Nekem az nem tetszik a képregényhez képest, sem ebben, sem az előző verzió mozifilmben, hogy a radioaktív pók eredetileg egy baleset volt. Belógott egy pók oda, ahol semmi keresnivalója nem lett volna, besugárzódott, megcsípte Parkert, aztán megdöglött. Persze, alapvetően bárgyú eredetsztori, de ez még mindig hihetőbb, mint hogy kitenyésztenek egy rakás szuperpókot, de a folyamat során soha a büdös életben senkit nem csíptek még meg. Nem hiszem el, hogy egyetlen asszisztens sem bénázta el a dolgot hogy megcsípje egy pókjuk, és nem is fogja soha a jövőben.
Továbbá minden szuperhősnek jellemzően egyszeri dolog a szuperképességeket adó esemény. Captain America szuperszéruma elveszett, Hulk baleset volt, Thor így született, stb. Na de Pókember, bármelyik filmben? Megcsípte egy ipari alkalmazásra szánt, _sorozatgyártott_ pók. Nem egyszeri esemény, és bárki mással is megeshet a film világában, sőt, igazából idő kérdése csak, hogy a pókoknak ez a tulajdonsága kiderüljön. És onnantól mi állítja meg a céget, hogy a hadsereg megrendelésére sorozatban gyártsa a pókembereket?
Ez alapvetően van elkúrva mindkét Pókember filmben.
Árulja el már valaki, hogy ez a jelenet hová tűnt a filmből ? A filmben a Gyík megtámadja Dr. Ratha-t a hídon. De ha a Pókember megmenti (elkapja a folyóba zuhanó autót), a későbbiekben miért nem látjuk újra az gülüszemű indiait ?
A film a Képregényhez viszonyítva,(A csodálatos pókember)még mindig vérciki. Az előző trilógiához képest talán egy hangyfasznyival jobb. Gwen stacey szerepében Emma Stone nem lett jó választás. Teljesen irriátáló a picsa. És egyre randább is szegény, a Zombielandban még dögös volt, de ahogy tellik az idő, háááát. Peter Parker szerepében ez a lotyó megintcsak gáz. Peter Parker nem gyámoltalan, vézna lúzer mint ahogy még mindig ábrázolásra kerül, bár végre már becsúszott 1-2 poén is, leginkább az Autótolvaj jelenetnél, namármost a klasszikus P.P végig oltja a bűncselekmény elkövetőit, a történetet, humorizál oldva ezzel a feszültséget, és adva egy Jellemet egy ívet a Pókembernek. Ettől lesz kurva laza, Leginkább szerethető a figura, aki még a legszarabb helyzetben is viccelődik. Nézd meg az amerika kapitányt, végig komoly, kimért bárgyú a film és a színész ráadásul ultraratyi, pff. Mikor lesz P.P Végre Badass figura??
A történet monjduk okés, mi más is lehetett volna első blikkre, mondjuk rendben van.. Jöhet a zöldmanó, okidoki, venom, carnage, rínó, elektro, vészmadár, homokember és a többiek.
Én abban reménykedek,hogy Flash Thompsonnak lesz még szerepe a további részekben is,elvégre a képregényben se akadt meg csak a gimnáziumi nagymenőnek...
ÉS szerintetek milyen ruhája lesz a manonak? Olyasmi mint a filmben, vagy mint a képregényben? Mert a képregényes ruhája még mysterio akváriumánál is viccesebb. :D
"I am the man who surpasses God!"
"Kill me and become a hero, or die by my hand and become one of my victims.""
"See you space cowboy..." "Roger, roger."
Én is megnéztem ma a filmet ,nekem is nagyon tetszett pedig nagy pókember fan vagyok már vagy 20 éve .Az előttem lévők már leírták miért is lett jó a film, nem is ismétlem őket .Viszont volt benne egy számomra nagy pozitívum amit nem írtak le , pókember karaktere végre tényleg egy okos gyerek mint a képregényben , és harc közben sem erővel oldja meg a problémákat hanem a gyorsaságával és a leleményességével .Aki szereti pókembert nézze meg nem fog csalódni !
