Meglepően kevesen indultak be A csodálatos pókemberre
2012. július 9. 12:41, hétfő
A Sony új életet próbált lehelni hatalmas sikerű Pókember-filmsorozatába, azonban A csodálatos pókember negatív rekordot fog hozni a széria történetében.
Amerikában kedden mutatták be A csodálatos pókembert, melyről már múlt hét elején kiderült, hogy nem minőségével fogja megváltani a világon. Minden bizonnyal lesznek nagyon sokan, akiknek bejön a reboot, mint ahogy utálkozók is fognak akad, de a megosztott kritikák (eddig 173 pozitív és 63 negatív kritikusi vélemény gyűlt össze) is azt jelzik, hogy nem született új A sötét lovag (2008-ban 265 pozitív és 18 negatív hivatalos vélemény), sem új A bosszúállók (258 pozitív és 20 negatív kritika). Ugyanerre utalnak a filmet gyorsan megnézők véleményei az IMDb-n, hiszen A csodálatos pókember már most is csak 7.7/10-es pontszámmal bír, ami azt jelenti, hogy a végső szint, amire beáll az osztályzat alacsonyabb lesz. (A sötét lovag az IMDb-n 8.9/10-es, A bosszúállók 8.6/10-es pontra állt be.) A kritikusoknál elért 73%-os tetszési index egyébként alulmúlja a Pókember és a Pókember 2 hasonló arányszámait (89% és 93%), de a Pókember 3 még a reboot százalékát sem érte el öt éve (63%).
A fenti eredmények persze nem rosszak, sőt, nagyszerűek, mindössze arra utalnak, hogy Marc Webbnek nem sikerült kiemelkedő rebootot összehozni. Pedig nagyon sokan bíztak benne, hiszen az előző epizódokat készítő Sam Raimihez hasonlóan ő is a független filmes világból érkezett, s eddigi egyetlen rendezése, az 500 nap nyár nagyszerűre sikeredett. Persze a film fogadtatásában valószínűleg a James Vanderbilt-féle forgatókönyvnek is része van, amely majd egy tucat kézen ment keresztül, míg végül elnyerte végső formáját. (Jellemző módon a fent már említett A sötét lovag és A bosszúállók két fő íróval rendelkezett csak.)
Ha a puszta számokat nézzük, akkor a 230 millió dollárba kerülő A csodálatos pókember keddi premierje óta Amerikában 140 millió dollár bevételt gyűjtött, amivel magabiztosan szerezte meg a toplisták első helyét. A nyitány persze gigantikus, de az elvárásokat mindenképpen alulmúlta - Joss Whedon idei szuperhős-filmje három nap alatt hozott 207 millió dollárt, míg a 2008-as Nolan-film 3D nélkül termelt 158 milliót. S ha mindez nem lenne elég, ez a nyitány még a régebbi Pókember-filmekhez képest is elég szerénynek mondható, hiszen a 2002-es első rész három nap alatt 115 millió dollárt hozott (3D nélkül, alacsonyabb jegyárakkal ez sokkal több nézőt jelent - a film hat nap alatt pedig 144 milliót gyűjtött össze), a 2004-es folytatás ugyanígy, július negyedikére időzítve öt nap alatt 152 milliót, míg a harmadik epizódnak már három nap elég volt 151 millióra. A nagy kérdés, hogy hogy a Sony miért nem tudta felkelteni nagyobb tömegek érdeklődését Peter Parker visszatérése iránt?
Persze még egyszer meg kell jegyezni, hogy a bevétel csak önmagához, azaz az előző szériához és a top képregény-filmekhez képest csalódás (sokáig még a Pókemberek számítottak top képregény-filmnek...), például az elmúlt évek direkt rebootjait lepipálta. A Batman: Kezdődik! hat nap alatt 79,5, az X-Men: Az elsők 69,9, bár a végül bukás kategóriába került Superman visszatér 97,5 millió dollárt termelt ennyi idő alatt.
