Az urbanizáció a felelős a pekingi viharokért
2012. július 31. 14:15, kedd
Az egyre terjeszkedő megapolisz termelte hő miatt az esőzések egyre erősebbek és koncentráltabbak. Többtucatnyi a halálos áldozat.

Hirdetés

Az elmúlt hetekben hatalmas esőzések történtek a kínai fővárosban, melyekért helyi meterológusok szerint a városiasodás a felelős. Az elmúlt 60 év legrosszabb napja július 21-e volt, amikor 16 óra alatt 215 milliméter átlagos csapadékot mértek, de egyes külső kerületekben 460 milliméter is előfordult. Az áradások következtében épületek omlottak össze, 77 ember meghalt. "A vihart az Észak-Kína felett örvénylő légtömeg okozta, de Pekingben volt a legsúlyosabb a helyzet, és itt esett a legtöbb csapadék." - nyilatkozta Qiao Lin, a pekingi meterológiai állomás igazgatója a People's Daily lapnak. Qiao gyanúja szerint ennek oka, hogy a város hőszigetként működik és jóval melegebb a környező fejletlenebb területeknél.

A városi hőszigetek azért jönnek létre, mert az aszfalt és a kőépületek sokkal jobban felforrósodnak a természetes földtakarónál. Erre még rátesz az autók, a légkondicionálók és az ipar hatása. Korábban 2006 augusztus elsején volt hasonló özönvíz, akkor 55 milliméter esett alig három óra alatt. A kutatók éppen ezért számítógépes szimulációkkal modellezték a különböző talajok és az urbanizáció időjárásra gyakorolt hatását. Ahogy egyre nagyobb arányt képviselnek a civilizált régiók a szimulációkban úgy lesznek a viharok egyre erősebbek, ráadásul kisebb területeken következik be mindez.


A meterológusok három fontos tényezőt azonosítottak. A nagyvárosok a magasházak által folyamatosan meleg levegőt pumpálnak az atmoszférába, melynek eredményeképp az élénkebb lesz, tehát adott az extra energia a viharok keletkezéséhez. A hő feljebb tolja a felhőket, amik a magasság emelkedésével több esőt bocsátanak ki magukból. A hatás ugyanolyan, mint amikor a viharok hegyekhez érnek, lelassul a mozgásuk és az esőt koncentráltan bocsátják ki magukból.

"A pekingi áradás figyelmeztető jel a többi gyorsan fejlődő régió számára" - nyilatkozta Wang Xuemeim, a Sun Yat-sen University atmoszférakutatója. Wang egy korábbi munkája során kimutatta hogyan változtatja meg a helyi klímát a Jangce folyó deltájának iparositása. "Ez a viharokat extrémebbé tette." Az erős viharok hatásának kivédésére a nagy metropoliszoknak megerősített csatornarendszerrel kell felkészülniük, és a hőtermelés csökkentésére fehér, vagy visszatükröződő felületű anyagokat kell használniuk az építkezések során. Nagyban csökkentheti a káros hatásokat a vegetáció arányának növelése is. "Nem tudjuk megakadályozni a természeti katasztrófákat, de tudjuk csökkenteni a káros hatásokat" - emelte ki Wang.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sir Ny  
2012. aug. 08. 00:29 | válasz | #120
neked még ez sem jön össze :S


( valaki help, ez valahol rossz irányba csúszott )
2012. aug. 08. 00:08 | válasz | #119
Szórakoztató egy büdös troll vagy, na. :-)
Sir Ny  
2012. aug. 07. 10:40 | válasz | #118
,, Rajtad kívül senki nem problémázott rajta, sőt megerősítették, hogy helyes a feltevés."

még mindig hazudsz. Egyszer csak megunod *\me ásít*



Továbbra is. 50 hsz és 5 napja folyamatos internetközelben nem voltál képes bizonyítani, hogy a hőenergia létező fizikai fogalom. ( sőt, én azóta meguntam, nincs benne a Holicsban, ilyen szó nincs ) Az, hogy nem akarod csak számodra mentség azzal a ténnyel szemben, hogy nem tudod.


Ha még egyszer beleszarsz a topik közepébe, vagy megpróbálod megerőszakolni a termofizikát/matematikát miközben a kommunikáció minden korrekt formájára ( pld. ha szarunk valamit bizonyítsuk ) teljesen képtelen vagy.

SG-n lehet hogy ignorálni valakit ne lássuk az írását? ( tök mindegy, írok GM scriptet )
2012. aug. 07. 06:42 | válasz | #117
Miért kellene így tennem? Rajtad kívül senki nem problémázott rajta, sőt megerősítették, hogy helyes a feltevés. Még Wikis linket is adtam.

Az nem indok, hogy trollkodásból te igényt tartasz rá...

Kifigyeltem, hogy rendszeresen ezt csinálod másokkal is. Mondjuk mások leszarnak téged magasról. Én meg csak közlöm, hogy nem kívánom teljesíteni az óhajodat. Valahol még szórakoztat is. Tudom mit szeretnél elérni, én azt nem csinálom, de közben meg szóba állok veled, és figyelem, hogy mit reagálsz erre. Biztos meg fogom unni majd egyszer, és akkor én is magasról szarni fogok arra, hogy mit írsz, de eddig érdekes volt. Figyelem, hogy mennyire vagy hülye, és mennyit csak tettetsz belőle.
Sir Ny  
2012. aug. 06. 23:42 | válasz | #116
Meg mindig tartod hogy barmi etelme lene annak amit irtal?

akkor miert nem bizonyitod barmivel?
2012. aug. 06. 22:42 | válasz | #115
Biztos előadást fogok tartani általános iskolai fizikából egy trollnak, mert neki erre van igénye...
Sir Ny  
2012. aug. 05. 21:35 | válasz | #114
89-es Holics tárgymutatójában nem lelem a kifejezést.
66-os Szalay hátuljában szerepel, olyan oldalra mutatva, ahol nem említik ezt a szót.

