Az iPhone 5-re készülnek az európai szolgáltatók
2012. július 19. 00:36, csütörtök
Mégpedig az új nano-SIM kártyák tömeges megrendelésével, hogy elegendő számú álljon rendelkezésre, mire befut az Apple új fejlesztése - utóbbival kapcsolatban ezúttal vékonyabb külsőt jósolnak.

A Financial Times értesülése szerint több európai mobilszolgáltató cég is nagyobb számú nano-SIM (4FF) kártyát rendelt meg, a saját készletek feltöltése céljából. A hír arra utal, hogy az érintett vállalatok az iPhone 5 érkezésére készülnek, mivel az Apple többek között az új készülék közeledő megjelenése miatt ragaszkodott az új szabvány elfogadásához és jövőbeni alkalmazásához.

Az almás cég még május végén aratott győzelmet az ügyben, az ETSI illetékes bizottsága ekkor fogadta el javaslatukat egy még kisebb, a micro-SIM kártyákhoz képest 40 százalékkal szolidabb mérettel rendelkező nano-SIM kidolgozásával kapcsolatban. A pontos méret ezúttal 12,3 x 8,8 x 0,67 mm, ezzel még több hely marad a burkolat alatt az egyéb komponensekbnek, ami az illetékesek szerint mindenképpen kedvező fejlemény a soron következő fejlesztések számára. Ezzel egy időben sikerült megőrizni a kompatibilitást is, vagyis a szükséges adapterrel nem lesz gond az új kártyák alkalmazása a meglévő készülékekben. Többen azonban - így például a Nokia - nem elégedettek az új szabvánnyal, szerintük a meglévő micro-SIM (3FF) tökéletesen ellátja feladatát, így várhatóan mindkét megoldás jó ideig használatban marad majd.

Eközben folyamatosan érkeznek az újabb és újabb értesülések az iPhone 5 várható újításaival kapcsolatban. Ezúttal a Wall Street Journal hivatkozik a céghez közel álló forrásokra, mégpedig annak kapcsán, hogy a kijelző, és ezzel együtt maga a készülék is vékonyabb lesz közvetlen elődjénél. Az úgynevezett in-cell érintőképernyő alkalmazásával 0,44 mm-t faragnak le a vastagságból, míg egy vékonyabb akkumulátor mellékelése további 0,46 mm spórolást eredményezne. Mások arról írnak, hogy a 9,3 mm vastag iPhone 4S után egy 7,9 mm-es iPhone 5 futhat be, többek között a fenti változtatások révén.

Hogy mindebből pontosan mi valósul meg, azt minden bizonnyal csak az ősz folyamán tudjuk majd meg.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. júl. 23. 13:05 | válasz | #47
#44 Ez gondolom nekem szólt.
Volt cégem és valóban ez sajnos így is működik. Abba is hagytam a vállalkozósdit. Nem vagyok hajlandó másokat átverni és megalázni, pusztán azért mert most ez dívik...
2012. júl. 23. 12:33 | válasz | #46
#35 hszt tessék elolvasni ott van a vàlasz!
2012. júl. 23. 12:17 | válasz | #45
ÉS ezt most miért nekem írod?
MerlinW   2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. júl. 23. 11:38 | galéria | válasz | #44
Ha lenne céged, te is ugyanolyan görény lennél. Mert annyi pénzt, hogy fenntarts egy céget és még haszon is legyen, csak görénységgel lehet keresni. Üdv a világban:)
2012. júl. 23. 10:44 | válasz | #43
A válasz megint elmaradt.
2012. júl. 23. 08:51 | galéria | válasz | #42
Azert zsenialis helyzet ez: az SG-n mar nem is kell Apple cikket lehozni, barmelyik alatt lehet offtopic flame-elni.
2012. júl. 22. 15:22 | válasz | #41
A "kihasználja a törvényben adott lehetőségeket"? Inkább visszaél vele nem? A kettő között nagy a különbség!
2012. júl. 22. 14:41 | válasz | #40
Nem. Pont azért hangzott így a kérdés, hogy bármit ide vegyünk. Azért nem veszel meg egy egyébként jó terméket mert a cég kihasználja a törvényben adott lehetőségeket?
2012. júl. 22. 14:39 | válasz | #39
DE tudsz olyan céget ami nem görény? Vagy csak még nem hallottál róla, hogy görény? Nagy különbség.
2012. júl. 21. 23:31 | válasz | #38
Szerintem szeret a rivaldafényben fürödni. Ahhoz, hogy fojamatosan a köztudatban legyenek kellenek az ilyen cikkek. Miért nem akarja szerinted, hogy mindig róla beszéljenek?
2012. júl. 21. 23:26 | válasz | #37
Na itt megint nem műxik a válasz gomb...
2012. júl. 21. 23:23 | válasz | #36
"Sehol nem szerepel az eredeti kérdésemben az Apple, már el sem tudsz vonatkoztatni? A kérdés még mindig fenn áll."
Feltételezhető volt, hogy az eddig a témában szereplő cégre gondolsz nem pedig egy mongyuk frutti gyártóra.
2012. júl. 21. 23:19 | válasz | #35
Igen. Igyekszem tudatossan vásàrolni. Persze mindenre nem tudok ràkészülni, de ha hallom, hogy xy cég görény,akkor annak a termékeit nem veszem meg. Pl.:danone.
2012. júl. 21. 23:02 | válasz | #34
"De te azért nem veszel meg egy különben jó terméket (és állsz neki fikázni) mert a cég aki gyártja kihasználja a rendszert ami egyébként tényleg szar?"

