Erősen őrzik az olimpián a szponzorok jogait
2012. július 22. 17:42, vasárnap - Forrás: MTI
Az olimpiai főszponzorok márkaneveinek "elmebetegségig" túlbuzgó védelme ellen emelt szót vasárnap ismertetett nyilatkozatában Boris Johnson londoni polgármester, aki e véleményével nyílt ellentmondásba keveredett a pénteken kezdődő ötkarikás játékok szervezőbizottságának (LOCOG) elnökével.

Hirdetés

Johnson a Financial Times hétvégi számának nyilatkozva kijelentette, nem szabad vaskézzel érvényesíteni a hazai és a nemzetközi olimpiai szponzorok jogainak védelmére hozott külön törvényt. A polgármester szerint ez olyan terület, ahol "nincs helye semmiféle elmebeteg" törvényalkalmazásnak. Hozzátette: ő egykor az Olympia nevű nyugat-londoni városrészben lakott, és ez "tökéletesen tiszteletreméltó név". Johnson szerint azoknak is "csak sok szerencsét" lehet kívánni, akik például "Olympic Café" néven nyitnak kávézót Londonban.

A Financial Times a brit sajtóban és a lakosság körében egyre nagyobb felháborodást kavaró üggyel kapcsolatban felidézi, hogy ügyvédekből és más jogérvényesítő szakértőkből álló, 280 tagú "márkanév-rendőrség" figyeli "magas készültségi szinten" az olimpiával kapcsolatos nevek jogosulatlannak ítélt használatát, és "lecsap" az olyan kisvállalkozásokra, amelyek például az "Olympic", a "2012", az "érme", az "arany" szavakat, vagy az olimpiai mozgalom ötkarikás jelképét használják reklámanyagaikban.

A brit sajtó minapi beszámolója szerint a hatóságok nemrégiben Vilmos hercegnek, II. Erzsébet királynő unokájának apósát és anyósát - vagyis Vilmos felesége, Katalin cambridge-i hercegnő szüleit - is felkérték, hogy gyermekzsúr-kellékek internetes forgalmazására szakosodott családi vállalkozásuk "olimpiai referenciáiban" hajtsanak végre "kisebb módosításokat".

Lord Sebastian Coe olimpiai bajnok középtávfutó, a londoni olimpiai játékok szervezőbizottságának elnöke Johnson nyilatkozatának nyilvánosságra kerülése előtt alig néhány órával, a BBC-nek adott interjúban - arra a kérdésre, hogy az olimpiai márkavédelmi törvényt miként alkalmazzák majd olyan szponzorok esetében, mint az Adidas vagy a Coca-Cola - kijelentette: ha valaki Nike sportcipőben akar bemenni valamely rendezvényre, azt "valószínűleg beengedik", de például "Pepsi" feliratú pólóban "jó eséllyel" nem lehet majd bejutni az olimpiai helyszínekre, mivel "a mi szponzorunk a Coca-Cola".

A LOCOG a nyilatkozat keltette hatalmas felzúdulás hatására nem sokkal később úgy "pontosította" Coe szavait, hogy "egyének" bármilyen márkafeliratú ruházatban bemehetnek majd a versenyekre, a szervezők csak akkor lépnek közbe, ha "nézők nagyobb csoportja" esetleg ugyanazon, "jól látható márkanévvel ellátott" ruhában jelenne meg.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
llax  
2012. júl. 24. 23:49 | válasz | #3
Ezzel jár, amikor nagy cégek hatalmukba kerítenek egy rendezvényt... Lassan fontosabb a "hibátlan" reklám, mint maga a sportesemény.

Talán a legdurvább kontraszt egy F1-es versenyhétvége: ember legyen a talpán, aki össze tudja számolni, hogy a teljes hétvégén (minden rendezvényét beleértve) hány szponzor logója jelenik meg a pályán vagy annak környékén. Ott nem is fogják nézni, hogy milyen pólóban ülsz a lelátón...
2012. júl. 24. 23:07 | válasz | #2
A "szponzorok" óriási kaszálása közben lesznek ott valami sportolók is, akik csinálnak mindenféle hülyeséget, de ez már egyre kevésbé számít. A lényeg, hogy a szponzorok jól járjanak.
Zombee  
2012. júl. 22. 19:43 | válasz | #1
Az ókori görögök forognak a sírjukban.