Két részes finálét kap az idei év egyik legnagyobb durranása
2012. július 11. 14:50, szerda
Most már hivatalos: nemcsak 2013-ban és 2014-ben, hanem 2015-ben is láthatunk Az éhezők viadala-filmet, hiszen a könyvtrilógiát Hollywood négy részben fogja megfilmesíteni.

Hirdetés

Az év legkisebb meglepetését okozva a Lionsgate stúdió bejelentette, hogy Az éhezők viadala-könyvtrilógiát feldolgozó filmsorozat négy részes lesz. Ez azt jelenti, hogy Az éhezők viadala (The Hunger Games), valamint Az éhezők viadala: Futótűz (The Hunger Games: Catching Fire) után következő harmadik epizódot, Az éhezők viadala: A kiválasztott (The Hunger Games: Mockingjay) címűt a stúdió két részre bontva fogja leadni. A Harry Potter- és az Alkonyat-sorozat mintájára meghúzott lépésről már jó ideje folyt a pletyka, többek között azért, mert A kiválasztottban egy ponton remekül szét lehet szedni a történetet.

Az itthon is kapható könyvtrilógia alapján készült filmsorozat második epizódja 2013. november 22-én kerülhet moziba, a harmadik rész 2014. november 21-én, míg a negyedik 2015. november 20-án - természetesen amerikai premierekről van szó, az időpontok pedig kvázi az Alkonyat-filmektől örökli meg Az éhezők viadala-sorozat. A széria egyébként sok mindenben hasonlít az Alkonyat-franchise-hoz, viszont már az első részének bevételeivel túlszárnyalta a vámpíros sikert.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. júl. 12. 10:02 | válasz | #6
Az éhezők viadalán azért elgondolkozik az ember, van mondani valója, az alkonyattal ellentétben...És a színészek terén is több kört ver rá.
2012. júl. 11. 20:40 | válasz | #5
Ő írta, hogy semmi nincs köztük. Egy csomó minden hasonlít. De ez nem értem, hogy miért baj. Az egyik jó, a másik nem jó. Filmben. A könyveket én sem ismerem.
2012. júl. 11. 20:24 | válasz | #4
A könyveket nem ismerem, viszont a filmváltozatot mindkettőből láttam és ég és föld a különbség a kettő között.

Az a hasonlóság, hogy mindkettő könyvekből készült és sikeres meg van benne szerelmi háromszög? Hát akkor még úgy kétmillió film is tisztára Alkonyat.

Az Éhezők Viadala ugyan nem találja fel a spanyolviaszt, de mérhetetlenül több és jobb, mint az a "vámpíros" valami.
endrev  
2012. júl. 11. 19:23 | válasz | #3
Nagyon vonz ám ez a posztapokaliptikus kliségyurma... Mikor jön végre egy pozitív scifi? Tényleg nincs az íróknak fantáziája hozzá, csak válságból bírnak drámát csinálni?
2012. júl. 11. 19:13 | válasz | #2
Csak szinte mindenben. Ugyanolyan szereplők, ugyanaz a tinilány célközönség, ugyanúgy könyvekből van, ugyanúgy siker, ugyanúgy szerelmi háromszög.
2012. júl. 11. 18:58 | válasz | #1
A Hunger Games SEMMIBEN sem hasonlít arra a minősíthetetlen, undorító, nedvesbugyi maszlagra!!!