Ez volt az eredeti kérdésem.

"Azért nem veszem az apple-t mert korlátoznak pl: bluethoot használatban meg azért mert indokolatlanul drága, meg azért mert státusszimbólum, kicsi a kijelzője, és mert soha nem tudtam összebarátkozni vele.
Szép meg jó, meg minden de nekem nem kéne."

Sehol nem szerepel az eredeti kérdésemben az Apple, már el sem tudsz vonatkoztatni? A kérdés még mindig fenn áll.
2012. júl. 21. 23:01 | válasz | #33
"Az apple azért van rivalda fényben mert ott akar lenni. A rajongótábora torkán azt nyom le amit akar, és innentől már csak az számít, hogy mindig róla beszéljenek. Lásd a cikket"

Kicsit máshogy működik ez. Egy kis cég hiába akar rivalda fénybe lenne nem fog neki sikerülni. Az apple meg akkor is ott van amikor éppen nem akar, mert most ezzel lehet eladni a híreket, erre klikkelnek rá. Valószínű, hogy az apple pl konkrétan az sg-nek döntené az infokat és nem itt lennének megbízva cikkírók, hogy írjatok már valamit az appleről, arra majd jön a sok klikk meg a troll.
2012. júl. 21. 22:58 | válasz | #32
"a többi cég egyébként azért csinálja az amit az apple a szabadalmakkal, hogy az apple ellen védekezzen (leszámítva az m$-t mert az is alapból trollcég volt) tudod a védekezés ilyen, általában azzal teszik mint amivel a támadó támad szóval ha valaki megüt, valószínűleg visszaütök hogy megvédjem magam... "

Igen, amíg az apple ezt nem csinálta addig ez nem is létezett. Az összes cégnek azért van kurva nagy patent osztálya amik levédenek mindent mert csak védekeznek. Igaz, hogy némelyik cégnek már az apple létrehozásakor is nagyobb volt a patent osztálya mint maga az apple, de ettől most tekintsünk el.

"Ami előtt az apple megjelent a szabadalmaival nem volt ilyen acsarkodás, deathmatch."

Max kevesebbet olvastál róla. Már annó is írtam a Nokia ilyen patent osztályáról ami pl itt is volt Pesten. Több tucat ember dolgozott azon, hogy futószalagon védessenek le mindent amit csak le tudnak. És ez még bőven az iphone korszak előtt volt.
2012. júl. 21. 19:39 | válasz | #31
Nem vagy tisztaban a patent troll fogalmaval, segitek:

"Patent troll is a term used for a person or company who enforces patents against one or more alleged infringers in a manner considered aggressive or opportunistic with no intention to manufacture or market the patented invention." -
2012. júl. 21. 19:35 | válasz | #30
"És mindezt az apple fanok maguknak köszönhetik, a fölényeskedő "kifinomult fú de jó ez a király a többi szar, sokkal jobb, csórók vagytok" apple fanboy szövegeknek :)"

Hat itt semmi ilyesmi nem volt es mar az elso postnal elkezdodott a trollkodas... no comment.
2012. júl. 21. 19:32 | válasz | #29
"hát én ilyenről még nem hallottam."

