Aligha van olyan, aki ne tapasztalta volna meg a túlzott napozás bőrre gyakorolt hatását. Most amerikai kutatók megvizsgálták, mi sérül pontosan egy-egy leégéskor, amikor bőrünk fájdalmasan vörösessé és gyulladtá válik.
Dr. Jamie Bernard a San Diego-i Kalifornia Egyetem bőrkutatója munkatársaival megállapította, hogy az ultraibolya sugárzás töredezetté teszi és összegubancolja a bőrsejtek egyik fontos molekulacsoportját, az úgynevezett nem-kódoló RNS-t. Az RNS-ek, vagyis ribonukleinsavak a genetikai információt hordozó DNS molekulák rokonai, számos szerepet töltve be a sejtekben, többek közt kontrollálják a génkifejeződést és érzékelik a celluláris jeleket.
Emberi bőrsejtekkel és laboratóriumi egerek felhasználásával a kutatók felfedezték, hogy az UV fénynek kitett sejtek módosult nem-kódoló RNS molekulákat bocsátottak ki, amiket a szomszédos sejtek szenzorai észleltek. Az RNS jel gyulladásos reakciót váltott ki a környező sejtekből, melynek célja a napfény által károsított sejtek eltávolítása, magyarázza a Nature Medicine szaklapban megjelent tanulmány. "Közismert volt, hogy az UV fény károsítja a DNS-t, azt azonban nem gyanítottuk, hogy káros az RNS-re, illetve ez az RNS sérülés a gyulladást kiváltó jel" - mondta a tanulmány szerzője, Richard Gallo professzor. "Sikerült kimutatnunk, hogy az RNS volt a jel, és leírnunk, hogyan észlelik mindezt a többi sejt RNS szenzorai"
A gyulladásos reakció a sejthalál utáni gyógyulási folyamat elindulását jelzi, tette hozzá Gallo, ami megtisztítja a sejteket a genetikai sérülésektől mielőtt elrákosodnának. "Természetesen ez a folyamat nem tökéletes, és minél több UV fény éri a bőrt, annál nagyobb a sejtek rákosodásának esélye" - hangsúlyozta a tudós.
Az ultraibolya fény gyulladásos reakció kiváltásának megismerése segíthet a kutatóknak a különböző bőrrel kapcsolatos rendellenességek, mint a pikkelysömör vagy a lupus kezelésének továbbfejlesztésében. "Az olyan betegségeket, mint a pikkelysömört UV fénnyel kezeljük, ennek a kezelésnek azonban az egyik komoly mellékhatása a bőrrák kockázatának megnövekedése" - taglalta Gallo, aki szerint az újonnan felfedezett RNS jelet felerősítő készítményekkel elérhetnék az UV terápia jótékony hatásait, anélkül, hogy a betegeket ténylegesen kitennék az ártalmas UV fénynek.
A kutatás azokon is segíthetne, akik túlságosan érzékenyek az ultraibolya fényre, ilyenek a lupusban szenvedők, ami nem csak a bőrt, de akár az egész szervezetet is érintheti. "Vizsgáljuk, hogy segíthetünk-e rajtuk a felfedezett útvonal blokkolásával" - mondta Gallo.
Tau Tang Wou : Mond meg légyszíves, hogy hol laksz.. Elmegyek, megöllek, eláslak és feladom magam a rendőrségen. 3 év alatt szabadulok de legalább te megdöglesz :D
azt vágod, hogy ebben azért van egy jó adag csúsztatás? nem a többsejtűek jöttek rá, hanem azon belül valamelyik fejlettebb fajta, amelyik már nem csak sejt szinten képes szaporítani önmagát...
Hát úgy,h el voltak látva nagyon jó UV szürövel,tengerben fejlödtek,ami megvédte öket nagyon sokféle sugárzástól.És nem kéne keverni a mutációt az információ károsodásával.A károsodás mindig veszteséges.A mutáció még többletet is hozhat(pl. egy génszakasz megismétlödése),nem várt elönye is lehet.És így,csak az pusztul el,ami károsodott,nem a mutáns sejt,persze,ha a mutációval életképes marad.
hülye-e vagy ? ha nem lennének képesek rá még mindig az egysejtű életnél tartanánk mivel a többsejtűek beledöglenének a rákba..... Szerintem Darwin komolyan fontolgatná a gyilkosságot.......
"az UV fénynek kitett sejtek módosult nem-kódoló RNS molekulákat bocsátottak ki, amiket a szomszédos sejtek szenzorai észleltek. Az RNS jel gyulladásos reakciót váltott ki a környező sejtekből, melynek célja a napfény által károsított sejtek eltávolítása"
Ebből se lesz már evolúciós lépés az tuti. Ezek a nyamvadt sejtek képesek kinyírni a mutáns szomszédjaikat.
benne volt a mai METROban is szórúl szóra ugyanez, gondolom ez lett az idejális mantra, mióta valaki kiadta felülrõl a parancsot, hogy hátmégse. ( de ennek legalább lehet örülni, véletlenül van valaki valahol, aki azzal foglalkozik, hogy az emberek ne legyenek nagyon betegek. )
A napokban egy riportban mondta egy orvos, hogy kozepesen feloltozve 15-20 perc napozasnal nem kell tobb. Eleg ha az arc es a kezek szabadon vannak. Csak ugy siman poloban ki all valaki a buszmegalloba, es negyed ora alatt megkapja a napi adagjat. Ebbol kiindulva, ha valaki teljes test felulettel kifekszik a napra, akkor valoszinu mar 5 perc is eleg lehet. Es mivel az etelekben is van D vitamin, meg ennyi sem kell feltetlenul. Viszont ha valaki barnara egeti a boret, azzal pont hogy megakadalyozza a tovabbi D vitamin termelodest.
Mindenhol arra vágynak ami nincs. Pl. magyarországon a csajok buknak a négerekre legyen akármilyen csúnya, mert barna (egzotikus). Afrikában meg gondolom a fehér csajokra buknak.
"RNS-einket roncsoljuk a túlzott napozással" Iszonyu idiotasag, ez a barnasag mania, foleg hogy egeszsegtelen. Vicces, hogy Indiaban meg, mindenki hofeher boru akar lenni, es milliardokat aldoznak az emberek vegyszerekre, eljarasokra, hogy kifeheritsek a boruket. Amik persze pont olyan karosak az egeszsegre, mint nalunk a szolarium, meg kulonbozo barnito vegyszerek, eljarasok. Legjobb lenne az ilyen hulyeket osszeszedni, es kicserelni oket, akkor mindenki boldog lenne. :)