![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
HTC és HP tervek a mobil szegmensben
2012. június 4. 16:29, hétfő
A HTC az idei évre vonatkozó elképzeléseiről, míg a HP az elkövetkező évek házon belül várható újdonságairól beszélt a napokban - ez utóbbiak között a hajlékony kijelzők és készülékek is helyet kaptak.
A HTC észak-ázsiai műveletekért felelős elnöke Tajvanban azt fejtegette, hogy az idén kora májusban bemutatkozott One sorozat igencsak kedvező visszhangra talált mind a szolgáltatók, mind pedig a vásárlók körében, ez pedig kedvező jel a közeljövőre nézve. Nem meglepő tehát, hogy a gyártó ugyanezen családot szeretné tovább bővíteni, lehetőleg megtartva az egyszerűsített kínálatot, amely mellett szintén idén kötelezték el magukat. A One X különösképpen kiemelkedett a mezőnyből, hiszen a vásárlók visszajelzései alapján mind a kamera minőségét, az akusztikus effekteket, az autóban kínált funkciókat és mindennapi használatot illetően, valamint a a videostreaming terén is kielégítette a kívánalmakat, nincs tehát miért szégyenkezniük az új zászlóshajó felszereltségét illetően. Az idei év második felében várhatóan újabb hasonló példányok bukkannak majd fel, és bár a konkrétumokról ezúttal nem esett szó, a cég abban bízik, hogy a közvetlen utódok révén megismételhetik ezt a sikert, és egyben meghosszabbíthatják a család életpályáját. A HP esetében már a hosszabb távú tervekről esett szó, legalábbis a HP Labs új-zélandi rendezvényén, ahol a 2008-ban bemutatott memristor technológia, valamint a hajlékony kijelzők és burkolatok alkalmazásáról is beszéltek. Előbbi - ahogy a név alapján könnyen kitalálható - egyesíti magában a memória és a tranzisztor bizonyos elemeit, ezzel pedig a HP szerint számos eltérő eszközben leválhatja a jelenleg használt tárolási technikákat. A cég saját SAIL (self-aligned imprint lithography) kijelzői a hajlékony készülékek elterjedéséhez járulhatnak hozzá, könnyebb és vékonyabb kivitelben, miközben a legtöbb hordozható eszköz a felhasználó helyzetéhez, a pontos időhöz, valamint a környezethez illő szolgáltatásokat ajánl majd fel.
Ezen eszközök 2014 és 2015 során bukkanhatnak fel, a HP legalábbis arra készül, hogy az évtized közepén jelentős változásokra kerül sor. Kapcsolódó cikkek
![]() A hadsereg is használni fogja az iOS6-ot A Pentagon jóváhagyta az iOS6 alkalmazását, így a védelmi minisztériumban is használják majd az Apple termékeit, míg a légierő dollármilliókat spórolna meg az iPad táblákkal.A mobil piacra összpontosít a jövőben a PinterestDivat, ételek és fényképészet.Okostévéken keresztül kémkednek a médiacégekA Darmstadti Műszaki Egyetem informatikusai kimutatták, hogy a televízióadók kielemzik az internethozzáféréssel rendelkező készüléktulajdonosok szokásait.Mégsem írják el a termékek minimum élettartamát NémetországbanA Die Linke nevű német párt azt szerette volna elérni, hogy törvényben írják elő minimum mennyi ideig kell működnie az eszközöknek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|