A csodálatos pókember szereplésével kapcsolatosan érdemes összehasonlítani azt, hogy a Pókember 3-hoz képest miképp változott a közönség összetétele. A két film között öt év telt el: a trilógia zárását 54%-ban férfiak és 46%-ban nők látták, A csodálatos pókember esetében azonban hiába volt Emma Stone a kampány során abszolút kiemelve, a lányok már csak a közönség 42%-át alkották, ami meglepő csökkenés. A kormegoszlás is beszédes, még akkor is, ha az előző epizód óta mindenki öt évvel idősebb lett: míg a Pókember 3-at inkább a fiatalok választották, a nézők 63%-a volt 25 éven aluli, addig a reboot közönségében már inkább az "idősebbek" domináltak (54% 25 éven felüli).
A 3D-nek köszönhetően megnövelt jegyárak ide vagy oda, A csodálatos pókember bevétele Amerikában csak akkor fogja elérni a 300 millió dollárt, ha viszonylag jó lesz a szájbeszéd, ha sokan ajánlják ismerőseiknek a filmet. Ez pedig mindenképp csalódás azután, hogy a kritika és a nézők által is szétszedett első három film sorban 404, 374 és 337 millió dollárra tett szert az amerikai mozikban. A reboot nemzetközileg már jobban szerepel, Amerikán kívül mindig is fogékonyabb volt a közönség a nagy költségvetés ígéretére, valamint a folyatásokra, a világ többi részén eddig 201,6 millió bevétel folyt be a filmre eladott jegyekből. (Érdekes módon volt, ahol simán lepipálta a film A bosszúállókat is, máshol pedig még az első helyet sem tudta megszerezni az aktuális toplistákon.)
A közönség a 3D-s trükközésen is átlátott, hiszen a filmben használt térhatás meglehetősen egypoénos, sokszor szinte nincs is különbség a szemüveggel látott kép és a szemüveg nélküli között: a bevételnek mindössze 44%-a képződött 3D-s vetítések során. Összehasonlításképp az elmúlt hetek premierjeivel: a Madagaszkár 3 esetében ez az arány 45%-os volt, a Prometheusnál 54%-os, A bosszúállóknál pedig 52%-os. Viszont annak ellenére, hogy nem IMAX-ben forgott a film, a formátum 10%-os részesedése az amerikai bevételből mindenképpen kiemelendő.
Egyik szeme sír tehát A csodálatos pókember gyártójának, a másik pedig nevet, de az elkövetkező hetekben, ha A sötét lovag: Felemelkedés nem rabol el sok potenciális nézőt Peter Parker kalandjaitól, akkor talán még a sírós látószerv is mosolygóssá változhat. Ha viszont az elkövetkező hetekben elmenekülnek a nézők az előadásokról, akkor... Nos, akkor is biztosra lehet venni, hogy 2014. május másodikán az amerikai mozikba kerül A csodálatos pókember 2. Maximum rendezőt váltanak és költségvetést csökkentenek. (Vagy valahogy megoldják jogilag, hogy Peter Parker csatlakozzon A bosszúállókhoz, hiszen a képregényekben is volt már tag.)
De igen.... "Before the radioactive spider bite, Peter Parker was already a gifted academic student with considerable expertise in many fields, such as chemistry, biology, physics, engineering, and advanced technology. Through these skills he was able to create his artificial web fluid, his web-shooters and other Spider-man equipment." Valamint de, egyik naprol a masikra lesz rohadtul eros, gyors es pokosztonos:P..marmint a kepregenyben....Ez a film hajszallal jobb, mint az elozoek, de meg mindig kibebaszott szar kategoria.
Akkor minek írkálsz ide? Én kíváncsi vagyok milyen lett, a legutóbbi filmek elég gyengék voltak. Nálam már ott buktak hogy egy retardált volt benne Peter Parker. Tobey Maguire is valami ritka béna színész. Olyan szinten tehetségtelen, hogy nem értem hogy adnak neki szerepet... Mielőtt még valaki kötekedne ez az én véleményem, felőlem Oscart is adhatnak neki akkor sem nézem meg többet egy filmjét sem.
1. Az első 3 szar volt. 2. Azért hogy ez jobb mint az első 3 attól még szar. 3. miért nincs pókösztön?!?!?! Hogy hagyhatta ezt Stan Lee? Hát nincs benne büszkeség? Az előző filmekből biztos volt már elég pénze hogy most azt mondhassa:Nem, ez így nem pókember hanem valami idióta, aki mindenki lever.... (a képregényben a gyík nem volt ellenfél pókcsákónak... itt meg... pfff)
egy nem ő telalája fel de a pók hálós részét ő. A másik részekbe se ő találta fel csak elasztikus volt! Attól még okos lehetett ,hogy nem volt minden téren professor. És igen gyors volt mikor kellet ,de pókember nem FLASH még ,ha ösztönei is vannak! Mikor kellett viszont ki tudott térnai golyó elől és igen béna volt miért mert most alakult át és nagyon jól felépítette a film ,hogy nem lesz egyik napról a másikra tökéletes pókember akárki ha megcsíp. Sokkal nézhetőbb volt mint a másik. Ráadásul a szerelmi életet is belevitték ,de nem akörül forgott a film hanem ,hogy megértsd pókembert meg átérezd mit érez vagy gondol vagy próbál!
Szerintem ez a Pókember sokkal jobb mint az első 3. Ez a karakter sokkal életszerűbb. bénázik elesik összetörik nem úgy mint a elődje. Nem tud megoldani mindent egyedül, ráadásul elsőre! Ezt sokkal szívesebben néztem mint az első 3 részt!
én ma néztem meg és azt kell, hogy mondjam sokkal jobb, mint az előző trilógia. Viccesebb, látványosabb és persze hűebb a képregényhez is mint a korábbi epizódok.
Még jó, hogy a bevételek nem az alapján generálódnak, hogy anyagi siker vagy sem. Teljesen mindegy, hogy 100 millióból, vagy 300-ból forgatták, attól nem lesz több a bevétel. Amúgy nem tudom, minek ennyi pénz, a Transformers sem kerül ennyibe, a 80 milliós marketinget nem értem. Ha csak az ilyen oldalaknak, mint az sg kiküldik a hírt, úgy is olcsóbb. Nem tudom, mire lehet eltapsolni annyi pénzt, én se megyek el rá, csak mert az arcomba tolják a reklámot. Ami mondjuk hozzám még csak el se jut, nem nagyon olvasok mainstream filmes oldalakat az sg-n kívül, tévét nem nézek, multiplex moziba nem járok, mindent akkor nézek meg, amikor onnan már kikerült, így a plakát sem jön szembe előre.
Hát tegnap én is megnéztem, cinemegnum meg minden. Hát ez egy fos. Az eleje jól indult, tényleg vicces, aztán... pfff... Kisebb spoiler: a filmben: -P.Parker rohadtul nem okos, gyakorlatilag egy átlag tini. -A háló anyagát sem ő találja fel, hanem gyakorlatilag lopja. -Mozgása lassú, gyakorlatilag lomha, póköszötöne (ami a legfontosabb képessége) NINCS!!! Mögé áll bárki, leüthetnék gyakolatilag egy székkel... hihetetlen... míg a képregényben 40 kalasknyikovval egyszerre sem taláták el (ugye jó dolog az a pókösztön) addig itt lelövik egy lassan mozgó elektromos sokkolóval.. hát LOL... A gyík kb 100x megölhette volna, és a végén már szurkoltam is neki hogy tegye meg. Ez a pókcsákó gyenge, lassú, béna. Legalább néhány beszólása jó volt...
