Nexus 7, a trónkövetelő
2012. július 3. 22:44, kedd
Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy a Google új tábla PC-je méltó kihívója lehet az Apple iPad készülékének és különösen az árával csábíthatja majd el a vásárlókat.

Hirdetés

Az Asus által gyártott termék 7 hüvelykes kijelzővel érkezik, 1280 x 800 pixel felbontás támogatásával; négymagos, 1,3 GHz-en futó Tegra 3 processzorral. Emellett van benne 1 GB RAM, 12 magos GeForce grafikus vezérlő, WiFi, 1,3 megapixeles elülső kamera, gyorsulásmérő, valamit NFC kapcsolat az új Android 4.1 kíséretében. Memóriakártya-bővítőhelyet viszont hiába is keresnénk. A Nexus 7 ára 199 dollár, amivel közvetlen versenyhelyzetbe kerül a Kindle Fire-vel és társaival. A készülék július közepén rajtol el, az USA-ban, Kanadában és az Egyesült Királyságban.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Nexus 7-tel kapcsolatos első dolog, ami azonnal szembetűnik, hogy rendkívül könnyű készülékről van szó. Ez nem is csoda, hiszen a 7 collos képernyővel szerelt táblagép tömege mindössze 340 gramm, így akár egy kézzel is jól tartható és inkább tűnik egy túlméretezett okostelefonnak, mint egy táblának. A kis súly mellett a másik pozitívum az anyagminőség. Az első tesztek alapján az Android 4.1 (Jelly Bean) teljesen zökkenőmentesen futott a készüléken. Az eszköz gyorsan reagál a parancsokra és a probléma nélkül lehet váltani az egyes alkalmazások között. Ez az első olyan tábla, amelyen előre feltelepítették a Chrome böngészőt.

A videók indítása ugyanakkor közel sem azonnal történik, mindig eltelik néhány másodperc a Play gomb lenyomása és a lejátszás elindulása között. A hangok tisztán szólalnak meg, de úgy tűnik, mintha a hangerő le lenne szabályozva. A felvételek tökéletes minőségben jelennek meg és a képernyő egyaránt kiválóan alkalmas videók megtekintésére és a szöveges anyagok olvasására. A Nexus 7 fő célja a szórakoztató tartalmak megjelenítése, a felhasználók magazin-, könyv- és filmwidgetet is kapnak.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Bármennyire is jó termék lett a Nexus 7, a megalkotása közel sem volt egyszerű feladat - erre utalt Jonney Shih, az Asus elnöke, aki közölte, hogy a Google mindössze négy hónapot hagyott nekik a táblagép elkészítésére, ezért mérnökeik szinte kínzásnak fogták fel a munkát. Az Asusnál a fejlesztés hivatalosan a Project A-Team néven futott és számos szakembert átköltöztettek Kaliforniába és más helyekre. Összesen több mint 40 dolgozónak kellett új helyre mennie és ők egész nap a Nexus 7 tervezésével és tökéletesítésével foglalkoztak, csak így lehetett megalkotni mindössze 4 hónap alatt a tábla PC-t.

Andy Rubin, a Google Android részlegének vezetője nem is fukarkodott a dicsérő szavakkal, amikor az Asus került szóba, szerinte egyetlen más gyártó sem tudta volna ennyire rövid idő alatt kifejleszteni a terméket. "Nulláról indultunk és négy hónap után egy működő termékünk volt" - emelte ki. Rubin emellett egy másik fontos dologra is rátért: a Nexus 7 értékesítésén a Google gyakorlatilag semmit sem fog keresni, de persze a tartalmak értékesítéséből befolyhat némi összeg.

A vezető szavainak ellentmond a The Verge cikke, a lap ugyanis arról számolt be, hogy a Nexus 7 az Asus Eee Pad MeMO ME370T-n alapul. A készülék története tavalyig nyúlik vissza. A 2011-es CES kiállításon mutatták be az Asus Eee Pad MeMO-t, amit később csak Tajvanon dobtak piacra. Ennek utódját, az Eee Pad MeMO ME370T-t az idei CES-en mutatták be és úgy tűnt, ez a MeMO olcsóbb változata. A kiállítás után azonban felbukkantak az első olyan pletykák, miszerint a Google saját táblát tervez és ezekben a hírekben gyártóként mindig az Asus neve szerepelt.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. júl. 04. 16:35 | válasz | #21
"Viszont az ár a harmada."