Na jó, nyertél, 70-es Feynmanban szerepel, ,,[...]az energia ezt a formáját hőenergiának nevezzük[...]"
Ettől függetlenül nem használják, nincs jelentése csak egy blabla töltelékszóként funkcionál.

Aki tudja mitől mozog a szél, az nem írja, azért ( a célból ) mozog, hogy kiegyenlítse a hőenergia különbségeket.


,,Philcsy is valamivel a töködre lépett, hogy ilyen piti vagy vele is? :-) "

Ja.
Sir Ny  
2012. aug. 05. 21:09 | válasz | #113
Nem vagyok boldog. Ellenben még mindig nem értem amit mit írsz. Nem látom a hőenergia és a szél közti kapcsolatot. Ha te látod, akkor fejtsd ki kérlek, segítsd meg embertársad, hogy okosabb legyen. ( ha már megtetted, és nem akarsz többet írni, akkor idézd be, vagy nemtom. Tényleg szeretném tudni, hogy hogyan függ össze a szél a reakióhőv hőenergiával. )

Illetve #81-ben kértem definíciót a hőenergia fogalmára. Ha már megadtad, akkor másold be kérlek megint.

Tényleg nem tanultam fizikából semmi ehhez hasonlót se ( illetve rémlik olyan osztálytársam, aki kimondta, de ő mintha három osztályt bukott volna év közben ).
2012. aug. 05. 20:32 | válasz | #112
Nem kémiai szakszó, hanem termodinamikai. Része az érettségi vizsgakövetelménynek. Ráadásul már az általános iskolában is része a tananyagnak.
2012. aug. 05. 20:28 | válasz | #111
Ha téged az boldogít, hogy hazudsz arról, hogy mit állított a másik, akkor légy boldog a trollkodásod által.
Sir Ny  
2012. aug. 04. 22:58 | válasz | #110
Más: ,,A meterológusok három fontos tényezőt azonosítottak. "

nehéz szó a meteor ológus, nem is kell minden újságírónak jóul leírni tudnia. ( csak tudnám, miért nem használnak wordös helyesírásellenõrzõt )
Sir Ny  
2012. aug. 04. 22:43 | válasz | #109
Szerintem hazudsz, nem is regisztráltam a minden fórumra. ( esetleg más ette meg helyettem, elõfordul )
Oliwaw  
2012. aug. 04. 21:41 | válasz | #108
Olvasgatva a hozzászólásokat (minden fórumon), mindig találkozom Sir Ny nevével, ahogy végtelen tudása csúcsiról kb mindent megkérdőjelez, olyan ez mint egy folytatásos képregény, alig várom a csattanót, mikor is magyarázatot kapunk a világ mibenlétére. Meddig kell még várnunk ?
2012. aug. 04. 19:29 | válasz | #107
Hasonlítsd össze, hogy mennyibe kerül egy km villamos, és egy km metróvonal megépítése! Akkor lesz elképzelésed, hogy mennyibe kerülne egy földalatti város.
Illetve tippeld meg, hogy ott mit jelentene az árvíz.

Ez véleménynek elég volt?

Viszont engem is érdekelne a véleményed. A véleményed szerint te leköltöznél oda?
2012. aug. 04. 18:27 | válasz | #106
Azok a 100 emeletes épületek terjeszkedhetnének lefele a föld alá.
Nem kavarnának úgy be a légáramlatokba (lásd cikk), télen a fűtésen lehetne vele spórolni, nyáron meg a hűtésen. A leomlásától sem kellene tartani.
Persze a villanyszámla több lenne, mert nem lenne természetes fény, de talán még így is olcsóbb és biztonságosabb lenne.
Szerintem kevesebb szól ellene, mint mellette.
Vélemény?
Sir Ny  
2012. aug. 03. 22:34 | válasz | #105
,,a termofizika szókincsében nem létezik ilyen fogalom"

mellesleg de, ám nem lényeg
Sir Ny  
2012. aug. 03. 22:17 | válasz | #104
,,Szerinte nem létezik a hőenergia."

Tévedtem, létezik hõenergia. Kémiai szakszó, mindent én se tudhatok ( bár akkor nem kéne állítanom, hogy nem létezik ).

Természetesen mikor írtam, arra gondoltam, hogy a termofizika szókincsében nem létezik ilyen fogalom. A kémia távol áll tõlem, bár tényleg tévedtem azt állítva, hogy sehol nem létezik ily szakszó, ezt állítanom ismernem kellett volna elõtte az összes szakma összes szakszavát :(
Sir Ny  
2012. aug. 03. 22:12 | válasz | #103
szerk: ,,Az egyenlítői forró, és a sarki jéghideg légkör elindul különböző magasságokban egymás felé, hogy kiegyenlítse a kémiai reakcióban felszabaduló energiák különbségeit a két régió között."

Jól meggondolta?
Sir Ny  
2012. aug. 03. 22:06 | válasz | #102
A kémiai reakcióban felszabaduló energia okozza a szelet.
2012. aug. 03. 21:56 | válasz | #101
Ez hülye. Szerinte nem létezik a hőenergia.

Nesze, egy idézet a wikipédiávól az exoterm reakció címszó alól.

"A termokémiában exoterm reakciónak nevezzük a hőfelszabadulással járó kémiai reakciókat. Az exoterm reakciók az exergonikus reakcióknak egy speciális típusa, azaz itt a felszabaduló energia hőenergia."

A szél kialakulásának okai közt is ott van, amit ráadásul te idéztél. Téged tényleg ignorálni kell...
Sir Ny  
2012. aug. 03. 21:33 | válasz | #100
Olvasni csak pontosan, szépen, ahogy.

