Surface - az első visszajelzések pozitívak
2012. június 21. 00:55, csütörtök
Az IT-világ képviselői és a bloggerek alapvetően pozitívan fogadták a Microsoft nemrég bejelentett tábla PC-it. Némelyik tesztelő elragadtatással beszélt az új termékekről.

A Microsoft kétségkívül kiváló munkát végzett, hiszen a bejelentésre meghívottak közül szinte senki sem sejtette, hogy miről lesz szó. A meglepetés ereje így teljes mértékben hatott. A helyszínen jelen lévő újságíróknak és bloggereknek kellett némi idő, amíg magukhoz tértek. A titoktartást gyakorlatilag tökéletesen sikerült megvalósítani, hiszen mindössze a The Wrap, illetve Ina Fried, az All Things Digital munkatársa szimatoltak ki valamit.


Az Engadget szerkesztőjének a kezébe a Surface Windows RT-t futtató változata került és egy nagyobb anyagban foglalta össze első tapasztalatait. Azt hangsúlyozta, hogy a készülék kipróbálására kevés idő jutott, ám ennek ellenére el volt ragadtatva attól, amit a Microsoft elért. Különösen azt emelte ki, hogy a konszern betartotta azt az ígéretét, miszerint lesz olyan olyan tábla PC, amelynek a hardverrészét is ő adja majd. A Windows RT-hez kifejlesztett modell nem csak jól néz ki, hanem ellenálló anyagokból készült és nagy gondossággal fejlesztették ki.


A TechCrunch szintén pozitívan értékelte az eszközt és kiemelte: a Surface minden bizonnyal nem tudja majd túlszárnyalni az iPad eladási adatait, de egyértelmű üzenet lesz a Hewlett-Packard, a Dell, a Lenovo, az Acer és az Asus számára. Megmutatja e gyártóknak, hogy miként lehet Windows 8-as táblát készíteni.

Joshua Topolsky, a The Verge társalapítója is erre a következtetésre jutott. Közölte: nem érzi azt, hogy a Microsoft a táblagépet azért alkotta volna meg, hogy lekörözze a vetélytársait. Sokkal inkább arról van szó, hogy arra akarta felhívni a partnerei figyelmét, hogy nekik is valami különlegessel kell előrukkolniuk. Topolsky szerint a Surface egy érdekes termék, sok olyasmit tud, amit az iPad és az Androidos modellek nem. Mindenekelőtt jól néz ki és olyan színes kiegészítők érhetők el hozzá, amiket egyetlen más gyártó sem kínál a készülékeihez. A szerkesztő különösen a kijelzőt védő, lehajtva billentyűzetként funkcionáló előlapot emelte ki.


Chris Taylor, a Mashable munkatársa ugyanakkor kicsit visszafogottabb volt. Azt ecsetelte, hogy az iPad készülékekhez képest a Surface táblagépek összességében kicsit nagyobbaknak és masszívabbaknak tűnnek. Ugyanez igaz a képernyőre is, ami 10,6 collos, de nem tűnik akkorának. Ennek ellenére Taylor úgy vélte, hogy ez egy jó próbálkozás a Microsoft részéről és a Surface lehet az a termék, amit a gyártóknak le kell majd győzniük.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
zord01  
2012. jún. 26. 16:33 | válasz | #57
Nagyon rég óta az első értelmes lépése az MS-nek. Tetszik a hozzáállásuk.
"Vagy csináltok jobbat, és akkor a fogyasztó jár jól, vagy én viszem a piacot, és akkor én járok jól."
Szimpi. Mostmár csak a Win 8 a kérdés. Nálam az átállást 2 dolog fogja meghatározni. 1: mennyire lesz használható a metro felület asztali PC-n, 2: mennyire lesz kompatibilis a régi kedvenc játékaimmal. Ha mindkét feltétel korrektül teljesül, már veszem is a W8-at.
asgh  
2012. jún. 26. 11:39 | válasz | #56
Erre: http://en.wikipedia.org/wiki/Apple_QuickTake
2012. jún. 24. 00:16 | válasz | #55
Látom, jól elvitatkoztok, melyik volt az első igazi tablet.

Nos, én azt tudom, melyik volt az első, ténylegesen működőképes tablet. Az pedig a Compaq TC1000 volt 2002-ben. z lényegében egy hibrid megoldás volt, egy 10"-os kijelzőt lehetett elforgatni, így lehetett a laptop és a tablet üzemmód között váltani.

