![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Google I/O: bemutatta új fejlesztéseit a keresőcég
2012. június 28. 15:43, csütörtök
Az előzetes híreknek megfelelően hivatalosan is bemutatták a Google saját tábla PC-jét, ám ez csak egyike volt a cég rendezvényén ismertetett új fejlesztéseknek. Szó esett az Android folyamatos, egyre gyorsuló előretöréséről, a szoftver új verziójáról, a tábla mellett egy nappaliba szánt, közösségi jellegű médialejátszóról, valamint a futurisztikusnak tűnő virtuális szemüvegről, amelyek szintén nagy hangsúlyt kaptak. A cég illetékesei megpróbálták a közösségi portál szereplését is sikerként beállítani, ami már kisebb visszhangot váltott ki, a már említett újdonságok láttán azonban a nagyközönség ezt minden bizonnyal elnézi nekik.
A rendezvény első fontosabb pontja az Android folyamatos előretörésének, a platform térhódításának kihangsúlyozása, a részletek kibontása volt, számokkal körítve a dicshimnuszt. A 4.1-es, Jelly Bean névre hallgató verzió fontosabb újításairól mi is hírt adtunk, így ezen most csak röviden futunk újra át. A processzor jobb, hatékonyabb kihasználása, frissített és kibővített beszédfelismerő, az értesítők átdolgozása, a kezelőfelület optimalizálása, valamint az NFC felhasználása szerepel a listán, júliusi megjelenéssel. A Google Now emellett a telefonon található összes adatot felhasználva kínál számunkra relevánsnak tűnő információkat, válaszokat, a nagyobb kényelem jegyében. Az Android elrajtolása óta immár összesen 400 millió ilyen készüléket aktiváltak világszerte, ez a szám pedig naponta újabb 1 millióval bővül, vagyis a lendület nem lankad, éppen ellenkezőleg. Tavaly még 100 millió példánynál és napi 500 ezer aktiválásnál tartottak, ami jól jelzi a szoftver növekvő népszerűségét, bár arról nem értekeztek, hogy miként oszlik meg az egyes okostelefonok és táblák aránya az összképen belül, mint ahogy azt sem árulták el, hogy az Android egyes verziói a torta mekkora szeletét teszik ki. ![]() Klikk a képekre a nagyobb változathoz A következő fontos esemény a saját tábla hivatalos bemutatása volt, ez Nexus 7 néven rajtol el. Az Asus által gyártott készülék nevének megfelelően 7 hüvelykes kijelzővel érkezik, 1280 x 800 pixel felbontás támogatásával, négymagos, 1,3 GHz-en futó Tegra 3 processzorral, 1 GB RAM, 12 magos GeForce grafikus vezérlő, WiFi, 1,3 megapixeles elülső kamera, gyorsulásmérő, NFC, valamint az új Android 4.1 kíséretében. A tábla pontos súlya 340 gramm, ára pedig 199 dollár, amivel nyilván közvetlen versenyhelyzetbe kerül a Kindle Fire és társaival. A vásárlók természetesen a Google Play appboltra támaszkodhatnak, ahol ezúttal az e-könyvek kapnak kiemelt szerepet, tekintettel az olcsóbb táblák itt betöltött fontos szerepére. A készülék szintén július közepén rajtol el, az USA-ban, Kanadában, és az Egyesült Királyságban. A cég Nexus Q néven mutatta be újabb meglepetését, amely gyakorlatilag egy nappaliba szánt, közösségi funkciókra kiélezett mediahub. A hagyományos set-top-boxokkal ellentétben itt egy kisebb gömbről van szó, amely tenyerünkben is kényelmesen elfér, ám a vezérléshez valamilyen androidos eszközt, így például egy okostelefont igényel. Ezen eszközök, valamint a Google saját felhő-szolgáltatása és a Google Play segítségével küldhetjük ki a különböző tartalmakat televíziónkra, WiFi, NFC, Bluetooth, valamint microUSB támogatása mellett, ám a közösségi funkciók révén ismerőseinknek és barátainknak is elérést tudunk biztosítani, így ők is saját tárházukból küldhetnek ki rá tartalmakat, ami jól jöhet a közös filmnézéseknél, zenehallgatásoknál, avagy házibuliknál - kérdés, hogy mekkora igény lesz rá. Érdekesség, hogy a készüléket az USA-ban gyártják (ez manapság már kuriózumnak számít), bár egyesek szerint ez pusztán arra jó, hogy az árat némileg felsrófolják. A Nexus Q a keresőcég saját oldalán 300 dollárt kóstál, megjelenése szintén július közepén várható.