"...a labda mindenhol gömbölyű, a focisták mindenhol kenhetőek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntetőt" bombakave.dxnnet.com - hogy ne csak koffeint vigyél be! http://youtu.be/So0ynyHQuCY
A 2 pont most megy a TV-ben, belenéztem 10 percre ismét, de kb sírok rajta, az újban sokkal jobb a szereposztás :D Buzizhatják az új Pókcsávót, de attól még jobb :D
Én ma néztem meg a filmet, és nekem is bejött! :D 10/8 pont a filmre! :D Peter-nek egy SE Xperia Mini-je van! :D Viccesebb, jobb az akció jelenet a filmben, meg komolyabb jellegű lett az új pókember! :D A régi ehhez képest egy paródia film! :D
Szerintem sokkal jobb volt, mint a Tobey Maguire-féle trilógia bármelyik része! A srác is szimpatikusabb, Kirsten Dunst-ot ki nem állhattam, valahogy az ebben játszó Emma Stone sokkal szimpatikusabb volt! Külön tetszett, hogy nem volt Harry, meg Norman Osborn nem kapott szerepet, nem volt hülye zöld manó sem! Lehúzták egy pár helyen, de nekem ez a film 8/10
A kocsilopós jelenet eszméletlen jó :DD
PS3 Super Slim 250GB | PS Vita WiFi 8GB | PSN:persian0077 | Core i5 3570 @3.40 GHz | ASUS EAH6950 1 GB | 8GB DDR3
kImaradt jelenetekhez még annyi, hogy én azt vettem észre, hogy nincs bent az, mikor Mr. Stacy kérdezi Petert, hogy meséljen a szüleiről, Dr. Connors mondata, hogy 2Istent akarsz játszani?" vagy valami hasonló, illetve az a rövid jelenet amit már régebben nyilvánosságra adtak a Peter és portás közti duma.
"Ezt a Pókember meg tudnám szokni, csak az a baj, hogy a rendező a 28 éves színésszel 18 éves helyett 10 körülit játszat." - Gőzsy Kati Van igazság ebben is ! Ráadásul Andrew Garfield által játszott PP-nek van egy erős homokos emo-hipster-es kisugárzása is. Ez azért nagyon gáz, mert Tobey Maguire PP-je csak simán lúzere 1000x volt. Legalábbis az első két Pókember-filmben.
meg kihagytak pár jelenetet ami a trailerben benne volt. pl. Amikor Connors mondja Peternek, hogy ha tudni akarod az igazságot a szüleidről akkor gyere velem! ez hova lett? :O
Szinte biztosra veszem hogy benne lesz majd valamikor a Zöld Manó is.Azt viszont sajnálom ha tényleg igaz hogy kihagyták belőle "a nagy erő nagy felelősséggel jár" idézetet hiszen baromi sokszor innen merít erőt pókember meg lényegében majdnem erre épült az egész...."Üdvözlettel a barátságos és közkedvelt Pókember" dumát viszont már a régiekben sem nagyon nyomta talán egyszer valamikor az első részben...De attól még szerintem jó lesz a film.
Olvastam, hogy okaknak bejött, illetve volt akiknek nem, de szerencsére többeknek tetszik az újrafeldolgozás. Főleg azért mert komolyabb lett az egész, élőbb karakterekkel, és remek színészi munkával. Bár Parti Nóra helyett sokkal jobb lenne valaki más. A kövi részbe remélem a Zöld Manó jön, és ezzel együtt az ami megtörtént a képregénybe is. Amúgy az a kritika z előző hsz-be eléggé durva spoilereket tartalmaz.
A Csodálatos Pókember! Nos tényleg Csodálatos! :) 9/10 Nem akarok spoileres dolgokat írni, a film bár nem hibátlan de nagyon jó lett. Nem olyan kiemelkedő mint a Batman vagy mondjuk a Vasember, de szorosan követi őket. Egy már ismert sztorit kapunk frissebb köntösben másképp tálalva, jó a forgatókönyv. Garfield tökéletes Peter Parker és még tökéletesebb Pókember. Gwen, Ben Bácsi, Stacy kapitány, May néni és Curt Connors mind eltalált karakterek. A képregényből kivett karakterek. Az akciójelenetek tetszetősek olykor lett volna kedvem kiabálni és ujjongani a moziban, volt jópár felemelő képkocka. Flash új dimenziót kap és Gyík is jól néz ki a vásznon. A történetvezetés is jó, Peter nem lúzer hanem olyan aki kiáll magáért és másokért. A zene is nagyon jó szóval azt kell mondjam a film lazán kenterbe veri a korábbi Raimi filmeket. Még a második részt is. Persze ebben is akadtak hibák de erre nem térek ki. De azt mondom