Megmenekült az egyik bajban lévő mozi
2012. június 30. 00:27, szombat
A budapesti Kino mozinak úgy tűnik, hogy sikerül elkerülnie a bezárást, hiszen sikerült aláírni azt a szerződést, mely lehetővé tesz egy gyorssegélyt.

Hirdetés

Pár napja beszámoltunk arról, hogy két budapesti mozit fenyeget a bezárás veszély, s mindez azért is volt sajnálatos, mert két olyan helyről volt szó, melyek bevállalták, hogy nem hollywoodi kommersz filmeket adnak. A Kno mozi közleménye szerint tegnap járt le annak a nyolcnapos fizetési felszólításnak a határideje, ami bezárásukat helyezte kilátásba a felhalmozódott bérleti-díj tartozások miatt.

A helyzetet az oldotta fel, hogy csütörtökön (vagyis a nyolcadik napon) délután aláírásra került a Magyar Nemzeti Filmalap támogatási szerződése a mozi márciusban beadott "gyorssegély" pályázatára vonatkozóan, amelynek köszönhetően a jövő hét elején a tartozás kiegyenlíthető lesz. A Kino mozi tehát egyelőre tovább üzemelhet, de továbbra is elvárja a rendszeres fizetést az ingatlan tulajdonosa, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest Film Zrt. Ehhez feltétlenül szükséges lenne, hogy a mozi valamilyen forrásból rendszeresen kapjon - rezsire és bérekre is fordítható - működési támogatást. Ez korábban is járt, de 2010-2011 között minden ilyen támogatás elapadt, csak a Filmalap gyorssegélye került kiírásra.

Az artmozik Európában mindenhol állami támogatásban részesülnek, hiszen saját bevételeik sehol sem elegendőek a fenntartási költségekre. A tavaly decemberben módosított hazai filmtörvény az illetékes minisztériumot (EMMI) jelölte ki az artmozik támogatási rendszerét kidolgozó rendelet megalkotására, de ezzel kapcsolatban a mai napig nincs fejlemény.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás