Eddig még csak az űrsiklóval került sor műhold karbantartásra, és ott is egyedi volt, ám lehet, hogy a jövőben rutinművelet lesz robotok számára?
Hirdetés
Már az 1960-as években felmerült annak a lehetősége, hogy a Föld körül keringő műholdakat időszakosan karbantartsák, melyet az űrsiklóval hajtottak volna végre. Korábban a műholdszervizzel ugyanis az volt a baj, hogy a műholdat feljuttató rakéta költségei hozzámérhetőek (esetenként meg is haladják) a műhold árát, ergo a javításhoz felszálló űrhajó és személyzete költségek terén drágább, mint a megmentett, kijavított műhold ára, tehát olcsóbb egy új műholdat indítani, mint a fent lévőt megjavítani. Az űrsikló azt ígérte, hogy feljutni immár olcsó lesz, vagyis a költségek terén megfordul az arány, a javítás várható költségei alacsonyabbak, mint egy új műholdé.
Korai ábra az űrsiklóval való műhold-szervízről
Csakhogy mint korábbi cikksorozatunkból kiderült, az űrsikló a vártnál drágábban üzemelt. Sokkal drágábban. Így mindössze pár alkalommal láttak el ilyen feladatot. A legismertebbek a Hubble űrteleszkópon végzett munkálatok, amelyet öt alkalommal is meglátogattak, kijavították és felújították. Viszont ennek horribilis költségei voltak: az utolsó, 2008-as küldetés nem kevesebb, mint 900 millió dollárba fájt a NASA-nak, márpedig ennyiből egy hasonló képességű földi teleszkópot minden további nélkül ki lehet hozni - nem is kevés kritikát kapott a NASA emiatt.
Az STS-49 legénysége befogja az IntelSat-603-at - klikk a nagyobb képért
A Hubble-n kívül a Solar Maximum Mission, a Palapa B2, a Westar-6 és IntelSat 603 esetében volt még példa karbantartásra. Az első három esetén a befogott műholdakat visszahozták a Földre, majd egy átellenőrzés után újra fellőtték őket. Az IntelSat 603-nál az STS-49 keretében a műholdat befogták (ami csak a harmadik próbálkozásra sikerült, és gyakorlatilag kézzel húzták a raktérbe a műholdat), új gyorsító fokozatot szereltek rá, majd végül sikeresen elérte a kitűzött pályáját. Arról nincs információ, hogy az STS-49 mentőküldetése mennyibe került az IntelSat-nak, ám azt boldogan elhíresztelték, hogy a műhold (ami még ma is működik) mintegy 800 millió dollárt hozott eddig a cég számára. Ebből azért sejthető, hogy a mentőküldetés ára is visszajött.
Az ISS személyzete már rutinszerűen hajt végre karbantartó munkálatokat - klikk a nagyobb képért
Hozzá kell tenni, hogy az űrbéli karbantartás tapasztalatai ezek előtt, és azóta is gyűlnek. Az első amerikai űrállomást, a SkyLab-ot például több űrséta után sikerült csak megmenteni, mivel a felbocsátásakor a hő- és meteorvédő pajzsa leszakadt, az egyik napelemszárnyal együtt. A mentőmisszióba olyan lépések tartoztak, mint egy improvizált hővédő pajzs kihúzása, illetve a beszorult másik hővédő pajzs kinyitása. Hasonló karbantartó űrsétákra került azóta sor a szovjet/orosz Mir és a nemzetközi ISS Alfa űrállomás esetében is, vagyis az űrbéli szerelési eljárások terén egyre bővülő tapasztalatokkal rendelkezünk. Azonban az űrsikló azóta már nyugdíjba vonult, a műholdak javításának lehetősége így elveszett, maga az eljárás viszont továbbra is sokak fantáziáját piszkálja.
Miért van szükség a műholdszervizre?
A kérdést nehéz elbagatellizálni. A mai modern műholdak feladattól függően lehetnek bonyolult és drága eszközök, vagy egyszerűbb, olcsóbb (ami még mindig több tízmillió dollárt jelent) megoldások. Akárhogy is, a költségek mintegy 10%-a megy el az indítás előtt végrehajtandó különféle tesztelésekre, amelyek a műhold világűrben való működését a földön imitálják. Ha egy napelemtábla nem nyílik ki vagy egy antenna beragad, esetleg egy csatlakozás nem viseli elég jól a világűr viszontagságait, akkor a dollár százmilliós befektetés űrszemétként végezheti.