hogy kb. 10 éves koromban kaptam első Pókember képregényemet és a Stan Lee és Steve Ditko féle Pókember képregényt láttam megelevenedni a vásznon némi ultimate beütéssel. A hálóvető és a folyadék alkalmazás ötletes volt, a hintázás bámulatos s Pókember mozgása is. Humor, humor humor :D végig jelen volt a filmben. Komorabb mint az előző filmek de ez jól ellensúlyozva volt. Szinkron se volt rossz, bár Gwen hangja nagyon mély lett. Peter - Gwen kapcsolata az esetlen tini kapcsolat nagyon jól lett ábrázolva. A nagy erő nagy felelősséggel jár dolgot pedig nem sulykolják belé, hanem egyedül jön rá..nálam ez újabb pirospont. Dr. Ratha negatív pont. Olyan irritáló egy áááh...karakter... De örülök hogy megkaptam ennyi idő után a "Pókember" filmet! :D Spidey rány a Bosszúállók! :)
A Csodálatos Pókember: - 3D The Amazing Spider-Man
Nemrég jöttem haza a moziból. Nos, azzal kezdeném, hogy sokkal komolyabb ez az átdolgozás, mint az előző három. Sokkal realisztikusabb, nem olyan mesébe illő. Egyrészt ugye azzal kezdődik, hogy az előző három résszel ellentétben itt nem Mary Jane Pókember szerelme, hanem Gwen Stacy, aki az eredeti képregényekbe is volt, ez már piros pont. A film teljesen másképp dolgoz fel rengeteg dolgot, de ezeket nagyrészt sikerült remekül megoldania. Bár Gwen és Peter szerelme olykor kissé már fárasztó, ugyanis vannak olyan párbeszédek, ahol szinte csak dadognak, semmit nem vezetnek előrébb, de szerencsére ezek két percesek csupán. A fő gonosz Dr. Kurt Connors karakterét, pedig sikerül tényleg nagyon szépen megcsinálni, bár átalakult formájába szerintem nem lett jó a feje, nagyon emberi. A színészek mind nagyon jól szerepeltek, kivétel nélkül, egyedül Gwen magyar szinkronhangja nem jött be. Igaz, hogy komoly a sztori, de Pókfej olykor elkezd viccelődni, ami valóban nagyon jó, hisz az eredeti képregényekbe is már olykor fárasztó emiatt, ez most átjött, nagyszerű. Amikor az ereje elkezd előtörni, na ott rengeteget lehet nevetni, és ez eltart jó 10 percig, szóval ott tényleg minden nagyon pazar. Flash is jó karakter lett, sokkal jobb mint az előzőben. A történetben vannak akció jelenetek, de a film nagy részét inkább az érzelmek, a furcsaságok és rejtélyek teszik ki. Persze a főharc itt sem marad el, ott temérdek akció jelenet vár ránk. Ellentétben az előző trilóval, Peter itt nem lesz mindjárt hős pár nap alatt, sőt nappal meg se mutatkozik. Elszántan keresi Ben bácsi gyilkosát, majd végül ezzel felhagy és a Gyíkra összpontosít. A 3D látvány főleg a főharc és az Oscorp épületénél nyújtott remek élményt. Ami nagy hiba, hogy sajnos kihagytak két fontos idézetet. "Üdvözlettel a barátságos és közkedvelt Pókember" illetve a "A nagy erő, nagyobb felelősséggel jár". Aki szereti Pókember figuráját és kíváncsi egy teljesen új feldolgozásra, az mindenképp nézze meg, még ha nem is egy Bosszúállók, de szerintem jó filmre sikeredett. Érdemes megnézni a stáblistát, mert a végén még lesz egy jelenet.
Premier előtti vetités MoM Park: kb 30. percnél megállt a film egy 20 percre, majd miután páran kimentek szolni, hogy mi a fa.sz van már, akkor visszakapcsolták, csak épp 20-30 percel későbbi jelenettől folytatva, ekkor már az egész terem elégedetlen lett, mert gyakorlatilag kimaradt az a rész, hogy lett belőle Pókember, aztán hirtelen visszakapcsoltak az 1. leállás előtti 10 percre. Szóval SOHA többet MoM park, a világ legamatörebb mozija, így elcseszni ennyi ember szórakozását...
Ja..hanem egy igazi geek,aki aztán majd felnőve lesz elég macsó csávó..hogy oldják meg ezt máshogy?.Nem arról volt szó,hogy Parker rusnya és örül,mert a jelmezzel eltakarhatja magát,nehéz lett volna Mary Jane szupermodellel frigyre lépnie akkor :) Viszont azt se léphetik meg,hogy egy ismeretlen 30 körülivel indítsanak,ahogy a 77es sorozatban..
