Még az idén jöhet az iWatch
2013. március 5. 12:33, kedd
A Bloomberg hírügynökség bennfentesekre hivatkozva azt írta, hogy az Apple az idén piacra dobhatja a legújabb termékét, amely több milliárd dollár plusz bevételt jelenthet a konszernnek.

Hirdetés

A Bloombergnek nyilatkozó forrás rámutatott, hogy az iWatch különböző szenzorokat (lépésszámlálót, egészségügyi érzékelőket) tartalmazhat majd. A projekten jelenleg száz szakember dolgozik. Az okos órákban megvan az a potenciál, hogy elhozza az óraipar reneszánszát; mindez hasonlíthat arra az időszakra, mint amit a mobiltelefon-gyártók éltek át az okostelefonok megjelenésekor. Oliver Chen, a Citigroup elemzője úgy vélte, hogy az iWatch hatmilliárdos üzletet jelenthet az Apple számára, ehhez azonban az kell, hogy az új termék legalább akkora siker legyen, mint egykor az iPod. Az utóbbi komoly változásokat indított el a zeneiparban. Amennyiben az Apple 10 százalékos piaci részesedést tudna szerezni, úgy ez 6 milliárd dolláros bevételt és 3,6 milliárd dollár nyereséget jelentene.


A neten rákeresve rengeteg képet találunk, de valójában senki nem tudja hogy fog kinézni

Marshal Coen, az NPD Group elemzője hozzátette, hogy ha az új eszköz sikeres lenne, akkor ez olyan lendületet adhatna az órapiacnak, hogy az 1-2 éven belül a mostani háromszorosára növekedhetne. Persze ezen a területen is lennének vetélytársak, akikkel a kaliforniai vállalatnak meg kellene küzdenie, de tekintve, hogy a kaliforniai társaság birtokában jelenleg legalább 79 olyan szabadalom van, amely a csuklóval kapcsolatos, ez nem lesz egyszerű. Ezek közül az egyik közvetlenül kapcsolatba hozható a hajlítható kijelzővel és a mozgási energián alapuló feltöltéssel.

Az iWatch feltételezhető szabadalmára február közepén bukkantak rá az Appleinsider blog szerkesztői. A szabadalom egy olyan, az alkaron viselhető számítástechnikai eszközt fed le, amelynek flexibilis képernyője egy rugós karperechez hasonlóan fogja körül a csuklót és teljes felületén körkörösen folytonos képi megjelenítést biztosít. Az iWatch korábbi értesülések alapján már gyártásban van.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
asgh  
2013. márc. 07. 13:42 | válasz | #24
Ha nem egy zárt iPod Nano típusú OS lesz rajta, akkor csak a fejlesztőkön múlik, hogy milyen vezérlő szoftvereket írnak rá. Így még akár Samsung okost TV-t, vagy droidos settopboxot is lehet majd apple órával irányítani.
2013. márc. 07. 12:08 | galéria | válasz | #23
Ha globális irányítási rendszert, appokat kapnak, akkor siker lehet.
Ergó tudni lehet vele a Mac-eket, iPad-okat, iPhone-okat távolból kezelni és elérni, akkor én vevő vagyok rá.
Ha csak egy óra twittelni és lépést számlálni futás közben, akkor számomra megy az AppleTV mellé, a virtuális kukába.
2013. márc. 07. 12:02 | válasz | #22
Mint karóra szerintem is bukta, de ha teljesen más réteget céloznak meg (és érnek el vele) akkor még jó is lehet - lásd sportolók, olyan emberek akik egyébként nem hordanak karórát, stb.
M2  
2013. márc. 07. 11:11 | válasz | #21
Részemről nulla értelmét látom ennek a terméknek. Aki környezetemben karórát hord, az mind mint ékszert, öltözködési kiegészítőt hordja. Nem tekernének a karjukra egy 'ronda' képernyőt. Úgyhogy szerintem bukta lesz (ha lesz).
2013. márc. 07. 09:44 | válasz | #20
"Egy ilyen karórával tehát jó eséllyel a sportoló, izgő-mozgó embereket fogja célozni"