Az általam hazudott fasságot nem fogadom el hiteles forrásként, már bocsánat. A hõenergia továbbra sem létezõ fogalom.

Továbbra is kérlek, hogy támaszd az állításod bármivel. Tudod, használd a wikit, a gúglit, hazudj valamit, kérj telefonos segítséget ésatöbbi. ( esetleg: ésatöbbi!, ha így jobb )
2012. aug. 03. 20:50 | válasz | #99
Ez öngól volt.

Ez pont engem igazol, ráadásul pont abból való, amit én idéztem.

Ráadásul még a hőenergia kifejezést is tartalmazza, aminek a létezését is kétségbe vontad. Totál szánalom vagy...
Sir Ny  
2012. aug. 03. 20:29 | válasz | #98
,,Egyébként te tényleg olyan hülye vagy, hogy azt sem tudod mitől fúj a szél, és csak a kurva nulla tudásodra alapozva ötletelsz hülyeségeket?"

Dehogynem, pontosan tudom, megnéztem a wikipediaban ( ellentétben veled ):

,,[...] kialakulásának fõ oka a fõbb intenzív paraméterek ( oldott anyag koncentráció, hõmérséklet, nyomás, hõenergia etc. ) kiegyenlítõdésére való törekvés; befolyásolják a domborzati elemek, a felszíni hõmérséklet, a Hold tömegvonzása és a Föld saját és napkörüli forgása miatt fellépõ fiktív erõk. "

Ilyen egyszerû lenne hazudnod valamit... De még erre is képtelen vagy. Mi van ehhelyett?

,,Az egyenlítői forró, és a sarki jéghideg légkör elindul különböző magasságokban egymás felé, hogy kiegyenlítse a hőenergia különbségeket a két régió között."

Ez meg annyira gyönyörûen butaság; tényleg el kéne beszélgetned egy fizikatanárral.
Sir Ny  
2012. aug. 03. 20:15 | válasz | #97
,,Engem nem zavarnak a trollok."

Csak ne megint tévedsz? ;)

Mintha folyamatosan káromkodnál és pattognál.
2012. aug. 03. 17:28 | válasz | #96
Neked hobbid lesz, hogy idiótaságokkal betámadd minden írásod, hogy utána tök oda nem illő szövegekkel kontrázz? Engem nem zavarnak a trollok.
2012. aug. 03. 17:25 | válasz | #95
Nem fogok veled olyan dolgokról vitatkozni, amik szóba sem kerültek az írásomban.
2012. aug. 03. 17:23 | válasz | #94
Te nem az afflomerrációba költözésről beszéltél, hanem egy szervezett kitelepítésről. Mellesleg hatalmas dugók vannak így is, amikor ki, illetve be áramlik a sok vidékre költöző munkába menet vagy jövet. A másik meg, hogy csak papíron laknak kevesebben, mert a fiatal kollégáim zöme itt élt Pesten, miközben papíron az ország minden táján laktak. Úgyhogy nincsenek kevesebben a lakosok.
Sir Ny  
2012. aug. 03. 12:15 | válasz | #93
Hogy lehet valaki ilyen arrogáncs, mikor fogalma sincs a matematikához és fizikához? Pedig nem ciki nem érteni ( már amennyiben nem vagya arrogáncs, mert akkor de )
Sir Ny  
2012. aug. 03. 12:13 | válasz | #92
Pf, aki azt írja, hogy a Corioli erõ oka a kialakulásának, az hóember nem lehet. Mindannyian tudjuk, hogy a Coriolis erõ mozgó testre hat, tehát nem lehet oka a mozgásnak. ( Föld forgásából származó? Egy erõ tud forgásból származni? Milyen pongyolaság már ez is )

Ezzel szemben, pld. sima nyíróerõ (? segíccs má, hogy hívják ezt gázok és folyadékok esetén)? már okozhat kelet-nyugati szelet.

Nem mintha bármi köze lenne ahhoz, hogy fogalmad sincs mi az a hõ, mi az energia, mi az a nyomás.
Sir Ny  
2012. aug. 03. 12:08 | válasz | #91
a hõenergiakülönbség miatt. Nem tudtad?
2012. aug. 03. 10:11 | válasz | #90
Következő kérdés: hantázgatás, barkácsolás, vagy elfogadható árú gyári megoldások

A WC-lehúzás kapcsán lehet ezt legjobban bemutatni (de pl. a lakást szellőztető hőcserélő is ide tartozik).
Tudjuk, hogy a a WC mennyi tiszta ivóvizet használ el, holott oda jó lenne pl. a mosógépből kijövő öblítővíz is (a mosószeres mosóvíz túl koszos ide is).
Teljesen jogos az az elvárás, hogy a tiszta, egészséges ivóvízzel spórolni kellene! (a kert locsolásához sem kell abszolút tiszta víz)

És itt kezdődik a B+: nincs rá elfogadható árú, a gyakorlatban már bevált gyári megoldás. Aki akarja (és van ideje) összebarkácsolhatja magának a víztartályt szivattyúval nyomásszabályozóval stb...
Egy-két ember bizonyára megcsinálta már (ha lesz időm, én is megcsinálom) de tömegesen ez így NEM fog elterjedni.