http://gizmodo.com/5524174/controversial-book-claims-samsung-is-basically-the-most-corrupt-company-in-asia
2012. júl. 21. 17:45 | válasz | #28
A #27-es erre ment.
2012. júl. 21. 17:39 | válasz | #27
"De te azért nem veszel meg egy különben jó terméket (és állsz neki fikázni) mert a cég aki gyártja kihasználja a rendszert ami egyébként tényleg szar?"
Azért nem veszem az apple-t mert korlátoznak pl: bluethoot használatban meg azért mert indokolatlanul drága, meg azért mert státusszimbólum, kicsi a kijelzője, és mert soha nem tudtam összebarátkozni vele.
Szép meg jó, meg minden de nekem nem kéne.
2012. júl. 21. 17:31 | válasz | #26
Ott a pont.
A gond ott van amikor az alma fanatikusok ezt elfelejtik.
@narumon
"(csak az apple van most rivaldafényben, kis túlzással ha ott fingik valaki az másnap az újságokban van)"
Az apple azért van rivalda fényben mert ott akar lenni. A rajongótábora torkán azt nyom le amit akar, és innentől már csak az számít, hogy mindig róla beszéljenek. Lásd a cikket.
2012. júl. 21. 17:26 | válasz | #25
a többi cég egyébként azért csinálja az amit az apple a szabadalmakkal, hogy az apple ellen védekezzen (leszámítva az m$-t mert az is alapból trollcég volt) tudod a védekezés ilyen, általában azzal teszik mint amivel a támadó támad szóval ha valaki megüt, valószínűleg visszaütök hogy megvédjem magam...
De nem valami sikeresek, hiszen a saját fejlesztéseiket is lenyúlja előlük az apple és szabadalmaztatja magának, lásd ahogy vezetéknélküli töltést lenyúlták az lg-től.
Ami előtt az apple megjelent a szabadalmaival nem volt ilyen acsarkodás, deathmatch.
2012. júl. 21. 17:19 | válasz | #24
"Mhmmmz, pedig gyak. mindenkitől ezt hallani, meg ha olvasol néha híreket akkor lehet is rendesen hallani a Samsung lefizette, a Samsung vezetése megzsarolta szavakat."

hát én ilyenről még nem hallottam. De miért is lenne baj? Az apple-nek bizonyos szabadalmakat azért adnak meg mert megérdemlik ugye? 90%-a a szabadalmaiknak olyan dolog amit vagy ők még nem is valósítottak meg(és valószínűleg nem is fognak), vagy más már megvalósította, és el is terjesztette jóval előttük). Gondolod hogy ilyen "találmányokat" amikhez az applenek köze nincs ingyen, kenőpénz nélkül ítélik meg? :D Az kb olyan lenne mint aztmondani hogy a közgép vagy a strabag tisztességes közbeszerzési eljárásokon nyer/nyert :D
2012. júl. 21. 11:34 | válasz | #23
De te azért nem veszel meg egy különben jó terméket (és állsz neki fikázni) mert a cég aki gyártja kihasználja a rendszert ami egyébként tényleg szar?
Ráadásul ez valahogy mindig úgy jön elő mintha a többi cég nem ezt csinálná (csak az apple van most rivaldafényben, kis túlzással ha ott fingik valaki az másnap az újságokban van).
Erre én nem is tudok mit mondani.
2012. júl. 21. 11:33 | válasz | #22
"Általában a samsung sehol sem jön elő, de az apple fanok beépítik mindenhova, hiszen a legnagyobb konkurense szeretett cégüknek, így gyűlölik."

Nanemáááár! Minden vitában elsőként kaptam meg, hogy debezzegasamsung.
Ráadásul miért lenne ellenség? Ez már tényleg valami kényszerképzet lehet nálad, szerintem a legtöbb "apple fan" lakásában van egy Samsung termék is.

"És persze az apple fanok tartják csak a legkorruptabb cégnek, de ezt úgy mondják mintha mindenki így tudná."

Mhmmmz, pedig gyak. mindenkitől ezt hallani, meg ha olvasol néha híreket akkor lehet is rendesen hallani a Samsung lefizette, a Samsung vezetése megzsarolta szavakat. Mindenesetre vannak Japán barátaim akik akkor sem vennének Samsung terméket ha csak azt lehetne kapni. (Mondjuk ennek más okai is vannak :D)
2012. júl. 21. 10:34 | válasz | #21
Próbáld ki a 4.x verziókat. Nagyon jó!
2012. júl. 21. 09:30 | válasz | #20
Ez a cikk tényleg gusztustalan. Ha valódi innovációról akarunk beszélni, akkor az egyértelműen a finn Nokia érdeme lenne. Ők tényleg le tettek valamit az asztalra, a többit az Apple, Samsung páros szép csendben lemásolta. És 1000X inkább veszek nokiát, mert az a cég még tényleg egyet jelent a minőséggel. Symbiant lehet szidni, de könyörgöm az egy jól használható, kitapasztalt op.rendszer egy Android ezer sebből vérzik.
2012. júl. 21. 09:12 | válasz | #19
Ugye ebből meg lehet élni. Hozzátenni ugyan nem tudnak.
Na az ilyen húzások miatt rühellik ezt a gyökér céget a legtöbben.
Most aztán jöhet a magyarázkodás...
Szerintem az almának le kéne védetnie a szarást is mert akkor még több pénzük lenne.



www.index.hu/tech/2012/07/20/fontos_szabadalmakat_szerzett_az_apple/
2012. júl. 20. 20:11 | válasz | #18
"kifinomult fú de jó ez a király a többi szar, sokkal jobb, csórók vagytok" Igen ez ismerős szöveg de az ilyen emberek nagy része veszi előfizetésre az az hitelre a legújabb Apple telefonját. :) A másik ezen emberek nagy része él panel tömbökben, körfolyosós rém házakban és veszik hitelre a minél újabb és nagyobb HD és Plazma TV-ket. Tipikus magyar legújabb telefon, notebook, TV.
1 vagy hitelre 2 vagy nagy ritkán kp-ra, de egy putriban nyomorog. Végül is nincs válság a nagy multi áruházak, is állandó jelleggel teli vannak.
2012. júl. 20. 19:29 | válasz | #17
És mindezt az apple fanok maguknak köszönhetik, a fölényeskedő "kifinomult fú de jó ez a király a többi szar, sokkal jobb, csórók vagytok" apple fanboy szövegeknek :)

"Erdekes folyomanya a nagy gyulolkodesnek, hogy az archrivalis Samsung valt a feher lovon erkezo hercegge, annak ellenere, hogy Azsia egyik legkorruptabb cegekent tartjak szamon. "

Általában a samsung sehol sem jön elő, de az apple fanok beépítik mindenhova, hiszen a legnagyobb konkurense szeretett cégüknek, így gyűlölik. És persze az apple fanok tartják csak a legkorruptabb cégnek, de ezt úgy mondják mintha mindenki így tudná.
2012. júl. 20. 12:24 | válasz | #16
Szerintem itt soknak nem is magaval a keszulekkel van baja, hanem annak felhasznaloival, valami velt es - talan nagyritkan - valos serelem miatt.

Masok meg mar annyira belelovaltak magukat az Apple gyuloletbe, hogy mar ongerjeszto folyamatta valt naluk a zsigerbol valo beszolas minden ilyen cikknel. Most mar nagyon "ciki" lenne akar mar csak arnyalni is a hozzaallast.

Aztan ott vannak a rebelisek, akik mindig az aktualis trendekkel mennek szembe es mindig az underdog-okat tamogatjak igy, hogy most az Apple kerult a rivaldafenybe az iOS-szel kapcsolatban, azonnal celpontta valtak, annak ellenere, hogy a Mac vonal meg mindig messze el van maradva a Wintel vilag mogott.

Egy ujabb csoport meg mindenfele szedett-vedett, de nagyreszt kamu informaciok alapjan kialakitott egy negativ velemenyt es barmilyen ujabb ezt megerosito - hasonloan alaptalan, vagy erosen eltorzitott - hirt berak egy nagy zsakba es ilyen esetekben azt a tobbiek nyakaba onti, fuggetlenul attol, hogy mar nagyreszuk mar ezerszer meg lett cafolva. A zsak sohasem kerul uritesre...

Termeszetesen ezen csoportok kozt vannak atfedesek es atjaras is, peldaul a rebelisbol konnyen valik gyulolkodo. Ezeknek az embereknek az Apple csak rosszat tud csinalni... ha esetleg azt mondanak, hogy az osszes keszpenzallomanyukat szetosztjak afrikai ehezok kozott, akkor is a hatso szandekot keresnek es talalnanak okot a kopkodesre. Racionalitast kar varni.

Kedvenc kifejezesek: "fanboy", "Munka Pityu", "ifos", "apple dron", "zart rendszer", "agymosott", "reality distortion field", "flash", "bluetooth filekuldes", etc...

Erdekes folyomanya a nagy gyulolkodesnek, hogy az archrivalis Samsung valt a feher lovon erkezo hercegge, annak ellenere, hogy Azsia egyik legkorruptabb cegekent tartjak szamon.

2012. júl. 20. 11:07 | válasz | #15
Én totál egyetértek veled, mert nekem is ugyanezek a tapasztalataim, és én is leírtam már ezt így összefoglalva. Teljesen mindegy, legközelebb ugyanígy fogják köpködni (hihetetlen de sokan még mindig ott tartanak, hogy az iphone nem tud mkv-t lejátszan), mert arra nem képes, hogy utána nézzen a kamu állításainak. Legutóbb ugye valaki előhozta, hogy az akksit csak roncsolással lehet kiszedni a sok hülye meg benyelte és azóta is ezt mantrázza, de egyik sem vette a fáradtságot, hogy utána nézzen, de még pár hónappal ezelőtti beszélgetésben is képtelen volt valaki elismerni, hogy bizony az iphone is USB-n csatlakozik a gépéhez. Sorolhatnám napestig amiket én itt sg forumon már hallottam és sajnos 99%-a olyan dolog ami 5 perc után nyilvánvaló lenne ha csak a kezébe fogna egy iphonet, helyette valaki kitalálja és a többi meg mondja utána... :(
joszer  
2012. júl. 20. 10:55 | válasz | #14
Soha nem írtam még ide , de hihetetlen mennyi sületlenséget képesek az emberek összehordani itt ,ezért ma rászántam magam az írásra.
Komolyan nincs más dolgotok ,csak a sok szart önteni magatokból kifelé fórumtroll formában ,vagy a nyáriszünetben unatkoznak a gyerekek és így élik ki magukat?
Van droidos telefonom , mikor vettem teljesen abban a hitben voltam jól döntöttem és az apple-t kimondottan unszimpatikusnak tartottam.Majd kezdtem rájönni ,hogy egyre több trükközést és idegességet igényel ,hogy a telefonomon megfelelően tudjam futtatni ,vagy egyáltalán csak feltelepíteni a programokat ,játékokat vagy akarmit amit épp használni szeretnék.
Kicsit kiábrándító volt az is (ez nem az android hibája mondjuk) ,hogy a HTC kurvára leszarta a támogatását az akkor még olyan szupernak tartott HTC Desire telómhoz ,ami fél év után elavultnak számított.Na bumm vegyél újat ,hát kösz nem.Igen lehetett volna root-olni a telót és par dologra talán megoldást is jelentett volna ,de nem akartam ezzel bebukni a jótálását egy számomra méregdrága telón.
Nincs iphone-om ,de példának okáért én néztem már a munkatársam iphone-ján Tv-t (ami 2 hétig volt nálam egy céges út alkalmával),ingyenesen csak net kellett hozzá ,és maga a progi amin néztem is ingyenes volt letölthető közel 140 tévéadással ,köztük 10 sport és 10-15 tudományos és sok egyéb egészen jó tv adást tartalmazott , nem magyarul persze.
Ezen kívül sokkal jobb üzemidőt produkált a telefonja sokkal kevesebb gond volt vele ,és bár azthittem az én telefonom konnyedén és azonnal reagáll szinte bármilyen érintésre az övéhez képest fényévekkel volt elmaradva.Persze lehet mondani ,hogy nem egy Samsung Galaxy S3-as (amiről azért találni a neten pár elég lehangoló videót milyen akadásokra képes) ,de azért messze nem a szar kategóriába tartozott , és mégis szarnak érzem egy iphone-hoz képest.Arról ugye nem is beszélve ,hogy ugyanúgy érkeznek frissítések a telefonjára , ami az enyémre már rég nem ,hivatkozva arra ,hogy a hardware gyenge benne , pedig ettől gyengébb telefonokon ujabb android van már alapból.
Szóval nekem bárki is állítja ezekután egyértelműen azt ,hogy az iphone szar és az android az isten ,azt max pofonröhögöm.Mindkettőnek megvannak a betegségei ,de személy szerint én adroidos telefont nem veszek többé.
Amúgy szerintem a köpködő emberek fele kb csak képen látott eddig iphone-t.
Oh és nefeledjük ,hogy ugye a flash amivel a legtöbben előhozakodnak ,már nemlesz megtalálható a legújabb androidos rendszerekre.
Na mindegy , igazából jobban örülnék ha értelmes indoklásra is képesek lennének páran ahelyett ,hogy köpködnek ,bár szerintem túl sokat várok tőlük.
2012. júl. 20. 10:52 | válasz | #13
"Budos bacsi nem veletlen utalta annyira az androidot. Tudta o jol, hogy egy nap a kis robot megeszi az almat..."