Feleannyiba kerul, az iPad $399-nel indul, ez meg $199 lesz.
Es nem csokkentve a Nexus 7 erdemeit, de abban altalaban egyetertenek a szakertok, hogy nem kozvetlen konkurencianak szanja Google az Apple termekevel szemben.
mizar1  
2012. júl. 04. 16:26 | válasz | #20
Na és ha most még 10-20%-kal kevesebbet tud akkor mi van?
Viszont az ár a harmada.
Van akit apuci nem pénzel, illetve van akinek havonta annyit kell a bankba tenni mint egy Ipad. Ezek az emberek nem az Ipadot fogják megvenni, de még a Nexusra is várni kényszerülnek holott nagyon szeretnének egyet.
Ferrer  
2012. júl. 04. 15:52 | válasz | #19
"Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy a Google új tábla PC-je méltó kihívója lehet az Apple iPad készülékének "

Hahahahahahahaha ha.
2012. júl. 04. 14:58 | válasz | #18
Jó lenne egy 10" változat is jó áron.
gopher  
2012. júl. 04. 13:22 | válasz | #17
Na sebaj. Majd találnak egy kifogásolható fehér pixel a jobb felső sarokban, amit bizony az epül már levédett, hiszen óriási technológiai fejlődést tett lehetővé, és szépen kinvonják a forgalomból... (USA-ban persze)
mizar1  
2012. júl. 04. 13:06 | válasz | #16
Köszi!
Remélem meg tudom csinálni!
2012. júl. 04. 12:57 | válasz | #15
Eddig mindenhol azt olvastam, hogy van benne GPS, pl: http://www.phonearena.com/phones/Google-Nexus-7_id7143

Tethering az annyi, hogy a telefonod internetkapcsolatat wireless megosztod, tk. egy hotspot-ot csinalsz a keszulekedbol, mint otthon a router-eden a vezetekes nettel. Ez altalaban a telefon egy menupontja, ahol megadod az SSID-t, a titkositast es a jelszot, majd ezt - jelen esetben - a tablet latni fogja, mint WiFi halozat.

Reszletesebben: http://en.wikipedia.org/wiki/Tethering
mizar1  
2012. júl. 04. 12:49 | válasz | #14
Ha GPS van benne, az jó hír!

Erről a tetherelésről írhatnál bővebben, megtanulnám, biztosan hasznát venném valahol.
2012. júl. 04. 12:11 | válasz | #13
GPS van benne, mobil nincs... bar legrosszabb esetben ezt tudod a telefonodrol tetherelni... vagy marad az iPad :)
Zoliz  
2012. júl. 04. 11:46 | válasz | #12
4 honap alatt lenyomtak az iTampont tudasat? :)
mizar1  
2012. júl. 04. 11:36 | válasz | #11
Én a 3g-t és a GPS-t hiányolom belőle, mert éppen az lenne a lényeg -hordozhazó kütyü lévén, hogy független legyek, állandóan IMO (Skype és a többi) valamint Voip kapcsolatban.
Gondolom a következő kiadásban már ez is meglesz. ezért talán még mindig nem kelL elkapkodni. No és a bővítő kártyahely is hiányzik.
De úgy néz ki én is ilyesmit választok elsőként mert a teló kijelzője kicsi.
nlght   2 db büntetőpont 2 db büntetőpont 
2012. júl. 04. 11:23 | válasz | #10
ez előbb néztem a hangvezérléséről videót, meglepően kellemes tudással bír, szóval az időseknek még nem is kell sokat nyomogatniuk... egyébként azért nem az időseket célozzák meg, mert ők csak kapcsolatban szeretnének lenni a gyerekeikkel, unokákkal és nem nagyon fognak appokat vásárolgatni pluszban, pedig ebből jönne a súlyosabb bevétel
mizar1  
2012. júl. 04. 11:01 | válasz | #9
Mi lehet már ennél egyszerűbb?
Hozzáérsz egy alkalmazás ikonjához és már fut is a program.

Tudok olyan egy éves babáról aki már nyomogatja a táblát (nyilván nem ezt) és a kedvenc játékát tudatosan megkeresi.
asgh  
2012. júl. 04. 10:40 | válasz | #8
Szinte az összes tablet a kevésbé kockáknak készül, ezért is fikázzák a "nagyon kockák".
asgh  
2012. júl. 04. 10:38 | válasz | #7
A Nexus szerintem a Surface-nek lesz igazi konkurencia.
2012. júl. 04. 10:38 | válasz | #6
hihetetlen hogy a mai napig nem nagyon foglalkozik senki azzal hogy idősebbeknek, kevésbé kockáknak csináljon tabletet, totál egyszerű felülettel, egyszerű funkciókkal...
2012. júl. 04. 09:30 | válasz | #5
Azért ez nem éppen iPad kategória, igazából tényleg kindle fire és nook konkurensnek illik be. Amiknek szintén elég nagy bázisuk van, nem tudom végül mit sikerül elérniük vele.
2012. júl. 04. 08:38 | válasz | #4
Hogyan lehetne ez melto kihivoja az Ipadnak hiszen ez teljesen mas szegmens . Legfeljebb a Kindle fire-nak lehet konkurencia.
Alien!  
2012. júl. 04. 07:59 | válasz | #3
szvsz evvel a cuccal fogom indítani a tabletes pályafutásomat. Vagy a 10 colos verzájával.
2012. júl. 04. 07:34 | válasz | #2
Plusz olyan melyen volt integralva a rendszerbe, hogy gyakorlatilag nem lehetett eltavolitani... meg ugye ott abszolut monopolhelyzetben volt a gyarto, szoval ketlem, hogy a Google-nek felnie kene ettol ;)
2012. júl. 04. 03:23 | válasz | #1
Azzal az előre telepített böngészővel még lesznek problémák az euban...legalábbis láttunk már példát rá, bár ott fizetős volt az oprendszer. :D