A telefonadó miatt árat emel a Vodafone
2012. május 31. 21:27, csütörtök
A cég július 1-jétől tarifamódosításra kényszerül. A vállalat megemeli a havidíjat egy fix összeggel, a feltöltőkártyásoknál a perc és sms díjak is nőnek.

Hirdetés

A szolgáltató közleménye szerint meg kell osztania a fogyasztókkal az új telefonadó terhét. Az ÁSZF-ben (Általános Szerződési Feltételekben) a mai napon tették közzé a változásokat. Az emelés előfizetéses ügyfeleknél havonta egy fix összegben jelentkezik, de egyetlen esetben sem haladja meg a fizetendő adó maximumát. A feltöltő-kártyás ügyfelek esetében a tarifa-módosítás percenkénti és sms-enkénti mértéke is kevesebb a törvényben meghatározott nettó 2 forintnál. Ugyanakkor a változások egyetlen esetben sem érintik a bónusz perceket, üzeneteket, és az egymás közötti ingyenes beszélgetéseket, valamint a speciális Vodafone díjcsomagok által kínált egyéb ingyenes kedvezményeket sem.

A lakossági előfizetői tarifáknál sávos lesz a havidíj-változás, azaz arányosan a díjcsomagokban foglalt percek mennyiségét veszi alapul, vagyis a csomagokban foglalt percek mennyiségétől függően emelkedik, de egyetlen esetben sem haladja meg a nettó 700 Ft-ot. A kisvállalati ügyfelek esetében SIM kártyánként fix kiegészítő havi előfizetési díjat vezetnek be, de ennek mértéke a havonta nettó 1250 Ft-ot egyik tarifacsomagnál sem fogja meghaladni. Az egymás közötti ingyenes beszélgetéseknél nem lesz változás. A feltöltőkártyás ügyfelek esetében, annak speciális, előre fizetett jellege és jellemzően havidíj mentessége miatt a fenti elvrendszertől eltérő megoldásra kényszerül a mobilszolgáltató és magasabb percdíjakat vezet be, de az emelés mértéke nem éri el a nettó 2 Ft-ot, és nem vonatkozik a jutalom percekre és smsekre.


Kiemelik, hogy az újabb súlyos terhet ezúttal már nem tudják egyedül vállalni, többek között azért sem, mert a válságadóval ellentétben itt nem ideiglenes adóról van szó. Miután a telefonadó mechanizmusa és alkalmazása is rendkívül bonyolult, a Vodafone bevezetőben ismertetett egyszerűbb megoldást alkalmazza. Amennyiben a Parlament megszavazza a telefonadó adómaximumára vonatkozó 6 hónapos átmeneti (december 31-ig tartó) enyhítő javaslatát, úgy a társaság ennek megfelelően július elsejétől ezt az átmeneti kedvezményt az ügyfelei számára is elérhetővé teszi.

Az ügyfeleknek mától 15 napjuk van arra, hogy a hűség szerződésektől - ingyen - elálljanak. Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója szerint éves szinten 8-10 milliárd forintra becsülhető az új adó hatása -, amennyiben az adó nem gyakorol különösebb hatást a forgalomra -, ami egy pár milliárddal meghaladja azt az összeget, amit a cég jelenleg ágazati külön adóként fizet. Egyelőre nem mondható meg, hogy az új adónak milyen hatása lesz a forgalomra, de elképzelhető, hogy ez mérséklődik, aminek következtében a büdzsébe befizethető áfa mértéke is csökkenhet.

Beck György, a társaság elnöke pedig azt mondta el, hogy az ágazati különadó és az új adó együttesen éves szinten az iparág számára száz milliárd forintos terhet jelent. A mobil távközlési társaság arra számított, hogy a három éves időszak leteltével, idén kivezetve az ágazati adót, a cég fellégezhet, és még lendületesebben folytathatja beruházásait is. Jelenleg több mint egy tucat nagy informatikai fejlesztésre kényszerül a társaság azért, hogy követni tudja a jogszabályváltozásokat. Beck György megígérte, hogy a cég a jelen helyzetben is tovább viszi a fejlesztéseket. Egy kérdésre válaszolva elmondta, már most is tapasztalnak némi forgalom-visszaesést, ami a gazdasági helyzet miatt következett be. Hozzátette, a forgalom visszaesésén belül a jövőben nehéz lesz elkülöníteni, hogy abból mennyi írtható az új adó számlájára.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. jún. 06. 16:28 | válasz | #60
Én nem értem ezt a fajta hozzáállást.Azt mondja a Vodafon, hogy csak részben hárítja át a telefonadót az előfizetőkre, akkor miért emeli a kártyások perc-és SMS díját 2,5 Forinttal július 1-től. Ez még annál is több, mint amit a kormány bejelentett. MIÉRT????? Tisztelt Vodafon????? Biztosan le fogok szokni a telefonálásról, és a Vodafonról is.
2012. jún. 04. 10:32 | válasz | #59
Ott a pont :)
"muszáj"