Az IntelSat-19 fantáziarajza, mindkét napelemtáblája nyitva
Élő példa a most megesett Intelsat-19 esete, amelyet június elsején a Zenyit-3SL hordozórakétával indítottak. A műhold a start után 72 másodperccel egy anomáliát, nyomásváltozást érzékelt, majd mikor parancsot kapott a földi irányítóközpontból a napelemtáblái konyítására, két napelemtábla egyike nem reagált. A műhold végül pályára állt, és csak ez után, június 12-én egy megismételt parancsra nyílt ki a beragadt napelemszárny, ám a tervezetthez képest feleakkora teljesítményt ad csak le. Innen a Földről nem lehet megmondani, hogy pontosan mi állhat a hiba mögött. Az Intelsat-19 így az eredetileg kalkulálthoz képest csak 75%-os energiamennyiségből gazdálkodhat; hogy ez mennyiben befolyásolja a működését, azt még pontosan nem tudni.
A TelStar-14R tesztelése a gyártó cégnél felbocsátás előtt - klikk a nagyobb változathoz
Az ilyen eseteknél kerül elő a biztosítás kérdése. A TelStar-14R műhold tavaly májusban indult és hasonló problémával szembesült, az egyik napelemszárnya szintén nem nyílt ki. A csökkentett elektromos teljesítmény miatt a műhold által biztosított sávszélesség az eredetinek csak 60%-a lett, illetve a kiegyensúlyozatlan műhold miatt több üzemanyagot kell elhasználniuk a helyzetkorrekciós manővereknél, tehát az eredetileg 15 évesre tervezett élettartam várhatóan mintegy 12 évre rövidül. Így a tulajdonosa, a kanadai TeleStar benyújtotta a kártérítési igényét, ami végül 132,7 millió dollárt jelentett.
Az ilyen eseteknél sokat segítene egy olyan lehetőség, ahol egy robot megvizsgálhatná, és ha képes, elháríthatná a problémát - még akár a biztosító társaságnak is megérné adott esetben legalább részben megfinanszírozni ezt, ha cserébe a műhold teljesen működőképes lehet.
Orbital Express, a bizonyíték
Ha egy elképzelés jónak is tűnik, illendő kipróbálni mielőtt élesben bevetik, hogy valóban életképes-e (az angol elnevezése sokkal frappánsabb: proof-of-concept, szabados fordításban a koncepció bizonyítása). A DARPA - az amerikai védelmi minisztérium speciális fejlesztéseit felügyelő iroda - jó mély zsebbel rendelkezik, a műhold szervizelés a védelmi minisztérium számára pedig igen hasznos lehet. A drága és nagy kémműholdak élettartama leginkább attól függ, mennyi üzemanyagot égetnek el, hiszen a jobb minőségű képekhez alacsonyabb pályára kell "leszúrniuk", ahol kisebb a légkör torzítása, de utána egy nagy adag hajtóanyagot felhasználva vissza kell emelkedniük, különben a nagyobb légellenállás miatt túlságosan sok sebességet vesztenének. A másik felhasználási terület még kézenfekvőbb: az ellenséges műholdak megvizsgálása és szükség esetén deaktiválása.
Az ASTRO és a NextSat fantáziarajza
A DARPA a Marshall űrközponttal szövetkezve a 300 millió dolláros Orbital Express program keretében két műholdat építtettet a Boeing céggel. Az egyik a NextSAT, egy 224 kg-os egyszerű műhold, ami az "áldozat", a szervízműhold pedig a 700 kg-os ASTRO nevet kapta. Utóbbi egy robotkarral volt felszerelve a műveletek végrehajtásához. A két műholdat 2007-ben egy Atlas V. hordozórakétával állították pályára, majd az ASTRO megközelítette a NextSAT-ot, ám az első alkalom (majd a következők is) hibát jeleztek a fedélzeti számítógépben. Végül ezeken a problémákon sikeresen felülkerekedtek, az ASTRO a NextSAT elé manőverezett, és robotkarjával megragadta. A következő napokban az ASTRO feltöltötte hidrazinnal a NextSAT üzemanyag tartályait, illetve kicserélt egy akkumulátor-blokkot. A műveletek sikeresen lezajlottak, vagyis bizonyítva lett, hogy lehetséges az űrbéli műhold-karbantartás.