Ugyanez a helyzet a lakások/házak szellőztetésével is, főleg télen. Az egyre jobban hőszigetelt lakásokban egyre nagyobb az a hányad, ami hőmennyiséget a levegőcsere visz ki. (néhol nyáron is, a légkondi miatt)
Van nagyon drága gyári hőcserélő, keresztáramú, vagyis elméleti max. 75% (gyakorlatban ÁLLÍTÓLAG 70% körüli) hatásfokkal.
Van még sokkal drágább ellenáramú változat is (500ezer ft fölött van egy ház központi szellőzésének a megoldása, plussz a lokális járulékos költségek)

Ha a környezetvédők ilyen irányban is mozgolódnának, akkor sokkal hihetőbbek lennének! Befejeztem, köszi a türelmet.
2012. aug. 03. 09:57 | válasz | #89
A most következő téma a sajtóban nem jelenik meg, ezért tartom kiemelt fontosságúnak: takarékosság vs. fogyasztásfüggetlen költségek

Ennek hosszú története van. Az első nagy rúgás belénk még az Antall kormány idejében történt (mielőtt valamelyik félagyú megint elküldene engem az x. párt irodájába, felvilágosítanám, hogy akkor az x. párt még nem létezett)
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás azelőtt a benzin árába volt beépítve. Az Antall-kormány valamelyik szemét tanácsadója kitalálta, hogy ez így nem lesz jó, mert nem lehet elég nagyot kaszálni, meg az autósokba se lehet belerugdosni, meg kell hát tenni az első lépést: egy használati eszköz PUSZTA LÉTÉT kell megadóztatni. Legyen hát külön felelősségbizítosítás!

Nekem az agyam repedt meg a dühtől. Micsoda agyament baromság, hogy az autó akkor is fogyaszt, amikor a garázsban áll????? már akkor megmondtam: ebből az lesz majd, hogy az emberek mindenhová azzal járnak majd. Ha már úgyis ki van fizetve...

Azóta csak fokozták ezeket az ocsmányságokat. A dolog kiterjedt a normális emberi életminőség valamennyi elemére: a gáz-, víz-, csatornaszámlára (de ide tartozik pl. a mérhetetlenül gyűlöletes ingatlanadó is)

Megint a közlekedésre visszatérve, mert ez amolyan állatorvosi ló: az összes probléma jól bemutatható rajta, amely problémák később máshol is meg fognak jelenni. (ez most a középosztály kifosztásának és pusztításának a frontvonala)

Ha csak békávéval megyek mindenhová, akkor veszek bérletet. Ha mondjuk csak autóval megyek mindenhová, akkor nem veszek bérletet, hanem állom annak a költségeit.
De mi van akkor, ha mind a kettőt használom? (pl. én.) Ha csak akkor megyek autóval, ha azzal oldható meg a feladat, máskor meg békávével?
Nos, akkor mind a kettőnek az állandó (fogyasztásfüggetlen) költségeit viselnem kell, ami rohadtul nem igazságos!

Vagy itt van a víz- és csatornadíjakat beszedő díjbeható holding ztr. kft. maffia. Havonta küldik a számlát. Külön a vízre és külön a csatornára, bár az elszámolás alapja a vízóra mért adata, vagyis ki agyalta ki azt a szrfaszságot, hogy ezeket külön számlázza, ki tudja...
És persze minden számla kibocsátásáért 300 (!!!) Ft-ot is felszámolnak. A rohadt nagy büdös majdnemsemmiért! Egy számla kibocsátása nem kerülhet többe nekik 10 forintnál. A többi a főnökök úszómedencés villájának és Q7-esének a költségeit takarhatja....
A másik oldalon viszont horribilis víz-köbméterár jelenik meg azoknál, akik spórolnak a vízzel vagy nem laknak a lakásban egész hónapban.

És itt jön be az a logikus és értelmes felvetés, hogy a WC lehúzásához nem kellene tiszta vizet használni. Ez megoldható, de költségei vannak.
Ezeket a költségeket nem lehet úgy letudni, hogy attól kezdve a (megkerülhetetlen, bebetonozott) díjbeszedő elengedi az "adminisztrációs" költségek felét
2012. aug. 03. 09:32 | válasz | #88
A mostani "megoldás"-nak semmi köze a tisztességhez, az NEM az emberek tisztességes sabad választása. Mert miről van szó mostanában, pl. a lezárt területek (vár. 5. kergületi gerlóczi u. környéke, stb...egyre terjed a mocsokádékgyalázat) meg a fizetőparkolós területek ügyében?
Az van, hogy az önkurmányzat a lakosságra hivatkozik. Hogy a lakosság így meg a lakosság úgy....
miután az önkurmányzat mindenféle trükkökkel és sajtóhadjárattal (a "zöldfelületekről" hantázva) drasztikusan csökkenti a parkolóhelyek számát, arra a pár emberre hivatkozik, akik emiatt leveleket írogatnak....

Persze, ha megszavaztatjuk a lakosságot, akkor mindenki arra szavaz majd, hogy igen, az én lakóterületem legyen fizetőparkolós, meg behajtási díjas, meg lezárt, hogy mások ne tudjanak idejönni, de én bárhová ingyen és könnyedén mehessek!

Ezen az alapon meg lehetne szavaztatni a szőke hajúakat, hogy szerintük kapjanak-e 50%-kal magasabb fizetést a szőkék? Persze, hogy megszavazzák!

Az igazságos és helyes módszer az lenne, hogyha kijelölnének olyan területeket, amelyek autómentesek. Döntsön a polgár, hogy akar-e autómentes környezetben élni, de akkor neki se lehessen!!!!! Csa így tisztességes!

Ám ha így szavaztatnák meg az embereket, akkor asszem nagyon kicsik lennének ezek a lezárt meg fizetőparkolós rablódisznózónák! Ma magyarországon kb. 3 millió autó van, ezek többsége családi használati eszköz (a középosztály számára! nem a maseratikra gondolok) Ha még azokat is idevesszük akik vennének autót, ha anyagilag tudnának, akkor kijelenthetjük, hogy az emberek óriási többsége bizony az autó mellet szavaz, akárhogy hazudozik néhány gazember

Folytatom egy még sokkal fontosabb témával: a spórolásra ösztönzés kontra fogyasztásfüggetlen költségek (majd kicsivel később, bocs)
2012. aug. 03. 09:21 | válasz | #87
És még valami, ami nagyon fontos: AZ ÖNKÉNTESSÉG, A SZABAD VÁLASZTÁS LEHETŐSÉGE.

