![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Több mobilgyártó is pályázik a harmadik helyre
2012. augusztus 6. 23:29, hétfő
A HTC eredményének várt romlása a riválisoknak kedvez, akik közül többen is átlépnék a 10 milliós mérföldkövet, legalábbis ami a negyedéves forgalmat illeti. A ZTE, a Huawei, az LG, valamint a Sony jöhet képbe.
Iparági szereplők szerint a tajvani gyártó negyedévenként immár kevesebb mint 10 millió készüléket tud leszállítani, vagyis a RIM-hez hasonlóan ismét romló adatokat fognak produkálni, amire egyébként a cég saját előrejelzése is felhívja az elemzők és befektetők figyelmét. Bár a második negyedben javítottak az első három hónaphoz képest, éves szinten mégis visszaesést produkáltak, a romló piaci helyzet és hangulat pedig nem sok jót jósol az elkövetkező időszakra - a HTC One sorozat tehát egyelőre nem hozta meg a várt változást. A HTC nem elég, hogy rossz eredményekről számolt be, de még éves előrejelzését is rontotta. A cég részvényei hét százalékot megközelítő mélyrepülésben is voltak, ami azt jelenti, hogy idén eddig elvesztették értékül közel felét. A HTC nettó nyeresége 58 százalékkal, 7,4 milliárd tajvani dollárra (247,1 millió USA-dollár) csökkent a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, 91,04 milliárdos árbevétel mellett. A profit ezzel már a harmadik egymást követő negyedévben hanyatlik, mivel a cég telefonjai nem bírják a versenyt a Samsung és az Apple termékeivel. Becslések szerint a koreai cég 52,1 millió, az amerikai 26 millió készüléket adott el április és június között, míg a HTC csak 11,6 milliót. Ez a helyzet az év hátralévő részében sem fog javulni, mivel mindkét nagy konkurens új telefonokkal rukkol elő − állítják a KGI Securities Co. tanácsadó cég elemzői. Ezt érzik a HTC-nél is, a vállalat 70-80 milliárd tajvani dollár forgalmat vár a harmadik negyedévre, miközben a Bloomberg elemzői konszenzusa 87 milliárdot vetítene előre. A RIM ugyebár szintén komoly gondokkal küszködik, de ebbe a kategóriába sorolható a Nokia is, amelynek hamarosan szintén nehéz feladatot jelenthet majd a 10 milliós határ átlépése. A másik táborban vitézkedik viszont a ZTE, a Huawei, az LG, valamint a Sony, ők pedig javuló adatokat produkálnak, vagy legalábbis reményteljesen néznek a jövőbe, olykor-olykor igencsak komoly tervekkel aláhúzva optimizmusukat. A két kínai gyártó például 30, illetve 60 millió készüléket szeretne leszállítani idén, bár a piaci viszonyok itt is módosítást kényszeríthetnek ki, a Sony pedig meglévő számos változata további kedvező szereplésében reménykedhet. A ZTE és a Huawei a második negyedben 7-8 millió darab körül teljesített, az LG 6 milliót produkált, így számukra megvan az esély a mérföldkő átlépésére, amely valószínűleg automatikusan a harmadik helyet jelentené a globális versenyfutásban. A HTC-nek az USA-ban és Európában kellene javítania, hiszen az ázsiai piacokon nagyjából hozták az elvárt szintet, ez viszont nagyon nehéz lesz a többiek előrenyomulása miatt. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() HTC Desire 200 és 600, Samung Tizen telefonA HTC két új okostelefont dobna piacra a nyár elején, bár ezek közül csak az egyiket jelentették be.Sikeres a LiMux projektA müncheni közigazgatásban jelenleg már körülbelül 14 200 számítógépen használják a LiMux disztribúciót.Kompromisszumokkal jár táblagépeken a Windows 8Egyre több a Windows 8-as táblagép, áruk is mérséklődik, és mivel minden megszokott programot tudnak futtatni, az ember önkéntelenül is ugyanazokat a követelményeket várja el tőlük, mint a notebookoktól.Nehéz helyzetben a HTCA tajvani gyártónak nem csak a vetélytársaival kell megküzdenie, hanem számos belső problémával is.A szoftver néha erősebb a törvénynélMitchell Baker, a Mozilla első embere úgy vélte, hogy ha valaki megtartja az ellenőrzést az adatai fölött, akkor nem kell például amiatt aggódnia, ha a hűtőszekrénye tejet rendel.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|