Windows Phone 7.8 és 8 részletek
2012. szeptember 10. 19:14, hétfő
A Microsoft jelezte, hogy az eddig is kapható készülékekre szánt 7.8-as verzió a kezdőképernyő mellett egyéb újításokat is tartalmaz, miközben a WP 8 további opcióit ismertették saját rendezvényükön.

Hirdetés

A bejelentésekre és a szélesebb közönség előtt tartott beszédekre az Új-Zélandon megrendezett Tech Ed konferencián kerítettek sort, itt mindkét változat szóba került, bár a WP 7.8-ról továbbra sem tudunk pontos részleteket. Ezzel kapcsolatban ugyanis mindössze annyit árultak el, hogy a kezdőképernyő mellett további újításokat is mellékelnek majd, illetve hogy a szolgáltatók és maga a Microsoft sem fogja elhanyagolni a platformot a későbbiekben.

A Windows Phone 7.8 ugyebár a most is kapható okostelefonokon lesz elérhető, míg a 8-as verzió egyedül a most bejelentett, hamarosan megjelenő utódokon fut. Az új kezdőképernyő mellett a szoftvercég további funkciókat szállít majd az operációs rendszerrel, ám azt nem fejtették ki, hogy pontosan mely funkciókra gondolnak. Leszögezték azonban, hogy a szolgáltatók saját frissítésekkel tartják majd megfelelő szinten a 7.8-as változatot, ennek karbantartását ők sem hanyagolják el, saját Windows Phone weboldalukon pedig azt kérdezik a felhasználóktól, hogy pontosan mely új opciókat, milyen fontossági sorrendben látnák szívesen a platformon.


Ugyanezen rendezvényen hangzott el, hogy a WP 8 alatt az új verziókat korán kipróbálók csatlakozhatnak a hivatalos béta programhoz, ezzel a szolgáltatókat megkerülve telepíthetik a korai előzeteseket, míg a szoftver mindenki számára lehetővé teszi majd, hogy az egyes appokat SD-kártyákról telepítsük - ennek részleteit még nem ismerjük. A Nokia által közzétett marketinges anyagból kiderül, hogy 5 appot választhatunk ki, amelyek a lezárt kijelzőn saját ikonnal mutatják a friss fejleményeket és értesítéseket, ez tehát szintén elérhető lesz a megjelenés pillanatában.

Elemzői várakozások szerint az időpont megfelelő a szoftvercég és partnerei számára a megjelenéshez, a Samsung, a Nokia, valamint a szeptember 19-én fontos bejelentéssel készülő HTC mellé hamarosan felsorakozik majd a Lenovo, az Acer, az Asus, a Huawei, valamint a ZTE, és több nagyobb szolgáltató is jelezte támogatását. A viszony azonban megromolhat a redmondi vállalat és szövetségeseik között, utóbbiak ugyanis kifogásolják a Nokia előnyben részesítését - itt finom manőverekre lesz szükség, hogy megnyugtassák őket.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
mousee  
2012. szept. 12. 22:40 | galéria | válasz | #58
Könyörgöm jöjjön már el a világvége, és pusztuljon ki a magadfajta idióta. A maradékért se kár, ennyi áldozatot megér egy globális reset :D
2012. szept. 12. 22:10 | válasz | #55
Egyrész: Mindjárt megint eltűnik ez a gagyi video. Másrészt: Mi ez az undorító rendszer? =D Hogy néz ki ez az akadozós izé? =D LOL
2012. szept. 12. 18:15 | válasz | #53
Mindig eltűnik a hozzászólása ennek a csicskának
mousee  
2012. szept. 12. 17:18 | galéria | válasz | #52
Hurrá, így mostmár Magyarország, mint a világ közepe, és a kiválasztottak országa, ahol mintaéletet él az összes mintapolgár, és a mintapolitikusaink sosem hazudnak, inmáron megmenekül a világ vége elől, amit a windózba integrált trójai rendszer fog okozni. A világ majd végleg elpusztul a Windows 8 SP1 megjelenésével, ahol aktiválódik a SKYNET, de a Kárpát-medence megmenekül, és mi leszünk az új Atlantisz, hála neked.