Észre kellene venni, hogy az emberek -- akinek lehetősége van -- menekülnek ebből az agyonzsúfolt, egyre élhetetlenebbé váló, kutyaszaros, hugyszagú, fizetőparkolós, kicölöpözött, büntetésekkel, kamerákkal, kerékbilincsekkel és mikulás-zacsikkal telenyomott szar okádék belvárosból. Sorban mennek tönkre a kis boltok, jelennek meg az "üzlethelyiség kiadó" feliratok, vagy egyszerűen csak bedeszkázva vagy sötéten porosodva... végigmetehtsz pl. az Üllői úton, láthatod.

Az emberek a "lábukkal" mondanak véleményt. Budapesten ma már csak 1,7 millió ember él (legalábbis hivatalosan).

A mostani, szarrá nyomorított és területileg egyre terjedő "belváros" NEM AZ EMBEREK ÖNKÉNTES VÁLASZTÁSÁN ALAPUL, hanem a különböző pénzbegyűjtő maffiák érdekérvényesítő képességén. A környezetvédelemhez pedig ennek semmi köze, max. néhány hanta erejéig.

Mivel most épp az autózás van frontvonalban (lesz itt sok más is, ha az autózást sikerült legyűrni... sorra kerül majd a fűtés, a tiszta víz, a mosógépek) ezért most ezen (az autózáson) keresztül próbálom elmagyarázni hogy mi az az önkéntes választás, pontosabban annak a TISZTA ÉS IGAZSÁGOS formája!
következő hozzászólásban
2012. aug. 03. 09:11 | válasz | #86
Látom, csak a saját marhaságaidat tudod ismételgetni. Kb. ez az, amit a szüleim korabeli lemezjátszók is tudtak. Ez a te szinted?

Az ésszerű várostervezés NEM azt jelenti, hogy holnap romboljuk le! Fogd fel már.

Nem egy pillanatnyi helyzetet kellene itt kimerevíteni, hanem az IDŐBELI TENDENCIÁKAT felismerni, ez sajnos sok egyszerű embernek nem megy manapság.
A jelenlegi helyzet problémás, de az igazi probléma a nagyon rossz irányú időbeli tendenciával van. Ami rossz, az egyre növekszik, ami meg jó, az egyre csökken.
2012. aug. 03. 01:00 | válasz | #85
Egyébként te tényleg olyan hülye vagy, hogy azt sem tudod mitől fúj a szél, és csak a kurva nulla tudásodra alapozva ötletelsz hülyeségeket? Nem bűn az, ha nem tudja valaki, csak mondjuk egy parasztbácsi, ha fogalma sincs valamiről, akkor azzal tisztában is van. Nem tom, megvonja a vállát, és azt mondja, hogy hát biztosan vannak okos emberek akik tudják, de neki kapálni kell és nem ér rá. Érti, hogy gőzgép, na de mi hajtja kérdi, ha éppen kíváncsi kedvében találjuk. De nem fog kioktatni másokat.

Te ellenben pár nap alatt olyan sületlenségeket hordasz össze a legnagyobb bizonyossággal, hogy az ember haja égnek áll. Ha ezek még csak kinyilatkoztatások lennének, akkor csak szimplán butának nézne téged az ember, na de te emberek tök megalapozott hozzászólásaira reagálsz kioktató jelleggel mindenféle baromságot összehordva....

Hát akkor mi a faszom a szél bazdmeg szerinted, és miért nincs olyan, hogy hőenergia?
2012. aug. 03. 00:50 | válasz | #84
Tessék bazdmeg hülye gyerek, itt a Wikipédia!

http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9l

Szélnek nevezzük a légkört alkotó levegő közel vízszintes irányú áramlását, amelyet helyi nyomáskülönbségek hoznak létre. A szél mindig fúj, sebességét méter per szekundumban mérik, vagy Beaufort-skálán.

A két alapvető oka a légköri áramlások kialakulásának a terepfajták eltérő mértékű melegedése és a bolygó forgásából származó Coriolis-erő. Két eltérő nyomású légtömeg között ugyanis a levegő az alacsonyabb nyomású terület felé kezd áramlani, amíg a nyomáskülönbség ki nem egyenlítődik. Ezt módosítja a domborzat és a Coriolis-erő. A szél jellege és kiterjedése sokféle lehet, a domboldalakon fújdogáló szellőktől az óceánokat átívelő passzát szélig.
2012. aug. 03. 00:45 | válasz | #83
Hagyd rá!

Egyrészt félművelt, másrészt allor is belemegy valami idióta állításba, ha maga is tudja, hogy nem igaz, pusztán azért, hogy legyen min pattognia a kiszemeltjével. Már olyan piti a gyerek, hogy szerinte a hőenergia sem létezik...
2012. aug. 02. 23:09 | válasz | #82
Nem? Tényleg? Igaz is, hiszen a hőlégballon se azért emelkedik fel mert felmelegítjük a levegőt aminek lecsökken a sűrűsége és ezért fölfelé száll, hanem ...
Sir Ny  
2012. aug. 02. 22:39 | válasz | #81
Előtte definiáld a hőenergiát. Valami furcsa okból nem találom a neten :S

( ,,Két légtömeg ha eltérő hőmérsékletű, akkor eltérő nyomású is lesz. "
nem
,,Az pedig azt eredményezi, hogy beindul egy kiegyenlítődési folyamat."
nem
,,Ezt nevezzük szélnek."
nem )
2012. aug. 02. 22:22 | válasz | #80
"vagy hogy a szél hőenergiakülönbség miatt jönne létra."