Volt szerencsém használni ezt a típust anno és össz-vissz egyetlen (bár elég komoly) hibát találtam csak nála: az elforgatást egy vékony kábelköteggel és egy csuklóval oldották meg. Ez nem is lett volna baj, azonban sajnos a kábel túl merev volt, így könnyen betört. Ezen a hibán kívül nem volt vele baj, gyors volt, könnyen kezelhető (pozicionálásban szerintem még ma is verné némelyik tabletet) volt, ráadásul a kora minden kihívásának megfelelt hardveresen is.

Mégis mindenki azt mondta akkor, hogy ez így hülyeség, vagy laptop, vagy tablet. Meglepő módon 10 évvel később mi az irányvonal? A noti és a tablet hibridjét próbálják megcsinálni...

A HP, ha fogná azt a designt, kicsit lecsökkentené a súlyát (a mai technikával az akkori 3 kilós gép ma simán összehozható lenne olyan 1 kilósban) és kijavítanák a csuklónál betörő kábel problémájat, akkor ma hatalmasat arathatna azzal a géppel.
2012. jún. 23. 16:25 | válasz | #54
>A Microsoft táblaPC-je nem működött, az iPad meg igen. Lehet azon nyammogni, >hogy kié az "én találtam ki először" érdem, de a lényeg akkor is csak az, hogy >ki állt elő használható eszközzel.

A csusztatasod ravasz, de attol meg BAROMI HATALMAS csusztatas:)

Az MS tablet-pc idejeben:
1. Nem volt kapacitiv, csak rezisztiv erintokepernyo.
2. Sokkal dragabb volt mobil eszkozoket eloallitani, mint most.

Az Ipad rezisztiv kijelzovel nem lenne mas, mint egy rakasz hasznalhatalan szemet:) Ahogy kb. az volt az erintos WindowsMobile is ceruza/keyb. nelkul...

A Microsoft táblaPC-je működött, csak joval dragabb volt mint egy laptop, ezert nem terjedt elconsumer korokben, ipari korokben inkabb... Radasul nem is volt meg akkor ekkora igeny a mobil mediafogyasztasra (GPRS... hehehe)...

Maradjunk annyiban, hogy megelozte a korat:)

Most viszont elkezdi kiszorni az MS a sajat markas keszulekeket (tablet/telo), megveszi bagert a Nokiat es pikk/pakk lenyomja az ipad-et a W8 branddel:)
2012. jún. 23. 12:25 | válasz | #53
Érdekes kis koncepció, ha kihoznak belőle egy használható készüléket, ami kiváltja a notebook-ok egy részét, és tabletnek is ütős lesz, akkor veszek egyet :). Végül is kényelmesebb lesz, mint egy netbook-ot vagy egy notebook-ot hurcolászni, és ha minden windowsos szoftver fut rajta (nyilván én az intel procis billentyűzetes verzióra célzok), akkor aligha lesz hiány programban, ráadásul a már megszokott programokban. Én meg amúgy is jobban szeretem az érintőképernyőt mint az egeret.
2012. jún. 23. 04:23 | válasz | #52
Erre a kamerara gondolsz?Csak mert a Kodaknak vagy az Applenek koze nem volt hozza....Vagy erre? Csak mert ehhez sem volt semmi kozuk....
2012. jún. 22. 14:15 | válasz | #51
Hatalmas a hasonlógás, de tényleg. Szerintem az ms embere a ful állását is az apple embere után lopta.
asgh  
2012. jún. 22. 14:05 | válasz | #50
Akkor csak a Te kedvedért kicsi szívem belinkelem még egyszer, mert látom elsőre nem ment át:


2012. jún. 22. 14:03 | válasz | #49
Mond el édes kicsi szivem mi volt az amit egy az egyben lemásoltak?

Tudom apple fan-nak már az is másolás, hogy fekete és van keret.
asgh  
2012. jún. 22. 13:58 | válasz | #48
És 8 kibaszott év alatt a Microsoft szart se kezdett a táblaPC koncepciójával, majd amikor más fejlesztett egy tényleg működő eszközt, akkor egy az egyben lemásolták, te idióta. (Látom csak ordenáré stílusban vagy képes kommunikálni, megpróbálom hát így, hátha megérted.)
2012. jún. 22. 13:57 | válasz | #47
asgh  
2012. jún. 22. 13:55 | válasz | #46
"az derült kiderült hogy oda fejlődött a technika hogy használható lett (értsd elmegy konnektor nélkül, elég a teljesítménye, rendes érintésérzékelés), és az epl próbálkozott újra először"

És miért nem a Microsoft, ha övék volt az eredeti koncepció?