Egyéb meglátás? Ne add fel, hála neked és végtelen újjászülető regjeidnek, minden nap könnyesre röhögöm magam az SG-n és a HWSW-n.
Már csak valami olyan oldalt kéne találni, ahol értelmes hírek mellett értelmes emberek beszélgetnek, a magadfajtát pedig fél óra alatt kivágják a francba.
2012. szept. 12. 13:52 | válasz | #50
"azért mert ott legalább megpróbálták elbagatellizálni a dolgot"

Ertem, ha elbagatelizaljak az jo, ha nem is beszelnek rola, az rossz... nem tul logikus, dehat nalad mi az?! :)

btw: Ki all az osszeeskuves elen? :)
2012. szept. 12. 13:45 | válasz | #48
Akkor mar miert nem a hwsw.hu-t kapcsoljak le?
2012. szept. 12. 13:38 | válasz | #46
"próbálkoznak csak nem jön össze valami hiba folytán még mindig itt vagyok"

Valami azt mondatja velem, hogy hamarosan ossze fog jonni ;)
2012. szept. 12. 13:27 | válasz | #44
Hoppa, ugy latom troll kollegankat kozben banoltak megint :)
2012. szept. 12. 13:08 | válasz | #43
Mi ez a fos video? Laggol a rendszer mint a szar Látom már miért vagy droid fan
2012. szept. 12. 12:53 | válasz | #42
Te vagy itt a "hardest punishment" mindenkinek... nincs itt mar szukseg windows-ra sem. Szerintem a te testedben is egy Celeron 900 dolgozik es te magad vagy a trojai! :)
mousee  
2012. szept. 12. 12:29 | galéria | válasz | #41
Valaki fejlesszen ki a fórumra egy "Report Troll" gombot pls. Thx.
2012. szept. 12. 11:17 | válasz | #38
Bár belinkeltem máskor is de hülye vagy ahhoz is hogy felfogd (vagy csak nem érted), nem az XP vezeti listát. Nézz szét olyan oldalakkal ami a világról csinál listát, a Win7 a legelterjedtebb oprendszer.
2012. szept. 12. 11:15 | válasz | #37
Minek? Én megtettem, akkor meg jöttél azzal hogy nadejó de mennyivel drágább. Felesleges rád időt pazarolni.
2012. szept. 12. 09:35 | válasz | #36
Szegénynek nulla élete, nulla barátok, itt legalább foglalkozik vele valaki =D
2012. szept. 12. 01:28 | válasz | #34
Ne már, én csak miatta járok ide röhögni...
2012. szept. 12. 00:18 | válasz | #33
Vedd mar eszre, hogy itt a kutya sem akar veled vitatkozni! Legyel boldog a szutyok gepeddel, de ne kezd el legyszives minden egyes cikknel a hulyesegeidet mantrazni es megprobalni meggyozni mindenkit, hogy nekik is az a jo, ami neked!

Nem veletlen dobtak ki mar ezerszer a forumrol. Mindig visszapofatlankodsz es kezded ujra az erosen visszataszito stilusoddal. Meg ha esetleg igazad is van valamiben, akkor is ellentetes hatast generalsz a prezentacioval. Nem irigylem a korulotted elo embereket, ha IRL is ilyen vagy...
2012. szept. 11. 23:56 | válasz | #32
Ha te mondod biztos úgy is van =D
2012. szept. 11. 23:26 | válasz | #30
Valamit biztos kompenzálni próbál a kissrác :D
2012. szept. 11. 23:17 | válasz | #27
Legyunk oszintek, te mindent gyulolsz, ami nem celeron 900+ubuntu vagy x8+android ;)
2012. szept. 11. 22:55 | válasz | #25
Itt egy operációs rendszerről van szó nem az életed múlik rajta úgyhogy csak nyugi. Nálad komoly problémák vannak odabent ;)
2012. szept. 11. 22:29 | válasz | #23
A Droidról csak annyit, hogy magasról lehet jó nagyot zuhanni. Nézd meg a Nokiát. Régen midnekinek Nokiája volt mert király volt a symbian. Senki nem gondolta még akkor, hogy a csőd szélére kerül a cég 2011-re. Droiddal is könnyen előfrdulhat idővel hogy sikertelen lesz. Nem azt mondom hogy jövőre, de nem ez fog az uralkodó rendszer maradni örökre. Minden 10 ezer forintos fos telefonon android szaladgál és a nagy része nem azért veszi meg a droidos telót mert annyira jó, hanem mert olcsó telefont akar és nem érdekli mivan rajta. Szerencsére a Nokia ismét javuló tendenciát mutat mert egy remek rendszert kezd alkalmazni a telefonjain amivel ki tud emelkedni a többi gyártó közül. Persze az alpári hozzászólásaid alapján nem várom hogy felfogd amit mondtam, mert úgyis csak a kötekedést látom az írásomban...
2012. szept. 11. 20:28 | válasz | #22
"XP vezeti a toplistát máig"