Két légtömeg ha eltérő hőmérsékletű, akkor eltérő nyomású is lesz. Az pedig azt eredményezi, hogy beindul egy kiegyenlítődési folyamat. Ezt nevezzük szélnek.
Sir Ny  
2012. aug. 02. 22:12 | válasz | #79
Tehetek én arról, hogy olyat írsz, ami szerintem nem helyes? Tegyük hozzá, hogy egyszer sem győztél meg, továbbra sem hiszem hogy a szigma logaritmikusos, ne lehetne semmire se használni az erős mágneses teret, vagy hogy létezne hőenergia, vagy hogy a szél hőenergiakülönbség miatt jönne létra.

De ne nagyon sajátítsuk ki ezt a témát.
Sir Ny  
2012. aug. 02. 22:09 | válasz | #78
Még egyszer halgatyó helyett ( igazából kétszer, az előző elveszett )

Egy utópia felvázolása még nem egyenlő annak erőszakos bevezettetésével. Azon elmélkedni, hogy hogyan lehetne jobb, még nem bűn. A számára legjobb utópia, ahogy mindenki úgy él, ahogy ő. Van ilyen. Inkább az utópiáját támadd, ne őt.
Szerintem te is egyetértesz abban, hogy lehetne jobb is a társadalmi berendezkedés, mint most ( én mondjuk nem látok sok utat ), és halgatyó is abban, hogy az erőszakos kitelepíttetés nem megoldás.

Még egyszer: utópia felvázolása nem egyenlő ótómatikus erőszak.
2012. aug. 02. 22:03 | válasz | #77
Akkor ez most egy öngól volt a részedről. Ez van, ha valaki ebben éli ki a szorgalmát...
2012. aug. 02. 22:02 | válasz | #76
Mert ez nálad kényszeres a neutroncsillagos új kötéses cikk óta.
Tudlak érte sajnálni.
2012. aug. 02. 22:00 | válasz | #75
"A televíziózás a zelektronikus sajtó része?"

Hát, ha ilyen hülyének tetteted magad, ne csodálkozz, hogy hülyének is kezelnek.
Az elektronikus sajtó egy része része a tévének.

Azért nem azt írtam, hogy az elektronikus sajtó része a tévének, mert akkor azon rugóznál, hogy van rádió is, meg internet is.
Sir Ny  
2012. aug. 02. 21:59 | válasz | #74
Kellett neked elrontanod. Miért nem használsz szakkifejezéseket? Még mindig ott tartok, hogy nem láttam tőled olyan hszt, amivel egyet tudtam volna érteni ( pedig még caius mariusnak is volt O_O )
2012. aug. 02. 21:56 | válasz | #73
Zseniális vagy. Egy igazi Polpot, egy mucsakommunista. Miért is lenne neked jó, ha lerombolnád a Belvárost? Nem is értem, milyen hasznot várnál el érte cserébe. Ha nagyobb területen lenne szétszórva ugyanannyi ember, az azt jelentené, hogy többet kellene utazni, de neked ehhez sincs elég eszed.
Sir Ny  
2012. aug. 02. 21:55 | válasz | #72
Na jó, ezt nem folytatom tovább: még mielőtt rám fognád, nem írtam, hogy a sajtó nem esett át jelentésváltozáson 550 éve, hanem hogy a TV nem lett a jelentésének a része. De ezt most inkább hagyjuk, visszábbolvastam, és abban a szálban korábban média szerepelt, mindegy.
Sir Ny  
2012. aug. 02. 21:53 | válasz | #71
A televíziózás a zelektronikus sajtó része?
2012. aug. 02. 21:50 | válasz | #70
Te szoktál itt ballibberezni orrba-szájba, akkor meg mit vinnyogsz, ha téged is beskatulyáznak?
2012. aug. 02. 21:46 | válasz | #69
Philcsy is valamivel a töködre lépett, hogy ilyen piti vagy vele is? :-)
2012. aug. 02. 21:44 | válasz | #68
"mióta része a TV a sajtónak?"

Segít az a kifejezés, hogy elektronikus sajtó?
2012. aug. 02. 21:42 | válasz | #67
Philcsy!

Más siránkozott, konkrétan a 8-as hsz-ben Bulics, hogy a sajtó elhallgaccsajazegészet. Erre írtam, hogy francokat, a csapból is az folyik, hogy világvége meg szarunk Kyotóra, és hogy az milyen tragédia. Kérlek olvasd már el, hogy mire reagálsz!
Köszönöm...
2012. aug. 02. 21:37 | válasz | #66
Ez nagyon pitiáner volt. :-D
2012. aug. 02. 21:18 | válasz | #65
Nem kell kiköltöztetni Budapest lakosságának 80%-át, ha egy kicsit számolsz, magadtól is rájössz.
Mivel nem tetted meg, és most bepótolom

Tegyük fel, hogy Magyarországon van 4 millió lakóegység (azaz lakás vagy ház, benne egy családdal). Ez azt jelentené, hogy egy lakóegységbe átlag 2,5 ember tartozik, szerintem nem becsültem túlságosan mellé.

Tegyük fel, hogy mindenki kap egy 500 m2-es telket, rajta házzal. (az a telek, ahol most én élek egy kis házikóban, ennél kisebb: 350 m2) Ez az 500 m2 szerintem elegendő, ha valakinek NEM a mezőgazdasági termelés a megélhetési forrása.

Mekkora területet foglal el ez esetben 4 millió házikó a telekkel? Bárki kiszorozza: 2000 km2 területet.

Ehhez hozzáadunk kb. feleannyi útfelületet, meg feleannyi közösségi teret, meg feleannyi munkahely-területet (iroda, műhely) akkor kaptunk 5000 km2-t.