Nah ha ez ilyesmi lesz akkor feleségemnek tuti instant get lesz... áárgh :)
GregSB  
2013. márc. 07. 08:32 | galéria | válasz | #19
Ja a Pebbleról lopták, és össztedobták az egészet pár hónap alatt. Jézusom.
GregSB  
2013. márc. 07. 08:27 | galéria | válasz | #18
Ugyanúgy, mint ahogy az iPoddal sem az első mp3 lejátszót hozták ki, és az sem lett sikertermék?
2013. márc. 06. 22:55 | válasz | #17
Nekem egyik hobbim az Apple fanok piszkalgatasa es az Apple ekezese (foleg az araik miatt:D) de ebben -kivetelesen- latok fantaziat, legalabbis tobbet, mint a tobbi termekukben. Ez -ha jol megcsinaljak- valoban robbanthat, mert bar en sem hordok karorat, de ha ez elegge sokmindent tud majd ahhoz, hogy megerje, akkor miert ne? Marpedig ha nekem megerne, akinek erosen nem szivugye az Apple tamogatasa.....kepzeljetek oda a tobbit:D
Omega  
2013. márc. 06. 21:11 | válasz | #16
Ez a hír alátámasztja, hogy milyen gennyes egy cég az Apple. Ezt az egész koncepciót a Pebbléről lopták és beállítják a sajátjuknak. Nagy innovátor módjára közben mindent szabadalmaztatnak is.
wiIlcox   "Rest in Peace wiIlcox" 
2013. márc. 06. 20:05 | válasz | #15
Kár, hogy még nem jelent meg iWCpapír. Pedig olyan biztosan vennék. Természetesen olyat, amin alma logo van, melópityu képével.
asgh  
2013. márc. 06. 16:46 | válasz | #14
Ha egyáltalán igaz az egész pletykából valami (aminek nem sok esélye van, de most csináljunk úgy, mintha), akkor az apple valószínűleg felmérte, hogy a kifutóban lévő iPod-ot kik veszik még mindig és mire.
Ez a csoport jó eséllyel olyan speciális helyzetben használja az iPod-ot, amit a telefon vagy a tábla nem tud, ezért nem cseréli az iPod-ját iPhone-ra vagy iPad-ra.
Az egyik ilyen csoport az elektronikus sporteszköz használók lehetnek. Akik futáshoz lépés- és pulzusszámláló karórát használnak és közben iPod-ról hallgatnak zenét.
Az iPod lassan kezdi elérni a természetes életciklusa végét, így ha az apple nem lép időben, ezek a felhasználók előbb-utóbb lecserélik az iPodjukat valami integrált sporteszközzel, ami tud pulzust is számlálni és zenét is lejátszani.
Márpedig ha a sportolók köréből kiszorul az apple, az nem csak az amúgy elhanyagolható iPod eladásokat csökkenti, hanem a már nem elhanyagolható iTunes letöltéseket is, amivel a user végül kikerül az apple ökoszisztémából, ami viszont kihatással lehet az egyéb apple eladásokra.
Egy ilyen karórával tehát jó eséllyel a sportoló, izgő-mozgó embereket fogja célozni, akik nem szívesen visznek magukkal egy tepsi méretű telefont futáshoz vagy mondjuk vadvízi evezéshez.

Amúgy már előre látom mi lesz erre a fórumhuszárok reakciója: ez az óra ökörség, mert minek már a csuklón hordani egy számítógépet, amikor Ő (tehát mindenki) úgyis egész nap a PC előtt tesped és a PC-ben legalább i7 van, aki tehát ilyen órát vesz, az csak egy magamutogató sznob pöcs lehet.
2013. márc. 06. 13:44 | galéria | válasz | #13
Oh, ezek csacsisagok!
Ez arra lesz jo, hogy ugyanilyen orakat hordo embereket felismerjen az utcan, hozza adja a Facebook-odhoz, latod a Tweet-jeiket, majd automatikusan eltarolja a poziciodat es tag-elje Instagram-on:)