2012. jún. 04. 00:47 | válasz | #58
Na, a sok fidesznyik büdösbogár a szolgáltatót tartja felelősnek a 2Ft/perc adó miatt.

Üzenem a fidesznyik büdösbogaraknak:

Vagy fizesd és mond azt, hogy rendjén van ez, ezt legalább mindenki fizeti, míg egyébb adókat ott csalnak el, ahol tudnak. Vagy, ha nagyon bassza a csőröd ez az adónem, akkor azt fikázd érte, aki kitalálta, bevezette.
Narxis  
2012. jún. 03. 16:47 | válasz | #57
Ez valami siralmas baszki. :D Mindenáron ráerőszakolt egy jelentéstartalmat. Az véletlen se fordulhatott elő, hogy a piros és a fekete a divatban "összeillik". Régen a porondmesterek is így öltözködtek. Elképesztő, hogy egyesek mennyire szeretnének hinni valami világméretű összeesküvésben, szinte már nem is különböznek azoktól akik vallásosak.
2012. jún. 02. 12:45 | válasz | #56
"ha meg a többi szolgáltató is áthárít, fejükre olvasni a kartelltörvényt és beszedni a dupláját!" nézd már meg a mostani áraikat! Egyértelmű hogy kartelleznek, hosszú évek óta. Mégsem vizsgálja senki. Valszeg az illetékes szerv megkapja részét és nem kutakodnak.
2012. jún. 02. 12:37 | válasz | #55
Vodafone
Nonix  
2012. jún. 02. 11:04 | válasz | #54
Jezusom, ekkora baromsagot is reg lattam, pedig 9gag megedzette az agyamat :DDD
Gifos  
2012. jún. 02. 07:07 | válasz | #53
2012. jún. 02. 06:24 | válasz | #52
Voda? Ki az a barom, aki eddig is beszopta a hazugságaikat? De aki igen, annak most itt a lehetőség a szolgáltatóváltásra, ha meg a többi szolgáltató is áthárít, fejükre olvasni a kartelltörvényt és beszedni a dupláját!

Nem azért fizetünk adót, hogy ők az extraprofitjukból még ránk hárítgassanak, ha úri jókedvük úgy tartja! Szemétládák, menjenek csődbe, vagy takarodjanak máshova extraprofitért, ha itt büdös nekik adót fizetni belőle, lesz a helyükre 12 aki beéri a sokkal is a rengeteg helyett..