NASA és CSA SSCO / RRM
Ez a név már elsőre sem túl bizalomgerjesztő, szóval fejtsük ki. A NASA nem szorul magyarázatra (azért a teljesség kedvéért: az amerikai űrügynökség), a CSA pedig a kanadai űrügynökséget takarja. Az SSCO a Műhold Szerviz Képesség Iroda (Satellite Servicing Capabilities Office), míg az RRM a Robotos Újratöltő Küldetés (Robotic Refuelling Mission) angol rövidítése. A NASA és a CSA bemutatásától eltekintenénk, úgyhogy érjük be a maradék két betűszóval. Az SSCO a Goddard űrközpontban működik, célja a műholdak űrbéli karbantartása és üzemanyaggal feltöltése lehetőségeinek vizsgálata, illetve az ehhez szükséges technológiák kifejlesztése. Vegyük észre a NASA párhuzamosított működésének diszkrét báját: a fent említett Orbital Express-en a Marshall űrközpont dolgozott, míg az SSCO a konkurens Goddard űrközpont kezdeményezése.
Az RRM az űrállomáson; a felénk néző oldalon látható a négy karbővítmény, a jobb és az alsó oldalán a szimulált elemek
Az SSCO tovább akart menni az Orbital Expressnél. Nem annyira a lehetőség életképességére kíváncsiak, hiszen ez már nem volt vitás, inkább a gyakorlati alkalmazás terén szeretnének eredményeket felmutatni. Ehhez az ISS űrállomás lesz a laboratórium, az eszköz pedig az RRM, ami egy 83 x 109 x 114 cm-es szimulátor, amin olyan felületek, csatlakozók és eszközök lettek elhelyezve, amelyekkel egy műholdszerviz alkalmával találkozhatnak később. A műveletekhez az űrállomás CanadArm 2 robotkarjának Dextre nevű szerelő-bővítményét használják. A Dextre több manipulátorral bír, amelyekkel mindenféle feladatokat lehet végrehajtani. Az RRM előre kialakított szerszámfejeket is vitt magával, ezeket használja a Dextre a kísérletek alatt.
A Dextre felvétele az RRM-ről a változó fényviszonyok közötti tesztnél
Az RRM-et az utolsó, STS-135-ös küldetés során vitte fel magával az Atlantis az űrállomáshoz. Még 2011. szeptemberében a Dextre kinyitotta az RRM-et, illetve változó fényviszonyok között készített felvételeket a szerelékekről. Ezek alapján az SSCO olyan programokat készíthet, amelyek a folyamatosan változó űrbéli fény-árnyék viszonyok mellett is képesek a részegységek azonosítására, azok irányát, helyzetét megállapítani. A cél az, hogy a későbbiekben a robotok már nagy fokú önállóság mellett tudják végrehajtani a munkát, ehhez pedig ezek a felvételek nagy segítséget jelentenek.
A második szakaszban, 2012. márciusában és júniusában két részletben az RRM üzemanyag-csatlakozóit szerelte a Dextre. Az általánosan használt üzemanyag-feltöltő csatlakozók normális körülmények között az indítás előtt használják, a hordozórakéta orrában töltik fel azokat üzemanyaggal, majd lezárják őket, és biztonsági sapkát helyeznek fel. Ha a világűrben ezeken keresztül szeretnék újra feltölteni üzemanyaggal a műholdat akkor először ezeket először el kell távolítani. Ez annyira nem egyszerű művelet mint ahogy hangzik, mivel a bevett eljárás szerint még rögzítődrótokat is áthúznak rajtuk, tehát ezeket kell először levágni, majd lehet a sapkát lecsavarni.
A harmadik lépés maga az üzemanyag-áttöltés, amihez 1,7 liter etanolt tartalmaz az RRM. A negyedik lépés a műholdak hővédő borításának felvágása és felhajtása, hogy az alatta található elektromos és mechanikus alkatrészekhez hozzáférjenek, és csak ez után jöhet a rögzítőcsavarok oldása, illetve egy elektromos csatlakozó felnyitása. Ezen lépésekre 2012 végén, majd 2013 elején kerülhet sor.
Fantáziarajz a robotos szervízküldetésről, jobb oldalon a szervízrobot-műhold
Az RRM azonban továbbra is csak egy kísérlet, igaz roppant összetett és bonyolult eljárásokat tartalmaz, amiket később felhasználhatnak egy szervízrobot tervezésekor. Ez lesz az RSM, vagyis a Robotos Szerviz Küldetés (Robotic Service Mission), aminek a célpontja is megvan már: a GOES 12, egy 2001-ben indított meteorológiai műhold, amely üzemanyag-szivárgással küzd a pályára állítása óta. Hogy a javításra mikor kerülhet sor, az persze még kérdőjeles.
Azért csak óvatosan. Hiába nagyobb a készlet fizikailag, ha a EROI kisebb. Tehát hiába nő a készlet fizikailag kétszeresére, ha a régi készletekkel szemben az EROI nem 20 vagy 50, hanem csak 10 vagy 5. A valóban kinyerhető energia kevesebb. Ezen felül nem csak az energiatartalom számít hanem az, hogy mennyira gyorsan termelhető ki. Én is odébb lapátolok 1 tonna homokot, meg egy markoló is. Csak nekem sok idő, a markolónak meg 5 perc...
Nem csak a rendelkezésre álló mennyiség a fontos, ha nem tudod elég gyorsan kinyerni, akkor halottnak a csók...
Az 1800-as években Gombabácsi az utcán sétált volna szendvics-emberként és azt ordítozta volna hogy: közeleg a világvége! Elfogy a szén!
Az elmúlt évtizedben nemhogy csökkentek a felfedezett olajtartalékok, hanem a jobb kuatatási és kitermelési technika miatt nőttek. Magyarul a jelenlegi szint kb. 30-40 évig tartható, és azt hogy milyen technikánk lesz 40 év múlva, azt hiszem 100 gombabácsi együttvéve sem tudná kitalálni.
A műholdszervízhez meg annyit, hogy drága katonai kémműholdaknál van értelme, egyéb kereskedelmi távközlő műholdaknál nincs, nem véletlenül pénzeli a Pentagon. A távközlésben 10 év nagy idő, minek tankoljanak fel egy elavult technológiájú műholdat? Persze vihetnének új alkatrészeket fel és kint összeszerelhetnék, csak ez legoptimálisabb esetben is annyiba kerülne mintha a földön építenének egy új műholdat.
"-Az út elvezet a végtelenbe, majd visszahoz. Sokszor megjártam az utat, ültem a verandán, játszottam, voltam kutya, minden, még madárijesztő is."
Nem hiszem el baszod, hogy nem fogtad fel, hogy arról beszéltem, hogy a fosszilis erőművek a fosszilis tüzelőanyagok hozzáférhetősége miatt még nem szorultak ki, és nem vette át a helyüket az atomenergia teljesen.
Amíg van olaj, addig tüzeljük. Ha nem lesz, akkor majd használunk atomot. Ennyit írtam, és mindezt csak azért, mert az a szerencsétlen Gombabácsi iderinyálta a mániáját, hogy nem hódíccsukmegazűrt, mert elfogy az olaj és leáll a fejlődés.
Nem igaz, hogy itt mindenki olyan barom, hogy direkt belemagyráz faszságokat a másik mondandójába, hogy utána okoskodhasson egy sort, hogy a másik elképzeléseiben mi az a hiba, ami nincs is benne.
A mostani energetika alapjait az ipari forradalom idején kezdték kifejleszteni és a 19 század végén öntötték formába.
Szóval amit összehordtál nem volt igaz. A kőolaj nem lassította a technológiai fejlődést, az energetikánk alapjait valamikor az ókorban kezdték megalapozni a vízi és szélmalmokkal.
"és a közlekedés is jelenleg 100 éves technológián alapul."
Ha autókra gondolsz, akkor inkább 208 / 209 éves az :) Legalábbis a legelső, fosszilis üzemanyagot használó járművek ennyi idősek: külső égés, azaz gőzhajtás autóban 209 ével, a legelső belő égésű meghajtás (még nem Otto-motor) 208 éves.
Az uránium nem fog elfogyni 50-100 év alatt, a tóriumból meg amúgy is vagy százszor annyihoz tudunk hozzáférni, és egy tórium erőmű mellékterméke egy radioaktív uránizotóp. Szaporító erőművekre is vannak tervek, szóval itt tévedésben vagy. Utána lehet nézni.
Az energetikára gondoltam, és a közlekedés is jelenleg 100 éves technológián alapul. Az, hogy csiszolnak a technológián, és a minőségi ugrás között van különbség.
"A kapszulát persze nagyon-nagyon pontosan kell célba juttatni, de megoldható a dolog..."
Az égi mechanika ez csak nagyon kicsi távolságokra teszi lehetővé... Néhányszor 100km -ig talán működne a dolog, de "odafenn", főleg GEO pályán ez annyit jelent, mintha "idelenn" átmennél a szomszédba...
A teljes modularitás, azaz hogy minden kívülről elérhető és cserélhető legyen, az jelentős méret és tömeg növekedéssel járna. Az ilyen felépítés elvben a tucatszám gyártott "kommersz" műholdaknál jelentene előnyt, mivel egy kiszolgáló műhold láthatna el sokat, jó esetben közös tartalék alkatrész készletből. De a méret és tömeg miatt egyben itt lenne a legnagyobb hátrány is, hiszen a feljuttatás pluszöltségei összességében (darabonként összeadódnak!) elvinnék a szervizeléssel szerezhető hasznot.
Ennél sokkal egyszerűbb egy szabványos dokkoló-utántöltő felület alkalmazása, illetve minimum szabványos, könnyen cserélhető akkuk (számuk persze igény szerint) alkalmazása.
Kívülről, robot által cserélhető egyéb modulokat sokkal inkább a milliárd dolláros cuccoknál lenne értelme használni (pl. JWST kategória), hiszen ott akár egy több százmilliós, egyedi javító küldetésnek (mint anno HST) is lehet értelme.
Az föld energia problémáit megoldja a piacgazdaság, ahogy drágul az energia, úgy folyik több pénz az előállításába, elosztásába és fejlesztésébe.
A műhold szervíz szvsz. a jövőben a műholdon található szervíz robottal lesz megoldva. A robot javít, amit tud, amit meg nem, azt kis kapszulában kapja egy központi szervíz műholdról, ahova hetente küldik fel az összes műhold számára az üzemanyagot és pótalkatrészt + kapszulát.
A kapszulát persze nagyon-nagyon pontosan kell célba juttatni, de megoldható a dolog...
Amennyiben a NASA és az oroszok megegyeznek egy szabványos utántöltő csatlakozásban a többiek azt átveszik és használni fogják. Ezután már csak a javítóautomatáknak megfelelő moduláris műhold felépítést kell kikísérletezni.
Egy-egy műholdgyártó hasonló korú és célú (adatátviteli és műsorszóró) műholdjai eléggé egy kaptafára készülnek jelenleg is. Minden nagyobb gyártónak vannak kész platformjai, amiknek csak a felszereltsége változik a megrendelő igényeitől függően. Így az általad elképzelt moduláris felépítés igazából most is adott, mindössze annyi az aprócska probléma, hogy nincsenek felkészítve semmilyen szerízelésre.
Az üzemanyag feltöltés annyiból lenne relative könnyen megvalósítható a jelenleg fenn lévő műholdaknál, hogy egy-egy platform esetén a módszer ugyanaz lenne minden példánynál, így max. platformonként kellene külön technikát fejleszteni. De még nem is a töltő csatlakozások miatt kellene platformonként más módszer, azok szinte szabványosnak tekinthetők, hanem az elhelyezkedésük, illetve a felettük lévő burkoló elemek miatt.
Én is azt gondolom, hogy szükséges lenne a műholdak valamilyen szabványosított modulszerű építése, mert akkor eleve könnyebben és gyorsabban tudná őket szervizelni egy robot. És valóban: Már az utántöltéssel is sok pénzt lehetne megtakarítani.
A behatóbb szerviz szerintem még nem menne... Alkatrész csere az inkább a jövőben erre felkészített műholdak esetén jöhetne számításba.
A közeli jövőben az üzemanyag feltöltés - ezzel a működési idő kitolása - lenne a viszonylag könnyen elérhető megoldás, persze csakis olyan szervizműholddal, ami képes több GEO-on lévő műholdat is feltölteni. Ezt nem is lenne olyan nehéz megvalósítani, mivel a GEO műholdak sok esetben "csokrokban" üzemelnek, tehát több egymáshoz nagyon közel, így több korosabb, de még hosszabb távon szükséges tagot lehetne lényegében pályaváltoztatás nélkül utántölteni.
Na hogy ne csak ökörködjek: A SpaceX szerintem simán indíthatna ilyen vállalkozást. Több robotműholdat legyártanának, amik esetleg egy űrállomáson várakoznának bevetésre. A Dragon teherhajókkal ide lehetne felküldeni az új alkatrészeket és az üzemanyagot (Nyilván egy kisebb űrállomásra gondolok). A robotok és az űrállomás meg természetesen földi irányítással működne.
Leginkább a greenpeace szakértők mondják ennyinek. Más, ennél mértékadóbb szakértők ennek a többszörösére becsülik, és még ennél is több lehet a technikai fejlesztésekkel.
Alapvetően tévedsz. A kőolaj felhasználásával éppen hogy nem lassult le a technikai fejlődés.
Például a légiközlekedés a belsőégésű motornak köszönhetően épült ki, ami benzin és dízel nélkül nem ment volna. Ma már az egész közlekedés a belsőégésű motorokon alapul, mert a gőzgépnél sokkal jobb a hatásfoka.
Aztán ott van a műanyagipar, ami megint főleg kőolajszármazékokon alapul. Csak nézz körbe, és próbáld felbecsülni, hogy mi készült műanyagból körülötted.
..arrol hallottál már hogy az uránium fogyóeszköz, 50-100 évre teszik a kifutását, az olaj is körülbelül addigra fog kifujni, szabályozás nélkül előbb, ami gombabácsit illeti kicsit szűklátókörű nem értem miért gondolja hogy a recesszió végleges, és visszamászunk a fára ha elfogy a tüzelő, meg a nejlonzacskó alapanyag, mindazonálltal unalmasnak lehet nevezni a kirohanásait, de viccesnek nem igazán.....
Csak az energetika fejlődése lassult be. A gazdaság többi részének jó volt az olaj, de igazából ők se olajat, hanem energiát akartak főleg. Az energetika fejlődése pedig azért lassult be, mert az olaj mögött már volt egy kiépített infrastruktúra, a többinél viszont nem igazán, ezért a váltást nem erőltették addig amíg így föl nem szökött az olaj ára. És mivel a váltást nem erőltették, ezért a váltáshoz szükséges fejlesztéseket se igazán.
Gombabácsi nem fogja fel, hogy pont az olaj az, ami miatt a technológiai fejlődés belassult, és az olaj elfogyása lesz a technológiai váltás motorja. Ha hamarabb fogy el az olaj, akkor hamarabb vált az emberiség.
Szerintem mindenkinek világos, hogy newtoni elven működő meghajtással nem fogunk nagyon messzire eljutni. Gombabácsiban az a mókás, hogy... na mindegy, nem fejtem ki, ha nem látod magadtól...
Arról hallottál, hogy a második világháborúnak úgy lett vége, hogy két japán városra ledobtak egy-egy fura bombát? Ha nem értettem valamit félre, akkor atomenergia vagy valami hasonló volt a bomba elvi alapja. Erről te hallottál valamit? Állítólag lehetne az energiaiparban is hasznosítani ezt. Nem tudom, elég hihetetlenül hangzik, de állítólag majd építenek olyan erőműveket is, amik ezt az energiaforrást aknázzák ki. Bízzunk a jövőben, és hogy sikerül ilyen erőműveket építeni. Nekem még egy remek ötletem is van az elnevezésükre. Atomerőmű. Nem is értem, hogy ez még miért nem jutott mások eszébe.
a "modern világ" elégette az olajat, amivel esetleg (nagyon esetleg!) valamiféle űrmeghódítést lehetett volna végbevinni
pontosan azok bulizták el az olajat (a modern világ átlagos jólétben élő népe) akik vágynak az űrutazásra :D
olaj elégetés alatt itt nem arra kell gondolni, hogy ne lenne az űrhajókba esetleg ezentúl üzemanyag, hanem arra, hogy a tudományos fejlődéshez nélkülözhetetlen az olaj (olaj, gáz stb)
de elfogy az olaj, véget ér a jólét, véget ér a tudományos fejlődés is...
...azt hiszem leszokott , különben meg igaza van a homo sapiens nem fogja meghóditani a zűrt, pláne nem ugy hogy mindenáron más csillagokhoz akar menni, lehetőleg öt perc alatt...
A második oldalon az első és a második kép ugyanaz. Amúgy jó a cikk ismét. THX Cifu!
Gigabyte MA78GPM-DS2H | Phenom II X6 1075T | Sapphire HD7870 OC | 8GB RAM
Too many people have opinions on things they know nothing about. And the more ignorant they are, the more opinions they have.
Nyomtatás
Elküldés e-mailben
Robotok fogják szervízelni a műholdakat
Kísértet-galaxisokat leplezett le a Hubble
Egyre érdekesebbé válik a Plútó
Lassíthatja a súlytalanság az öregedést?
Cáfolják az arzénalapú életet 
RNS-einket roncsoljuk a túlzott napozással
Elkerülhetetlen, vagy irtó nagy mázli az összetett élet?
Nem írható a természet számlájára Fukusima
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