Majd jonnek fel a notification-ok, hogy elment melletted egy lany, aki ugyanazt a zenet hallgatja, szereti a japan eteleket es van 4 kozos ismerosod. Hozza adja-e az ismeroseidhez, kuldjon-e neki egy eFlorist-on keresztul viragcsokrot vagy rendelsz-e 2 chai tea latte-t elvitelre a location data szerinti legkozelebbi Starbucks-bol...
2013. márc. 06. 13:02 | válasz | #12
Nekem meg igazából nincs is órám. Najó van 1-2 amit tárgyalásra öltönyhöz felveszek de nem használom egyébként naponta. Ezt az apple cuccot is akkor tudnám csak elképzelni ha valami nagy okosságot tud. Fogalmam sincs mi lenne az :) Mondjuk kezdésnek nyilván az lesz a minimum, hogy össze lesz kötve az iphone-al, ipad-al ez szinte garantálható - tehát a telefon maradhat a zsebben, hátizsákban egész nap. Nyilván mivel egy nagy kijelző lesz így olyan szín és téma érhető el amit az ember akar. Azt mondják ugye, hogy mérni tudja az ember különböző adatait, pulzus, stb - ha ezt egyenesen tudja továbbítani valami rendszerbe (pl vészes szivverés csökkenés esetén értesíti a mentőket a pozíciónkat megadva), akkor idősebbeknek is jó lehet. Nem tudom, nagy lehetőségek vannak benne, de kérdés, hogy mit találnak ki rá.
kvp  
2013. márc. 06. 12:16 | válasz | #11
Ehhez hasonlot mar a korabbi sony telefonomhoz is lehetett kapni, de nem talaltam tul hasznosnak. Kijelzonek tul apro, hivas/media vezerlesre meg elegek a fulesen levo gombok. Viszont nagyobb alkarra csatolhato kijelzovel es az alatt talalhato telefonnal mar tobb haszna lenne, ugyanis nem kellene zsebrevagnom a telefont, ha a karomon hordhatnam.

Hasonlo keszulek, egyelore meg tul nagy meretben:
2013. márc. 06. 09:02 | válasz | #10
Nem az Apple lesz az elso ezzel ugyhogy nem lesz olyan mint a tobbi sikertermek...
2013. márc. 06. 08:48 | válasz | #9
Egy biztos, nem úgy fog kinézni mint a fenti képen :D Arra még 10 évet várni kell, mellesleg ez egy Nokia koncepció volt, a kézre csatolható telefon
2013. márc. 06. 01:25 | válasz | #8
én olyat akarok amit bele lehet operálni a testembe!

nem! engem operáljanak ifonná!!!! most!!!!!!! akarom!!!!!!!!!
2013. márc. 05. 23:28 | válasz | #7
A Pebble eInk kijelzős, és nem telefon, egyébként egyetértek, egy Apple-féle "okosórában" nagy lehetőségek rejlenének. Mondjuk nehezen tudom elképzelni, hogy lecseréljem az órám egy ilyenre, és szerintem még sokan vannak így...
M2  
2013. márc. 05. 21:48 | válasz | #6
Nem baj, majd egy év múlva jön az olcsóbb Samsung verzió, ami kicsit sem lesz másolat, de pont ugyanazt fogja tudni, ugyanúgy! :-)
2013. márc. 05. 21:41 | válasz | #5
Mint a pebble? NE viccelj már az egy telefon LCD kijelzővel, ráadásul nem túl naggyal. Szerintem ég és a föld lesz a két eszköz.
2013. márc. 05. 19:54 | válasz | #4
Ez hamarabb lemerül, rajta lesz az alma logó, és jár vele az epöl életérzés, és az hogy neked van másnak meg nincs. Akinek meg nincs az csak csóró és irigy lesz, nem pedig olyan akinek nem kell ilyen.
2013. márc. 05. 19:19 | válasz | #3
És mivel lesz jobb, mint egy Pebble, vagy csak rajta lesz egy alma, meg $100-ral drágább lesz?
2013. márc. 05. 18:52 | galéria | válasz | #2
Miért forogna? És egyáltalán miből gondolod, hogy múlt évben merül fel először az óra ötlete. A "karszalag" meg hogy? A fenti kép csak egy koncepció, ahogy a cikk is írja "valójában senki nem tudja hogy fog kinézni".
Ferrer  
2013. márc. 05. 18:32 | válasz | #1
Azért ez nem teljesen óra lesz, hanem legfeljebb egy okos karszalag. A lebutított új Ipod nanókat eddig is lehetett kézre tenni kiegészítővel, akkor azok is óráknak számítanak? Egyébként Steve Jobs meg forog a sírjában.