Abbol mar nem nagyon installalnak manapsag... viszont Win7-Win8 vonalon meg boven 1.3 millio felett, szoval a szamokbol kiindulva a Win7 ugyanaz desktop-on, mint az Android mobile vonalon :)

"ha nagyon lágyan és kecsesen akarom kifejezni magam"

Ne aggodj, neked minden szavadbol csak ugy arad a szofisztikaltsag! ;)
2012. szept. 11. 20:08 | válasz | #20
"Naponta 1,3 millió Androidos készülék kel életre"

Ez egy non-sequitur a te szadbol, mert ebbol a logikabol kiindulva a Windows a legjobb desktop OS, mivel abbol installaljak a legtobbet ;)

Tudod, kecske es kaposzta dolog?!
2012. szept. 11. 19:56 | válasz | #18
Ez amúgy miről beszél itt egy telefonos hírnél? :D
2012. szept. 11. 19:51 | válasz | #17
"További jó rárántást kivánok a sok gigaherces sokmagos gépeden a további trollkodáshoz !" juj a szog a zsakbol
2012. szept. 11. 19:50 | válasz | #16
"vagy ezért fizetnek az SG-nél? ;)" ha fizetne neki barki is valamit, szerinted meg mindig azt a hulladekot hasznalna ? :)
2012. szept. 11. 19:47 | válasz | #14
"én is ezt hazudnám ha még lejátszani se tudnám 25 FPS-sel az alábbi videót"

Komolyan reverse-psichology-val probalkozol? Ez sem mukodik mar altalanos iskola utan... nem csak a kockara rahuzott virtual-desktop :)

"kövekező troll kritizőrt kéretik befáradni"

En inkabb ugy erzem, hogy te fogsz nemsokara ujra kifaradni :)
mousee  
2012. szept. 11. 19:38 | galéria | válasz | #11
Na idefigyelj te jómadár:

Egyrészt a kutyát nem érdekli ez a sok csilivili szar, én dolgozni szoktam a gépemmel, nem pedig fényesíteni a cerkát az imbolygó ablakokra, amik már olyan szinten kimentek a divatból mint a comic sans.

Másrészt ezek nagyon jól néznek ki, de ha használni is szeretnéd a gépedet, akkor 10 perc után agyfaszt kapsz tőlük. Hidd el, tapasztalat. Én is linuxot használok évek óta, eleinte én is belőttem hasonlóra a gépet, ha nem randa giccsesebre mint a tiéd, kb 2 napig bírtam elviselni, utána visszahúztam kb aero szintűre a dolgot. A több sokszor kevesebb.

Harmadjára: Te tényleg ilyen hülye vagy, vagy ezért fizetnek az SG-nél? ;)

Na jóccakát, javaslom a kulturáltabb fórumozó kollégáknak, hogy ne etessük a arrakistor 16845. regjét, had fulladjon szépen a saját hülyeségébe. Uff.
2012. szept. 11. 19:34 | válasz | #10
Ertsd mar meg, hogy 16 eves kor felett mar senki sem bohockodik ilyenekkel... majd te is meg fogod latni! ;)
2012. szept. 11. 19:31 | válasz | #8
"Alig várom hogy valaki vegyen már fel egy 900 Mhz-es celeronon 1280x720-ban 25 FPS mellett egy youtube videóról készült deszktop animációt a Windows 7-ről vagy 8-ról !!!"
ahhoz eloszor bekene tornie egy muzeumba
2012. szept. 11. 19:22 | válasz | #7
Aaaaaand... Here we go again... :)
mousee  
2012. szept. 11. 19:19 | galéria | válasz | #6
arcpálma
mousee  
2012. szept. 11. 19:11 | galéria | válasz | #4
Szar mi, hogy nem tudsz flémelni? :D Csak megszokásból, tedd már be valamelyik szutyok videódat pls :D

Idióta :)
2012. szept. 11. 18:50 | válasz | #2
Miért baj az ha nem reagálnak rá? attól még elolvashatták....