Ez teljes mértékben élhető, reális országképet és gazdaságot takar. Nem kell kiköltöztetni senkit éjszaka, egy szál bőrönddel, ahogy a hozzászólásodból kiérződik (akik azt akkor megcsinálták az emberekkel, azok most a legnagyobb környezetvédők, meg kapitalisták, meg privatizátorok, meg sajtó-megmondóemberek, stb)
NEXUS6  
2012. aug. 02. 21:15 | galéria | válasz | #64
Ezek nagyon jó kérdések!:)


A gazdaság nagyon hasonlít az ember vérkeringéséhez, ahogy ugye soxor szokták is ahhoz hasonlítani. A gond az, hogy bármelyiknél csökkented az intenzitást, az előbb utóbb behaláshoz vezet. Az ember keringésének leállása után kb 4 perc van az újraélesztésre.
Ha a gazdságot megfojtjuk halálra sorvasztjuk, akkor mennyi idő áll rendelkezésre az újraélesztéshez, és ezt hányszor tehetjük meg?

Kb most az a helyzet, hogy van egy jó húsban levő emberünk, aki egy széles és mély gödörrel körülvett placcon éldegél nem kevés kajával bespájzolva. Két lehetősége van, vagy nasizik még keveset feltápolja magát és átugorja a gödröt, aminek túloldalán egy gazdag gyümölcsös várja és kitudja még micsoda azon túl. Vagy szépen berendeszkedik, kiporciózza a kis kajáját 4-5 évre, aztán úgy is éhen hal, mert elfogy a kaja és legyengül, megöregszik annyira, hogy ne tudja átugrani az árkot és aztán már ne is akarja.

Na ki mit választ!?
2012. aug. 02. 20:58 | válasz | #63
Basszus, nem akartam még elküldeni... véletlenül magnyomtam valamit és elment a félig SEM megírt hozzászólás. Folytatom.

Nagyobb gond, hogy a "fogjunk vissza a pazarlásból" szlogen még nagyobb sebekből vérzik. Az sincs részletezve, hogy:
-- Mi az hogy "pazarlás"? (Ez NAGYON fontos kérdés!)
-- Mit kell csinálnunk, azaz hogyan fog kinézni a napi tevékenységünk, amikor már visszafogtunk a pazarlásból??? (ez is NAGYON fontos kérdés!!)

Nagyon szendén elhallgatják a válaszokat ezekre a kérdésekre. Aztán "csodálkoznak" (???) hogy az emberekhez valahogyan nem jut el a szavuk. Mert nem érthető, nem konkrét elképzeléseket dobnak be, hanem csak ostorozás folyik.

Így aztán nem csoda, ha minden ember, minden munkától és napi feladatoktól nyüzsgő agyű, megfáradt, és egyre reménytvesztettebb ember elengedi a füle mellett a sok ÁL-környezetvédő lózungot. Valahogy így:
-- Nem én pazarlok, hanem az a másik! Igen! Az!
-- Amit én csinálok, az nem pazarlás (és mellesleg, sok esetben igaza is van)
-- Mi a f***t csináljak másképp, hogy ne pazaroljak? Itt elakad. Aztán kirázza a fejéből a haszontalan lózungokat és marhaságokat, és inkább azon töri a fejét, hogy sikerül-e bejuttatni a gyereket a jobb iskolába, vagy hogy melyik mester csempézi ki a fürdőszobáját olcsóbban.... stb...
2012. aug. 02. 20:46 | válasz | #62
aaahhh ...hát hoztátok a formát, nemmondom
kb amit vártam.
... hogy teljesen meghülyültem...
meg hogy rohanjak az x. párt irodájába ötletekért.... (ezek a saját gondolataim, észrevételeim, és évekkel azelőtt kialakultak bennem, mint az x. párt.)

De ha már ilyen szépen elküldtetek a !+%"=/***** , akkor kifejtem egy picivel bővebben és számokkal.

Mert az a legkönnyebb, hogy ha nincsenek érvek, akkor jól bekategorizáljuk a másikat, és azután már nem is kell érvelni. Elég az, hogy szimplán hülye/megőrült/fasiszta/rasszista....

Azt is írta itt valaki -- és még rengetegen mások is, és nem csak itt, hanem rengeteg más heéyen is --
szóval azt is leírta itt valaki, hogy a gazdag országok polgárainak vissza kellene fogniuk a pazarlásból.

Hogy mely országokat kell gazdag ország alatt érteni, azt nem szokták kifejteni. Természetesen mindig a másikat!!
Merces  
2012. aug. 02. 20:40 | válasz | #61
...végül az összes sg kommentelő meghülyül ez a gyakorlati tapasztalatom, de könyörgöm három rövidke hónap alatt_?
...egyébként én a gabonatartalékra gondoltam..............
2012. aug. 02. 20:36 | válasz | #60
Nem néztem végig, (majd megnézem ha letöltődött) de a "klasszikus" olajtermelési görbén pont megakadt a szemem. Egy dolgot nem értek, azon kívül hogy legjobb esetben is csak 2008-ig van beskálázva, hogy miért azt várja mindenki, hogy na most fog esni és akkor kakukk. Ez megy már 2010 óta, minden évben megjósolták hogy na most akkor esés lesz. És nem. Kanada Venezuela? Pont hogy növelhető a termelés... Kitalálnak megint egy újtechnológiát és megy minden tovább. Persze ha (Kína-USA most figyelj!) továbbra is ész nélkül okádjuk a CO2-őt akkor majd jól megfúlunk, de erre is van megoldás, csak hát ára is van alapon, megint a maximum profit nyer...
barret  
2012. aug. 02. 17:07 | galéria | válasz | #59
Földanya ébredezik,lesz ez még durvább is!
Neki is véges a türelme...
Kiirtjuk az erdőket,az élőlényeket,elszennyezzük a bolygót...
Előbb-utóbb felborul a természet rendje,és csak a kiválasztottak élik túl!
Vajon az ember is köztük lesz?
ioko  
2012. aug. 02. 16:24 | válasz | #58
akkàr ki is csinàlta az "embert" kurvàra elb@.. ugyhogy tok mindegy mit irtok elobb vagy utobb ugyis mindenki meghal.