16 napja. A költségvetésben igazad van, szinte biztos, hogy több, de ennyit jelentett le a Sony, nem mernek nagyobbakkal villogni, így is olcsóbb, mint a 3. rész - a Mojo is csak szerzi az adatait, legtöbbször a Deadline-ra alapozva.
Viszont 700 millió? A világbevétel ennél több lesz. Ha csak 700 millió lenne, akkor tényleg csalódás lenne, mert akkor végképp még anyagi siker sem lenne. Szerintem minimum 900 milliós lesz.
Mióta is megy a film? Egy hete? Nyolc napja? És ezen idő alatt hozott eddig nagyjából 350 millió dollárt. Tényleg gagyi.
A másik meg, hogy a film 230 millás költségvetéséből is ki tudja, hogy mennyi az igaz. Azért mert a boxofficemojo ezt írja, még nem feltétlenül állja meg a helyét. Példának ott a Terminátor 3, amiről 10 éve tartja magát az az infó, hogy anno 200 millióba került, közben meg a film tényleges költségvetése 135 millió dollár volt.
Visszatérve a bevételre, nem lepődnék meg, ha a végösszeg valahol 700 milla körül lenne. Lehet, hogy nem lesz ennyi, lehet, hogy a Raimi-filmektől elmarad majd, de az biztos, hogy óriási anyagi siker lesz a stúdiónak.
Kolosszális? Az. Persze. Amerikában még annyi bevételt sem fog hozni, amivel pluszba kerülhet, 230 millió plusz 80 millió marketing. Siker, de rém messze van a kolosszálistól. A folytatás már hónapokkal ezelőtt biztos volt. Most jönnek majd a kreatív változtatások.
A Raimi-trilógia szerintem (is) rémgyenge volt. Persze nem olyasmi okok miatt tartom annak, mint pl. amiket a 25-ös kommentben lehet olvasni.
Egész egyszerűen gagyi párbeszédek, kidolgozatlan és rémsablon főgonoszok (a legjobb még Octopus volt, de ő is full egydimenziós karakter lett), az összes szereplő elképesztően irritáló, kezdve a debil Parkertől, az önimádó, hisztikirálylány Mary Jane-en át a tuskóbuta Harry Osbornig. Az egész néhol már annyira vicceskedő hangvételt ütött meg, hogy arra gondoltam, paródia-filmeket nézek. Egyébként szerintem pont emiatt a "feelgood" hangulat miatt is voltak annyira népszerűek a nagyközönség számára.
Most az olyanokkal nekem semmi bajom, hogy organikus hálóvetője volt, szerintem a legértelmesebb és legjobb változtatás volt a képregényhez képest. Ha már mutálódik egy rohadt pók miatt, akkor tudjon már ilyet is. Azzal sincs gond, hogy nem konkrét képregénybeli történeti szálakat filmesíttetek meg egy az egyben, hanem csak elemeket használtak fel belőle és új, saját sztorit kreáltak.
Ugye példának itt van az új Batman is, A Sötét Lovag: Felemelkedés. Három képregény, a "Knightfall", a "The Dark Knight Returns" és a "No Man's Land" egyes elemeit használja fel, de Nolan teljesen új, eredeti sztorit írt. Ez egyszerre kreatív és mégis tisztelettudó az alapanyaggal szemben.
Visszatérve Pókemberre, szerintem az új film végső bevételei sem fognak sokkal elmaradni a Raimi-filmek mögött, tehát a kolosszális anyagi siker és így a folytatás már garantált.
Volt azért egy sztorija a trilógiának ami nagyvonalakban köthető volt a képregényhez. May néni amúgy sokkal jobban hasonlított May nénire , mint ebbe az új May néni :D Sam Raimi bele vitte a saját stílusát, ha rendezi megteheti, hogy valami nem tetszik neki kiveszi belőle én pókembert szeretem és ebben segítettek az eddigi filmek is.Jók voltak azok a mostani pedig jobban fog hasolnítani az eredetire kemény lesz és Gyíkot már rég vártam.