Ami meg a lenyúlást illeti:

Az Apple a Kodakkal együtt fejlesztette ki az első kereskedelmi forgalomban kapható digitális fényképezőgépet... és hatalmasat taknyoltak vele.
Most akkor a teljes digitális fényképezőgép iparág az Apple-t és a Kodakot nyúlja?
Annak ellenére, hogy az apple-kodak fényképezőgépében és a mostaniakban mindössze annyi a közös, hogy digitálisan rögzítik a képet?
Oda fejlődött a technológia (flashmemóriák, jobb aksik, jobb felbontású szenzorok, stb.), hogy most már van értelme digitálisan fényképezni, a Nikon, Sony, Canon, stb. meg csak előbb próbálkoztak újra, mint az Apple vagy a Kodak?
Ha pedig ezek után az Apple kijönne egy olyan fényképezőgéppel, ami a megszólalásig hasonlítana mondjuk egy Canon 1D-re, legfeljebb pofásabb objektívsapkát raknának rá, akkor az nem lenne lenyúlás, mert anno övék volt az első digitális fényképezőgép?

A lényeg: különbség van ötlet és fejlesztés között. Lehet ugyanarra az alapötletre működő és működésképtelen megoldást fejleszteni.
A Microsoft táblaPC-je nem működött, az iPad meg igen. Lehet azon nyammogni, hogy kié az "én találtam ki először" érdem, de a lényeg akkor is csak az, hogy ki állt elő használható eszközzel.
2012. jún. 22. 13:44 | válasz | #45
8 kibaszott év telt el te idióta NYOLC fel tudod fogni? Ennyi idő alatt jártad ki te az általános iskola első 3 osztályát.
2012. jún. 22. 13:25 | válasz | #44
"Aztán jött az iPad és kiderült, hogy lehet ezt jól is csinálni."

lófaszt
az derült kiderült hogy oda fejlődött a technika hogy használható lett (értsd elmegy konnektor nélkül, elég a teljesítménye, rendes érintésérzékelés), és az epl próbálkozott újra először (bár az okostelefonok után már nem volt zsákbamacska).

tudod a 80-as évekbe is lehetett volna 3d játékokat csinálni, csak nasa gépekre...

Az appletól nehéz lenyúlni, mert az egész cég egy nagy lenyúlás. Innen onnan lenyúlnak mindent, óriási újdonságnak mondják, amiről meg más megfeledkezett azt meg szabadalmaztatják.
Szóval az m$ lenyúlja a lenyúlóktól azt amit ők lenyúltak...
asgh  
2012. jún. 22. 12:36 | válasz | #43
Nem állítottam, hogy a tablet PC az Apple találmánya.
Azt állítottam, hogy a Microsoft 2002-es tabletPC-je ordenáré bukás volt, de nem azért, mert a táblaPC önmagában rossz koncepció, hanem mert az MS megoldása használhatatlan volt.
Aztán jött az iPad és kiderült, hogy lehet ezt jól is csinálni.
Erre a Microsoft nem a saját 2002-es megoldását fejlesztette tovább - hiszen azt jóval az iPad megjelenése előtt kukázták -, hanem copy-paste iPad. Ez önmagában is vérciki, de hogy még a marketinget is egy az egyben nyúlják, az az informatika történetének egyik legszánalmasabb jelensége.

És ha már hasonlatokkal élünk, akkor csináljuk következetesen: az első repülőgépet sem attól a pillanattól jegyzik, amikor Okos Joe tollakat ragasztott a karjára és levetette magát egy szakadékba, hanem az első, valóban repülni képes szerkezet első valódi repülésétől. Okos Joe (örököse) meg erőlködhet ugyan, hogy lenyúlták az ötletét, de aki a szakadék mélyén landolt, az ne okítson repülésről.
2012. jún. 22. 07:10 | galéria | válasz | #42
Mennyi hülye ember van itt istenem...
Értelmesen nem is tudtok hozzászólni.
2012. jún. 22. 01:36 | válasz | #41
köztudott hogy mindent az apple talált fel, még azt is amit nem, csak még nem jöttek rá.
A microsoft egy dolgot talált fel, és az nagyon híressé vált: a kék halált.
2012. jún. 21. 22:13 | válasz | #40
Pontosan az ilyen hibák kiküszöbölésére szolgál a legutolsó, RP kiadás, hogy a felhasználóknál felmerülő hibalehetőségeket is lássák és javíthassák. Ez még nem a végleges verzió, pusztán a végső teszt verzió. Kiszűrik a felmerülő hibákat, ki is javítják őket, aztán jöhet a végső kiadás. Erre a célra a Win8 esetében 3 hónapot adtak, októberben megy a gyártóknak a rendszer, novemberben meg jön a bolti verzió.

