dreamcaston is lehetett netezni, de az még azért más világ volt
az a gáz, hogy a tesztoldalak, amelyik egyáltalán ír a problémáról is csak annyit közöl "minor stuttering here and there" ... :(
miért nem lehet keményen lepontozni, ami sub30? értem, hogy a játékosok jórészét nem zavarja, de legalább a kritikus lehetne kritikus .... (tudom, bilibe lóg, doritos)
Itt sem a fosportot gyógyítják. Csak a driverek balfaszságait. Hihetetlen, hogy az esetek jó nagy részében semmi nem úgy működik, mint kellene. Nem alapjaiben, de ponthegesztések garmadája a pécé dev.
meg fogom venni a metro le-t, csak most sok cucc lett a queue-ban és már szégyellem, hogy csak "polcra vásárolok"
(tetszett a 2033, amit anno az ára miatt vettem, semmi másért - mint most a dead islandet - de day1 keletről vásárolni tényleg öngyilok... és pláne amd hardverrel .... ez lengyelekre és magyarokra nem vonatkozik, bennük még nem csalódtam ilyen téren.)
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
Szerintem konzolon max butitani tudnák, az meg gondolom nem opció :( Nehéz elhinnem, hogy pl a metrot némi plusz-kompromisszummal ne tudták volna fix30ra belőni mindkét konzolon!
Igénytelen, rühes banda a fejlesztők zöme, ennyi a történet :(
0, zéró, semmi javítás nem jött még ki (xboxra legalábbis, ps3-on nemtom hol kell nézni)
ennek két oka van: fizetős( asszem volt szó ilyesmiről? vagy 1-2 patch van ingyé? ) ÉS kb minden nyűg a fixek alapján pécé-szindróma :P a csucs a logitech bill. driver miatti frémráta gond.... az annyira tipikus "nálam minden oké, nála meg szarafrém, juzererror", hogy nem bírtam nem belinkelni :P
(... mivel kapott totti is eleget a "gondtalan" verzájáér', ennyi ütleg a pécéseknek is jár :P )
PS3,PS Vita, PC, 7" android táblapécé
"Tipikus internetes hulladék vagy akit el kellene égetni a pokol legmélyebb bugyrában utána meg jól leköpni" Tirexi hozzám intézett rézköpete
utóbbi időben szinte csak gaming evolvedes logót kaptam a gambámba mégis szépen elszaladt minden, rinya a tomb raider körül volt de tressfx nélkül ott is vígan szaladt minden mások szerint meg jött valami hotfix érzésem szerint ludas az ati/amd is sok esetben
arty: belinkelhetnéd mit javítottak a konzolos verzákban is mivel ott is folyamatosan szedi az ember az updateket, biztos ingyenes dlc csomagokat kapunk
Gyűjteményem : www.jatekaim.hu / Totti /
Microsoft Xbox 360 250GB + Fanatec FM CSR Wheel + Kinect & NES & Sony PlayStation 3 Slim 120GB + PS Vita + WIN 8
LIVE: tottus SEN: tottus_HU
Fixes: * Fix of framerate drops with Logitech software installed * Minor bug fixes
Metro Last Light Update 2 changelog:
* Fix for ATI/AMD video cards performance issues * Fix for shadow visual corruption bug on AMD 7xxx series * Fixes an issue with the game starting only in 3:1 resolution on some TVs. * Added FOV customization. After starting the game up, the user.cfg will be updated with the r_base_fov cvar. File is located in %LOCALAPPDATA%4A GamesMetro LL
Ha már ps2, akkor a legutóbbi modellről van valami tapasztalatod? Egy 2008-as modellem van, de elég durván haldoklik az olvasója. Nem egy olyan darab sajnos, amivel 3 konzolgeneráción át lehet retrozni.
Ha találsz valami forrásból elfekvő olyan Slimet, ami nem az utolsó szériás, félig csillogó tetejű, akkor szólj má', vennék egyet. Természetesen gyári bontatlant, használósom már van.
Sajnos nekem itt pihen 20+ PS2 cím a többi között, viszont ezért nem akarok PS2-t is tartani. Nem lett vona rossz ha megtartják a kompatibilitást. Persze úgyis veszek egy PS2-őt, nem úszom meg...... :/
pedig aktuális mivel létezik olyan hogy live profil és azon vannak curgen játékok amiket kemény pénzért vett meg a user, most akkor tartson az ember 3 genen át 3 konzolt, lol
pcn ez persze alap, és én minden évben több régi címet is előveszek
termeszetesen nem. de en szeretek elovenni regi jatekokat. lehet neked rendben van a 10+ konzol, engem zavarna. dvd-k miatt se tartok kulon keszuleket, blu-ray lejatszok viszik oket gyonyoruen. jo, nem tokeletes pelda, de szerintem igenis rinyalhatok kicsit (a te vita-s rinyaid, na AZOK unalmasak :P)
A fórumban portálunk látogatói kapnak lehetőséget véleményük kifejezésére. Az itt megjelenő vélemények regisztrált látogatóink magánvéleménye, és nem tükrözik az SG.hu Hírmagazin szerkesztőségének álláspontját.