Ha szeretnék a képregényhősöket, akkor már az első film után hatalmasat kellett volna buknia a pókember trilógia többi részének!! Pókember a csuklójából lövi ki a hálót és a szőrös ujjaival mászik falat??? Ha rossz a kedve akkor nem tud hálót lőni??? Ez a Világegyetem legtrágyább képregényadaptációja, nem is értem Stan Lee hogyan engedhette meg, hogy megcsinálják.. És akkor még nem is beszéltem a sztoriról (történetileg mondjuk az x-men se sokkal jobb, de ott legalább a karakterek képességei olyanok mint a képregényben), aminek aztán tényleg semmi köze a Pókemberhez... Ha a mostaniban benne lesz a hálóvető (és a trailer alapján benne lesz), már fényévekkel jobb film mint az eddigiek összesen valaha is voltak!
Az a tény, hogy hatalmas bevételeket produkált, azt mutatja, hogy a sok mai tizenévest a látvány érdekli elsősorban, nem a történet. És ez szomorú, mert ezért születnek meg és lesznek sikeresek gyengébbnél gyengébb filmek (pl alkonyat széria...).
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
Pókember 1 Költségvetés: 139 millió dollár Bevétel: 822 millió dollár Pókember 2 Költségvetés: 200 millió dollár Bevétel: 784 millió dollár Pókember 3 (Pókember 3-ba a rajongók sokan mondták, hogy Venomot szeretnék benne látni így bele is került..) Költségvetés: 258 millió dollár Bevétel: 891 millió dollár A Csodálatos Pókember Költségvetés: 215 millió dollár Bevétel eddig úgy, hogy a világ nagyobb részén még nem is adták le: 350 millió dollár Ebből látszik, hogy mennyire szeretik a képregényhősöket, ahogy én is nagyon minden ami MARVEL hozzák csak hozzák a Disney jóvoltából a rakás filmeket mindet megnézem és garantálom mindnek sikeres bevétele lesz. Ez már egy univerzum ami bővül a filmekkel és még mindig mennek a szálak így kell ezt bravó :)
ez úgy megy, hogy ha nem érdekel, akkor nem nézed meg. évi 200-300 film van, csak hollywoodból, 700 indiából, 500-800 európából, rohadt sok ázsiából. ezekből néhány képregényes. 1% sem. vannak, akiket hidegen hagynak ezek a filmek és férfiként viselik. mást meg direkt zavarnak és hisztit váltanak ki belőlük., mert, ha nekik nem lehet jó, akkor másnak se legyen.
"ki a túrót érdekel egy újabb majomkodás?!"
mármint, hogy van-e olyan, akit nem érdekel? a kérdés jó, a válasz rá pár nap alatt 350M dollár bevétel. vagy lásd fent a szavazást.
5 évvel egy trilógia utolsó része után, ki a túrót érdekel egy újabb majomkodás?! Már a hócipőm tele van, hogy Hollywood csak gyökér rajzfilmeket, képregényeket meg folytatásokat képes kinyomni magából. Értem én, hogy csak a biztosra, csak a tutit, de a csokis palacsintából is előbb-utóbb mindenkinek elege lesz.
"más volt a piac régen és más most. Eleve nem is lehetett akkora bevételt valószínűsíteni mint a régi filmeknél."
Igen, tényleg más volt. Akkor még nem voltak nagy bevételek képregényeseknél, most viszont igen. Akkor a Pókember volt az egyetlen nagy durranás képregényfilm, ma már viszont abban a korban járunk, hogy egy Avengers 600, egy Dark Knight 500 milliót hoz, ahol a Vasember 1-2 300 millió fölött hoz.
Szerintem is ciki, hogy egy Pókember pedig a Vasember szintjét sem éri el. De ahogy írták lent, miért rugózol ezen? Az embereket ez a film annyira nem érdekli. És? A lényeg, hogy rohadt jó legyen. Miért izgat téged, hogy Jóskapistát hidegen hagyja. Ha annyira jó, akkor a második rész még sikeresebb lesz.