Míg a bolti verzió kint nincs, addig nem beszélhetünk végleges verzióról, pusztán tesztről! Ezt figyelembe kell venni a felmerülő hibáknál is!
2012. jún. 21. 21:57 | válasz | #39
Egy teszt rendszeren mutatták be de semmi gond.

Inquisitor: Igen amint elküldtem rájöttem, hogy ez lehet nem lesz jó példa de bíztam benne, hogy senki nem fogja tudni a történetet :D
Akkor a robbanómotor na. :D
2012. jún. 21. 21:41 | válasz | #38
Jogos. :D
Viszont a villanykörtés példa pont nem volt jó, mert annak "feltalálója" híres volt arról, hogy összelopkodta mások találmányait és sajátként prezentálta, természetesen villanykörte és évekkel előtte létezett már.
duke  
2012. jún. 21. 21:39 | válasz | #37
Ugy erzem a Ms megszivatta magat a tabla gepekkel, meg ugy altalaban az erintokepernyovel. Eddig ha lefagyott windows eleg volt CTRL-ALT-DEL -el ujrainditani a gepet. Viszont az erintokepernyokon nincs CTRL-ALT-DEL gomb, vagyis, ahogy az a videon latszik, lefagyas eseten cserelni kell az egesz gepet. :))
Azert az elmult 14 evben egy kicsit javithattak volna a win98-on, hogy legalabb egy bemutatot kibirjon.
2012. jún. 21. 21:34 | válasz | #36
Az ilyen koncepciós dolog miatt pereskedő dolgok baromságok. Ez a nyomorék srác azt mondta az ipad volt 2010 ben az első tábla pc, csak sajna nem ismerte a 2002 es évet.

Az hogy 68-ban csináltak valamit ami úgy nézett ki mintha menne (amúgy nagyon jó film) az nem azt jelenti, hogy valós volt. Ennyi erővel 20 éve az évgilágon semmit nem találtak fel mert már mindet lehetett látni filmben vagy olvasni könyvben.
2012. jún. 21. 21:30 | válasz | #35
Koncepció, koncepció. Samsung pernél a 2001 Űrodüsszeia filmre hivatkozott ami 1968-as. Viszont a Star Trekben (NG) voltak sokszor szem előtt, de azokat meg az Apple Newton és más csak koncepcióban létező motyói ihlették állítólag.
Egyébként egy iPAD vagy más mobiltelefon/PDA procis cuccok sosem voltak "tábla pc" szerintem. Nem is egy kategória.
2012. jún. 21. 21:18 | válasz | #33
Előtte is volt pár koncepció a legelső a Knight-Ridder (igen ridder) nevű cégé volt, de egyik sem jutott el a tervező asztalnál tovább.
2002 ben igen.
2012. jún. 21. 21:14 | válasz | #32
És ez mégis mit változtat azon, hogy ki találta fel a tábla pc-t?

Vagy a villanykörtét sem akkor találták fel amikor, hanem most mert már van energia takarékos ?....

2002 ben lett meg az első "használható" verzió. Hova szarjak, hogy akkor nem kellett senkinek? Ez nem változtat azon a tényen, hogy az Apple-nek köze nincs a feltaláláshoz.
2012. jún. 21. 21:13 | válasz | #31
Emlékeim szerint nem ők találták fel, előtte már volt rá több gyártónak koncepciója, talán ki is jöttek vele, de onnantól karolta fel témát az MS.
Amúgy volt neki piaca, csak a magas árak miatt speciális helyeken, ipari és katonai formában. Azt hiszem Toshibától láttam valami i3 procis ütés, dobás, víz, sav, stb. álló ipari verziót utoljára. Egy ilyen árán kapsz 4-10 iPad-et ...
2012. jún. 21. 21:10 | válasz | #30
Ez jó lesz? :D
mousee  
2012. jún. 21. 21:06 | galéria | válasz | #29
A tábla formájú PC-t az MS találta fel.
A használható táblát, normális háttérrel (appstore, multitáccs, spec. OS, szinkronizáció asztali géppel, stb) pedig az epül.
Plusz a piac akkor nem tartott rá igényt, most tart. Ehhez el kellett telnie közel egy évtizednek, most készült fel rá a fogyasztói társadalom.
2012. jún. 21. 20:56 | válasz | #28
Leszarom miért utál egy adott céget, de az vicc kategória hogy úgy akarja beállítani a tábla pc-t hogy az az apple találmánya, úgy hogy 2002 ben ott volt már egy Bill Gates kezében... Az a faszt sem érdekli hogy bukás volt akkor, mert ez független dolog attól hogy ki adta ki a keze közül az első valódi, használható darabot.

2002 Microsoft 2010 Apple.

Ha legbutább cigány is tudja, hogy 2002 előbb volt mint 2010, de asgh még ennél is butább ezek szerint.
2012. jún. 21. 20:10 | válasz | #27
Kar vitatkozni vele, csak egy csoro MS hater:) irigykedik az MS alaklmazottak fizetesere, azert fikazza folyton oket:)
De vard ki, minjart bebizonyitja itt a forumon, hogy valojaban milyen gazdag, megis azzal bassza el az idejet, hogy egy multit fikaz minden haszon nelkul:)
2012. jún. 21. 20:02 | válasz | #26
Igen mert mindent az apple talált fel. Leülhetsz megbuktál.

Elmondanám neked, hogy az ÖSSZES ilyen bemutató mind mind egy SABLON duma. Ebben nem lehet újítani. De mint tudjuk az egész marketinget az Apple találta fel igaz?

Uram borogass.
asgh  
2012. jún. 21. 19:25 | válasz | #25
Ugye nem a Microsoft által kifejlesztett epic fail tabletPC-re gondolsz?

Ha ez a videó szimplán csak a Microsoft koppintásáról szólna, fele annyira cikis nem lenne, mint így, hogy egy eredetileg Microsoft által fejlesztett termék koppintását kell most "vissza-koppintaniuk", hogy le ne szakadjanak az iparágtól. Az már csak hab a tortán, hogy még a színpadi show-t és a marketing szlogeneket is átvették az Apple-től biztos ami biztos alapon, annyira nem bíznak a saját megoldásaikban.
2012. jún. 21. 18:52 | válasz | #24
?

akkor rakjuk be a 2002-es Bill Gates es bemutatót is? Lehet bukna szegény Jobs?
2012. jún. 21. 18:46 | válasz | #23
A nagy surface = Microsoft_PixelSense mar 2007 ota elerheto cegeknek, csak draga, 2 misi korul...

http://en.wikipedia.org/wiki/Microsoft_PixelSense
asgh  
2012. jún. 21. 18:44 | válasz | #22


2012. jún. 21. 18:19 | válasz | #21
De egyébként demozták a nagy asztalt is nem régen, szóval az is lesz.
2012. jún. 21. 18:16 | válasz | #20
Na és ha lefagyott? Ez nem egy késztermék, mint anno az USB miatt fagyó W98.
Egyébként meg láttam már Irix OS-t szétfagyni, pedig anno azt tartották egyik legstabilabb dolognak.
Azért 2008-as első bemutató óta elég sokat fejlődött ...
2012. jún. 21. 18:07 | válasz | #19
:DDDDDDDDDDDDDDDDD
mousee  
2012. jún. 21. 15:02 | galéria | válasz | #18
Valóban, a telefonvilág "windows-a" a droid, és a winphone meg kb annyira lesz jelen mint asztalin a linux. Epül pedig szépen kiharapja az ő kis részét, mint ahogy eddig is tette mindenhol.
opeca  
2012. jún. 21. 15:00 | válasz | #17
Ennyi, nem tudom miféle titkos meg új fejlesztésről beszélnek mikor az általad is belinkelt Surface már kb. 3 éve látható volt a neten.

Oké, lekicsinyítették.
asgh  
2012. jún. 21. 14:57 | válasz | #16
2012. jún. 21. 14:21 | válasz | #15
ezen kívül bármin fut tényleg UGYANAZ armon, x86-on.
asgh  
2012. jún. 21. 14:19 | válasz | #14
"Kérdés, hogy mi lesz a neve akkor az eredeti Surface-nek?"