Mert ha az ember nem tokèletes nincs rendszer ami tokèletes ugyhogy èn csak egy tanàcsot tudok adni èljèl a legjobban ahogy tudsz soha ne èr be kevesebbel ès szar le az egèszet.
2012. aug. 02. 15:32 | válasz | #57
?
Sir Ny  
2012. aug. 02. 15:28 | válasz | #56
Nagyjából 550 éve, mióta Guttemberg feltalálta. Azóta sem lett része :S
2012. aug. 02. 15:08 | válasz | #55
mióta nem része?
Sir Ny  
2012. aug. 02. 13:29 | válasz | #54
mióta része a TV a sajtónak?
2012. aug. 02. 13:15 | válasz | #53
Azért az állandóan erős túlzás. Amikor van valami éves csúcs akkor előveszik a témát, de akkor se jutnak tovább a széndioxidon. Ha szerinted ez túl sok, akkor vagy hiperérzékeny vagy a témára, vagy a greenpeace TV-t nézed naphosszat.
2012. aug. 02. 13:10 | válasz | #52
Azért az éhen halástól még jó messze vagyunk. Ez csak úgy következne be ha közben jönne pár éves félbolygóra kiterjedő aszály.
2012. aug. 02. 13:03 | válasz | #51
Van ahol a feláramló meleg levegő esőt okoz, van ahol nem. Hülye tudósok döntcsék má el! XD
NEXUS6  
2012. aug. 02. 00:55 | galéria | válasz | #50
És ez az éhenhalás hogy következik be?

Egyszercsak kapod az SMS-t az ájfonodra, hogy elértük a 8 mrd lakost. Úgy hogy akkor mostantól, villany, gáz, víz elzár, ja és tessék éhenhalni, de elötte a szomszédot fejbecsapni, a feleséget, lányokat jól megerőszakolni olyan medmekszesen?
Vagy hogy lesz ez?

Csak mert pl mind Európa, mind Amerika többszörösét termeli annak, mint amit élelmiszerben elfogyaszt. Mondjuk pont ezzel vágjuk agyon az Afrikai termelőket, akik még élelmiszerből valahogy tudnának fejlődni, de ott a mi agyondotált, nyomott élelmiszer árainkkal nem tud versenyezni. A világpiacon nem tud érvényesülni, a helyiek nem tudják megfizetni, mert nincs melójuk. De amíg nincs egy elfogadható teljesítményű gazdasági szektor (pl. pont a mezőgazdaság), addig nem is lesz. Na Afrikában meg ezért éheznek.

Hidd el előbb csinál ki valamelyik aktuális kormány nyugdíjasként, mint hogy tömeges éhhalál törjön ki a túlnépesedés miatt. Bár jóeséllyel nyugdíjaként valami olyan betegségbe halsz majd bele, ami pont az alultápláltságod következménye, szal asszem mégiscsak igazad lesz!
NEXUS6  
2012. aug. 02. 00:46 | galéria | válasz | #49
Bakker, miért nem mondtad!
Bocs.


Szerintem jó uncsi, akkor olvastam én is amikor az ilyen faxságokhoz még volt türelmem.
Sir Ny  
2012. aug. 02. 00:08 | válasz | #48
Ott már lehetett tudni, hogy ez lesz a vége. Egyrészt a Shakespeare utalásokból, másrészt meg, mert nincs más lehetőség.
Sir Ny  
2012. aug. 02. 00:01 | válasz | #47
*fizikatanár
Sir Ny  
2012. aug. 02. 00:00 | válasz | #46
,,hőenergia különbségeket"

ez vmi spéci szakkifejezés? Fizika tanár/orvos látott mostanság?
2012. aug. 01. 23:40 | galéria | válasz | #45
Akkor most már soha nem olvasom el a könyvet, pedig a feléig kb. eljutottam. :)
2012. aug. 01. 23:37 | galéria | válasz | #44
Halgatyó úgy 2-3 éve teljesen meghülyült. Nem tudom, hogy mitől. Azelőttmég pm-ben is diskuárltunk mérnöki témában.
2012. aug. 01. 23:13 | válasz | #43
Igen, én is jeleztem neki, hogy szellemi útmutatásért jelentkezzen be valami széljobber közösség szellemi műhelyébe, hogy ez most mennyire kompatibilis a libsizéssel, mert első ránézésre semennyire. :-)
2012. aug. 01. 21:21 | válasz | #42
Bármennyire is hihetetlen, a tartalmi részre reagáltam, ugyan is az hülyeség volt. Konkrétan arról értekeztél, hogy a sajtó eltussolja a klímaváltozást, miközben a sajtó folyton arról beszél. Csak nem felborzolta a lelkiállapotod az ellenvélemény?
2012. aug. 01. 21:18 | válasz | #41
"..ja simán humánus módszerekkel ugy ezer év gazdasági vállság után el is érnénk az optimális populációt, számolj már utána légyszives hogy mennyien vagyunk....
az emberiségnek egy iszonyatos nagy pofonra lenne szüksége, minnél előbb annál jobb..."

Kezd azzal, hogy kiugrasz az ablakon, mielőtt belefognál egy víztározó megmérgezésébe.
2012. aug. 01. 21:16 | válasz | #40
"a tóriumos reaktor mese habbal. mire abból elég felépülne már reszeltek nekünk. lehet szent grálként simizgetni, csak értelme nincs."

Indiában már működik, Kínában meg már építik. Meg ugye a 2. VH. után is tíz év elég volt, hogy elszaporodjanak az atomerőművek.

"a normális életteret kitalálták, úgy hívják az intézményt hogy falu. más kérdés, hogy mostanra szart se tudunk termelni a falu körüli lenullázott földeken, ha nincs szénné műtrágyázva."

Hát a terméshozamok sokszorosára nőttek a száz évvel ezelőttinek.