Rottenen feljebb ment az átlaga, vasember 2 körül van a százalék viszont top kritikusoknál jobb. Azt kell megérteni hogy amikor a régi pókember széria futott akkor nem volt 8 képregényfilm egy évben és a minőségük is hagyott kívánnivalót maguk után. Ez igaz nagyon a Raimi trilógiára is amiből a második rész volt fogyasztható de a lúzeres baromkodás annak is elvette az élvezetét.Az emberek a 3-ik rész után csalódtak és az újrázás bár hirtelen volt, de szükséges. Viszont a hirtelen ujrázás okán az emberek még most tapasztalják meg hogy milyen az új pókember és mint film az eddig látottak hallottak alapján bizony sokkal jobb képregényhűbb. Megkapjuk az igazi pókembert. A 3 d valamelyest kompenzálni fog, de más volt a piac régen és más most. Eleve nem is lehetett akkora bevételt valószínűsíteni mint a régi filmeknél. Viszont azt mondom várjuk csak ki a végét szépen. Még tejelni fog a film. Sok helyen még be se mutatták. A bosszúállók dolognak örülnék, mert az igazi pókember beférne a bosszúállók közé, megérdemelné. A Lúzer Tobeytól tuti kirázna a hideg.
Az gondolom senkit nem érdekel, hogy a Sony és a Disney amikor tanácskozott abban maradtak, hogy a Bosszúállók 2-re megkapják a Pókemberes jogot. Régebben még ezt nyilatkozta A csodálatos pókember producere, Avi Arad a következőket mondta: "Semmi sem lehetetlen. Ha megtörténne a dolog az mind a Disney, mind a Sony számára nagy előnyökkel járna."
nem tudom mit nem lehet ezen érteni, a sorozat leggyengébb része lesz anyagilag (elvileg), 3D és magasabb jegyárak mellett, ergo kevesebben nézték meg jóval mint a többi részt , ergo " Meglepően kevesen indultak be A csodálatos pókemberre"
A szerintemet arra tartogasd, hogy milyen a film. Az, hogy siker vagy nem, nem szubjektív, bár mindenki meg tudja magyarázni biztosan, hogy neki van igaza. Ilyesmin kár görcsölnöd.
Másrészt: "Vagy valahogy megoldják jogilag, hogy Peter Parker csatlakozzon A bosszúállókhoz, hiszen a képregényekben is volt már tag." - Amíg a jogok a Sony-nál vannak, addig jogilag nehéz lesz, ekkora faszságot újságíró nem írhat.
Megnézném moziban, de csicska Magyarországon többe kerül eljutnom a moziig a csodálatos közlekedési áraknak és mozi lefedettségnek köszönhetően mint megvenni a jegyet. Debrecenben van a hozzám legközelebbi mozi és a vonatjegy oda-vissza kb 2x annyi mint a mozijegy. Busz ennél még rosszabb... Így marad a dvd.
"Hogy fogod megnézni a filmet?" :) Ezek után.. Amugy meg olyan hirtelen jott az uj pockember film, mintha nem is lett volna reklámja. Lehet ez cseszte el. Amugy milyen a film?
4 millával szedett össze kevesebbet mint a Raimi féle első rész..ez még bőven behozható. +Sötét lovagig még legalább 10 nap van. Szóval sztem szépen összegyűjtögeti majd amennyit kell..
Akkor is jó számokat hoz. Teszem azt amcsiban hoz 300-at de amcsin kívül legalább kétszer ennyit is hozhat.. Sok helyen még be se lett mutatva. Sztem nagyonis jól nyitott!!
Mi az hogy "Meglepően kevesen indultak be A csodálatos pókemberre" ? Miért kell elferdíteni a tényeket ? A film világszerte bankot robbantott a mozikban ! 341600000 dollár szedett össze pár nap alatt !