Kurva annyukat! Twilightos bugyi áztatós izék miatt kell akkor ezt a köcsögöt nézni, jól sejtettem.. Bemocskolják a Pókember hírnevét....francé kaptak engedélyt , hogy filmre vigyék, egy ilyen búzával.
1. Két éve nyilatkozta a Sony/Columbia pictures, hogy az új reboot úgy 80-90 millió körül lesz A csodálatos pókember büdzséje. Nos, kiderült, hogy ez csak afféle ámítás volt. Ennyi pénzből nem lehet ilyen nagyszabású, látványos filmet készíteni.
2. A Twilight-rajongó kislányok miatt kellett ilyen (homi) nyominger kinézetű srácot választani Peter Parker szerepére. Nem lennék meglepve, ha magában a filmben is több lenne a Andrew Garfield Emma Stone közötti nyálas turbék jelenet mint az akció a Gyíkkal.
2. A képregényekben (amennyire én olvastam őket a régmúltban) nem ennyire nyominger (legalábbis kinézetre) PP. Vagy ez így lenne reálisztikus?
It's a definitive role-playing experience, and the only reason it can't be called the best game in its class is because in a sense there's nothing available that compares to it. /Baldur's Gate 2/
Bár én még nem láttam a filmet, majd holnap nézem a moziba, de én örülnék neki ha a következő részbe Zöld manó jönne SPOILER és megölné Gwen-t a végén, mint a képregényben SPOILER VÉGE. Viszont remélem később bekerül Méreg, Mészárszék, Fekete Macska (Felisa Hardy), Keselyű, Vezér. Bár igaz ha folytatták volna a trilót, akkor épp Cat és Carnage került volna be, de remélem most végre sikerül nekik.
Ilyen dolgokat lehet találni bármelyik filmben. Én nem azért nézem ezeket a filmeket, hogy majd ezek alapján alakítsam a véleményemet. A The Amazing Spider-Manben is biztosan találnék olyan dolgot, amibe bele tudnék kötni.
Venom nekem is a legfájóbb pont volt a sorozatban. Eddie Brock kb. kétszer akkor csávó mint Parker, erre egy ilyen Topher Gracenek adják a szerepet.
@60 Ööö...Ben bácsi nekem is úgy rémlik, hogy mindig is Parker nagybátyja volt...
@57 Honnan az infód hogy lesz Venom az elkövetkező részekben?
Fasza gyerek vagy tomsolo! :D
5 büntipontot mikor írod be magadnak?
ööö Ben bácsi mindég is Peter nagybátyja volt XD a szimbióta meg már a rajzfilmben is az űrből jött gondolom onnan vették az ötletet.olcsóbb megoldás mint egy titkos háború :D
Azért kellett 10 év után reboot, mert Sam raimi nem tudta garantálni, hogy 2011 nyarára elkészül a pókember 4. része. Ezért a Clumbia Filmstudió úgy döntött, hogy előröl kezdi a trilógiát új szereplőkkel és új rendezővel. Az sem volt mellékes szempont, hogy ha már váltanak, gyorsak legyenek, ugyanis, ha a Clumbia nem készített volna új Pókember filmet egy megadott időn belül akkor a jogok visszakerültek volna a Marvelhez.
A pókember trilógia, nekem nem jött be. Első rész: csuklóból pókháló :D, zöld manónak nem mozog a szája, a sisakon, hanghiba a film végén, mikor zöld manó a pókhálót letépi. Meg, hogy Bem bácsi, a nagybátyja :D Második rész: Metró megállítás lábbal, pókember módra :D Harmadik rész: Szimbióta nem is egy halk puffanással kerül a Földre. Venom gagyin van megcsinálva :(
"...a labda mindenhol gömbölyű, a focisták mindenhol kenhetőek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntetőt" bombakave.dxnnet.com - hogy ne csak koffeint vigyél be! http://youtu.be/So0ynyHQuCY
Korainak korai az biztos, az első kettő film még ma is bőven megállja a helyét. Még az első film idején rendszeresen olvastam a nyomtatott Newsweeket, és ugye elég komoly filmes rovata van a magazinnak, aztán volt egy kb. 15 oldalas "making of" cikk a Spider-Man első részéről. Kb. benne volt minden érdekes infó a filmről. Összehasonították a tv-s próbálkozásokkal, a képregénnyel, a rajzfilmekkel stb. Ugye akkoriban az volt a reboot a mindenféle TV-s spinoffok után, aztán kapta a hájpot rendesen. De jó is lett a film. A második meg csak rátett még egy lapáttal. Igazából nem is értem, miért kellett az új reboot. Ha meg már reboot, akkor meg egy Chris Nolan-féle megközelítés lehet hogy jobban állt volna ennek a sorozatnak is.