Nonix  
2012. jún. 02. 01:48 | válasz | #51
Amugy tenyleg eleg felelmetes ami ebben az orszagban megy. Lehet pesszimista vagyok, de szerintem elertunk egy olyan pontra ahonnan mar nincs visszaut. Aki tud az elmegy kulfoldre, aki marad annak vagy van jo munkahelye vagy megy a lecsoba. Es oszinten sajnalom hogy ide jutottunk, sajnalom a magyar embereket.
Nem tudok ugy vegig menni a Blahalujza teren hogy valaki ne kerjen tolem egy kis aprot. Koszonom, de en nem varom ki mig ide jutok.
Meg fiatal vagyok elottem az elet, inkabb dolgozom egy angliai hotelben takaritokent 2000 forintos oraberert, mint hogy itt haljak ehen grafikuskent.
Sajnos nem olyan csaladba szulettem ahol vannak kapcsolatok. Nem is folytatom az agymenesem, mert orakon at tudnek irni, de minek...
Nonix  
2012. jún. 02. 01:34 | válasz | #50
"nem muszály ám tanulni!"
Igen, a nyelvtan nem is fontos.
2012. jún. 02. 00:42 | válasz | #49
Egyébként csak szólok, hogy szeretve tisztelt kormányaink teljesen tönkre vertek mindent, míg mi itten boldog marha módjára kérődztünk a nagy kaki kellős közepén. Nincs semmink! Nincs vízművünk, rendőrségünk, egészségügyünk, katonaságunk, gyáraink, mezőgazdaságunk, tudósaink közül, aki tehette már lécelt, orvosok szintén zenész, nincs már semmink!!! Amit itt látunk az mind külföldi tulajdonban van. Úgyhogy nekünk annyi...
Ja és az egyébként konrlollt gyakorló hatóságok is olyan minimális hatáskörrel bírnak ami a vicc fogalmába fér csak bele.
2012. jún. 02. 00:31 | válasz | #48
Egyébként ami a legsiralmasabb az egészben az az, hogy itt is egymás torkának esnek azemberek ahelyett, hogy ösazefognának és elzavarnák a kurva drága szolgáltatókat és a kurva drága kormányokat. Amíg ezen a szinten van itt a brigád nagy része addig, nem fog változni semmi! Civil kurázsi! Az kell, nem csak pofázni...
Mindenről mi tehetünk. Nekünk jó a langyos szar, csak ne kelljen megmozdulni.
2012. jún. 02. 00:17 | válasz | #47
Idióta a felfogásod kishaver. Ezzel a "nekem nagyon szar legyen a többinek is szar" felfogással inkább Te húzd le magad. Menj el dolgozni faszikám nem muszály ám tanulni!
DjDano  
2012. jún. 01. 22:39 | válasz | #46
Nem baj a buta emberek most elkezdik szidni a "csúnya" szolgáltatókat, a kormány meg cinikusan szintén rájuk mutogat majd és mossa kezeit...
2012. jún. 01. 22:34 | válasz | #45
"2012 jan. 1-től, aki hűséget fogadva aláírt 2 évet egy készülékkel, az sajnos nem fog tudni szabadulni sem a szerződéstől, sem az adós adótól. Merthogy akkor a készüléket kötbérezik, ami sok esetben több, mint a 24 hónapos telefonadó."

Ugyan hívd már fel az ügyfélszolgálatot!! Amit írsz az baromság! Megkérdeztem, és nem kötbérezik a telefont, és 8 napon belül fel lehet mondani a szerződést következmények nélkül.......
2012. jún. 01. 22:14 | válasz | #44
neked kéne számolgatni... semmilyen adó sem indokolja az itteni árakat.

De sorolhatod azokat az adókat amit egy mobiltelefon szolgáltatásért kell fizetnie a szolgáltatónak, és hogy hogyan jön ki a 200-300%-os mondjuk a környező országokhoz képest.
2012. jún. 01. 21:37 | válasz | #43
Egyébként az körvonalazódik amit már az első híreknél mondtam. Többen vissza fogják a telefonálást, megszüntetnek 1-2 előfizetést, így az egyik oldalon beszed az állam 100 milliárd forintot az adóval a másikon meg bukik 200 milliárd ÁFA-t a fogyasztás vissza esésével. Nem volt nehéz előre kitalálni csak kell hozzá 8 általános, ami a pénzügyeseknek ott fent úgy néz ki nincs meg.
2012. jún. 01. 21:35 | válasz | #42
Párszor kitárgyaltuk már itt is különböző forumokon. Pár száz százalékkal símán többet kell fizetniük az államnak mint máshol. Ugyanis nem csak az ÁFA sokkal magasabb nálunk hanem minden más után fizetendő adó is. Számolj egy kicsit.
2012. jún. 01. 21:34 | válasz | #41
Egyébként nem kell izgulni a többi mobilszolgáltató is követni fogja a Vodafonet.
2012. jún. 01. 21:31 | válasz | #40
"de a telekommunikációs szolgáltatókat kell szídni, ugyanis ők adják a világon a legtöbbért nekünk a szar szolgáltatásukat, és még emellett van pofájuk áthárítgatni is."