Surface Pro Enterprise Ultimate Gold Edition
2012. jún. 21. 13:49 | válasz | #13
Igen az első bejelentéskor nekem is ez ugrott be és nem egy tablet!
De szerintem "feláldozták" a nevet (mivel a köztudatban amúgy sem terjedt el), mert trendi és illik egy tablet-hez :-) Kérdés, hogy mi lesz a neve akkor az eredeti Surface-nek? CleverDesk, vagy mi? :-)
Narxis  
2012. jún. 21. 13:12 | válasz | #12
Majd a 2. visszajelzések...
echo  
2012. jún. 21. 12:49 | válasz | #11
szerintem elterjedtségben az androidot nehéz lesz megszorítani, mert iszonyat rugalmas. nem olyan merev, mint az apple vagy az ms. szépen megtalálod rengeteg féle eszközön, különböző árkategóriákban, az olcsótól a prémiumig.
echo  
2012. jún. 21. 12:46 | válasz | #10
olyan szempontból tragikus a bejelentés. hogy szerintem most hónapokra vissza fog esni a wines mobil eszközök eladása. aki windowst akar az várni fog a vásárlással.
mousee  
2012. jún. 21. 11:05 | galéria | válasz | #9
Jó dolog ez a win8-as tablet, bár nem látom nagy sanszát annak hogy elterjedjen.
A napokban láttam egy winphone-os reklámot a tévében, amire a lakótársam egyből rávágta hogy windóz már a telefonon is? ANYÁD. Persze ez egy a milliárdból, de szerintem sokan reagálnak rá így első nekifutásra kipróbálás nélkül.

Én örülnék ha befutna, nálam az ideális verseny 33% droid, 33% alma, és 33% ablaktelefon lenne. Kiegyenlített verseny, egymást hajtanák, mindenen tudnál mindent használni, lenne innováció, harc az OS-ek között, amivel mi userek csak jól járnánk.
2012. jún. 21. 09:57 | válasz | #8


Ha ez az új ketyere a surface, akkor ez mi? Elég ciki lesz majd rendelni egy surface-t és majd izgulhatsz hogy melyik MS surface cuccot kapod. Kis táblagenyó vagy 32"os asztal .. nem mindegy.
2012. jún. 21. 08:51 | válasz | #7
Ilyen billentyűzet kabát kapható sok tablethez.
A tableteknél a legfontosabb tényezők a súly - mivel kézben kell tartani és az üzemidő, illetve az ár. Ez tabletnek túl nehéz, gondolom melegszik is.
A tablet a legideálisabb képek és egyéb tartalom másokkal megosztására, és főleg egyszerűbb ügyességi játékokra, ezért mint tablet a fenti gép felesleges. Mint laptop, egy kicsit fura formája van és kényelmetlen lehet a billentyűzete. Esetleg a mindkettőt kiváltó gép lehet némelyeknél. Félek az Androidhoz képest kell bele 5x annyi memória, háttértár és 10x gyorsabb processzor, és ez az árán is meglátszik. Ilyen windowsos tábla próbálkozásokat új felülettel láttunk már sokat az elmúlt években, igaz nem rögtön a Microsoft-tól.
2012. jún. 21. 07:20 | válasz | #6
Azért gondolom ez a billentyűzet nem fagyasztja le a win8at, de legalábbis működnek a gombok :D
2012. jún. 21. 05:57 | válasz | #5
Bemutató (Teljes)
2012. jún. 21. 05:39 | válasz | #4
Lefagyott a Surface
2012. jún. 21. 05:38 | válasz | #3
Index-en most olvasom hogy a bemutatón lefagyott a ketyre (van is egy videó mellékelve). Ahhoz képest, hogy ilyen már nem először fordult elő az MS-vel mégis ők uralják az IT világ java-részit.
kvp  
2012. jún. 21. 03:43 | válasz | #2
Nagyon otletes, csak regi. Egy a cegnel tesztelesre hasznalt kinai tablethez is adtak ajandekba ilyet. Aztan kiderult, hogy nem kezeli android alatt a gombok felet megfelelo modon. Kis keresgeles utan kiderult, hogy ugyanahoz a tablet-hez, de a windows ce-s verziohoz fejlesztettek ki. A gyarto meg android-dal adta el, mert arra nagyobb a kereslet, de nem javitotta ki a billentyuzet hibait. Sokszor csatlakoztataskor megfagyott tole a rendszer es csak ujrainditassal lehetett visszahozni. A microsoft most eladja a kinaiak spanyol viaszat, de legalabb sajat logo alatt teszi mindezt.
2012. jún. 21. 02:19 | válasz | #1
Ez a kis billentyűzet tök ötletes, igaz sokra nemjó de jobb mintha csak egy ilyen apple féle sima védőtok lenne