Hátjah, amit Todd Mcfarlane rajzolt a 80. szám körül Venom-ot az beüt rendesen, és kapásból indul is a Carnage sztori a 98. rész körül, közvetlen a Venom balhé után. És a Dizájn, a karakterek megjelenése egy az egyben olyan legyen mint a Mcfarlane féle változatban és Eddie Brock legyen ő...
"I am the man who surpasses God!"
"Kill me and become a hero, or die by my hand and become one of my victims.""
"See you space cowboy..." "Roger, roger."
Mysteriot és még valakit. :D Az sokkal jobb lenne. :D
"I am the man who surpasses God!"
"Kill me and become a hero, or die by my hand and become one of my victims.""
"See you space cowboy..." "Roger, roger."
Annyira nem zavaro, hogy csak az after credits jelenetben utalnak ra.
Szpojler2: Azt is egy mondatban, valaki belinkelte ide a jelenetet, tobb szo nem esik rola, viszont mikor mutatjak az apja dolgozo szobajat, ott sok pokos kellek van :D
“ Nem a pókharapás adja Peter Parkernek a képességeket, csupán aktiválja azokat, melyeket az apja helyezett bele a genetikai állományába. Nem a véletlennek köszönheti szupererejét, hanem így tervezték”.
Teljes mértékben jobb lett mint a Raimi trilógia,minden szempontból. Garfield tökéletes választás volt a szerepre,nagyon illik hozzá a karakter. Az eredet történet nagyon hosszúra sikeredett szerintem,kb 1 óra,amiben elég nagy a drámázás,de az alap sztori teljesen ugyan az maradt. A ruha nekem nem tetszett,túl gumiszerű,és ismét kevés szó van róla,ahogy a hálóvető eredetével is csínnyán bántak,semmit sem mondanak,hogy végül is mennyit tud lőni. Az egész karakter sokkal realisztikusabb lett,így már illene az Avengers világába. Szerintem lehetett volna kicsit több az akcióból,korai volt a reboot,de igazából a film nagyon is jó,és a legjobb,hogy végre egy erős ellenfélt kapott,Lizard nagyon kemény. Van ending scene is,bár elég zavaros,elvileg felvezeti a következő ellenfelet. Nekem kicsit gondom volt a "repülős" jelenetekkel,valahogy sokkal műbb volt,mint az előző trilógiánál.A 3d szerintem nagyon felesleges volt,a magasabban játszódó jeleneteknél próbálkoztak,de nem nagyon működött,alig lehetett követni a dolgokat.Kétség kívül jó film,várós a folytatás. 8/10
Egyébként ti melyik villaint látnátok szivesen a következö részben? Én electrot és a kedvencemet mysteriot. Jo lenne ha itt is két köcsög lenne mint a 3. filmben.
"I am the man who surpasses God!"
"Kill me and become a hero, or die by my hand and become one of my victims.""
"See you space cowboy..." "Roger, roger."
Érdekes. Mind a kettő Marvell nem? Akkor minek adták ki? Nem értem. Ez is csak pénz lehúzás? Meg minek megmásítani a szereplőket,történetet. Miért nem jó az eredeti?
Képregény változatok. Mindegyikben másképp ábrázolják a szereplőket, más történetek, más ellenfelek vannak stb. Van belőle amúgy több is pl.: Spectacular Spider-Man, Sensational Spider-Man stb. Lehetne sorolgatni!
Na, megneztem a filmet, szerintem teljesen jo lett (soha egy kepregenyt nem olvastam, kovezzetek meg :D) Igaz sok lett benne az erzelmi oldal szamomra, de a sztori es a kivitelezes is teljesen mukodik nalam. A srac kifejezetten jo, egy eros hetes az elmeny amit kaptam, mindenkepp megvettek a folytatasra. A spoleres dolgokat meg megbeszeljuk ha mindenki latta. Ja es van stablista utani jelenet, ugyhogy maradjatok a teremben :D
Engem nem érdekel ez a gyik pofa. Electro, shocker, mysterio ök legyenek benne.
"I am the man who surpasses God!"
"Kill me and become a hero, or die by my hand and become one of my victims.""
"See you space cowboy..." "Roger, roger."
A fórumban portálunk látogatói kapnak lehetőséget véleményük kifejezésére. Az itt megjelenő vélemények regisztrált látogatóink magánvéleménye, és nem tükrözik az SG.hu Hírmagazin szerkesztőségének álláspontját.