Mondjuk nem ártana megnézni azt is, hogy miért nálunk a legdrágább. Nem feltétlenül a szolgáltató miatt. Sőt biztos vagyok benne, hogy nem miattuk.
2012. jún. 01. 21:28 | válasz | #39
Az adó (nettó adó, el ne felejtsük - a pofám leszakad) kitalálásáért maximálisan elítélem a kormányunk, nem innen és így kell pénzt szerezni!
Az adó (bruttó mértékét, ami 889 forint) áthárításáért viszont nem kicsit haragszom a Vodafone-ra.
2012 jan. 1-től, aki hűséget fogadva aláírt 2 évet egy készülékkel, az sajnos nem fog tudni szabadulni sem a szerződéstől, sem az adós adótól. Merthogy akkor a készüléket kötbérezik, ami sok esetben több, mint a 24 hónapos telefonadó. Ez a hozzáállás a Vodafone részéről hihetetlenül inkorrekt, hiszen így csak nézem, hogy fizetek, és azért semmit nem kapok. Csak azért, mert ÉN HŰSÉGES vagyok. A Vodafone nem. Természetesen én mindig fizessem pontosan a számláim, különben jönnek a retorziók. Én mivel tudom büntetni a Vodafone-t amikor ő rúgja fel az aláírt egyezségünk? Max a negatív reklámmal. Plusz hamarosan lejár a mobilnet előfizum, és nem hosszabbítom meg, de sajnos ez nekem még mindig nem akkora elégtétel, mint amit kapna utánam a Vodafone, ha én köpök az egyezségünkre, és rúgnám fel a szerződésünk...

Magyarisztán, én így szeretlek!
2012. jún. 01. 21:27 | válasz | #38
Azért csak megkérdezem, hogy létezik olyan ember aki belefér havi 10 percbe? Nem hinném :(
2012. jún. 01. 21:23 | válasz | #37
fogd már fel, adó nélkül is messze a legdrágább nálunk a mobilozás. És nem az áfa miatt, ugyanis nem 27%-al drágább hanem 200-300%-al! Hello, jóreggelt!
aaaaa  
2012. jún. 01. 20:52 | válasz | #36
Az a Te bajod, hogy ennyit fizetsz, mert nem tájékozódsz. A benzinkútnál is meg lehet venni 600 ért a kétliteres kólát, meg máshol is, kevesebb mint a feléért. Ezer lehetőség van a költségek csökkentésére, Te is beléphetsz valakinek a flottájába, ha annyira akarsz, semmi nem tiltja. Nem kell hűséget fogadni kedvezőtlen percdíjakkal, utána meg sírni ríni. Ilyen egyszerű. Csak sokan felakasztják magukat, ha nem virít a zsebükben a részletre vett Iphone 4, és bármit aláírnak, csak azonnal a kezükben legyen.
2012. jún. 01. 20:28 | válasz | #35
1. Ha a párt a szolgáltatót akarja megadóztatni, akkor nem ilyen jellegű adót vet ki, hanem valamilyen "lex akármilyen ágazat" típusú sarcot. Ezért is álságos a "nem a zemberek fizetik" kommunikáció a kormány részéről. Ebből következik, hogy ez a fogyasztóknak szánt adó. Az állam (vagyis a párt) egy strómant küldött a pénzért. A tudatlanabbja persze a strómant fogja köpködni, de ez volt a cél.
2. Ha én valamit szolgáltatnék és az általam nyújtott szolgáltatásra vetnek ki adót, még szép, hogy nem nyelném be.
3. Amúgy tényleg iszonyú magasak a tarifák, de attól tartok, hogy nem ez zavarja a pártot.