7 12 A közönség soraiban már jóval kisebb érdeklődést váltott ki a Google+ közösségi portál előretörésének, az által kínált előnyök ecsetelése, nem véletlenül, hiszen a legtöbben inkább kudarcnak ítélik a cég itteni próbálkozását, amely nem tudta megtörni a nagy rivális Facebook lendületét. Elmondták mindenesetre, hogy immár 250 millió felhasználó regisztrált az oldalon, bár a rózsás képet némileg beárnyékolja, hogy ebből mindössze 150 millió tekinthető aktívnak, ennek pedig pusztán fele tekint rá a portálra napi rendszerességgel. Mi több, az aktív tagok nagyobbik része inkább a hordozható kütyükről jelentkezik be, mintsem az asztali gépeken megjelenített teljes weboldalon, ami szintén érdekes adat. A közösségi portál hamarosan egy kifejezetten az androidos (és később az iOS alatt futó) táblákhoz szánt app-pal bővül, illetve a napokban elérhetővé vált a Google+ Events funkció is, amelynek segítségével már nem okozhat gondot a különböző rendezvények és találkozók megszervezése sem (szintén a Facebook és társai mintájára). Az azonban még továbbra is kérdés, hogy a portál mikor tud majd valódi alternatívát nyújtani az eddig mindent vivő konkurenciával szemben - eddig ez nem igazán sikerült.
A rendezvény utolsó nagy durranása ezután következett, ez pedig a Google Glass ismertetése volt. Az egyelőre kizárólag fejlesztők (és a rendezvényen megjelentek) számára elérhető kütyü potom 1500 dollárt kóstál, cserébe viszont lehetővé teszi a különböző tartalmak megjelenítését a szemüveg lencséjén, amelyet kissé felfelé pillantva vehetünk szemügyre. Az eszköz megbirkózik a beszédfelismeréssel, sőt a beépített gyorsulásmérő és giroszkóp révén fejmozdulatainkat is értelmezi, a folyamatos működéről pedig a jobb fül mögött elhelyezett picinyke akkumulátor gondoskodik, bár a pontos üzemidőről nem beszéltek. A 3G és 4G elérést nem zárják ki, ám a prototípus egyelőre a közelben elhelyezkedő WiFi hotspotokat használja csak ki, illetve egyéb hordozható készülékeinken (így okostelefonunkon) keresztül kapcsolódik az internetre, és bár valamekkora tárhelyet biztosít a tartalmak számára, a lényeg azok streamelésén lesz, amely mindkét irányban megvalósítható - így lehívhatunk egyes anyagokat megtekintésre, illetve feltölthetünk, vagy akár közvetlenül a Google+ portálon megjeleníthetünk saját felvételeket, akár menet közben. Hogy pontosan mire (és mennyiben) lesz ez jó, az majd csak a hivatalos rajt után derül ki, egyelőre a menő kinézetet emelik ki a különböző beszámolókban. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Jön az első Jolla okostelefon Mégpedig még az év vége előtt, az első körben európai debütálással.Probléma a piacon lévő túl sok Android-verzióA Google a közeljövőben kiemelten fogja kezelni az Android piaci töredezettségének kérdését.A Yahoo!-é a TumblrNapok óta keringtek pletykák az egymilliárd dolláros felvásárlásról, de a két cég csak ma este erősítette meg hivatalosan is a hírt.A hadsereg is használni fogja az iOS6-ot A Pentagon jóváhagyta az iOS6 alkalmazását, így a védelmi minisztériumban is használják majd az Apple termékeit, míg a légierő dollármilliókat spórolna meg az iPad táblákkal.A mobil piacra összpontosít a jövőben a PinterestDivat, ételek és fényképészet.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|