A jelek szerint a Rocksteady már dolgozik a következő Batman alkotáson.
Hirdetés
A Rocksteady nevét egyszer már szóba hozták bizonyos pletykák, ám akkor még a Tini nindzsa teknőcök legújabb játékadaptációja kapcsán merült fel a csapat. Ma azonban a Variety hasábjain lehetett olvasni egy erősen pletykaszagú értesülést, mely szerint a fejlesztők már a következő Batman: Arkham játékot készítik.
Ez alapján azonban a következő rész jóval az Arkham Asylum előtt játszódik és igazából semmi köze nem lesz az eddigi két részhez. A beszámoló szerint az '50-es években játszódik majd a program, melyet egyébként a DC Comics ezüstkorának is neveznek. Ez az az időszak, amikor Batman és Joker először találkoztak össze, valamint Denevérember ekkor alapította meg Superman segítségével az Igazság Ligáját.
"Ma azonban a Variety hasábjain lehetett olvasni egy erősen pletykaszagú értesülést, mely szerint a fejlesztők már a következő Batman: Arkham játékot készítik. Ez alapján azonban a következő rész jóval az Arkham Asylum előtt játszódik és igazából semmi köze nem lesz az eddigi két részhez. A beszámoló szerint az '50-es években játszódik majd a program....."
Ezzel szépen ellent is mondott magának a cikkíró. Mivel ha igazzá válik ez a pletyka, akkor tényleg semmi köze nem lesz az eddigi két Arkahm játékhoz, így felesleges volt ebbe a cikkbe belekeverni. Főleg egy ilyen címet adni hírnek: "Előzmény lesz a következő Batman: Arkham rész?"