No azt a napot nem tudom megéljük-e mi valaha, de nem hiszem. Ha a Windowsnak nem sikerült megennie az OSX-et, akkor nem hiszem, hogy az androidnak sikerülne megennie az iOS-t.
2012. júl. 20. 10:50 | válasz | #12
"iphone 4 ével nem tudja megnézni..."

És megtudhatnánk, hogy miért nem tudta nézni? Mi az a szuper dolog amit az android tud az iphone meg nem? Vagy megint egy buta felhasználóval van dolgunk aki odáig sem jutott el, hogy feltegyen egy megfelelő szoftvert.
Herótom van már az ilyenektől :(
2012. júl. 19. 22:21 | válasz | #11
télleg mi lenne ha átcsiszolnak a kártyákat a szolgáltatók hiszen visszafelé működik így működne előre fele is oszt meg vannak zavarodva mint vasorru bába a mágneses viharban a rézzel bevont része pedig mindnél ugyanakkora
2012. júl. 19. 20:27 | válasz | #10
mire gondolsz?
2012. júl. 19. 19:28 | válasz | #9
Az android jó lenne, ha megoldaná a gugli a problémáit, de láthatóan nem teszi!
2012. júl. 19. 18:05 | válasz | #8
Budos bacsi nem veletlen utalta annyira az androidot. Tudta o jol, hogy egy nap a kis robot megeszi az almat... :D
2012. júl. 19. 18:01 | válasz | #7
Szerintem az lenne a normalis ha nem lenne egy cikk fizetett hirdetes!
Lecsengeni azert fog mert az android nagyon megy elore es nem csak szajjal. Ja meg azert, mert az ember aki ezt az egeszet kitalalta es iranyitotta, meghalt.
Latszik ez meg abbol is ahogyan megprobalnak az android ellen viaskodni. Hulye perek tomkeleget zuditjak rivalisuk nyakaba mondvan, hogy loptak...
Na ez a szanalmas.
2012. júl. 19. 17:28 | válasz | #6
az volt a legjobb mikor haverommal (nagy apple fan) suli után pihenünk a szálláson.. és azon siránkozik hogy kezdődik a nascar és az iphone 4 ével nem tudja megnézni...
Elötte agyba főbe fikázta a tabletem meg az androidot..
Mire oda vágtam hozzá hogy nézze meg azon.

Végén annyit mondott: köszi.
Nem ám hogy még se annyira jó az az iphone XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
2012. júl. 19. 16:06 | válasz | #5
Szerinted az lenne a normális ha nem is lenne fent soha új cikk vagy mi? Én örülök ennek a cikknek mert hasznos információkat közöl. Azt meg hagyjuk, hogy már az Iphone 3G óta ezt írjátok, hogy no mostmár tényleg lecseng, stb stb. Nagyon nagyon unalmas már.
2012. júl. 19. 16:05 | válasz | #4
Mintha az általában használatos simek olyan sok helyet foglalnának a készülékekben... Az a ritka helyzet áll fenn, amikor a Nokia jól látja a dolgokat. :P
2012. júl. 19. 15:10 | galéria | válasz | #3
Hihetetlen ez a folyamatos gyerekes hőbörgés (persze az elmaradhatatlan "iFos" jelzővel aposztrofálva) minden iPhone cikknél. Komolyan nem értem ezt a frusztrációt. Miért fáj? Én sem olvasom el a Samsung meg az Android híreket, mert hidegen hagy. Egyszerűen továbbtekerem.
2012. júl. 19. 14:29 | válasz | #2


Ime egy cikk ami azert irodott, hogy beszelni lehessen az ifosrol.
Nemsokara vege ennek a szemfenyvesztesnek aztan megy a kukaba a nokia melle.

















2012. júl. 19. 11:19 | válasz | #1
ez baromira fontos lehetett vagy inkább az epül a saját lobby hálózatát építi ki hogy később több konkurens készüléket tudjon betiltani