 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nézd, én nagyon szeretném, ha normál hangnemben tudnánk beszélni, sőt adott esetben vitázni, ehhez annyi kell, hogy kicsit higgy abban, ha egyszer saját bevallásod szerint nem nagyon értesz az Android-hoz, akkor ne tégy olyan kijelentéseket, amik az - nagyon fontos - igazságot és nem az Android-ot sértik.
Az S2 áramfelvétele komoly terhelés mentén valóban eléri, sőt meghaladja azt a szabványban rögzített 650mA-t, aminél többet a gyári töltő nem képes adni neki. Ez még csökken akkor, mikor kánikulában a telefon kint van a műszerfalon és az akku hőmérséklete igen nagy értéket ér el és az automatika a töltőáramot visszább veszi. 50-60 fokokat elér néha egy akku hőmérséklete ilyenkor, ami eleve a legtöbb akksit tönkre is teszi. A Samu gyári akksijai nagyon jó minőségűek, elég jól bírják ezt, de akkor is csökken az ilyenkor elérhető töltőáram, ezt beláthatod, sőt azt is, hogy ez így helyes.
Ez a hátrány főleg a kijelző miatt van, ami egyrészt jóval nagyobb, már ezért komolyabb a fogyasztása, ráadásul napsütésben a maximális fényerő mellett a kép nagyrészt világos tartalmú, ami tovább növeli a fogyasztást.
Senki nem vitatja, hogy egy ilyen extrém esetben ez gond lenne, de több megoldás is segíthet ebben. Tudom, szerinted gáz, de olcsón lehet pótakksit venni, aztán egy után-gyártott töltő sajnos-szerencsére tud akár 1A feletti töltőáramot is adni(nekem ilyen van, nem vágta haza egyik akksimat sem), lejjebb lehet venni a fényerőt esetleg, lehet a háttérben futtatni a navit, hacsak nem kénytelen folyamatosan nézni a kijelzőt az ember. Aztán érdemes lehet kicsit levenni a közvetlen napfényről ilyenkor. Továbbá, ha a kernel engedi, akkor könnyedén, ha nem, akkor kernelt cserélve az USB töltőhatár is módosítható, tudom, ezt nem várhatom el egy átlag felhasználótól, pedig hidd el, nem nagy kunszt ez sem, nem sokkal bonyolultabb, mint egy navi telepítése.
Aláírom, hirtelen meglepő lehet ez valakinek, de kicsit ismerve a telefonja adottságait nem esne kétségbe.
Ilyenkor amúgy nem az történik, hogy hipp-hopp lemerül, hanem a fogyasztás kissé nagyobb, mint a töltés, ezért a töltőn lévő telefon merülése pánikba sodorja a problémával először találkozó delikvenst.
Elárulom, külön naviknál is előfordul ez a saját töltőjükkel, ez nem ritka jelenség tehát.
DVB-T tuner nem rossz ötlet és aláírom, hogy valakinek az inkább kellhet, mint egy FM rádió. Gondom vele, hogy félek, a fogyasztása és az ára miatt, sőt talán a terjedelme miatt nem kerül bele ezekbe a cuccokba. Valamint, azért a tömegek igénye nem diktálja ezt. Ezzel ellentétes egy gyors keresés eredménye:
http://gzmasster.en.made-in-china.com/product/roAmPNpKhCku/China-Mini-DVB-T-TV-Stick-BR-811-.html
Ha ekkora méretben elérhető, az kilövi az méretről szóló érvemet, bár az ára egy beépítettnek azért komoly változást hozna, szerintem egy húszassal legalább növelné azt. Ráadásul, bár nem hitted el eddig nekem, egy plusz hardware elem a stabilitást igenis veszélyezteti, így erre a bővítésre legkésőbb az Apple termékében számíthatsz. Nem lepődnék meg viszont, ha lenne a piacon akár valami egyszerűbb Android-os kütyü ilyen szolgáltatással, de szinte biztos, hogy külön ilyen szerkezetet lehet kapni a kínai ipar gyártásában olcsón.
A legkézenfekvőbb persze és a legjobb az lenne, ha a linkelt motyit csatlakoztatni lehetne. Én pár dolgot buzultam S2-n USB-n keresztül, egér, billentyű, pendrive, sőt az EEE PC kis külső 1.8"-os HDD-jét is, bár az sokszor leválasztódott az energiaigénye miatt.
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás

|
Egyébként most találtam egy hibát ami nincs iphone-ban és nagyon jó lenne ha lenne. DVB-T mpeg4 vevő. Azt tudnám értékelni. Főleg ipadban lenne jó, de a telefonba sem bánnám. Inkább ez mint FM rádió.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
|
Én nem mondtam ilyet (már ismét), csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy az általad olyan nagyon modernnek és mindenfélét ismerőnek titulált androidos társadalom már a legelején elvérzik. Most rákeresve komplett forumok vannak tele ezzel a problémával megoldás nélkül. Esetleg akkor tölthetnéd azzal a sok szabadidődet, hogy ezekbe a forumokba beírod a megoldást és akkor te leszel a hajakend, de egyelőre húszasával vannak ilyen forumok itthon és külföldön egyaránt megoldás nélkül. Az egyetlen megoldás ameddig eljutnak, hogy a telefon különböző funkcióit lekapcsolják de ugye ez nem megoldás csak kényszerlépés. Mivel nekem továbbra sincs ilyen telefonom engem továbbra sem érdekel a megoldás. Csak felhívtam a figyelmedet, hogy bizony az androidos társadalom akkor még az apple genny hívőknél is butább ha egy csomó forumon egyetlen okos ember sincs....
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu

|
Aha, akkor én érezzem hülyének magam, mert tudom a megoldást?
Értem.
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás
|
Te leszel szemét ezentúl? Miért eddig mi voltál? Angyal? Most legalább egy rakta android usert is lehülyéztél, mert látod idáig jutnak el ők is. A többi haver nem tudott neki okosat mondani, hát nem mindenki közelében van olyan android guru mint te. Én meg még véletlenül sem érzem felhatalmazva magam arra, hogy egyáltalán agyaljak a problémáján, ha normális telefont vett volna akkor nem is kéne agyalni rajta.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
|
Lenne, csak nem értenéd, ha mégis, nem ismernéd be. Van rá válasz és megoldás is, de tőlem nem kapod meg. Annyit elmondok, igen régi keletű gond és roppant egyszerű mind a magyarázata, mind a megoldása. Természetesen mulattató még a gondolat is, hogy ezért valaki külön GPS-t vett volna, ha így van, elég buta. Kár, hogy nincs se annyi esze, hogy megoldja, se pedig olyan ismerőse, aki segíthetne...
Legegyszerűbb, ha kukába dobja az S2-t és vesz egy szifont és beáll bégetni közétek.
Igen, jól látod, viselkedésminta változás történt, feleslegesen szemét leszek ezentúl én is. Nem érdemelsz mást ugyanis.
Kikerestem volna, hol írsz az SSD-ről, ahol lebőgtél, de ez a fórum látszólag erre nem alkalmas. Nem tudok rákeresni az évekkel ezelőtti hülyeségeidre, szerencsédre. Így tehát neked kedvez, azt hazudsz, amit akarsz, már megértettem, miért...
Hajrá!
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás
|
Hoppá megbukott a super telefon az öttusán az egyik alapfunkcióval és most roppant ideges lettél... innentől fejre állítva is futtathat keresztbe-kasul akármit ez bukta. Ezen nincs mit szépíteni.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
|
... és itt a tudatlanka 2.0.
Szopkodjátok egymást és beszéljetek hülyeségeket bátran.
;o)
Verseny indul: melyikőtök hülyébb?
Hajrá!
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás
|
De ezt te is érzed, mennyire sántít, hogy valaki használni akarja a telefonján a GPS-t, pláne kocsiban?! Eleve minek vezetget, mikor otthon nézhetne az Androidon 2 hd filmet is egyszerre!? :-) Nem életszerű, ha még a hegyre menne 2 gigás tudományos adatokat átadni a térerő-mentes helyen, akkor talán... :-)
|
Ahogy érdemled, te hazug, amnéziás troll. Ha nem fogtad volna, nem veszlek emberszámba, így nem válaszolok a mostani hülyeségedre sem... Pedig megint lejárattad magad... De úgy maradsz...
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás
|
A techdemón kívül elfogyott minden érved. (A kamerát megint figyelmen kívül hagytad). Szép volt, úgy vonultál vissza mint mindig. Konkrétumok nélkül, vadul fikázva.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
|
Jah és ha már életszerű példákról beszélünk akkor pl most mondja haverom, hogy SGS2 mellé vennie kellett a kocsiba GPS-t az SGS2 ugyanis hiába van töltőn a kocsiban, jobban fogyaszt mint amennyire tölt, szóval szépen lassan lemerül, főleg ha közben más funkciók is futnak. Ez a világ legnagyobb gázsága amit eddig hallottam. Ha ez valóban így van akkor itt komoly bajok vannak, mert olyan dologról beszélünk ami önmagában megkérdőjelezi egy egész telefon használhatóságát!
Tehát techdemózhatsz, hogy hány FullHD film megy el egymáson, de amíg nem tud a telefon lenavigálni egy nonstop utat akárhova addig miről beszélünk kérdem én? És akkor ki is a korlátolt?
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
|
Te semmiből sem fogsz tanulni, több okból. 1. arra alkalmatlan maszlag van a fejedben 2. a te tárgykörödben a csúcsra értél:
nálad szánalmasabb, hazug, ostoba, ferdítő mintatroll-t elképzelni sem lehet. Minden lepereg rólad és a ferdítés nagy bajnoka vagy. Teszed mindezt ingyen, önszántadból. Nagy kíváncsian vártam, mit is fogsz írni, kb. hoztad, amiket vártam, de igazából megleptél, mert ekkora energiára nem számítottam a sötét oldalról.
Győztél, visszavonulok, ekkora szarkupacban én nem kívánok már turkálni, pedig megpróbáltam a végsőkig kitartani. Szerintem, sokra vinnéd fizetett trollként, kár, hogy nem figyelt még rád fel senki... megfogadom végre az aláírásod, hagylak...
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás
|
"Mindig azt mondod, mindent tud az iOS és mindent ugyanolyan, vagy még egyszerűbb módon."
Hazudsz! Soha nem mondtam, hogy mindent tud!
"Ok, próbáld ki amit már hoztam példát, hány rétegig tudsz egymáson alkalmazásokat kezelgetni!?"
Ezt már múltkor is leírtad én meg a múltkor is válaszoltam, hogy ne haragudj de nem állok neki szórakozni ilyenekkel, ennél sokkal jobb dolgom is van, mint hogy a te hülyeségeidhez hekkeljem a telefonom.
"Tudsz-e kirakni ablakban futó alkalmazást, sőt többet, FullHD video-t futtatni egyben, egy nem FullHD-t egy másikban, böngészőt a harmadikban "
Van valami ablakkezelő a telefonra, de soha nem raktam fel és nem is akarom, mert ha nagyon ablakozni akarok akkor ott a windows (bár ott sem használom). Kérj kölcsön egy iphonet és hekkeld így szét ha nagyon akarod, én nem benchmarkolok mert semmit nem ért. Ezen túlmenően a valódi példa kérdésed meg csak annyi, hogy tud FullHD-t lejátszani? Igen. Mehet mellette böngésző? Igen, max ablakot váltok.
"természetesen böngészgetve, ezeket rendezgetni ide-oda, hisz kis képernyőn buzulunk és ha előjön a billentyűzet, akkor arrébb kell tenni a video ablakát, miközben a háttérben a home képernyőn widgetek futnak, amik adatok változását mutatják real-time és még e fölé be tudsz-e úsztatni egy alkalmazásindító panelt, ami animált és egyedül az kerül a legfelső rétegbe, az egyébként a legfelső rétegben látható processzorfelügyelő átlátszó alkalmazás fölé?"
Látod pont ezért vagy hülye mert nem is érdekel, hogy mit tud a telefonod csak techdemózol amit ebből tudsz is használni azt én is meg tudom csinálni mindenféle ablakozgatás nélkül, a többi amit itt imitálsz egy elborult elme hülyeségei ÉS!! Vigyázat még csak azt sem állítom, hogy nem tudod megcsinálni iphone-on ha nagyon akarod, de én ilyenekkel nem állok neki szarakodni, sem most sem később!
"Ez volt egy vicces móka, már látom is a válaszod, hogy ez teljesen életszerűtlen."
Csak nekem az? Akkor veled komoly bajok vannak ha egyszerre nézel két filmet, olvasol két böngészőt. Azért ha a végén megkérlek, hogy mondd már el mitt láttál mit olvastál akkor gondolom fingod sem lenne.
"Természetesen neked az, bár ekkora kijelzőn, mint az S2 kicsit valóban az, de a rendszer életképességét és hatékonyságát elég jól demonstrálja."
Ez nem ekkora képernyőn, ez kurvanagy monitoron is életszerűtlen. Semmit nem demonstrál az egész, mert a fele áru másik androidos telefonon is megcsinálod ugyanezt amit írsz csak nem egyszerre mert nem bírja a hardver, de lényegi különbség nincs. Vagy ott is azt mondod az embernek, hogy na jó jó, hogy mindent meg tudtál csinálni mint én de nem egyszerre? WTF? Core i5-ös procim van az asztali gépbe normális videokártyával szerinted mennyi FullHD-t meg böngészőt tud futtatni? Én nem tudom mert soha nem próbáltam és nem is fogom, mert teljesen mindegy, hogy ez a szám 1 vagy 150, az életszerű helyzet ugyanis 1db!
"Ez, elmondom neked, az asztali rendszerek szintje, természetesen nem az, nem azt mondtam."
Helyes mert asztali rendszeren sincs olyan hülye aki így használná.
"TE hány rétegig jutsz, okoska?"
Nem tudom, kölcsön adom a telefonomat egy backup után és mondd meg te.
"Kiindulás: lezárt telefon, kettő klikk és kész a kép, telefon lezárva. 1. klikk: home gomb 2. klikk automatizált fényképező progi"
Nem siklottam el felette még válaszoltam is. TE siklottál el felette ezek szerint ahogy szoktál (Vagy szándékosan vagy véletlenül.) Van ilyen program az iphonera is.
"Nincs harmadik klikk, nem lépünk ki az alkalmazásból, nem zárunk le semmit, mégis a telefon mehet vissza a tokjába, mert lezárt állapotban van."
Pontosan ugyanezt meg tudod csinálni iphone-on is, hiszen írtam, hogy havernak pont ilyet kellett keresnem. Home gomb, kamera ikonra klikk a kép elkészült telefon mehet vissza a zsebbe. Pont ugyanúgy működik mint az általad leírt szoftver (és ez már egy életszerűbb példa min az eredeti agymenésed)
"Te hány klikkel oldod meg, okoska?"
"Szerinted, a szifonodat ki tudnám fingatni? Hidd el, ki, kevesebb terheléssel.)"
Persze, hogy ki mindent ki lehet fingatni, első példádban írtál egy baromságot ahogy telefont nem használ az ember még bevallottan te sem. Hoztál egy második példát ami már életszerű válaszoltam is rá.
"Szóval, koma, a csontig lerágott FM rádión, SD kártya foglalt hiányon, szánalmas indokkal magyarázott félkegyelmű BT kezelésen,"
Mi is volt a szánalmas a BT kezelésben?
" rád/tok erőltetett dolgokon, alkalmazásokon felül, a Woz által említetteken is túl vannak még olyan dolgok, amikben az iOS elmaradott, korlátozott"
Az a gond hapsikám, hogy megint nem mondtál egyetlen egyet sem! Amit írtál azt már lentebb is megválaszoltam csak átsiklottál felette (gyanítom most is át fogsz). A fenti agymenésedből is megcsinálok bármit csak nem egyszerre. Tehát megint nem mondtál olyat amit nem lehet megcsinálni, csak azt hogy egyszerre hogyan terlheled a telefonodat, de ez a kutyát sem érdekli.
"Amit meg nem tud, azt hiába magyarázod, nem tudja és kész, te ki se tudod próbálni, mert nem is tudod, miket kellene kipróbálni (a most említetteken felül is vannak ám!), attól még létező dolgok."
Akkor mondjad! De feladatot mondj amit használsz valamire ne pedig azt mondd, hogy hány fullHD videó megy egyszerre rajta mert ez egy baromság! Örülök hogy nincs a telcsin ablakkezelő nem hogy még rárakjak egyet.
"Hiába fogod most tételesen elmagyarázni, hogy ezek SZERINTED mennyire felesleges dolgok – többet persze sose kaptunk tőled – a két rendszer közötti komoly különbséget jól érzékeltetik és attól még, hogy te nem látod át a jelentőségét, attól még az én igazamat támasztják alá."
A jelentősége igen nagy lehet ha még te is le merted írni, hogy semmi értelme és nem életszerű. Egyszerűen benchmarkoltál egyet ha erre vered hát nosza rajta. Azért a valóság az, hogy te megnézel egy filmet én meg tudok nézni egy filmet, te böngészel én tudok böngészni, mindenféle widgetes frissített adatot nézel én is meg tudom nézni. Azt, hogy én ezt nem egyszerre nézem 1db 4" kijelzőn, bocs tényleg én vagyok a hülye és ennek bazi nagy jelentőséget kell tulajdonítani.
"ha kihagy egy öttusázó egyetlen számot is, hiába jó, vagy akár a legjobb a többiben, esélytelen a győzelemre."
Nagyon jó a példád, ugyanis az öttusázó sem a ló hátáról lő miközben kardozik és úszik és fut. Hanem mindegyiket meg tudja csinálni szépen egymás után vagy ha többen vannak akkor akár párhuzamosan is de akkor sem egymás tetején. Érted? A telefonomon megcsinálom az 5 dolgot (öttusa), akkár egyszerre is futhatnak de egy képernyőn egy ablakban mi értelme van? Semmi.
"Igen, az egyik szám az ár kérdése, abban a szifon rosszul teljesít, hiába ferdítgetsz majd azon is."
Eddig csak te ferdítettél. Te magad linkelted az árat. 10 e forint különbség van a két készülék között. Amit ezen kívül állítasz na az a ferdítés!
"Na, egy szónak is száz a vége, ne vitatkozzunk, ez olyan csata, ahova te fegyvertelenül jöttél, kis barátom, szerencsére semmi bajod nem lesz."
Egyelőre megint úgy néz ki a helyzet, hogy még a múltkori válaszomat sem vetted észre, hiszen (ahogy előre megjósoltam) ismét felhoztál egy olyan dolgot amit egyszer már megcáfoltam (lockscreen kamera esete).
" Ami történhetne, hogy visszacsípsz magadból és belátsz néhány dolgot, de magamat ostobáznám le az eddigiek alapján, ha ebben reménykednék. Nem is teszem hát…"
Én szívesen várom az ilyen hozzászólásokat mint ez a fényképező duma, mert ezzel én is tanulok, de ne haragudj az egymáson hány db FullHD film fut dumából senki nem fog tanulni semmit, sem PC-n sem androidon sem iOS-en.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu

|
"Apa, amennyit ő ért hozzá, még az is lehet, hogy az ő szempontjai szerinti igazát be is tudja bizonyítani, ha egyáltalán állít olyat, amit te itt citálsz."
Más forumban állít, de akkor ő miért nem hülye mert nem ért veled egyet?
"De ez ismét egy szánalmas kísérlet valaki lejáratására, persze tőled többet nem is vár az ember."
Egyáltalán feltűnt, hogy itt is te lettél lejáratva kpv-vel az égvilágon semmi bajom, ő indokolni is szokott ellentétben veled.
"De hagyjuk ezt, ez messze nem a te pályád, maradj az erősítődnél, az a te nulla pontod, puszikáld meg gyorsan, csak ne példálózz vele többet, kérlek..."
Meg is puszikáltam szép is :)
"Ja, meg az asszonyt puszild meg és neki vegyél New iPad-et, ne magadnak, hiszen már az egyes a világ teteje volt, nem kell neked jobb..."
Megint teljesen hülye vagy, de hát megszoktam - képzeld egyébként teljesen jól elvagyok az ipad1-el (hihetetlen mi?), bár most kínáltak egy kettest eladára lehet, hogy meg is veszem.... nemsemmi mi :)
"Ahogy azt sem értem, az első kiadásnál általatok Ultimate telefonnak kikiáltott iPhone-t eleve minek cseréltétek újabbra? Hát a legjobbnál is van jobb, háháhá"
Ugye még a te icipici agyadban is létezik olyan, hogy technikai fejlődés? Ugye ilyenkor amit megveszel az lehet, hogy egy idő után elavul? Képzeld majdnem a megjelenéskor vettem annó egy Pentium processzort, kurva jó volt, de azért ma már nem sok mindenre mennék veled. Vagy kurvajó volt annó a Panasonic CRT tévém, de azért ma már nem kéne. Gondolom a fenti "okos" mondatod alapján te az SGS-t fogod használni 10 év múlva is mi?
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu

|
"Mulatságos, ahogy a legócskább csapdáimba belesétálsz, te szerencsétlen… ;o)"
"Sehol nem mondtam, hogy TE mondtál volna a magok kezeléséről bármit."
Dehogynem azt mondod TI....
"Arról is alig van tudomásod, mik azok, butus…"
Hát persze és csupán azért nincs fogalmam róla, mert te ezt állítod ugye?
"Szövegértés, koma, megint elhasaltál benne…"
Ez neked nagyon nem megy...
"Pl. a soha nem létező SSD-ről, ami egy hírben ugyan szerepelt tervként, de nem született meg, de te már létezőként beszéltél róla, ostoba, hiába szóltam rád, hogy terv maradt, te kötötted az ebet a karóhoz, mert egyszer kimondtad és akkor már nem tagadod meg magad, nehogy már másnak igaza legyen."
Miről beszélsz? Milyen SSD nem létezik?
"Persze, hogy nem állítottad, hiszen olyan tájékozatlan vagy a témában, hogy az Android valódi hátrányairól fingod sincs. "
Te kompletten paranoiás vagy bakter. Elbeszélgetsz magaddal az android hátrányairól és lebaszol, ha nem hozom fel? Tisztában vagyok a zeneszerkesztők kérdésével mind androidon mind iphone esetében (hisz még ebben a forumban is kibeszéltük), de te annyira hülye vagy, hogy még ezt sem fogod fel. Mi a lószar változik ha lesz zeneszerkesztő (normális) androidra? Max az, hogy utána már kéreltenül is be tudod írni valakinek akit nem is érdekel a zeneszerzés, hogy az iphone szar mert az androidon sokkal királyabbjobbszebbésokosabb zeneszerkesztő van.... Kibaszott szánalmas vagy, de ugyanakkor vicces is mindig örülök mikor írsz valamit, olyan mint egy vígjáték sorozat :)
"Sajnos, ezeket a gondokat nekem nem kell generálni, aki képben van, tud róluk. Na, te sose voltál képben, seggarc."
És mivel te tudsz róla, ezért ide jössz egy iphone hírhez és beírod, hogy mekkora seggarc aki nem foglalkozik a "képben lévő" android problémákkal. Utána igazolva magadat mindenki hülye akit nem érdekel egy hangyafasznyit sem, a rendszered hiányosságai sőt az sem ha megoldják. Mondok neked egy szépet; iphone-on rengeteg ilyen szoftver van némelyiket poénból ki is próbáltam de mivel félprofi szinten zenélek így arra ott a PC-m, ha meg utazás közben hirtelen kell akkor az ipad te seggarc.
"Ami nem lenne baj, csak akkor inkább kussolnál…"
Most akkor kardodba dőlsz? Én kussoltam a témáról te vesézed ki saját magadnak? Skizoevagy?
"De ha a zombihadsereg összes tagja állítja is a hülyeséget, attól az még hülyeség marad, nemigen értetek a dologhoz mélyen, ebből és a megtévesztett szektatag viselkedésetekből származik az, hogy értelmes mondatotok is alig van."
És ismét ott tartunk, hogy aki nem ért veled egyet az zombihadsereg. Éljen a szuper érvelésed.
"Ha meg az asszonyodat hívod segíteni magadon, mintegy önigazolásként, az elég vicces."
Nem önigazolásként hanem, hogy ő is röhögjön egy jót. Tudod mi szeretünk nevetni, főleg ilyen hülyéken :)
"Ő valószínűleg még nálad is tájékozatlanabb, nem várható, hogy ő szóljon rád, hogy buta vagy… vagy, megkockáztatom: nem mer…"
Ahhoz hogy három mondatod elolvasása után levágja, hogy mennyire retardált vagy nem kell neki az androidhoz értenie hidd el :)
"Nem veszem észre a fikázó stílusom? ÉN? Te hülye, most magyaráztam el, mennyire valóban senki szarnak tartom a hozzád hasonlóan buta, de nagypofájú embereket. Ennél jobban hogyan mondjam el, hogy valóban lefikázlak téged is, meg az összes ilyen véglényt?"
Ennél jobban nem kell elmondani, saját magadról állítod ki a bizonyítványt, ez nekem elég is :)
"Nem én állítom azt, hogy az Android mindenre képes, hanem TE ÁLLÍTOD A SZIFONRÓL, barom!"
Akkor még amnéziád is van, mert ilyet ugyan én nem állítottam. Pont az előbb beszéltük meg, hogy nem hibátlan, vannak dolgok amiket nem tud, de persze erre te már nem emlékszel hiszen az már néhány hozzászólással lentebb van és odáig már nem terjed ki az agykapacitásod.
"ha e topikban visszaolvasnál, saját pártodon levő barátod ott legalább őszinte volt és elismerte."
Mindannyian elismertük, csak te nem veszed észre, mert ahhoz túl hülye vagy. (Egyébként itt lent a kollegának az egyik problémájára pl ajánlottam egy lehetséges megoldást, a másikra meg én is azt mondtam, hogy hát ez sajnos ilyen - jó reggelt!)
"esetenként kommersz telefonokhoz képest (pl. copy-paste, röhej…)"
Azért volt még telefon ami alapból nem támogatta. Ráadásul mennyi idő alatt is oldották meg a problémát hivatalosan? 1 hónap? 2? Nem hivatalosan meg 1 nap vagy 2??
", még vannak lemaradásai. Sok dolgot szégyenszemre pont az Android-ból vettek át, a majom vezéretek szerint pusztulni való rendszerből, ahogy hirdette a szánalmas dög…"
Ez is csak téged érdekel, hogy melyik paraszt mit hirdet. Engem meg teljesen hidegen hagy mert nem befolyásolja a telefonomat steve Jobs egyik mondata sem, de az is hidegen hagy, hogy melyik Samsung vajákos éppen mit csinál vagy mit nyilatkozik, mert a tévém semmilyen paramétereit nem befolyásolja.
"Továbbá, sült paraszt: a „bent ragadtál egy burokba” kifejezésed - azon felül, hogy butaság, éppen te vagy az, aki így járt - , helytelen, mert akkor már „burokbaNNNNNN”. Egy ’n’-nel persze, csak kénytelen vagyok nyomatékosítani, mert még megint nem érted…"
Hát ezen nem veszünk össze, szerinted én vagyok burokban szerintem te. A forum meg nem helyesírásról szól, nem nyelvészeti forum ez, ebbe belekötni szánalom, nem is ez a lényege - én pl forumozás közben hol tévét nézek, hol beszélgetek, hol mást csinálok, nekem ez nem egy ilyen nekigyürkőzős feladat, most is éppen hason fekve gépelek ha elgépelek valamit hát így jártam.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu

|
Mindig azt mondod, mindent tud az iOS és mindent ugyanolyan, vagy még egyszerűbb módon. Ok, próbáld ki amit már hoztam példát, hány rétegig tudsz egymáson alkalmazásokat kezelgetni!? Tudsz-e kirakni ablakban futó alkalmazást, sőt többet, FullHD video-t futtatni egyben, egy nem FullHD-t egy másikban, böngészőt a harmadikban természetesen böngészgetve, ezeket rendezgetni ide-oda, hisz kis képernyőn buzulunk és ha előjön a billentyűzet, akkor arrébb kell tenni a video ablakát, miközben a háttérben a home képernyőn widgetek futnak, amik adatok változását mutatják real-time és még e fölé be tudsz-e úsztatni egy alkalmazásindító panelt, ami animált és egyedül az kerül a legfelső rétegbe, az egyébként a legfelső rétegben látható processzorfelügyelő átlátszó alkalmazás fölé?
Ez volt egy vicces móka, már látom is a válaszod, hogy ez teljesen életszerűtlen. Természetesen neked az, bár ekkora kijelzőn, mint az S2 kicsit valóban az, de a rendszer életképességét és hatékonyságát elég jól demonstrálja.
Nézzük a rétegeket: 1. élő háttérkép 2. home képernyő 3. egy video ablak 4. másik video ablak 5. böngésző ablak 6. Wave Lancher alkalmazás indító 7. status bar 8. Cool Tool progi
No, hirtelen ennél jobban nem tudom leterhelni, mert amikor további ablakokat nyitnék, már gondok vannak, de NYOLC RÉTEGET, abban két videot futtatva nemhogy lekezelt a rendszer, de még csak nem is terhelte túl, kb. 800-900MHz-en 60-70%-os terheléssel oldotta ezt meg, közben még 185MB RAM szabadon maradt, pedig rezidens alkalmazások sora fut a háttérben.
Ez, elmondom neked, az asztali rendszerek szintje, természetesen nem az, nem azt mondtam. TE hány rétegig jutsz, okoska?
De a másik példámon is túlsiklottunk anno, mert nem akartad megadni az igazamat ott sem:
Kiindulás: lezárt telefon, kettő klikk és kész a kép, telefon lezárva. 1. klikk: home gomb 2. klikk automatizált fényképező progi
Nincs harmadik klikk, nem lépünk ki az alkalmazásból, nem zárunk le semmit, mégis a telefon mehet vissza a tokjába, mert lezárt állapotban van.
Te hány klikkel oldod meg, okoska? (Elárulok valamit: mikor a nyolc rétegben futó grafikai rétegek tesztjét csinálgattam és mindezek tetejébe elindítottam ugyanezt a fényképező progit, az lefektette a gépet. Mi szar már, ugye? Mindennek vannak határai, ennek is. Anno egy programozó mellett dolgoztam, én teszteltem, amit írt, percek alatt kicsináltam a programját, nem is dolgoztunk sokat együtt, nem bírta a srác… Szerinted, a szifonodat ki tudnám fingatni? Hidd el, ki, kevesebb terheléssel.) Szóval, koma, a csontig lerágott FM rádión, SD kártya foglalt hiányon, szánalmas indokkal magyarázott félkegyelmű BT kezelésen, rád/tok erőltetett dolgokon, alkalmazásokon felül, a Woz által említetteken is túl vannak még olyan dolgok, amikben az iOS elmaradott, korlátozott Tudjuk, hogy sokaknak ennyi sem kell, de amennyit a szifon tud, annyit egy közepes Android is tud. Amit meg nem tud, azt hiába magyarázod, nem tudja és kész, te ki se tudod próbálni, mert nem is tudod, miket kellene kipróbálni (a most említetteken felül is vannak ám!), attól még létező dolgok.
Hiába fogod most tételesen elmagyarázni, hogy ezek SZERINTED mennyire felesleges dolgok – többet persze sose kaptunk tőled – a két rendszer közötti komoly különbséget jól érzékeltetik és attól még, hogy te nem látod át a jelentőségét, attól még az én igazamat támasztják alá. Olyan ez, mint két öttusázó összehasonlítása, bár itt sokkal több tusáról kell beszélnünk: ha kihagy egy öttusázó egyetlen számot is, hiába jó, vagy akár a legjobb a többiben, esélytelen a győzelemre. Az okostelefonok világa inkább száztusa lehetne – bocs, hogy ilyen neked magas számokkal dobálózom ;o) - , ahol ha egy telefon a kategóriájában hoz maximálisan 40 számot, 30-ban közepes, 20-ban alulmarad és 10-et pedig KIHAGY, akkor bukta a szereplése, bár élvonalban maradhat. Igen, az egyik szám az ár kérdése, abban a szifon rosszul teljesít, hiába ferdítgetsz majd azon is. Közben meg az iPad-ek a nagyobb tudásukkal mégsem annyira túlárazottak. Közös alkatrészek, nagyobb kijelző, stb. és mégis olcsóbb.. Érdekes, nem?
Na, egy szónak is száz a vége, ne vitatkozzunk, ez olyan csata, ahova te fegyvertelenül jöttél, kis barátom, szerencsére semmi bajod nem lesz. Ami történhetne, hogy visszacsípsz magadból és belátsz néhány dolgot, de magamat ostobáznám le az eddigiek alapján, ha ebben reménykednék. Nem is teszem hát…
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás

|
Apa, amennyit ő ért hozzá, még az is lehet, hogy az ő szempontjai szerinti igazát be is tudja bizonyítani, ha egyáltalán állít olyat, amit te itt citálsz.
De ez ismét egy szánalmas kísérlet valaki lejáratására, persze tőled többet nem is vár az ember.
Nincs teljesen tökéletes telefon, az SGS csoport csúcs tagjainak vannak a különböző hardware elemek miatt hátrányai, ezek zöme könnyedén kiküszöbölhető, van, ami nehezebben, de azokban, amit írtam, hogy a Samu telefonjai a legjobb választások, fenntartom az állításaimat, mert úgy igazak, ahogy vannak. De hagyjuk ezt, ez messze nem a te pályád, maradj az erősítődnél, az a te nulla pontod, puszikáld meg gyorsan, csak ne példálózz vele többet, kérlek... Ja, meg az asszonyt puszild meg és neki vegyél New iPad-et, ne magadnak, hiszen már az egyes a világ teteje volt, nem kell neked jobb... Ahogy azt sem értem, az első kiadásnál általatok Ultimate telefonnak kikiáltott iPhone-t eleve minek cseréltétek újabbra? Hát a legjobbnál is van jobb, háháhá
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás

|
Mulatságos, ahogy a legócskább csapdáimba belesétálsz, te szerencsétlen… ;o) Sehol nem mondtam, hogy TE mondtál volna a magok kezeléséről bármit. Arról is alig van tudomásod, mik azok, butus… Szövegértés, koma, megint elhasaltál benne…
Továbbra is nevetségessé teszed magad avval, hogy arra viszont nem emlékszel, miket zagyváltál évek alatt. Pl. a soha nem létező SSD-ről, ami egy hírben ugyan szerepelt tervként, de nem született meg, de te már létezőként beszéltél róla, ostoba, hiába szóltam rád, hogy terv maradt, te kötötted az ebet a karóhoz, mert egyszer kimondtad és akkor már nem tagadod meg magad, nehogy már másnak igaza legyen.
§§§ Semmi nem fog változni ha az androidon precíz zeneszerkesztő alkalmazások lesznek, mert nem állítottam, hogy ez gond lenne. §§§
Persze, hogy nem állítottad, hiszen olyan tájékozatlan vagy a témában, hogy az Android valódi hátrányairól fingod sincs. Ez a terület az egyik hiányossága az Android-nak, az UI prioritása egy másik volt, erről szól a Project Butter, amiről szintén nem tudsz semmit. Sajnos, ezeket a gondokat nekem nem kell generálni, aki képben van, tud róluk. Na, te sose voltál képben, seggarc. Ami nem lenne baj, csak akkor inkább kussolnál…
§§§ Attól, hogy te állítasz valamit még nem lesz örök érvényű igazság amikor 150-en az ellenkezőjét állítják. §§§ Nem, kiskomám, csak te vitázol rajtuk, vedd már észre. Ne ugass, ha hülye vagy. Ismert mondás, vezesd be nálatok is. De ha a zombihadsereg összes tagja állítja is a hülyeséget, attól az még hülyeség marad, nemigen értetek a dologhoz mélyen, ebből és a megtévesztett szektatag viselkedésetekből származik az, hogy értelmes mondatotok is alig van. Ha meg az asszonyodat hívod segíteni magadon, mintegy önigazolásként, az elég vicces. Ő valószínűleg még nálad is tájékozatlanabb, nem várható, hogy ő szóljon rád, hogy buta vagy… vagy, megkockáztatom: nem mer…
§§§ Nem veszed észre a fikázó stílusod. Nem veszed észre, hogy olyan mondatokat próbálsz a "szánkba adni" ami nem hangzott el. Nem veszed észre, hogy folyamatosan azt állítod, hogy amit te mondasz az igaz amit mi az hazugság (pedig ez minden csak nem érvelés). Nem veszed észre, hogy nyitottságra és fényre neked van szükséged, mert bent ragadtál egy burokba amiből képtelen vagy szabadulni. §§§ Na, ez már ultra vicces… Nem veszem észre a fikázó stílusom? ÉN? Te hülye, most magyaráztam el, mennyire valóban senki szarnak tartom a hozzád hasonlóan buta, de nagypofájú embereket. Ennél jobban hogyan mondjam el, hogy valóban lefikázlak téged is, meg az összes ilyen véglényt?
Fényre van szükségem? Ó, mily vicces… Nekem? Nem én állítom azt, hogy az Android mindenre képes, hanem TE ÁLLÍTOD A SZIFONRÓL, barom! Egyszerűen a két rendszernek vannak előnyei és hátrányai, nyitottsága és zártsága, kifejlesztett és kifejlesztetlen részei, funkciói. Ebben az Android eleve több funkcióval indult, fejlődőképesebb és a korai kevesebb hátrányából többet dolgozott le, mint az iOS a saját sokkal nagyobb számú hátrányából. Vannak korlátai a mai napig, ha e topikban visszaolvasnál, saját pártodon levő barátod ott legalább őszinte volt és elismerte. Ha hiszed, ha nem, bármennyit javult az iOS és bármennyi plusz funkciót megvalósítottak végre, több éves késéssel esetenként kommersz telefonokhoz képest (pl. copy-paste, röhej…), még vannak lemaradásai. Sok dolgot szégyenszemre pont az Android-ból vettek át, a majom vezéretek szerint pusztulni való rendszerből, ahogy hirdette a szánalmas dög…
Továbbá, sült paraszt: a „bent ragadtál egy burokba” kifejezésed - azon felül, hogy butaság, éppen te vagy az, aki így járt - , helytelen, mert akkor már „burokbaNNNNNN”. Egy ’n’-nel persze, csak kénytelen vagyok nyomatékosítani, mert még megint nem érted…
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás

|
Jah és ha ennyire szereted kvp hozzászólásait akkor miért nem hülyézed le amikor Sony telefont használ és még jobbnak is tartja a Samsungnál? Vagy neki szabad azt mondani, hogy jobb telefonja van olcsóbban mint a SGS?
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
|
Erre ismét csak annyit lehet mondani, hogy nézz magadba. Fosod a szót és megint hazudsz, megint olyanokat állítasz amiket mi nem mondtunk. (Hol írtam pl olyat, hogy az android nem kezel 2 processzort? - Sehol! Hazudsz!) Az összes állítás amit ide hánysz a mi eszünkről az rád érvényes csak észre sem veszed. Ez a legnagyobb gond! Nem veszed észre a fikázó stílusod. Nem veszed észre, hogy olyan mondatokat próbálsz a "szánkba adni" ami nem hangzott el. Nem veszed észre, hogy folyamatosan azt állítod, hogy amit te mondasz az igaz amit mi az hazugság (pedig ez minden csak nem érvelés). Nem veszed észre, hogy nyitottságra és fényre neked van szükséged, mert bent ragadtál egy burokba amiből képtelen vagy szabadulni. Semmi nem fog változni ha az androidon precíz zeneszerkesztő alkalmazások lesznek, mert nem állítottam, hogy ez gond lenne. Folyamatosan generálsz magadnak egy problémát és azt próbálod megoldani hülye érveléssel. A gond az, hogy rajtad kívül senki nem generálja a gondot. Az androidot véded most is holott senki nem szidta, és hiába írjuk le ezt neked a következő hozzászólásban megint védeni fogod valami el nem hangzott érvvel szemben. Annak nagyon örülök, hogy nem leszel butább ha nem fogadjuk el azokat a dolgokat amiket csak te állítasz és senki más, de én sem leszek butább, hogy nem fogadom el. Attól, hogy te állítasz valamit még nem lesz örök érvényű igazság amikor 150-en az ellenkezőjét állítják. Ilyenkor el kellene gondolkodnod, hogy te vagy vajon a hülye vagy a komplett világ?
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu

|
Én is jót pörgök rajta :) Megmutattam asszonynak miket hadovál ez a gyerek itt, ő nem találta viccesnek csak annyit mondott, hogy atyaúristen :)
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
|
Neked lehet, hogy ez ugrik be. De erre is csak annyit tudok mondani: olvass. Pontosan azt mondtam, hogy én egyáltalán nem vagyok zseni. Az, hogy ennyire alattam vagytok tudásban, csakis titeket minősít, ezt mondtam el. Abba a 90%-ba tartozni, ami nektek adatik meg, na az a gáz.
Hogy én nyitottan álltam az élet dolgaihoz és kellő alázattal, az tette lehetővé, hogy amennyit sikerült, megértsek. Közel sem vagyok igazán nagy tudáshoz. Ti, akik cikkekből szerzett tudással villogtok itt, az azokban levő hibákat magukévá téve, ti vagytok gáz. Ahelyett, hogy tovább türtőztettetek volna magatokat, mikor kicsit végre alábbhagytatok a nagyképűségtől-semmit-nem-látással és elfogadtatok volna dolgokat, ti visszatértetek a mindent tagadáshoz és megint listákat és bizonyítékokat kértek. Egyrészt azokat a listákat és bizonyítékokat évek során rengetegszer megkaptátok, sőt e topikban is többet, másrészt meséld el, drága barátom, hogyan bizonyítsam, amit magam tapasztalok? Ha leírom, hogy butaság, amit írtok, mert nem így van, akkor bizonyítékot kértek... De hát akkor írtam le, bakker! Kérdeztem, ha valahol publikálnám és azt linkelném be, akkor elhinnéd? Természetesen nem, hiszen mindent, amit linkeltem, ugyanúgy utasítjátok el, ráadásul ez megy évek óta. Bárki tapasztalata az... nektek kamu, mert nem akarod elhinni.
Na, ez a gáz, kis barátom...
Csak egy példát említek a sötétségetekre: évek óta azt sem tudom néhány ilyen seggel megértetni, hogy az Android kitűnően kezeli a két magos processzorok mindkét magját. Hiába mondja ezt nektek bárki, ti valahonnan kitaláltátok ezt a baromságot és nem hagyjátok abba. Olyannal is hiába vitáztam, akinek még volt is akkor is a kezében Android-os gép, tőlem követelte a bizonyítékot, ahelyett, hogy kipróbálta volna, amit ugatok neki... Na, hogyan lehet ilyen aljas parasztokkal vitázni, meséld el? Annyit tudsz, hogy engem próbálsz lejáratni? Magadat járatod le, sügér!
Te maradsz ostoba, ha nem hiszed el nekem, sőt sokunknak, akik magyarázzák, hogy nem úgy van, ahogy hiszed! Ha vennétek a fáradságot és utána járnátok, még az is a ti érdeketek lenne, nem én maradok hülye, ha ti egyszerűen lesöpritek az asztalról, amit mondunk! A stílusom gáz? Igen, megértem, egyetlen ismerősöm se vette még jó néven, mikor elfáradva kimondtam, hogy hülye, miért ne vennétek ti is, jogos. Csak ezen ismerőseim közül néhány azóta felfogott pár dolgot és egyáltalán nem neheztel azért, hogy tanítottam neki valamit, sőt hálás. Természetesen vannak veszett lelkek, illetve agyak is, akikkel én magam nem vagyok hajlandó vitába bocsátkozni, mert egyszerűen ostoba, korlátolt és mellette nagypofájú. Tőle nem is várok el semmit, úgyse érti meg. Ráadásul családtag, de a többiek is csak legyintenek rá... Na, ez a gáz, pubi, meg hogy ti is ilyenek vagytok. Nem velem van a baj, veletek. Nem vagyok én se önjelölt, se semmilyen zseni, ti nem tudtok megütni egy mércét és hidd el, ez nektek gond, nem nekem. Nézz vissza sok év topikjaiba, találsz rengeteg fickót, akik messze nem az én stílusomban beszélnek és messze okosabbakat mondanak, mint én, elfogadtátok azt, amit ők kulturáltan mondtak? Soha! Egy példa jut eszembe a sok közül: 'kvp', nagyon szeretem a hozzászólásait, értelmes, érthető, tömör és kulturált. Mindig is kudarcba fulladt az ő igyekezete is, hogy segítsen megértetni fajtátokkal valamit (bár nagyon remélem, túlzok...) és soha nem jött ki a béketűrésből, egyszerűen bölcsebb, mint én, rátok hagyja. Irigylem érte, mert én valóban, ahogy az életben, úgy itt is a végtelenségig próbálom az ilyenek kőagyát puhítani, minimális sikerrel, de inkább nélküle.
Igazad van, gáz vagyok. De próbáld meg meglátni, mennyire gáz vagy te, narumon, meg a többi tapasztalatlan, de nagy szájjal butaságokat kántáló szifonbeteg. Kicsit nagyobb gáz.
De feladom, akinek nem kell fény, azon nem lehet segíteni, aki azon fáradozik, hogy önmagát sötétségben tartsa, avval én nem tudok mit kezdeni, ez ismét bebizonyosodott. Aki csak azt tudja hajtogatni, hogy az iPhone mindent ugyanúgy képes megoldani, mint az Android-os csúcsgépek (és olcsóbb), azzal képtelenség megértetni, hogy ennek egyrészt az ellenkezője se igaz. Hiszen, amíg én nem tudom valamiről, hogy létezik, megoldható, addig nem jelenthetem ki, hogy máshogy, mással is megoldható. Színtiszta logika ez kérem, de a logikának nincs keresnivalója vallási vitában...
Amit az Android-os gépekkel nem lehet megoldani - vannak ilyen dolgok - , mert más a rendszer, arra én sem mondom, hogy dehogynem, mert nem igaz. Aztán, ráadásul a Jelly Bean a Project Butter-rel megoldja mégis az egyik ilyen alapvető működésbeli különbséget okozó dolgot, érdekes, nem? Lehet, hogy működhet egy rendszer úgy, hogy az UI és a háttérfolyamatok szépen harmonikusan működnek, nem szaggat, de a letöltés sem áll le a háttérben? Félek, nem sokan tudjátok, miről beszélek...
Lehet, hogy azt is megoldják az Android-nál, hogy precíz zeneszerkesztő alkalmazások is életképesek legyenek rajta? Mi lesz akkor? El fogtok ismerni valaha bármit is? Nem. Talán tévedek, de az eddigiek alapján így vélem...
Szóval, ne engem nézz, hogy lehülyézlek benneteket, magad/tokat nézzétek, hogy ez miért van így... Én nem leszek butább, mert nem fogadjátok el a tapasztalatomat, ti maradtok sötétben tőle...
Ez a gáz.
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás

|
Elég lenne csak ezt idéznem, pedig volt itt sok ilyen és hasonló: "Mivel elég sok dologhoz értek és nehezen tűröm a suttyók okoskodását, így mikor már elvesztem a türelmem és kényszerülök arra, hogy nevén nevezzem a dolgokat és lehülyézem, még neki áll feljebb."
Teljesen gáz a csávó... :-)
|
Valamiért az ilyen önjelölt zsenikről, mint levente68, mindig ez ugrik be: Dunning-Kruger hatás
Tipikusan az olyan amatőr, aki túl van az első néhány sikerélményen és ettől egyből a világ zsenijei közé sorolja magát, a többi embert onnan fentről szánalmas törpének látja és nem érti, hogy miért is röhögnek rajta (mert valójában egy bohóc a pódiumon).
|
Nincs itt magas ló, koma. Van egy megszerzett tudás és vagy te szinte tudás nélkül. Ha zavar, tanulj!
Hazugságon, ferdítésen engem ugyan nem kapsz. Még a való életben is ritka, hogy megtenném, nincs rá ugyanis szükségem. Ez sajnos kevés emberre jellemző és kevesen tehetik is meg, hogy így élnek. Bizonyítottan te sem vagy meg nélküle, ezért nem is értesz meg sok dolgot.
Ha meg nem érted, mint általában, hogy mit magyaráz a másik és csak aljas módon a butaságodat hajtogatod, az a te ostabaságod.
Nekem mindegy milyen mélyen segg vagy, csak segítettem volna, meg az évek során még néhányan, de neked ez nem kell. Maradj buta, jobb is neked, boldogabb lehetsz úgy.
Úgy hívom az ilyen véglényeket: szavazó...
Na, ég veled, üdvözletem az ápolóidnak!
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás
|
"Na, így most már szinte teljes képet adtál magadról..."
Nocsak nem tetszett a tükör? Az már zavar ha a te stílusodban válaszol valaki?
"Ostoba, nagyképű, de legalább jó nagy pofájú."
Írja ezt olyan valaki aki folyamatosan így kommunikál...
"Nem vagy egyedül, persze, rengeteg ilyet látni az életben is: gőze nincs a dolgokról és ahelyett, hogy bekussolna és utánanézne egy-egy megemlített dolognak, helyette ostobaságokat összehordva körömszakadtáig védi aljas módszerekkel a nem létező igazát."
A tények: ha én állítottam valamit azt linkel, linkekkel alá is támasztottam, viszont te csak a saját magad "tesztjeire" hivatkoztál ami nettó hazugság is lehet, így a fenti mondat mindenképpen rád igaz és nem rám.
"Mondhatnánk, hogy én vagyok a hülye, hogy leállok egy ilyen senkivel vitázni, de ahogy az életben, itt is szeretnék fényt gyújtani még egy ilyen sérült agyban is, mint a tiéd. Felfogom, hogy mennyire esélytelen ez, de hát a remény halk meg utoljára..."
Én pont ezért állok le veled minden alkalommal, mert bízom abban, hogy sikerül valamit felfognod arról amiről beszélünk, sajnos mindig csalódok, semmilyen észérvre nem hajlasz meg, mantrázod a betanult szövegedet. Ha linkelek akkor az apple fizetett link, az összes újság ami mást állít mint te az hazudik és apple fizetett újság, ha egy elismert ember két mondatot állít és neked csak az egyik tetszik akkor azt elfogadod a másik mondata ami két perc múlva hangzott el az már apple fizetett mondat. A legszomorúbb, hogy ezt képtelen vagy belátni még akkor is amikor többen mondják a szemedbe - félresöpröd ezeket is azzal, hogy apple bérencek modják ezt is.
"Mondjuk ő hazudozásig nem megy el, mint te, de amnéziája szintén van, mikor kell neki..."
Már írtam; akit itt hazudozáson kaptak többször is az te vagy.
"mind a témát, mind pedig azt illetően, hogy egyszerűen buta sok mindenhez."
Ez nálad azonban soha nem jön elő mert te be sem látod ha valamihez nem értesz, hiszen ha ez kiderül akkor az bizony apple fizetett lejárató kampány csak ellened. Tanulhatnál akkor a barátodtól.
"Mivel elég sok dologhoz értek és nehezen tűröm a suttyók okoskodását, így mikor már elvesztem a türelmem és kényszerülök arra, hogy nevén nevezzem a dolgokat és lehülyézem, még neki áll feljebb."
Pedig civilizált emberek között ez nem divat, mint látom neked sem esett jól, hogy a te stílusodban válaszoltam. Ezt én továbbra sem fogom alkalmazni, van így is elég hülye a világban anélkül is, hogy mocskolódni kellene még az írásokban is. Rendszerint még ebben a forumban is csak néhány "elmaradott" ember csinálja, köztük te. Ha visszaolvasol csak itt, akkor te magad is leszűrheted, hogy mindenki normális hangnemet használt kivéve téged. Persze neked ez szerintem fel sem fog tűnni mert az, hogy magadba nézz teljesen hiányzik a génjeidből.
"Az persze nem játszik, hogy mikor eléri a tudása korlátját, akkor visszavegyen magából, az ilyen alja figura onnantól inkább az általad bemutatott módon való vitázásba csap át, nem látva, mennyire lejáratja magát."
Nos erről írtam az előbb. Olvass vissza, nézz magadba, vedd észre ki és milyen stílust használt majd utána beszélünk még erről, de amíg más szemében meglátod a szálkát a sajátodéban a gerendát sem veszed észre.
"nem is emlékszem, hogy általad bármilyen információhoz, vagy megfontolandó dologhoz közelebb kerültem volna, így értéktelen vagy számomra."
Látod ez az érzés kölcsönös. Tehát valamiben legalább egyetértünk :)
"Tehát, mivel nem vagy használható semmire, nem is fecsérelek továbbiakban rád energiát, beismerem, teljes kudarc volt megpróbálni megértetni veled a dolgokat, bármilyen sokszor írtam le ugyanazt, bármilyen változatosan, mindig visszasüppedtél a pocsolyádba végül, pedig néha felcsillant a remény sugara."
Héééé ezt most én írtam és rád vonatkozik.
"Szép életet kívánok neked, bevallom, kicsit irigyellek is, mint a többi véglényt, sokkal egyszerűbb életetek van, kevesebb felfogott gonddal... Pá!"
Köszönöm a jókívánságokat, neked is hasonlókat kívánok! Esetleg még annyit, hogy néha szállj le a magas lóról és ereszkedj le a pórném szintjére.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu

|
Na, így most már szinte teljes képet adtál magadról...
Nem is várt többet senki, csak ennyit, hogy végképp bebizonyítsd, érdemtelen vagy a vitára. Ostoba, nagyképű, de legalább jó nagy pofájú.
Nem vagy egyedül, persze, rengeteg ilyet látni az életben is: gőze nincs a dolgokról és ahelyett, hogy bekussolna és utánanézne egy-egy megemlített dolognak, helyette ostobaságokat összehordva körömszakadtáig védi aljas módszerekkel a nem létező igazát.
Mondhatnánk, hogy én vagyok a hülye, hogy leállok egy ilyen senkivel vitázni, de ahogy az életben, itt is szeretnék fényt gyújtani még egy ilyen sérült agyban is, mint a tiéd. Felfogom, hogy mennyire esélytelen ez, de hát a remény halk meg utoljára...
A te eseted abszolút tipikus, sajnos hasonló ismerősöm van az életben is. Rá is rájön néha az öt perc, hogy de most már neki is lehet igaza az életben és hasonlóan időnként paraszt módon, ferdítgetve vitázik. Mondjuk ő hazudozásig nem megy el, mint te, de amnéziája szintén van, mikor kell neki... Aztán, mikor végképp látja, hogy nincs igaza, sőt, mekkora buta, akkor elhallgat, majd egy idő múlva a jó értelemben vett alázat előjön nála, mind a témát, mind pedig azt illetően, hogy egyszerűen buta sok mindenhez. Sajnos, ezzel sokszor találkozom az életben. Mivel elég sok dologhoz értek és nehezen tűröm a suttyók okoskodását, így mikor már elvesztem a türelmem és kényszerülök arra, hogy nevén nevezzem a dolgokat és lehülyézem, még neki áll feljebb. Szó nincs róla, hogy én zseni lennék, egyáltalán nem. Az emberek zöme elkorcsosult agyilag, mellette persze öntudata az van... Az persze nem játszik, hogy mikor eléri a tudása korlátját, akkor visszavegyen magából, az ilyen alja figura onnantól inkább az általad bemutatott módon való vitázásba csap át, nem látva, mennyire lejáratja magát. Legfontosabb, hogy én mindig készen állok arra, hogy bárkitől tanuljak, így a magadfajtától is sokat tudok, hiszen teljesen ostoba ember nincs. Te egy komoly szintet képviselsz ebben és sajna, nem is emlékszem, hogy általad bármilyen információhoz, vagy megfontolandó dologhoz közelebb kerültem volna, így értéktelen vagy számomra. Kár, sok vitapartneremtől sokat tanultam és bizonyosodott be róla, hogy végső soron érdemes volt vele vitázni. Tehát, mivel nem vagy használható semmire, nem is fecsérelek továbbiakban rád energiát, beismerem, teljes kudarc volt megpróbálni megértetni veled a dolgokat, bármilyen sokszor írtam le ugyanazt, bármilyen változatosan, mindig visszasüppedtél a pocsolyádba végül, pedig néha felcsillant a remény sugara.
Szép életet kívánok neked, bevallom, kicsit irigyellek is, mint a többi véglényt, sokkal egyszerűbb életetek van, kevesebb felfogott gonddal... Pá!
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás

|
Jah remélem tetszik a stílusod stílusom, bár még kezdő vagyok mert én nem tudok akkora paraszt lenni ami te alapból vagy. Ezért elnézést igyekszem hülyíteni magam a te szintedre.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
|
Hát mivel nálad mindenkinek több esze van, ezért ez nem is volt kérdés.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
|
Most a te a stílusodban fogok válaszolni, hogy érezd egy kicsit az érzést :)
"Milyen bizonyíték hatott rád eddig? Semmilyen."
Semmilyen bizonyítékot nem írtál eddig te ökör!
"nem ezt hangoztatod, hanem, hogy felesleges dolog, ami színtiszta hülyeség. NEKED nem kell, SZERINTED hülyeség és idejétmúlt."
Olvass már vissza te paraszt! Én mindenütt odaírtam, hogy nekem nem kell, szerintem idejétmúlt az életben nem hallgatok FM rádiót sehol, sőt egyedül a kocsimban van ennek vételére alkalmas eszköz, de még ott sem használom. Még azt is leírtam (ha tudnál olvasni és értelmezni akkor már felfogtad volna), hogy akinek ez kell és számít az ne vegyen ilyen telefont!
"Nagyon sokszor kaptál, az nem az én hibám, ha amnéziás vagy."
Amnéziás max te vagy hurkaagyú, hol az a lista Pista?
"Hogyan is tudnám bizonyítani, amit te fel se fogsz, mi meg napi szinten műveljük egészen evidens módon, de te cáfolnád, mert valami buta cikkben olvastad."
Evidens módon módosítgatod az iphonet napi módon? Ne viccelj már, eddig ennek az ellenkezőjét állítottad. Igen tudom neked minden cikk buta és fizetett apple hirdetés ami nem azt állítja amit te.
"Persze, már kipróbálni nem próbálod, okosabbra nem hallgatsz, csak ugatsz."
Én tényleg naponta nyomkodom az iphonet, sőt ki is próbálom ami érdekel, ez rólad nem mondható el hazug kisfiú!
"Még a szifonhoz is gyökér vagy, mint a szifon használók zöme, az a 90%, akik még azt is úgy forgatják, mint majom a zsebórát, egy kis SMS-en túl max."
Mondja ezt főparaszt programozó úgy, hogy az androidos telefon tulajok zöme is csak SMS-t küld és telefon a telefonján. Semmi más arány nem létezik csak a te icipici fejedbe amibe nagyobb dolgok már bele sem férnek.
"Bebebúúú, te meg még hülyébb, mert sose mondtam, hogy TE megvetted mindet, amnéziás…"
Dehogynem hülye gyerek! Pont ezt állítottad az előbb, hogy te azért vagy különb mert nem veszed meg automatikusan az újat.
"Ne várj rá, eddig is hiába magyaráztam, ezt sem fogom, főleg, mert magától értetődő, csak nem neked…"
Értem nagy tudású főnök. Az, hogy meg mertem kérdezni milyen olcsó androidos tabletet ajánlotok az már szentségtörés - mellesleg az volt a válasz, hogy semmilyet. A bevételeim nem értem, hogy jönnek ide - mindenki a maga szintjén nyomorog. Én nyomorgok annyira, hogy nem rohangálok pikkpakk százötvenezres kütyüket venni főleg ha nincs rá égető szükség.
"Nem és nem. Ahogy sokszor elmondtam, elfogadom, ha azt mondja valaki: megvettem, mert tetszik, szeretem. Azon röhögök, aki ezzel megmagyarázottnak érzi, hogy jobb az."
Bocs lehet, hogy pont azért vette meg mert szerintem jobb. Ha szerinte szarabb lenne akkor nem venné meg. Kedves gyökér értetlen agyament pajti, nem fér bele a kicsi agyadba, hogy valaki szerint pl az iOS sokkal jobb kezelésben, felépítésben? El sem tudod képzelni mert annyi a képzelőerőd mint egy csigának, de akkora az egód mint a ház.
"Helyesen: KEVÉS tekintetben jobb. Ez nem megy abba a csöpp agyadba bele. Sok tekintetben alulmarad."
Helyesen: Kevés tekintetben jobb, és kevés tekintetben marad alul. Ez nem fér bele a csöpp agyadba!
"Értem, a tesztek. Hát, én maradok akkor is a saját tapasztalatnál és azt ugatom. No, az alapján nem jobb, de sok teszt alapján sem. Te az Almaújságban levő reklám alapján azt állítod, de attól még nem igaz. nem mondom, hogy az iphone-t vevők hülyék, sznobok, azt mondom, sokuk az, pl. te."
Neked minden olyan cikk ami nem a te igazad támasztja alá kamucikk vagy almaújság. Ez szánalmas, pici fiú rohadtul.
"Ja, meg hogy félő, hamarabb mutatnék érdekeset szifonban neked, mint gondolnád, míg te nekem Android-ban semmit."
A különbség, hogy én nem akarok neked semmit mutatni androidban, te meg folyamatosan elmagyarázod, hogy nem tudom az iphone-on azt megcsinálni amit egyébként naponta használok. Ebből látszik, hogy fingod sincs hozzá. Itt lent valahol írtad a widgetek hiányát, nekem meg kint vannak a lockscreenen, ennyit értesz te hozzá! Eddig terjed a tapasztalatod!
"Hú, ezt sajna nem tudom értelmezni, de csak annyit mondok, amit Woz említ, helyénvaló, te meg cáfolod. Hát hajrá."
Ki cáfolta vak gyerek? Senki nem cáfolta de még ahhoz is gyenge vagy, hogy ezt felfogd! Nem cáfoltuk csak kiegészítettük. Még ezt is képtelen vagy felfogni. A fele mondatát Woz-nak igaznak értékelted a másik felét meg szemtelenül lehazudtad! Ennyit érsz köcsög!
"Azt hülyézem le, aki hülyeségeket állít, meg megmagyarázza a lehetetlent."
Mi volt az a lehetetlen? Megint befingasz ide valamit csak senki nem tudja miről beszélsz, mert az álmaidban keletkeznek ezek a mondvacsinált baromságok.
Mindegyik rendszernek vannak előnyei és hátrányai, ezek összevetésével kialakul a teljes kép, amin kár veszekedni. De te csak tedd…
"Én emlékszem, koma, te is emlékszel-e, mit mondtam ott? Meg az egy év garancia különbségre is?"
És arra emlékszel én mit írtam? Azt, hogy két egyforma telefon közül (mondjuk legyen két SGS3), az iOS-el szerelt változatért én hajlandó lennék akár 20e forinttal is többet adni, mert annyit nekem megér ez a rendszer. Az már a te dolgod, hogy neked meg nem.
"Az a baj, mikor állítja, hogy jobb."
A baj, hogy megint képzelegsz? Milyen szert szedsz most komolyan? Le kéne jönnöd már róla. Én nem állítom, hogy jobb, azt állítom, hogy van amiben jobb, van amiben rosszabb, összességében kb egy szint - és a 10e forint árkülönbség is ezt támasztja alá - ez egy olyan összeg, hogy ennyi pénznél nemigazán számít.
"Képzelem, milyen tanácsokat tud adni az, aki belinkelt hacked iPhone témázgatást, lol."
Miről beszélsz Jani? Megint képzelegsz?
"Nem tudhatod, hogy mit nem tudsz, ez egy kis logikát kíván és alázatot az élet dolgaival szemben, ezekben is gyenge vagy."
Nekem úgy tűnik, hogy az élet dolgaiból hozzád képest doktorim van!
"Karcolgatod ennek a témának a peremét, de gurunak képzeled magad, tipikus."
Höhöö. Tükör paraszt, tükör!
"Igen, ma is vannak, akik hisznek a Symbian nagyszerűségében. Bár egy Symbian-os telefonom még nekem is van, de a kettő közel nem egy kategória, ne zavarjon."
2006-ban szerintem a Symbiam meg a WinMo-s telefon bizony egy szint volt. Annyi, hogy az utóbbit csak egy tech geek volt képes élvezni, pont olyanok mint te - és ez nem pozitív mielőtt azt hinnéd.
"Igen, általában ez a helyzet: gőzöd sincs a témához, de jártatod a szádat. Hozzászokhattam volna, de nem megy."
Tükör paraszt, tükör!
"Hát ehhez nehezen tudok hozzászólni, talán annyit, mint feljebb: Igen, általában ez a helyzet: gőzöd sincs a témához, de jártatod a szádat. Hozzászokhattam volna, de nem megy."
Azért ha más nem a részesedése engem igazol. Persze verheted rá a farkad de attól még nem lesz nagyobb, csak a szánalom!
"Akár azt is, az is van még, bár csak PDA. Mert neked magas valami, attól okos vagy? Szerintem nem…"
Ellentétben veled én nem örülök minden szar technikai eszköznek csak azét mert mindenfélét lehet nyomkodni rajta. Ha valami szar az szar. A winMo komplett koncepciója egy szar, ettől még örülhetsz neki.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu

|
Persze-persze. Értjük, hogyne... Meg ő is értette... Igen. :o)
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás
|
Ez egy vicces parasztimitációs beszólás amit M2 rögtön értett csak te nem fogod fel doktor úr.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
|
Bocsánat, mit csinálsz?
Szokok? Az milyen nyelven van?
Atyavilág, sült paraszt.
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás
|
§§§ Megint az idézetek, linkek bármi nemű bizonyíték nélkül :( §§§
Milyen bizonyíték hatott rád eddig? Semmilyen.
§§§ Ne keverd a szezont a fazonnal; eddig is elfogadtam, hogy az FM rádió hiánya néhány embernek hiba, az, hogy ez nekem egytelefonvásárlásnál 0%-ot jelent mind negatív mind pozitív irányba azt hagy engedjem már meg magamnak. §§§ Hagy? LOL… Természetesen, megengedem, de te nem ezt hangoztatod, hanem, hogy felesleges dolog, ami színtiszta hülyeség. NEKED nem kell, SZERINTED hülyeség és idejétmúlt.
§§§ Egyszer sem kaptam listát, mindig csak a fröccsögésed rá a válasz. Amiket írtál azokat meg 99%-ban megcáfoltuk. Mint mindig, csak negyvenharmadjára is ugyanazzal jösz. BT és társai - hiána írtuk le, hogy működik, csak előhozod legközelebb is. §§§ Nagyon sokszor kaptál, az nem az én hibám, ha amnéziás vagy.
§§§ Egyszer sem, és semmilyen érvelésedet nem támasztod alá bizonyítékkal csak azzal, hogy SZERINTED! §§§ Eddig az volt a bajod, hogy nem azt írtam: szerintem. Most fordult a kocka? Hogyan is tudnám bizonyítani, amit te fel se fogsz, mi meg napi szinten műveljük egészen evidens módon, de te cáfolnád, mert valami buta cikkben olvastad. Persze, már kipróbálni nem próbálod, okosabbra nem hallgatsz, csak ugatsz. Még a szifonhoz is gyökér vagy, mint a szifon használók zöme, az a 90%, akik még azt is úgy forgatják, mint majom a zsebórát, egy kis SMS-en túl max. telefonálni tudnak vele, de váltig állítják, hogy jobb, mint egy 20 ezer FT-os Android-os. Na, annál jobb, de egy komoly készüléknél nem, de legalább jó drága és korlátozott. Nem sokkal, de eléggé.
§§§ "Megint hülye vagy. Éppenhogy nem, hiszen az S3-ról megírtam, hogy kihagyom. Ki nevet, kin? "
Akkor te is ugyanolyan hülye vagy, mert párszor már leírtam, hogy iphone4-em van, nincs 4S-em. §§§
Bebebúúú, te meg még hülyébb, mert sose mondtam, hogy TE megvetted mindet, amnéziás… Ti hozzátok bizonyítéknak, hogy azért jobb, mert számos balfasz sorra megveszi az újabbat, még ha nem is tud érdemben többet, főleg az egységnyi user-nek… Pedig ez pontosan a konzumidiotizmus…
§§§ "Én nevettem rajtad, mikor engem kérdeztél olcsó Android-os tabletről az asszonyodnak. A nagy(szájú) narumon, minden okosságok tudója, az Apple nagykövete és fennhatóságának igazolója a hétszámjegyes fizetésével ezen töpreng, lol…."
Nem tudom, hogy az egyik hogy következik a másikból de biztos elmagyarázod ezt is majd nekem.... §§§
Ne várj rá, eddig is hiába magyaráztam, ezt sem fogom, főleg, mert magától értetődő, csak nem neked…
§§§
"Azon meg aztán mit lehet nevetni, hogy én megveszem, amit szeretnék?"
Érdekes, fordítva te nevetsz azon aki megveszi amit szeretne... §§§
Nem és nem. Ahogy sokszor elmondtam, elfogadom, ha azt mondja valaki: megvettem, mert tetszik, szeretem. Azon röhögök, aki ezzel megmagyarázottnak érzi, hogy jobb az.
§§§ "Azon mit tudsz nevetni, szerencsétlen, hogy mivel manapság a Samsung cuccai sok tekintetben a legjobbak?"
És azon mit tudsz nevetni, hogy az iphone manapság az egyik legjobb telefon sok tekintetben? §§§ Helyesen: KEVÉS tekintetben jobb. Ez nem megy abba a csöpp agyadba bele. Sok tekintetben alulmarad.
§§§ "A SZERINTEM dolgot meg már elmondtam: nem szerintem, hanem tapasztalat, azt nem tudod kiütni a hülyeségeddel, csak a hozzád hasonlónak."
Tudod az nagyon kevés tapasztalat, hogy SZERINTED xy hardver erősebb a tesztek meg mást mutatnak. Az elég kevés tapasztalat, hogy kikiáltod a Samsung kameráját a legjobbnak - de minden tesztújság mást ír. Az elég kevés tapasztalat, hogy azt mondod, az iphone-t vevők hülyék, sznobok, plusz egyéb trágárság - közben pont ugyanazt csinálod, ugyanúgy viselkedsz, ugyanúgy vásárolsz mint az általad lenézettek, csak egy másik készülékkel. §§§ Értem, a tesztek. Hát, én maradok akkor is a saját tapasztalatnál és azt ugatom. No, az alapján nem jobb, de sok teszt alapján sem. Te az Almaújságban levő reklám alapján azt állítod, de attól még nem igaz. nem mondom, hogy az iphone-t vevők hülyék, sznobok, azt mondom, sokuk az, pl. te.
§§§ "Én meg TAPASZTALATBÓL tudom, amit beszélek."
Az előbb még bevallottad, hogy kevés az iphone-os tapasztalatod, akkor hogy állíthatsz róla dolgokat olyan biztosan? A cikkeknek nem hiszel csak annak a tapasztalatodnak ami nem létezik a témában. §§§ Megint ferdítesz, azt mondtam, kevesebb tapasztalatom van szifon terén, mint neked, valamint, hogy neked kb. semmilyen tapsztalatod Android-ban. Ja, meg hogy félő, hamarabb mutatnék érdekeset szifonban neked, mint gondolnád, míg te nekem Android-ban semmit.
§§§ "Ahogy most is hiába tettem be a Woz mondatait tartalmazót."
Nem hiába csak itt is kijavítottuk a mondat többi részével, de mivel az neked már nem tetszett ezért ott már mint fizetett apple kurva érvelt szerinted. Ez az érdekes benned, ha tetszik és elhiszed amit Woz mond, akkor talán esetleg a másik mondatával is ugyanígy kellene tenned nem gondolod? §§§ Hú, ezt sajna nem tudom értelmezni, de csak annyit mondok, amit Woz említ, helyénvaló, te meg cáfolod. Hát hajrá.
§§§
"Te számtalanszor kategorikusan leszaroztad az Android-ot, letagadod?"
Idézet? Link? Bármi? Én ebben a cikkben is azt írtam, hogy nekem mi nem tetszik az androidban és én miért nem vennék, de egyetlen embert sem hülyéztem még le azért mert androidos telefont vett. Ellenben veled, mert te nem azt írod, hogy neked miért nem tetszik az iOS és miért nem vennél, hanem mindenki hülye és agymosott idióta aki iOS-es terméket vesz. (Mint ahogy kapásból lehülyézted azokat is akik OSX-et használnak mert neked nem tetszik, stb stb. Nézz már magadba - pont erre írtam az imént, hogy nekem nem tetszik a linux, de nem magyarázom meg, hogy mindenki hülye aki azt használ, sőt nem használok OSX-et sem, de vannak barátaim akik igen és profin kezelik, ők sem hülyék csak azért mert én pl Windows-t használok, de minek is írom le amikor ötszázszor írtam le és te nem is érted miről beszélek, meg, hogy a két érvelés között mi a különbség) §§§ Idézet? Link? Bármi? Te hülye, téged idézzelek? Úúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú, menj már! Továbbra sem érted, nem hülyézem le, aki használja, szereti. Azt hülyézem le, aki hülyeségeket állít, meg megmagyarázza a lehetetlent. Mindegyik rendszernek vannak előnyei és hátrányai, ezek összevetésével kialakul a teljes kép, amin kár veszekedni. De te csak tedd…
§§§ Te magad linkelted be a tízezer forintos árkülönbséget, már arra sem emlékszel? Azt meg, hogy neked mi hiányzik belőle ne vegyük már az árhoz mert ez megint egy SZERINTED, ennyi erővel én is írhatnám, hogy nem tízezerrel drágább az iphone hanem 52e forinttal olcsóbb mert az androidos Samsung nem tud dolgokat ami nekem kell ezért nem ér annyit - de ezt én nem írom mert ez nettó baromság. A kettő között 10e forint az árkülönbség (te magad linkelted) a vevő meg majd eldönti, hogy melyiket veszi. §§§ Én emlékszem, koma, te is emlékszel-e, mit mondtam ott? Meg az egy év garancia különbségre is? Mi a nettó baromság? Teljesen elvesztetted az eszed? Mit nem tud? Atyaég… Mindenki azt vesz, amit akar, ez továbbra sem gond, bár egy hozzászólásban kétszer kell mondanom, az már durva. Az a baj, mikor állítja, hogy jobb.
§§§ Igen főleg akkor bizonyítom amikor kiderül, hogy én is bármit meg tudok rajta csinálni, csak hát azt nehéz elfogadnod. Annyira nem is értek hozzá, hogy forumokon privát kérdések szoktak hozzám jönni különböző megoldásokkal meg szoftverekkel kapcsolatban. Az a baj, hogy ez megint egy SZERINTED dolog. Én csak elvakultságomban tartom meg és veszek iphonet, te meg a nagy racionális mindent kielemzés miatt vezsel SGS-t. Tipikus mindenki hülye csak te nem hozzáállás. Képtelen vagy elfogadni, hogy más is ért egy dologhoz annyira mint te és képtelen vagy elfogadni, hogy nem ért veled egyet. §§§ Képzelem, milyen tanácsokat tud adni az, aki belinkelt hacked iPhone témázgatást, lol. Nem tudhatod, hogy mit nem tudsz, ez egy kis logikát kíván és alázatot az élet dolgaival szemben, ezekben is gyenge vagy. Hoztam példát, magyarázgattad, hogy te is tudod, de mikor rávilágítottam mélyebben, megint tereltél, ostoba módon. Karcolgatod ennek a témának a peremét, de gurunak képzeled magad, tipikus.
§§§ Látod megint ezt írod, de amikor arra kérlek, hogy no mondd már, hogy mi az amit nem tudok iphone-on megcsinálni akkor elakad a szavad vagy a világon két embernek kellő mantrát ismételsz (viszont a fordítottja sose zavar). És nézd én most is elismerem, hogy androiddal több mindent tudsz csinálni hisz mégiscsak egy félig nyitott rendszer bármit tákolnak alá, csak a helyes szám, hogy én 211.345 féle dolgot tudok az iphone-on csinálni te meg 211.398 féle dolgot az androidon. Ezt vagy képtelen belátni. §§§ Ezt valóban, mert nem így van. ;)
§§§ "Te mesélj már, hol volt a WinMo-nak riválisa? Nálatok a zárt osztályon? A mai napig WinMo-s szarokkal szaladgálnak az élet számos területén, mert van, ahol még most sincs kiváltója munkaeszközként."
Akkor sajnos megint rosszul fogalmaztál mert azt írtad egyeduralkodó volt! Nos én 5% részesedést a piacon biztosan nem tartanék annak. Jelenleg meg ugye 1-2%-os részesedése van. A WinMo-nak anno egyébként ign kemény riválisa volt pl a Symbian személyében, kicsit nagyobb volt a piaci részesedése is (8x akkora). Akkor mégis miről beszélsz? §§§ Igen, ma is vannak, akik hisznek a Symbian nagyszerűségében. Bár egy Symbian-os telefonom még nekem is van, de a kettő közel nem egy kategória, ne zavarjon.
§§§ "Tőlem a két HTC Uni-t megvevő fickó is cégnek vette, munkaeszközként és még most is azt használnak futárcégek, a kiscsaj avval pötyög árukészletezést a DM-ben!"
Ééééés? Ennek hol van a WinMo-s mobilokhoz köze? Főleg a részesedéshez?? §§§ Hol van köze a WinMo-s PDA-knak a WinMo-s telefonos PDA-khoz???? Tényleg kérdezed? Ajjaj…
§§§ "Neked a WinMo-s készülék a sima telefonokkal van egy kategóriában és ott beszélsz el nem ért kétszámjegyű részesedésről?"
Miért a nagyszerű WinMo milyen kategóriába esik szerinted? §§§ Nem szerintem, hanem PDA kategória.
§§§ "Sok hibájával együtt a WinMo sokáig egyeduralkodva alternatíva nélkül süppedt abba a tespedtségbe, amiből a világot éppen az Apple taszította ki a szifonnal, te bárgyú ökör."
Jól írod a tespedtségben volt a WinMo néhány Geeknél te bárgyú ökör. §§§ Ezt kifejtenéd, ökör? Mert így értelmetlen még a mondatod is…
§§§ Valóban nem tudom miről beszélsz, ha neked évekig volt WinMo készüléked hát örülj neki. §§§ Igen, általában ez a helyzet: gőzöd sincs a témához, de jártatod a szádat. Hozzászokhattam volna, de nem megy.
§§§ Megint a nagyzási hóbort, a winMo-s telefonok egy szarkupacok voltak, nem véletlenül hasalt el az egész rendszer. Igazad van nem értek hozzá, nem is akarok érteni hozzá. Remélem te nem úgy vezetsz kocsit, hogy nem tudod bármelyik részét megszerelni? Ó uram bocsá ugye nem úgy hallgatsz zenét, hogy az erősítődet nem te építetted? Ugye nem úgy videózod le a gyereket, hogy nem kezelsz profin egy kamerát és nem vágod a videós szoftvereket kivűl-belül te kis műkedvelő. §§§ Hát ehhez nehezen tudok hozzászólni, talán annyit, mint feljebb: Igen, általában ez a helyzet: gőzöd sincs a témához, de jártatod a szádat. Hozzászokhattam volna, de nem megy.
§§§ "Hallgass inkább és hallgass zenét, ostoba."
Te meg inkább nyomkodj WinMo-s telefont te ostoba. §§§ Akár azt is, az is van még, bár csak PDA. Mert neked magas valami, attól okos vagy? Szerintem nem…
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás

|
Kinek mi a hobbija... :-)
|
Egyetértek veled, de azért én szokok válaszolni, kurvára ráérek :)
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
|
"Nem hát, sose…"
Megint az idézetek, linkek bármi nemű bizonyíték nélkül :(
"Évek óta mindig tagadod az összes hiányt, hibát, pontosan TE vagy az, aki SZERINTEM-EMBER, hiszen, ami neked nincs, az neked nem kell, ezért nem is hiba, ezt szajkózod mindig."
Ne keverd a szezont a fazonnal; eddig is elfogadtam, hogy az FM rádió hiánya néhány embernek hiba, az, hogy ez nekem egy telefonvásárlásnál 0%-ot jelent mind negatív mind pozitív irányba azt hagy engedjem már meg magamnak.
"Annyiszor kaptál, hogy hihetetlen, de akkor mindig bekussolsz vagy témát váltasz, sose fogadtad el. Most is csak az FM rádiót hajtogatod, mint egyetlen hiányt. Nem látod, milyen nevetséges vagy?"
Egyszer sem kaptam listát, mindig csak a fröccsögésed rá a válasz. Amiket írtál azokat meg 99%-ban megcáfoltuk. Mint mindig, csak negyvenharmadjára is ugyanazzal jösz. BT és társai - hiána írtuk le, hogy működik, csak előhozod legközelebb is.
"Én? Ez viccnek is rossz, te ütöd a saját szavaidat számos alkalommal, azért, hogy igazad legyen. Hányszor bizonyítottam ezt már…"
Egyszer sem, és semmilyen érvelésedet nem támasztod alá bizonyítékkal csak azzal, hogy SZERINTED!
"Megint hülye vagy. Éppenhogy nem, hiszen az S3-ról megírtam, hogy kihagyom. Ki nevet, kin? "
Akkor te is ugyanolyan hülye vagy, mert párszor már leírtam, hogy iphone4-em van, nincs 4S-em.
"Én nevettem rajtad, mikor engem kérdeztél olcsó Android-os tabletről az asszonyodnak. A nagy(szájú) narumon, minden okosságok tudója, az Apple nagykövete és fennhatóságának igazolója a hétszámjegyes fizetésével ezen töpreng, lol…."
Nem tudom, hogy az egyik hogy következik a másikból de biztos elmagyarázod ezt is majd nekem....
"Azon meg aztán mit lehet nevetni, hogy én megveszem, amit szeretnék?"
Érdekes, fordítva te nevetsz azon aki megveszi amit szeretne...
"Azon mit tudsz nevetni, szerencsétlen, hogy mivel manapság a Samsung cuccai sok tekintetben a legjobbak?"
És azon mit tudsz nevetni, hogy az iphone manapság az egyik legjobb telefon sok tekintetben?
"A SZERINTEM dolgot meg már elmondtam: nem szerintem, hanem tapasztalat, azt nem tudod kiütni a hülyeségeddel, csak a hozzád hasonlónak."
Tudod az nagyon kevés tapasztalat, hogy SZERINTED xy hardver erősebb a tesztek meg mást mutatnak. Az elég kevés tapasztalat, hogy kikiáltod a Samsung kameráját a legjobbnak - de minden tesztújság mást ír. Az elég kevés tapasztalat, hogy azt mondod, az iphone-t vevők hülyék, sznobok, plusz egyéb trágárság - közben pont ugyanazt csinálod, ugyanúgy viselkedsz, ugyanúgy vásárolsz mint az általad lenézettek, csak egy másik készülékkel.
"Én meg TAPASZTALATBÓL tudom, amit beszélek."
Az előbb még bevallottad, hogy kevés az iphone-os tapasztalatod, akkor hogy állíthatsz róla dolgokat olyan biztosan? A cikkeknek nem hiszel csak annak a tapasztalatodnak ami nem létezik a témában.
"Ahogy most is hiába tettem be a Woz mondatait tartalmazót."
Nem hiába csak itt is kijavítottuk a mondat többi részével, de mivel az neked már nem tetszett ezért ott már mint fizetett apple kurva érvelt szerinted. Ez az érdekes benned, ha tetszik és elhiszed amit Woz mond, akkor talán esetleg a másik mondatával is ugyanígy kellene tenned nem gondolod?
"Te számtalanszor kategorikusan leszaroztad az Android-ot, letagadod?"
Idézet? Link? Bármi? Én ebben a cikkben is azt írtam, hogy nekem mi nem tetszik az androidban és én miért nem vennék, de egyetlen embert sem hülyéztem még le azért mert androidos telefont vett. Ellenben veled, mert te nem azt írod, hogy neked miért nem tetszik az iOS és miért nem vennél, hanem mindenki hülye és agymosott idióta aki iOS-es terméket vesz. (Mint ahogy kapásból lehülyézted azokat is akik OSX-et használnak mert neked nem tetszik, stb stb. Nézz már magadba - pont erre írtam az imént, hogy nekem nem tetszik a linux, de nem magyarázom meg, hogy mindenki hülye aki azt használ, sőt nem használok OSX-et sem, de vannak barátaim akik igen és profin kezelik, ők sem hülyék csak azért mert én pl Windows-t használok, de minek is írom le amikor ötszázszor írtam le és te nem is érted miről beszélek, meg, hogy a két érvelés között mi a különbség)
"De sajnos, ismét nincs igazad. Most sem 10 ezerrel drágább, hogy hemzseg a hiányoktól, ha mindent tudna, további sok tíz ezerrel lenne drágább."
Te magad linkelted be a tízezer forintos árkülönbséget, már arra sem emlékszel? Azt meg, hogy neked mi hiányzik belőle ne vegyük már az árhoz mert ez megint egy SZERINTED, ennyi erővel én is írhatnám, hogy nem tízezerrel drágább az iphone hanem 52e forinttal olcsóbb mert az androidos Samsung nem tud dolgokat ami nekem kell ezért nem ér annyit - de ezt én nem írom mert ez nettó baromság. A kettő között 10e forint az árkülönbség (te magad linkelted) a vevő meg majd eldönti, hogy melyiket veszi.
"Igen, csak te szerelemből tartod meg, nem is értesz még a szifonhoz sem, szektatagként tehát persze, hogy így van. Ezt is bizonyítottad sokszor."
Igen főleg akkor bizonyítom amikor kiderül, hogy én is bármit meg tudok rajta csinálni, csak hát azt nehéz elfogadnod. Annyira nem is értek hozzá, hogy forumokon privát kérdések szoktak hozzám jönni különböző megoldásokkal meg szoftverekkel kapcsolatban. Az a baj, hogy ez megint egy SZERINTED dolog. Én csak elvakultságomban tartom meg és veszek iphonet, te meg a nagy racionális mindent kielemzés miatt vezsel SGS-t. Tipikus mindenki hülye csak te nem hozzáállás. Képtelen vagy elfogadni, hogy más is ért egy dologhoz annyira mint te és képtelen vagy elfogadni, hogy nem ért veled egyet.
"Te háromig tudsz számolni, neked elég, aki meg többet akar, azt te próbálod mindig lejáratni."
Látod megint ezt írod, de amikor arra kérlek, hogy no mondd már, hogy mi az amit nem tudok iphone-on megcsinálni akkor elakad a szavad vagy a világon két embernek kellő mantrát ismételsz (viszont a fordítottja sose zavar). És nézd én most is elismerem, hogy androiddal több mindent tudsz csinálni hisz mégiscsak egy félig nyitott rendszer bármit tákolnak alá, csak a helyes szám, hogy én 211.345 féle dolgot tudok az iphone-on csinálni te meg 211.398 féle dolgot az androidon. Ezt vagy képtelen belátni.
"Te mesélj már, hol volt a WinMo-nak riválisa? Nálatok a zárt osztályon? A mai napig WinMo-s szarokkal szaladgálnak az élet számos területén, mert van, ahol még most sincs kiváltója munkaeszközként."
Akkor sajnos megint rosszul fogalmaztál mert azt írtad egyeduralkodó volt! Nos én 5% részesedést a piacon biztosan nem tartanék annak. Jelenleg meg ugye 1-2%-os részesedése van. A WinMo-nak anno egyébként ign kemény riválisa volt pl a Symbian személyében, kicsit nagyobb volt a piaci részesedése is (8x akkora). Akkor mégis miről beszélsz?
"Tőlem a két HTC Uni-t megvevő fickó is cégnek vette, munkaeszközként és még most is azt használnak futárcégek, a kiscsaj avval pötyög árukészletezést a DM-ben!"
Ééééés? Ennek hol van a WinMo-s mobilokhoz köze? Főleg a részesedéshez??
"Neked a WinMo-s készülék a sima telefonokkal van egy kategóriában és ott beszélsz el nem ért kétszámjegyű részesedésről?"
Miért a nagyszerű WinMo milyen kategóriába esik szerinted?
"Sok hibájával együtt a WinMo sokáig egyeduralkodva alternatíva nélkül süppedt abba a tespedtségbe, amiből a világot éppen az Apple taszította ki a szifonnal, te bárgyú ökör."
Jól írod a tespedtségben volt a WinMo néhány Geeknél te bárgyú ökör.
"még én is későn kapcsolódtam be 2006 elején, tehát kb. 5 év lemaradással. Te meg nem is tudod, miről beszélünk, kiscsikó. "
Valóban nem tudom miről beszélsz, ha neked évekig volt WinMo készüléked hát örülj neki.
"Ráadásul, mint írod, neked az szopás volt… Meg is értem, aki nem ért hozzá, annak az is… Mi meg használtuk, szerettük és ROM-olgattuk. Te meg okoskodsz nekünk? Műkedvelő…"
Megint a nagyzási hóbort, a winMo-s telefonok egy szarkupacok voltak, nem véletlenül hasalt el az egész rendszer. Igazad van nem értek hozzá, nem is akarok érteni hozzá. Remélem te nem úgy vezetsz kocsit, hogy nem tudod bármelyik részét megszerelni? Ó uram bocsá ugye nem úgy hallgatsz zenét, hogy az erősítődet nem te építetted? Ugye nem úgy videózod le a gyereket, hogy nem kezelsz profin egy kamerát és nem vágod a videós szoftvereket kivűl-belül te kis műkedvelő.
"Hallgass inkább és hallgass zenét, ostoba."
Te meg inkább nyomkodj WinMo-s telefont te ostoba.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu

|
Várom a listát.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
|
§§§§ Hol állítottunk baromságokat? Ha nem vennéd észre a te baromságaidat cáfoljuk! Nem mi állítunk hülyeségeket. Én sokadik hozzászólásra is csak a te általad állított valótlanságokat cáfolom meg linkekkel. Ezen kívül én ugyan nem állítottam semmilyen baromságot. §§§§§
Nem hát, sose…
§§§ Ez nem igaz! Bármikor elfogadjuk a kütyü hibáit de az igazság az, hogy ilyet még nem nagyon mondtál, vagy csak SZERINTED stílusban az meg ugye az objektívtől nagyon messze van. Az, hogy SZERINTED nem ér annyit, meg SZERINTED ez meg az nem egyenlő tényleges állítással. Azt hiszem, hogy itt aki igazán nem nyitott az te vagy. Én most is felajánlom, hogy sorold azokat a hibákat, de tényszerűen és ne SZERINTED módon. Mert ha szerinted az tények tagadása, hogy SZERINTED erősebb a hardver én meg linkelem, hogy nincs igazad akkor nincs miről beszélni. Tessék várom a felsorolást miben olyan nagyon gyenge az iphone. Segítek; kezdheted az FM rádióval. §§§ Ne te segíts nekem, te hibbant. Évek óta mindig tagadod az összes hiányt, hibát, pontosan TE vagy az, aki SZERINTEM-EMBER, hiszen, ami neked nincs, az neked nem kell, ezért nem is hiba, ezt szajkózod mindig. Felsorolást vársz, te tökéletlen? Annyiszor kaptál, hogy hihetetlen, de akkor mindig bekussolsz vagy témát váltasz, sose fogadtad el. Most is csak az FM rádiót hajtogatod, mint egyetlen hiányt. Nem látod, milyen nevetséges vagy?
§§§ Tükörbe néztél már? Visszaolvastál már? Akit eddig itt hazugságon lehetett kapni az csak te voltál más nem nagyon. §§§ Én? Ez viccnek is rossz, te ütöd a saját szavaidat számos alkalommal, azért, hogy igazad legyen. Hányszor bizonyítottam ezt már…
§§§ "Soha nem voltam hű egy márkához, ha az már azt nem érdemelte meg, ti veszitek meg az összes szifont és nem értitek, miért nevetünk rajtatok."
Te meg az összes SGS-t és nem érted miért nevetünk rajtad ugyanúgy. §§§ Megint hülye vagy. Éppenhogy nem, hiszen az S3-ról megírtam, hogy kihagyom. Ki nevet, kin? Én nevettem rajtad, mikor engem kérdeztél olcsó Android-os tabletről az asszonyodnak. A nagy(szájú) narumon, minden okosságok tudója, az Apple nagykövete és fennhatóságának igazolója a hétszámjegyes fizetésével ezen töpreng, lol…. Csak akkor éppen normálisnak tűntél, biztos beléd erőltették a gyógyszeredet, amit mindig kihagysz… Azon meg aztán mit lehet nevetni, hogy én megveszem, amit szeretnék? Azon mit tudsz nevetni, szerencsétlen, hogy mivel manapság a Samsung cuccai sok tekintetben a legjobbak? Vissza ne kérdezz, miért, lejjebb leírtam tételesen!
§§§
"Azt meg, hogy szifonos cikknél kialakul vita, nyugodtan engedjétek meg nekünk, nem véletlenül van ez így világszerte..."
Megengedtük, nem is volt vele baj, csak ne magyarázd, hogy lefikáztuk az androidot mert ilyet senki nem tett. Itt egy valaki fikázik folyamatosan; TE, mégpedig a legnagyobb gond, hogy csak SZERINTED módon. Amit állítasz azt nem tudod alátámasztani csak azzal, hogy TE úgy gondolod. Akkor meg ne csodálkozz, hogy beléd kötnek. §§§ Érdekes, azt hittem én vagyok kikiáltva kötekedőnek… A SZERINTEM dolgot meg már elmondtam: nem szerintem, hanem tapasztalat, azt nem tudod kiütni a hülyeségeddel, csak a hozzád hasonlónak. Ha te hülye vagy hozzá, ahogy ezt sokszor bizonyítottad, aztán elolvasol egy cikket, ami hemzseg a valótlanságoktól és/vagy idejétmúlt dolgoktól, attól te csak butább leszel, de itt előadod magad. Én meg TAPASZTALATBÓL tudom, amit beszélek. Ezt nem tudom, nem is akarom és a legfontosabb: nem is kell cikkekkel alátámasztani. Nem is lenne érdemes, mert ahogy mindig teszitek, azt is megmagyarázzátok. Ahogy most is hiába tettem be a Woz mondatait tartalmazót. Nekem nem kellenek cikkek, hogy támogassanak, én benne, vele élek, nem olvasgatok róla, koma. Te számtalanszor kategorikusan leszaroztad az Android-ot, letagadod? Ezért ’kötöttem’ beléd mindig.
§§§ Te akkor sem vennél iphonet ha mindent tudna amit szeretnél, mert akkor is drágább volna 10e forinttal mint a Samsung. §§§
Nem teljesen értem, miért gondolod ezt? Hányszor mondjam el, hogy majdnem vettem párszor? De ha jobbat kapok olcsóbban, toljak ki magammal? De sajnos, ismét nincs igazad. Most sem 10 ezerrel drágább, hogy hemzseg a hiányoktól, ha mindent tudna, további sok tíz ezerrel lenne drágább.
§§§ "Igen, szeretjük és tetszik, ami jó a szifonban, bizony, csak az elvakultság helyett mi látjuk a hibákat, erről megemlékezünk, hiába nem tetszik ez nektek."
Akkor megint sorold, hogy ki és hol nem látja a hibákat benne? Legalább negyvenszer írtam már le (és te negyvenegyedjére is felhozod), hogy ez sem tökéletes telefon és vannak hibái - mindenki elismerte, de te negyvenkettedjére is le fogod írni, hogy nem ismerjük el a hibáit. Dehogynem. Eddig is megtettük. Sőt annyiszor le is írtuk, hogy még csak nem is ajánljuk bárkinek. Ebbe most megint mit kell olyat belemagyarázni ami soha nem történt meg? §§§
Érdekes, ebben a hozzászólásodban mondtad az ellentétét és várod tőlem, hogy soroljak… nonszensz, öcsi…
§§§ "nem vagyok a saját ellenségem, nem erőltetek magamra rosszat, így a megvett Galaxy-k nem véletlenül vannak meg."
No nekem meg pont ezért van iphone-om, ezt is leírtam már harmincszor. Írjam le harmincegyedszerre is? §§§ Igen, csak te szerelemből tartod meg, nem is értesz még a szifonhoz sem, szektatagként tehát persze, hogy így van. Ezt is bizonyítottad sokszor.
§§§ "Továbbra sem állítom, hogy az iPhone ne lenne jó, az, de nem több és amíg van jobb nála, mást veszek."
Azt azért megengeded nekem ó uram, hogy az én szempontjaim szerint jobb legyen nekem az iphone? Vagy tilos? Mert akkor ezentúl csak azt mondom, hogy azért vettem iphonet, mert bár az SGS3 jobb szerintem de hülye vagyok. Ezt remélem azért megengeded ó uram! §§§ Mindig is megengedtem, a te zavaros tudatodban alakult ki olyan kép, hogy engem zavar, neked mid van. Te háromig tudsz számolni, neked elég, aki meg többet akar, azt te próbálod mindig lejáratni.
§§§ "levesbe, mert ellentétben a WinMo egykori egyeduralmával itt van "
Mikor volt a WinMo-nak egyeduralma? Tudtommal soha nem ért el kétszámjegyű részesedést sehol. Nekem pár hétig volt WinMo mobilom azt a szopást én senkinek nem kívánom, dobtam is kifele a francba - olyan mély benyomást tett rám, hogy azóta közelébe sem mentem WinMo-nak. §§§
Te mesélj már, hol volt a WinMo-nak riválisa? Nálatok a zárt osztályon? A mai napig WinMo-s szarokkal szaladgálnak az élet számos területén, mert van, ahol még most sincs kiváltója munkaeszközként. Tőlem a két HTC Uni-t megvevő fickó is cégnek vette, munkaeszközként és még most is azt használnak futárcégek, a kiscsaj avval pötyög árukészletezést a DM-ben! Neked a WinMo-s készülék a sima telefonokkal van egy kategóriában és ott beszélsz el nem ért kétszámjegyű részesedésről? Sok hibájával együtt a WinMo sokáig egyeduralkodva alternatíva nélkül süppedt abba a tespedtségbe, amiből a világot éppen az Apple taszította ki a szifonnal, te bárgyú ökör. A kezdeti iPhone-ok még alulmaradtak ugyan a csúcs WinMo-s gépektől, de a fejlődés új lendületét beindították, így mára egy Excel táblát már elég sok és sokféle készüléken kezelgethetsz majdnem teljes funkcionalitással. Igaz, én még Nokia 7650-n is használtam, de az nem igazi használat. De ez messze nem volt így a WinMo idején. Nekem évekig volt WinMo, pedig még én is későn kapcsolódtam be 2006 elején, tehát kb. 5 év lemaradással. Te meg nem is tudod, miről beszélünk, kiscsikó. Ráadásul, mint írod, neked az szopás volt… Meg is értem, aki nem ért hozzá, annak az is… Mi meg használtuk, szerettük és ROM-olgattuk. Te meg okoskodsz nekünk? Műkedvelő…
Hallgass inkább és hallgass zenét, ostoba.
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás

|
Eddig is ignoráltátok a szavaimat... Csak azt nem, mikor leseggezlek, arra felhorkantok, nevetséges banda.
Cigánysoron? Vicces, miközben inkább skinheadnek néznek... De neked legyek az, csak ne játszd az agyad akkor.
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás
|
Nem, csillagom, csak neked maradt meg ennyi.... A többit, mint mindig, kihagyod...
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás
|
Szerintem narumon te is hagyd inkább, egyértelmű, hogy akiket levente68 képzeleg Apple felhasználóknak, azok az ő saját démonjai. Lelkileg nagyon nincs rendben szegény srác.
|
"ilyen seggekkel nem kell foglalkoznom, mint ti, nem is tenném."
A stílus maga az ember, de Neked megbocsájtok, ennyi jutott a cigánysoron. Mivel primitív vagy és kulturálisan nulla, ezért a többit kár is volt lepötyögnöd, ignorálom a szavaidat. :-)
|
Wozniak 87 óta nem apple alkalmazott hivatalosan. Később visszavették, de igazából nincs köze az apple-hez, nem dolgozik ott, nem csinál semmit az apple számára. Saját cégei vannak, saját dolgaival foglalkozik. Nekem is roppant szimpatikus mindig is bírtam és a számítástechnika egyik úttörője, de hogy jön ez most ide? Egy nagyon jó tech "geek" ha úgy tetszik (a szó jó értelmében).
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
|
"A magatok kis decens stílusában baromságokat hordtok össze, hiába tűnt úgy, hogy alábbhagytok vele."
Hol állítottunk baromságokat? Ha nem vennéd észre a te baromságaidat cáfoljuk! Nem mi állítunk hülyeségeket. Én sokadik hozzászólásra is csak a te általad állított valótlanságokat cáfolom meg linkekkel. Ezen kívül én ugyan nem állítottam semmilyen baromságot.
"Egyszerűen az igazságra nem vagytok nyitottak, nem tűritek, ha elmondják a kütyütök hibáit, nem akartok tudni róla, ezért hazudozással és a szakmai szemmel való tényfeltárás megtagadásával operáltok."
Ez nem igaz! Bármikor elfogadjuk a kütyü hibáit de az igazság az, hogy ilyet még nem nagyon mondtál, vagy csak SZERINTED stílusban az meg ugye az objektívtől nagyon messze van. Az, hogy SZERINTED nem ér annyit, meg SZERINTED ez meg az nem egyenlő tényleges állítással. Azt hiszem, hogy itt aki igazán nem nyitott az te vagy. Én most is felajánlom, hogy sorold azokat a hibákat, de tényszerűen és ne SZERINTED módon. Mert ha szerinted az tények tagadása, hogy SZERINTED erősebb a hardver én meg linkelem, hogy nincs igazad akkor nincs miről beszélni. Tessék várom a felsorolást miben olyan nagyon gyenge az iphone. Segítek; kezdheted az FM rádióval.
"Aztán csodálkoztok, ha alpári módon igenis elmondom, mik vagytok: hazug, megtévesztett ostoba majmok, konzumidióták."
Tükörbe néztél már? Visszaolvastál már? Akit eddig itt hazugságon lehetett kapni az csak te voltál más nem nagyon.
"Soha nem voltam hű egy márkához, ha az már azt nem érdemelte meg, ti veszitek meg az összes szifont és nem értitek, miért nevetünk rajtatok."
Te meg az összes SGS-t és nem érted miért nevetünk rajtad ugyanúgy.
"Azt meg, hogy szifonos cikknél kialakul vita, nyugodtan engedjétek meg nekünk, nem véletlenül van ez így világszerte..."
Megengedtük, nem is volt vele baj, csak ne magyarázd, hogy lefikáztuk az androidot mert ilyet senki nem tett. Itt egy valaki fikázik folyamatosan; TE, mégpedig a legnagyobb gond, hogy csak SZERINTED módon. Amit állítasz azt nem tudod alátámasztani csak azzal, hogy TE úgy gondolod. Akkor meg ne csodálkozz, hogy beléd kötnek.
"Azért ugatjuk meg a szifont, mert megérdemli és ami a legfontosabb, mert szeretnénk, ha számunkra vonzóbbá válna, ha jól emlékszem, pont ilyen nyitó hozzászólás volt."
Te akkor sem vennél iphonet ha mindent tudna amit szeretnél, mert akkor is drágább volna 10e forinttal mint a Samsung.
"Igen, szeretjük és tetszik, ami jó a szifonban, bizony, csak az elvakultság helyett mi látjuk a hibákat, erről megemlékezünk, hiába nem tetszik ez nektek."
Akkor megint sorold, hogy ki és hol nem látja a hibákat benne? Legalább negyvenszer írtam már le (és te negyvenegyedjére is felhozod), hogy ez sem tökéletes telefon és vannak hibái - mindenki elismerte, de te negyvenkettedjére is le fogod írni, hogy nem ismerjük el a hibáit. Dehogynem. Eddig is megtettük. Sőt annyiszor le is írtuk, hogy még csak nem is ajánljuk bárkinek. Ebbe most megint mit kell olyat belemagyarázni ami soha nem történt meg?
"nem vagyok a saját ellenségem, nem erőltetek magamra rosszat, így a megvett Galaxy-k nem véletlenül vannak meg."
No nekem meg pont ezért van iphone-om, ezt is leírtam már harmincszor. Írjam le harmincegyedszerre is?
"Továbbra sem állítom, hogy az iPhone ne lenne jó, az, de nem több és amíg van jobb nála, mást veszek."
Azt azért megengeded nekem ó uram, hogy az én szempontjaim szerint jobb legyen nekem az iphone? Vagy tilos? Mert akkor ezentúl csak azt mondom, hogy azért vettem iphonet, mert bár az SGS3 jobb szerintem de hülye vagyok. Ezt remélem azért megengeded ó uram!
"levesbe, mert ellentétben a WinMo egykori egyeduralmával itt van "
Mikor volt a WinMo-nak egyeduralma? Tudtommal soha nem ért el kétszámjegyű részesedést sehol. Nekem pár hétig volt WinMo mobilom azt a szopást én senkinek nem kívánom, dobtam is kifele a francba - olyan mély benyomást tett rám, hogy azóta közelébe sem mentem WinMo-nak.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu

|
"A TE életedét és a hozzád hasonlókét, ez így igaz. Vicces fiú..."
Akkor mondjuk úgy az emberek 90%-ét. Vagy most azt állítod, hogy mindenki FM rádiót hallgat a telefonján? (Mást meg ugye nem nagyon tudtál felhozni amit nem tud a telcsi)
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
|
Már látom, most Wozniak lesz fröcsögő Android fan, meg áruló, mert Rubin-nal barátkozik, lol.
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás
|
"""Nehezen nevezhető az apple emberének. Annyi köze van az applehöz hogy mivel elismerik mint alapító így minden évben küldenek neki egy aránylag vastag csekket, de a cégfele sem járt évtizedek óta. """
Majdnem így van, de mint részvényese - valószínűleg nagyobb mértékben, mint én néha ;o) - azért van némi köze hozzá. Ráadásul, de lehet, hogy tévedek, alkalmazottként kapja azt kis pénzecskét, amit évi 120 ezer dollárra becsülnek, nem pedig mint jótékonysági adományt. Maradjunk abban, egy Apple-közeli ember, akit az a genny tempó elüldözött a saját alapítású cégétől, amit a társalapító fejlesztett tökélyre. Miközben a kapcsolatot nem szakította meg Jobs-szal. Többet kellene foglalkoznom vele, roppant szimpatikus.
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás
|
Nem, nem kamu, bár én inkább szerelek és tanácsot adok, hála Istennek, hogy ilyen seggekkel nem kell foglalkoznom, mint ti, nem is tenném.
De garantálom, ha magát valamire becsülő boltban ennyi baromságot összehordanátok, mint itt, megkapnátok a magatokét. Persze, nem Apple Store-ban, mert ott megfélemlített gályarabok dolgoznak és valószínűleg a másik arcukat is odatartják, ha egyikre kaptak. Persze, ott ti csak a mantrát hajtjátok, mint a bolt maga, így nem következik ez be.
Az Android-os közösséget miért járatnám már le? Nem én képviselem őket, kispofám, ezt a szánalmas dumát elhagyhatod. Ráadásul, az Android-osok közül pártól keményebbet kapnátok, én is visszafogtam magam rengetegszer és mi lett az eredménye? A magatok kis decens stílusában baromságokat hordtok össze, hiába tűnt úgy, hogy alábbhagytok vele. Egyszerűen az igazságra nem vagytok nyitottak, nem tűritek, ha elmondják a kütyütök hibáit, nem akartok tudni róla, ezért hazudozással és a szakmai szemmel való tényfeltárás megtagadásával operáltok. Aztán csodálkoztok, ha alpári módon igenis elmondom, mik vagytok: hazug, megtévesztett ostoba majmok, konzumidióták.
Hogy rám hogyan próbáljátok a konzumidiotizmus rámhúzni, azt nem is értem. Nem is érthetem, mert akkor olyan lennék, mint ti: ...
Soha nem voltam hű egy márkához, ha az már azt nem érdemelte meg, ti veszitek meg az összes szifont és nem értitek, miért nevetünk rajtatok.
Azt meg, hogy szifonos cikknél kialakul vita, nyugodtan engedjétek meg nekünk, nem véletlenül van ez így világszerte...
Csinálsz egy saját oldalt és letiltasz minden neked nem tetsző dolgot, ez az útja a dolognak. Azért ugatjuk meg a szifont, mert megérdemli és ami a legfontosabb, mert szeretnénk, ha számunkra vonzóbbá válna, ha jól emlékszem, pont ilyen nyitó hozzászólás volt.
Igen, szeretjük és tetszik, ami jó a szifonban, bizony, csak az elvakultság helyett mi látjuk a hibákat, erről megemlékezünk, hiába nem tetszik ez nektek.
Minden alkalommal ránk akarjátok sütni, hogy mi zsigerből utáljuk, azért kritizáljuk. Messze nem igaz, sokszor fogadalmam ellenére rengeteg pénzt költöttem olyan kütyükre, amik tetszettek, így ha a szifon valaha is elérte volna azt az ingerküszöböt, aminél vettem volna, akkor lenne. Az S1 és az S2 megjelenése is egy-egy ilyet hiúsított meg, nem vagyok a saját ellenségem, nem erőltetek magamra rosszat, így a megvett Galaxy-k nem véletlenül vannak meg. Továbbra sem állítom, hogy az iPhone ne lenne jó, az, de nem több és amíg van jobb nála, mást veszek. Ebbe persze az ár is beleszól, ha olcsóbb lenne (jelentősen), akkor lehet, hogy azt vettem volna, de ahogyan anno a WinMo hibáit is hamar sikerült feltárnom, a szifonéi is kiderültek volna hamar és ment volna a levesbe, mert ellentétben a WinMo egykori egyeduralmával itt van alternatíva: az Android-os csúcskészülékek. Ma a Samsung kínálja a legjobbakat, jövőre ez megváltozhat. Nem temettem el a Nokia-t, Motorola-t, a HTC is nagy kedvencem volt, tőlük is elvárom, hogy összeszedjék magukat, mert ahogy kb. egy éve megállapítottuk sokan egymástól függetlenül, a következő 'evil' a Samsung lesz. Az pedig ugyanúgy nem jó.
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás

|
"A pár funkció meg by the way lefedi az életben használt dolgok 99%-át."
A TE életedét és a hozzád hasonlókét, ez így igaz. Vicces fiú...
A többire továbbra sem érdemes válaszolni, ahogy eddig se kellett volna.
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás
|
"appleparaszt ... síkmajomnak ... az ilyen seggekből ... ugatni, mint a fajtád ... a hülyéknek el is fog menni ... almamajmok ... Konzumidiótáknak"
Nem csak folyékonyan hazudsz, de még tajparaszt stílusban is teszed, ami kizárólag Téged minősít. Na meg lejáratod az egész Android közösséget is, gratulálok! :-)
Remélem csak kamu, hogy eladsz dolgokat, mert igazi balkáni a stílusod, én egy ceruzát se vennék tőled!
|
"Szerinted az Apple embere odáig menne, hogy nem azt ajánlja?"
Nehezen nevezhető az apple emberének. Annyi köze van az applehöz hogy mivel elismerik mint alapító így minden évben küldenek neki egy aránylag vastag csekket, de a cégfele sem járt évtizedek óta.
"Ennyire ostobának kár lenned. Ha meg lefordítanád és értelmeznéd, amit mond, fognád, hogy a "legtöbb" felhasználónak ajánlja."
Akkor nyílván ebbe a mondatába sem kötsz bele: " he predicted that Android would be dominant over the iPhone market-wise but the iPhone would retain the quality edge."
"Na, a hozzád hasonló síkmajomnak tehát, akinek annyi a fontos, hogy animált és reccenéstelen legyen az a pár funkció, amit megkap. Természetesen az ilyen seggekből van a vevők 90%-a, hát persze, hogy nekik azt ajánlja. Nem tudsz te olvasni, csak ugatni, mint a fajtád."
És te beszélsz színvonalról, meg nyugodt vitáról? Nem tűnik fel, hogy most is te vagy az egyetlen aki trágárkodik? A pár funkció meg by the way lefedi az életben használt dolgok 99%-át.
"ami az OSX miatt drága és semmivel nem ér többet, mint ugyanaz a gép almamatrica nélkül."
Azért azt már több forumban bebizonyítottuk, hogy bizony a konkurencia is 10-20%-al adja csak olcsóbban a hasonló termékeit. Ez meg megintcsak nem az a határ ahol egy termék hirtelen kurvadrága lesz. Persze kezdhetjük előről de sokkal jobb ha visszaolvasol más topicocat ahol ezt már kitárgyaltuk.
"Itt van egy MacBook Pro nálunk, eladó, bő másfélszer annyiért megkaphatod, mint amennyit ér, a hülyéknek el is fog menni annyiért, mikor kész lesz..."
És az árára megint te mondod azt hogy annyit ér. Hát igen.
"Nem szar, csak semmivel nem ér többet a többinél, de legalább egy korlátolt kütyü."
No ugyan egy macbook mi a francban korlátolt már megint?
"csak az almamajmok fikáznak mindent, ami nem amerikai, közben semmi sem az..."
Szeretnék erről egy linket kapni. Vagy ez megint csak a szokásos "szájába adok valamit az almafanoknak mert szerintem így van" stílus?
"szerelhetőségük végképp gáz, de ezt te nem értheted, neked a logo elvakít mindent."
Nem gondolom, hogy egy felhasználót akár csak minimálisan érdekelnie kéne, hogy mennyire szerelhető egy eszköz amit vesz. Még soha nem vettem így semmilyen eszközt és nem is fogok.
"nehezebben alkalmas, valóban, egy jó IBM PC alapú egyéb kütyü eléri néha az árszintjét, de miért ne érné, ha van olyan jó az is?"
No látod. Megint fordítasz. Senki nem állította, hogy más gyártótól nem lehet ugyanolyan jó gépet venni, ezt megint te próbálod bemagyarázni. Lehet más gyártótól is ugyanolyan jó terméket venni, csak közel ugyanannyiért. Ha meg nagyságrendileg ugyanannyit elkérnek azért a termékért is akkor hagy döntse már el a vevő, hogy windows-al akar dolgozni vagy OSX-el (vagy linux-szal). Szerintem a linux egy szar mégsem megyek linux forumokra anyázni a linuxot. Aki azt használja biztosan tudja, hogy miért azt használja, és ezen az sem segít, hogy az ingyen van a Windows meg súlyos tízezrek. Én inkább fizetek ez utóbbiért.
"Konzumidiótáknak meg aztán be lehet adni mindent, látván, amit itt előadtok."
Miből gondolod, hogy te kevésbé vagy az? Hidd el kivülről te pont ugyanakkora konzumidiótának tűnsz mint mi neked.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu

|
Nem, én régóta mondom, hogy nem vagyok 100%-ig otthon az androidban, nem is akarok otthon lenni, viszont én soha nem megyek oda egy androidos hírhez elmagyarázni, hogy az szar. Most is egy iphone cikk alatt megy az iphone fikázása aminek 90%-a szemenszedett hazugság. Ennyi. Akár bele sem kell keverned az androidot azt mindig valaki más dobja be.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
|
Mit kellett volna Wozniak írására reagálnom? Teljesen szabad akarata szerint gondolja azt amit írt. Az apple-höz meg évtizedek óta semmi köze szegénynek, még nyilatkozni is azt nyilatkozik amit akar.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
|
"""" Azt hogy csak nem olyan drága az az iPhone, ha 3-4 évig használható marad, Androidosok meg egy-másfél évente cserélgetik a telefonjukat. Ami ilyen vacak módon gyorsan értéktelenedik, azért én nem szórnám ki a pénzt. De hát számolni is tudni kell... """"
Te szerencsétlen, hát megint az olcsót hasonlítod a prémiummal és még nagyképűsködsz is? Ez az igazi appleparaszt, gratulálok. Nézd meg, mennyit esett az S2 ára, te... Számolni tudni kell...
A másik: """"But Woz says he still recommends the iPhone as the best choice for most users." """
Szerinted az Apple embere odáig menne, hogy nem azt ajánlja? Ennyire ostobának kár lenned. Ha meg lefordítanád és értelmeznéd, amit mond, fognád, hogy a "legtöbb" felhasználónak ajánlja. Na, a hozzád hasonló síkmajomnak tehát, akinek annyi a fontos, hogy animált és reccenéstelen legyen az a pár funkció, amit megkap. Természetesen az ilyen seggekből van a vevők 90%-a, hát persze, hogy nekik azt ajánlja. Nem tudsz te olvasni, csak ugatni, mint a fajtád.
""" Mellesleg az Apple számítógépeket is csak az tartja drágának, aki számolásban ott tart, hogy csak az árcédulákat hasonlítja össze. Pedig egy Mac még 4-5 év után is jó áron eladható, egy pécé meg már két év után is csak bagóért. """
Ez nagyjából igaz is, csak megint azt kéne nézni, ki veszi meg annyiért, miközben a (z áttérés előtt) sokat fikázott Intel alapú cuccról beszélünk, ami az OSX miatt drága és semmivel nem ér többet, mint ugyanaz a gép almamatrica nélkül.
Itt van egy MacBook Pro nálunk, eladó, bő másfélszer annyiért megkaphatod, mint amennyit ér, a hülyéknek el is fog menni annyiért, mikor kész lesz... Én meg csak röhögök, mikor szerelem, hogy mennyire kamu egy szerkezet. Nem szar, csak semmivel nem ér többet a többinél, de legalább egy korlátolt kütyü. Ez kell nektek... Alma logo, tök jó, mikor rá van téve egy LG, vagy Fujitsu-Siemens alkatrészre. A Made in China felirattal együtt, ami persze nem jelent semmit, hiszen minden prémium cucc is ott készül, csak az almamajmok fikáznak mindent, ami nem amerikai, közben semmi sem az...
Fogd fel, semmiben nem különböznek az alma cuccai a többitől, sőt sok megoldásuk idegesítőbb és ócskább, mint a többiekből a jobbaké, a szerelhetőségük végképp gáz, de ezt te nem értheted, neked a logo elvakít mindent. Van egy oprendszere, amit rádkényszerít, olyan, amilyen, összességében egyáltalán nem több, de jól marketingezhető. Ráadásul csak nálunk ilyen divat nagy arcnak lenni, mert kiraktad a logoját a kocsidra, szánalmas... Semmi nincs, ami nem megoldható nélküle, sok dologra pedig nem, vagy nehezebben alkalmas, valóban, egy jó IBM PC alapú egyéb kütyü eléri néha az árszintjét, de miért ne érné, ha van olyan jó az is? Konzumidiótáknak meg aztán be lehet adni mindent, látván, amit itt előadtok.
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás

|
Jó akkor vegyük az én példámat, Defy 50 valahányezer a boltban újonnan, én most adtam el egy ismerősömnek jófeejségből 37-ér, de utána pár nappal már negyvenezres ajánlatok is jöttek... Nem esik az áruk annyit mint amennyit írtál ez biztos...
|
Ilyen alapon az iPhone 3GS meg 115 ezret ér, mert annyiért kapni boltban újonnan. De a három éves használt telefont mikor adod el az új garis árában? Ne ferdíts!
|
Mellesleg az Apple számítógépeket is csak az tartja drágának, aki számolásban ott tart, hogy csak az árcédulákat hasonlítja össze. Pedig egy Mac még 4-5 év után is jó áron eladható, egy pécé meg már két év után is csak bagóért.
|
Miért esne harmadára az ára? Hülyeség amit mondasz most. A Motorola Defy is 50-60-ba kerül még mindig... Amit te most mondasz, az csak az első pár androidos telefonra volt igaz, ami már ugye kőkorszag, kb mint az iPhone 1-2... Az utána kijött telefonok tartják az árukat, pláne a prémium kategórában. Egy Nexus Prime még mindig 110, pedig nem mai gyerek...
|
De hogy tényleg megértsd számoljunk:
1. iPhone ár: 159e, három évig használható marad, évente készülékre költött pénz: 53e.
2. Androidos teló ár: 145e, egy év után már elavult vacak, harmad áron eladva 50ezerért, évente készülékre: 95e.
Tehát majdnem duplájába kerül az Androidos cucc!
|
"Ma kapni 3GS-t és felmegy rá hivatalosan az iOS6? Meglepne..."
Igen és igen. Meglepődés! :-)
"De ha még így is lenne, mit jelentene az?"
Azt hogy csak nem olyan drága az az iPhone, ha 3-4 évig használható marad, Androidosok meg egy-másfél évente cserélgetik a telefonjukat. Ami ilyen vacak módon gyorsan értéktelenedik, azért én nem szórnám ki a pénzt. De hát számolni is tudni kell...
|
Miért vitatkoznék vele???
"But Woz says he still recommends the iPhone as the best choice for most users."
annak ellenére, hogy:
"He and Andy Rubin, the head of the Android project, are old friends. Woz was on the board of Rubin’s previous company"
...és teljesen igaz amit az Android előnyei között felsorol, soha nem is vitáztunk azokkal a tényekkel.
|
Ezt meg pont most tárgyaltuk, butát mondasz, messze nem volt szükség még a megjelenésekor a 4S VGA-jának erejére.
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás
|
Jaj, a legfontosabb, szerintük tehát a 3GS jobb, mint az SGS3? Ugye, nem? Másért van ez és én ezt akkor tiszteletben tartom, ha annyit mond: nincs rá szüksége. Ahogyan ezek szerint a frissebb szifonra sincs. De szakmailag ez nem érvelés, sokkal frissebb és erősebb gépről beszélünk, hiszen évek alatt elég sokat fejlődött mindenki. Ma kapni 3GS-t és felmegy rá hivatalosan az iOS6? Meglepne... De ha még így is lenne, mit jelentene az? E témában pont semmit, csak arra jó az ilyen érvelés, hogy addig csavard a dolgokat, míg igazad nem lesz... WinMo-s gépem volt, mikor az első! szifon kijött (HTC Uni, a maga 640x480-as kijelzőjével akkor!!! ahhoz az első szifon kismiska volt, sőt…) , egész hamar lett az SGS-em, majd mikor már érdemes volt venni, lett SGS2-m, most már abból van kettő és nem tervezem az S3-ra váltást sokszor részletezett okokból, így pont rossznak magyarázol. De azért, mert nekem egyelőre nem kell, sőt valószínűleg kimarad az S3, attól még jó készülék, értesz engem? Talán fél év van az első S2-m két éves gyártói garanciájából. Mit számít ez? Ha évekig ez a soft marad rajta, akkor is sokoldalúbb, mint a szifon, de nyugi, lesz rá frissítés jó ideig!
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás

|
szajkózol, ez lemaradt az előzőről.
Azért, mert valakinek a 3GS elegendő, azért nem rosszabb nála valami, miért nem a szifon ellen hozod fel a régi szifont, mi? Ez a dedó, kiskomám.
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás
|
Mulatságos... Apple meg egy ártatlan bárány? Ki lopott kitől? Ingoványos talaj, koma, vigyázz, milyen butaságot szacsak azért, mert valahol valaki olyat írt...
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás
|
Az persze egyértelmű és sosem tagadtam, kevesebb iPhone tapasztalatom van, mint Android-os, így van. De messze több iPhone tapasztalatom van, mint neked Android-os. Nem nehéz persze, hiszen te irtózol az Android-tól, mint Steve Jobs, így inkább hagyod magad kinevettetni, mennyire nem vagy képben, minthogy kicsit képbe kerülj. Inkább jössz mások olcsó Android-os készülékein tapasztalt okosságaival... Magad meg inkább hagyod is az ismerkedést, mert saját állításod szerint 'eltévedsz' benne... Nem érzed nevetségesnek magad? Mert az vagy.
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás
|
Látod, mennyire setét vagy? Ezt írtam:
"Szövegértés, drága barátom, szövegértés. Az S2 és az S3 VGA-járól - no meg egyebekről - beszéltem, amik a publikus adatok szerint ugyanolyannak tűnnek, de erősebb az S3-ban a RAM, a VGA és a háttértár is anélkül, hogy Apple módra vernék a nyálukat 'reinvented' dumával...)"
Hol látsz te itt utalást arra, hogy az Iphone VGA-járól beszélek? Az egyébként az iPad2-ben debütált VGA, ami valóban nagyon erős, pont, ahogyan az S3 CPU-ja: kihasználhatatlanul. Ez nagyszerű, még ha kihasználhatatlan is, csak nem erről van szó egyrészt, másrészt egyetlen hardware elem nem tesz naggyá semmit, csak beleszámít az objektív összképbe.
Tehát, hogy még te is értsd: az S3 hardware elemei úgy verik az S2-ét, hogy a specifikációkból arra nem jössz rá, mert azok elméletileg ugyanazt írják. (Nézz utána legalább és hidd el, én meg teszteltem.) Mégis, mind a VGA, mind a RAM, mind a háttértár más és mindegyik gyorsabb, mint az elődé. Az előd, hogy értsd, kiírom, a Samsung Galaxy SII. Nem a szifon, vágod már?
Itt se nehéz megérteni - értelmes embernek, persze - hogy nem a szifon VGA-ja ugyanolyan, mint a Galaxy S3-é, hanem az S2-é a specifikációk szerint: "A másik pedig, hogy a 4S még az S2 szintjét sem üti, miközben a hardwer nagyon hasonló, legyenek mondjuk pariban. Tehát, annál is olcsóbbnak kellene lennie. Az S3 megjelenéséig az S2 kb. a felébe került normál körülmények között a 4S-nek!!! Az S3 rommá alázva veri mindkettőt hardware-esen, nem csak azért, mert négy magos, hanem a memória és a VGA bár ugyanannak és ugyanannyinak látszik, mind erősebb és gyorsabb benne. Sőt, a háttértár is gyorsabb."
Kiemelem neked, mert gyengén zenélsz szövegértésből: "a memória és a VGA bár ugyanannak és ugyanannyinak látszik". Melyik itt említett (tehát S2, vagy S3) Samsung készüléknek a VGA-ja, vagy a RAM-ja látszik "ugyanannak és ugyanannyinak"??????? Nincs szó olyanról, hogy a szifon VGA-ját elemezném, okoska…. Ha kicsit értenél a témához, akkor nem ilyenekbe kapaszkodva próbálnál engem lehetetlenné tenni az értetlenkedéseddel, mert ez annyira szánalmas. Belátom, nem elég szájbarágósan írtam, ezért bocsánatot kérnék egy jóindulatúan hozzászólótól, te megint elrúgtad a pöttyöst, mint eddig mindig a több éves vitáink során. Itt jön a nagyon okos dolog, nem kellene nekem vitáznom egy ilyen öntelt, buta emberrel, mert még ő választ aláírásnak egy olyan dolgot, ami pont az ő majom tempóját taglalja.
Inkább kertészkedj, mert ez a pálya neked nagyon ingoványos, megint bizonyítod, no, meg a rosszindulatot ismét.
De látod, Wozniak megnyilvánulására reagálnál inkább, ha már annyira azt követeled, linkeket tegyek be neked bizonyítékként… De azt nem teszed, mert Apple emberrel nem mondasz ellent? Őt sokra becsülöm, mert ilyen tárgyilagosan a saját cég termékéről senki nem beszél. Próbáld meg átvenni az ő stílusát, mert Jobs bácsi már a múlt, hiába fröcsögsz úgy, ahogy ő tette, a baromság baromság, az aljasság aljasság marad. Persze a szekta az nem tudásról szól egyetlen vallás esetén sem… Észérvek kellenének, de akkor kellene tanulnod is valamit.
Ja, a másik szenny beszólásod: §§§ Szerintem az már számtalanszor bebizonyosodott, hogy nincs iphone-os tapasztalatod. Legutoljára éppen azt akartad megmagyarázni, hogy az iphone-ból nem lehet kiszedni az akkumulátort, meg ha ki akarod szedni akkor levegővel érintkezve robban és stb stb. Akkora valótlanság mint az állat. Ez neked a közvetlen tapasztalat? §§§ Az iPhone akksijáról én ilyet nem állítottam, te megint összekevered a sok töredéket és egybegyúrod, ne tedd, kértelek sokszor!
Az új készülékekbe direkt így beépített akksikról írtam, hogy azok nem kiszedhetőek, valamint azt, hogy a Li-ion akku ilyetén felhasználása a mentesítés folyamán aggályos, mert sokszor nem lehet biztonságosan kiszerelni, ami igenis veszélyt hordoz magában, mert igen, a Li-ion akkumulátor sérülése esetén oxigént kapva igen heves reakcióba lép. Robbanásról senki nem beszélt, butus, az már a sérült agyadban fokozódott ilyen emlékké.
Tehát, az Apple készülékei egyre kevésbé felelnek meg a szabályos újrahasznosítás, vagy a veszélyes anyagok mentesítésének követelményeinek. Éppen ezért akartak kilépni abból a rendszerből, csak elég hamar eszméltek… Na, ebben különböznek tőled, ők képesek eszmélni…
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás

|
"Én nem a net-ről szedem az okosságom, időnként általatok linkelt ostoba cikkekből, hanem tapasztalat van mögötte,"
Szerintem az már számtalanszor bebizonyosodott, hogy nincs iphone-os tapasztalatod. Legutoljára éppen azt akartad megmagyarázni, hogy az iphone-ból nem lehet kiszedni az akkumulátort, meg ha ki akarod szedni akkor levegővel érintkezve robban és stb stb. Akkora valótlanság mint az állat. Ez neked a közvetlen tapasztalat?
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
|
"narumon, ne ferdítgess megint, mert magadat járatod le sokadszor."
A ferdítés sajnos rád jellemző. Mint most is :( Nézzük....
"Csak egy: én ugyan nem állítottam, hogy az S3 VGA-ja erősebb a szifonénál..."
Ezt írtad: "Az S3 rommá alázva veri mindkettőt hardware-esen, nem csak azért, mert négy magos, hanem a memória és a VGA bár ugyanannak és ugyanannyinak látszik, mind erősebb és gyorsabb benne"
írod, hogy bár ugyanannak látszik - ERŐSEBB és GYORSABB benne. Most akkor ezt írtad amit írtál vagy mást gondoltál ahelyett amit írtál. ÉS....
"de erősebb az S3-ban a RAM, a VGA és a háttértár is anélkül, hogy Apple módra vernék a nyálukat 'reinvented' dumával...)"
Tessék itt megint azt állítod, hogy a VGA erősebb benne. Most megint azt mondod, hogy nem is azt állítod amit írsz? Itt írod fehéren-feketén. Csak nincs igazad. Ez meg tény.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu

|
Kifelejtettem, hogy Wozniak mindig is szimpatikus volt, sőt a nagyobb elme is ő volt, csak éppen nem egy megalomániás sérült pszichéjű segg, mint SJ, akit szándékosan maga elé engedett mindig. Így lett a nagy duó. Jobs-nak is vannak érdemei persze, de ki melyiküket tartja nagyobbnak... Az is igaz, egymás nélkül nem mentek volna semmire, sajnos. De szakmailag - és engem csak ez érdekel, a vallás nem - Wozniak a nagyobb és elismerésre méltóbb, ráadásul érdekes módon olyanokat állít, amiket én is mondok.
Ti meg vigyetek virágot a pápátok szobrához...
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás
|
Létezik Apple berkeiben még őszinte ember, vele vitatkozzatok:
http://www.thedailybeast.com/articles/2012/01/14/even-woz-thinks-the-android-bests-the-iphone.html
narumon, ne ferdítgess megint, mert magadat járatod le sokadszor. Mivel már ismét meguntam, nem citálom a szavaidat, mivel neked felesleges, mint eddig, más meg simán látja. (Csak egy: én ugyan nem állítottam, hogy az S3 VGA-ja erősebb a szifonénál... Szövegértés, drága barátom, szövegértés. Az S2 és az S3 VGA-járól - no meg egyebekről - beszéltem, amik a publikus adatok szerint ugyanolyannak tűnnek, de erősebb az S3-ban a RAM, a VGA és a háttértár is anélkül, hogy Apple módra vernék a nyálukat 'reinvented' dumával...)
A 'szerintem' amúgy persze hogy ott lehetne mindenhol, de szükségtelen, hiszen egy fórumon valaki a saját kommentjében a saját véleményét írja le, ha másét, vagy linket tesz be, azt észrevenni, nem? Okoskák.... De addig, amíg az én véleményem akkor kerül bármelyik fórumba, ha azt a tapasztalatom alátámasztja, addig ti feleslegesen jöttök evvel az ócska dumával. Én nem a net-ről szedem az okosságom, időnként általatok linkelt ostoba cikkekből, hanem tapasztalat van mögötte, ezért kár így cincálni a mondókámat. Csak annyit bizonyítotok vele, hogy kívülről nézitek a dolgokat, semmi tapasztalat, vagy hozzáértés nem környékez meg benneteket. Az nem érv, hogy valaki már az ötödik iPhone-ját veszi meg, fogd már fel, inkább bizonyíték valamire. Esetenként arra, hogy neki elég, amit tud, esetenként meg arra, hogy egy sznob pöcs, aki nem is tudja még azt sem kezelni. De ez az Android tudását nem kérdőjelezi meg egyáltalán. Ellenkezőleg...
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább felejtsd el a betűket!
Japán közmondás

|
Szóval szerintem maradjunk már végre annyiban, hogy nincs olyan, hogy világ legjobb telefonja, mert rengeteg szempont szerint lehetne rangsoloni, például egy telefon-Oscaron:
- Világ legtöbb funkciója: Android
- Világ legjobb testre szabhatósága: Android
- Világ legerősebb hardvere: Samsung
- Világ leghasználhatóbb rendszere: iOS
- Világon a legtöbb elégedett vásárló: Apple
- Világ legharmonikusabb telefonja: iPhone
- Az év legeredetibb fejlesztése: Win8
- A világ legjobb mobil fényképezője: Nokia
...stb.
|
De érvelhetünk a harmónia alapján is, az iPhone mindig jól kiegyensúlyozott, komplett rendszere hardvernek és szoftvernek. Nincsenek benne felesleges tüskék (túl erős proci, túl nagy felbontású fényképező, túl nagy képernyő ...stb.).
|
De érvelhetünk az érték és idő vonalon is. Kérek olyan Android telefont, amit 3 évvel ezelőtt is lehetett kapni és ma is, a legújabb Android verzió feltelepül rá úgy hogy nem szaggat minden mozdulatnál, minden mai App fut rajta.
Mert nekem nem is egy ismerősöm van aki ma is boldog tulajdonosa egy iPhone 3GS-nek és ha mutatsz neki egy Samsung S3 telót, arra sem nem cserélné el. A TE telefonod mióta van nálad?
|
Teljesen más dolog tanulni az elődöktől és a sok apró tudásból egy teljesen új dolgot kifejleszteni hosszú munkával, meg teljesen más egy kész koncepciót ellopni a másik cég munkatársával együtt.
Ezer féle linket találhatsz - főleg most mikor a perek zajlanak - ha ez szerinted nem lopás, akkor komoly bajok vannak a látásoddal, a diagnózis: elvakult.
|
"A közelmúltban a szifon bőven 200 ezer fölötti ára bizony duplája annak, amennyire helyesen kellene árazni."
Szerinted-szerinted-szerinted. Gondolom ezt minden félmondatodhoz hozzá kell érteni, mert a valóság meg teljesen más. Helyesen árazni úgy szokás, hogy a legtöbbért kell adni, amennyiért még megveszik. Akkor szerinted az árakat valójában ki állítja be adott szintre, na kik? (dedó, komolyan mondom)
|
"Megbocsáss, de ez aljas érvelés ismét. Ha TE nem tudsz kezdeni vele semmit, akkor az nem is kell?"
PONTOSAN! Ha ÉN nem tudok kezdeni vele semmit akkor NEKEM NEM KELL! Tetszikérteni? 1 éve ezt magyarázom!
"Más meg, aki tudna, az hülye? Természetesen, nem a tamponról, hanem a szifonból kihagyott dolgokról beszélek. Ne csűrjed megint, kérlek."
Nem, nem hülye csak ne vegyen iphonet. Ha neki FM rádió kell akkor ne vegyen olyan telefont amiben nincs! Ennyire egyszerű! Hogy értsd; nekem nem kell a tampon akkor sem ha 10Ft-ért adják, mert nem tudok vele mit kezdeni, de a feleségem nem hülye azért mert tampont vesz, viszont nem is magyarázza meg nekem, hogy nekem akciós tampont kéne vennem! Nagy különbség. Tetszik érteni?
"Akkor megint kapaszkodj meg: szakmai szemmel és összességében nézve az iPhone soha nem volt a legjobb telefon, csak akkor, ha a teljes szolgáltatási kör vizsgálata helyett egyes dolgokat vizsgáltak és a hiányokat nem vették figyelembe."
Én pedig azt mondom, hogy egy időben a legjobb volt, most meg az egyik legjobb ha a teljes szolgáltatási kört vizsgáljuk és a nem a semmire sem jó számokat.
"De a legtöbben és gyanúm szerint te is felültetek a hype-nak és azóta sem valljátok ezt be és természetesen az igényeiteket hozzáigazítottátok a lehetőségeknek."
Igen, nyilván ez lehet az oka, hogy a harmadik, negyedik iphonet vesszük mert félünk bevallani, hogy megszívtuk. Nem is lenne egyszerűbb egy más típust venni. Gondolkodj már egy kicsit! Ha nem lennék 100%-ig elégedett az iphone4-el akkor szerinted érdekelne, hogy milyen lesz ötös? Nem. Tudom nehéz azt elhinned, hogy más is képes felelős döntésre meg mérlegelésre pedig így van, és szívbaj nélkül váltottam anno Ericsonra, Nokiára vagy bármire amiről úgy gondoltam, hogy jobb.
"Emiatt ilyen nyakatekert és demagóg, valamint kettős mércét alkalmazó az érvelésetek, ami mantrába fordul egy idő után, belőlünk meg kihozza parasztot."
Ezt megmagyarázhatnád mert én pont ezt érzem (ahogy már többször írtam is) felőletek. Itt lentebb beszéltük meg, hogy nemigen van olyan dolog amit ha akarsz nem tudsz megcsinálni iphone-on, erre megint visszatérünk az elejére, hogy a plusz FM rádió miatt mégis a Samu mellett kéne döntenem. Az appstore minősége, szoftverek minősége, a komplett rendszer kezelhetősége mellett meg mindig elsiklotok.
"3. Olyan ajánlatokat tegyél be, amit magad is szívesen elfogadnál! Tegyél be egy létező cég létező ajánlatai közül, de semmiképp forgalmazói garanciával, pl.: Apple iPhone 4S 16GB Black 1 év Gyártói garancia Akció: 167 900 Ft Samsung i9300 GalaxyS III 16GB White !!!2 év!!! gyári garancia Akció: 154 900 Ft (+két hó gari, ugye…)"
Ez ugyanúgy tízezer forint különbség - azaz semmi. Én meg ezerszer leírtam ilyen ajánlatokat nem fogadnék el, az egyetlen jó ajánlat a piacon nekem az ha a szolgáltatótól veszem a telefont.
"4. Ami tényleg meglepett, az az iPhone-ok áresése, talán te is emlékszel, jóval magasabb áruk volt nemrég."
Ha a nemrég alatt 1 évet értesz akkor igen. Idén már durván ekörül mozgott.
"A közelmúltban a szifon bőven 200 ezer fölötti ára bizony duplája annak, amennyire helyesen kellene árazni. Ez az egyik."
Node ezt magyarázom, a hekkelő kicsi boltban meg a Józsinál volt 200 bőven 200 fölött az ára. Megjelenéskor T-mobileban dominóban 200 alatt volt. Megjelenéskor! Akkor ki az a hülye aki drágábban vesz egy kitudja honnan származó telefont?
"A másik pedig, hogy a 4S még az S2 szintjét sem üti, miközben a hardwer nagyon hasonló, legyenek mondjuk pariban. Tehát, annál is olcsóbbnak kellene lennie. Az S3 megjelenéséig az S2 kb. a felébe került normál körülmények között a 4S-nek!!!"
Ne haragudj de ez nettó baromság. Raktál már síma Iphone4-et S2 mellé? (Nem 4S-t). Én igen. Mondd meg nekem miben jobb az S2? Semmiben, sőőt! Tudod a hardver nem minden. Itt az S3 benne egy bika hardver és semmiben sem tud többet mint egy 4S, a hardver erőforrásainak nagy részét felzabálja az android. Mi az amivel többre tudod használni az S3 brutál hardverét? Jah semmi. Ez megint tény.
"Az S3 rommá alázva veri mindkettőt hardware-esen, nem csak azért, mert négy magos, hanem a memória és a VGA bár ugyanannak és ugyanannyinak látszik, mind erősebb és gyorsabb benne. Sőt, a háttértár is gyorsabb. Ezeket persze egy almafan se nem tudja meg, se nem fogja fel, se pedig nem hajlandó figyelembe venni. "
Nem azért de te jössz a technikai szaki dumával mindig, és arra nem vagy képes, hogy itt lentebb is szereplő teszteket megnézz? Itt van az Iphone4S és az S3 VGA-jának az összehasonlítása: http://www.anandtech.com/show/6126/glbenchmark-25-performance-on-ios-and-android-devices/2 Erre azt mondani, hogy az S3-é sokkal jobb,khm azt is mondhatnám, hogy költői túlzás, esetleg erős S3 fannak kell lenni hozzá, hogy ne láss.
"Ettől már valóban jön belőlem a paraszt elő, ez nagyon felhúz. Miért kell megint körmöd szakadtáig védeni egy védhetetlen dolgot?"
Azért mert megint én vagyok CSAK aki linkel, aki alátámaszt, te meg azt mondod, hogy erősebb a VGA az S3-ban mert te azt mondtad. A tesztek meg csak elvakult apple tesztek. Ezért. Az egyetlen igazi erő az S3-ban a proci, de pl (nyilván ez is elvakult apple oldal mert nem azt írja amit szeretnél hallani:) http://www.mobilenapps.com/articles/2743/20120621/samsung-galaxy-s3-versus-iphone-4s-comparison.htm Egy részlet innen: "The Galaxy S3's Exynos 4 Quad processor has four cores, while Apple uses it custom A5X chip - the latest generation - that has two cores and a clock speed of 800MHz. The problem is that Android apps aren't widely supporting four cores, so it's difficult to assess the performance of the S3." Ez a valóság! és "apps on Google Play aren't widely supporting the hardware, and Apple is still supporting high-end games such as Infinity Blade 2 on the A5X"
Tehát az igazság, hogy van egy bazi erős CPU-d amit nem nagyon tudsz mire használni, van egy VGA-d ami semmivel sem erősebb mint az iphone-ban lévő, sőt!, van egy fényképeződ és kamerád ami gyengébb mint az iphone-ban lévő, plusz a high-end játékok el sem érhetőek a telefonodra, és ez miatt írod, hogy az S3 megeszi reggelire az iphone-t? Nah szerintem ehhez kell az elvakultság.
"Mint mindig hangoztattam, ez meg fog változni, tehát ekkora áresés – bár meglep – engem igazol."
Igen, véletlenül sem azért esik az ára, mert 1 hónap múlva itt az Iphone5 és aki most venne iphonet az most nem vesz? Ühüm.
"De még így is megvan a dupla ár, mert a felét ér és a jóval erősebb készülék is olcsóbb"
Na ez az ultimate érvelés már megint. (ezért utálok veled "vitázni"). Amikor elfogy az érv akkor megint kijelented, hogy azért kétszeres az ár mert SZERINTED!!!! felét éri az iphone az árának. Hát ehhez csak gratulálni lehet.
"2 év garanciával, persze ott nem fizettetik ki mindenkivel a másik, a „garanciában cserélt” készüléket előre…"
Hát az a tízezer forint nekem megérne egy másik előre kifizetést ha mindenáron ezt akarod belemagyarázni.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu

|
Nem összehasonlítás csak már kibeszéltük, hogy androidból is a drágák a jók. Többször leírtam már mikkel szívnak; ZTE lefagy, kiugrik a böngészéből minden jel nélkül, Viber nonstop lefagy, néha kiírja, hogy nincs elég hely az SMS-nek (pedig semmi extra nincs a telón), stb. Ugyanez havernak az olcsó Samsungján (Samsung Mini vagy minek hívják?), egyszercsak kitalálja, hogy nincs több memó, Viber beszélgetés közben elnémul majd kilép. Stb stb. Nekem nagyon furcsa, hogy csak az én környezetem találkozik ezekkel a hibákkal? Pedig egyikük sem power user (vagy pont ezért), ők az átlagemberek, megveszik és használni akarják, nem rootolni meg háromszor átszerkeszteni ahhoz, hogy kapjanak egy normálisan használható telefont.
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
|
|