2012. jún. 01. 20:25 | válasz | #34
a vodkafon hazug kommunista az első tv reklámjukban azt mondták hogy ők magyarország legnépszerűbb mobilszolgáltatója hő?
Sith  
2012. jún. 01. 19:59 | válasz | #33
Srácok most őszintén ki mire számított eddig szerintem nem sok olyan adó akadt a világon ami a végén nem a "kis"embereken csattant.
dyra  
2012. jún. 01. 19:17 | válasz | #32
Jómagam is besokaltam. 2 előfizetésünk volt amiben benne foglaltatik havi 100 perc "ingyen" beszélgetés. és 100MB adatforgalom. De nem volt hónap, hogy ne kelljen óvatosan beszélnem, ugyanis ha túl léptem a 100 percet akkor már keményen mentek a percdíjak. Átalg havi 12 000 körül el is ment telefonra, miközben nem éreztem azt, hogy hű de sokat beszélnék. 2 évente mikor lejár az előfizu jó volt valami telefont nézni hátha ideadják olcsóbban. De már ez se nagyon van, hurja telókat persze adnak de normálisakra már csentózni kell nem is keveset. Jobban megéri kártyafüggetlen telefont venni. Szóval átváltjuk mindkét előfizetésünket kártyásra és próbálunk majd nem pofázni. + Skype és hasonlók. Ezek a percdíjak egyszerűen pofátlanul magasak.
2012. jún. 01. 18:44 | válasz | #31
sok mi!? amennyit te beszélsz 5100 forintért, mint flottás, mint valami cégcsoport alkalmazottja, annyit én 18000 forintért beszélhetek egyetemistaként. jó lenne, ha a céges mobilosok befognák a pofájukat! 9 meg 10 forintos percdíjakkal egy másik dimenzijában élnek Magyarországnak, fogalmuk sincs, hogy a lakossági ügyfelek, az általában kiszolgáltatottabbak, akiknek nincs saját cégük, vagy nem állnak egy alkalmazásában, általában tehát a csoróbbak, azok 3x annyit is fizetnek, a legnagyobb kedvezmények mellett 2 év hűséggel. pl. anyám 29 forinttért telefon havonta, 4500 forintos csomagban, 73000 forint nyugdíjjal. kedves céges telefonálók lehet húzni lefelé a volume gombot.
aaaaa  
2012. jún. 01. 17:31 | válasz | #30
Nem köteles itt szolgáltatni, megteheti, hogy kivonul, mint néhány hamburgeres cég, meg nem egy multi, akik már rég itt hagyták a magyar piacot. Utána jöhet egy új, még pofátlanabb árakkal. Csodálom, hogy bárki mer még vállalkozni ilyen bizonytalan gazdasági körülmények mellett, ahol egy évre sem lehet előre tervezni, nem hogy évtizedekre. Pedig a telekomnál a beruházások évek alatt térülnek meg. Az eszetlen és kiszámíthatatlan kapkodásnak pedig az az eredménye, hogy más cégek sem fognak befektetni, az év közben is drasztikusan változó és teljesen tervezhetetlen lehúzós adótörvények miatt.
asgh  
2012. jún. 01. 17:07 | válasz | #29
Ki és mikor véste kőbe az "előírt profitot", hogy azt a telekom cégeknek minden körülmények között tartaniuk kell?
Az egy dolog, hogy a külföldi anyacégeknek milyen elvárásaik vannak, de mint felhasználót hol érdekel az engem?
Szal tőlem fröcsöghetsz a kormányra, amit akarsz (elvégre mindenkinek joga van a politikai elfogultságát hangoztatni), de ebben az esetben nem biztos, hogy az "ellenségem ellensége a barátom" elv alapján az alapból pofátlan telekom cégekkel kellene szolidarítanunk és önként benyelni az áremeléseket, mert hogy "szegények nem tehetnek róla, csak az a rohadt kormány".
2012. jún. 01. 17:06 | válasz | #28
az magyar 27% áfa kulcs mellé: "California has a sales tax of 7.25%, which can total up to 9.75% with local sales tax included.[54] Partly this rate compensates for the much reduced property tax revenue brought on by Proposition 13."
és az átlagkereseteket már be sem másolom.. :)
2012. jún. 01. 16:46 | válasz | #27
"Adó nélkül is a világ legmagasabb percdíjain telefonálunk"
http://www.stop.hu/gazdasag/ado-nelkul-is-a-vilag-legmagasabb-percdijain-telefonalunk/1041637/
2012. jún. 01. 16:45 | válasz | #26
És hogy többet ne mondjak: 27%-os áfa
Meg lehet nézni, hogy egész Európában hol ennyi az adó, ilyen fizetések mellett!! És nézzük meg mellé a percdíjakat is! A különadóról meg nem is beszélve...
2012. jún. 01. 16:39 | válasz | #25
Adnák ők olcsóbban is, de a rohadt kormányunk úgy megsarcolja őket, hogy az előírt profitot, csak így tudják teljesíteni! Félreértés ne essék, nem sajnálom őket, én sem!! Csak ez most nem rajtuk múlik!! Ugye a mínuszt Te sem "nyelnéd" be??
2012. jún. 01. 16:37 | válasz | #24
de a telekommunikációs szolgáltatókat kell szídni, ugyanis ők adják a világon a legtöbbért nekünk a szar szolgáltatásukat, és még emellett van pofájuk áthárítgatni is.
2012. jún. 01. 16:37 | válasz | #23
És te elhiszed ezt a baromságot?? Mikor most emelték a miniszterek jövedelmét, meg azért akarnak külön őrséget a parlamentbe (milliárdokért), hogy a csúnyán beszélő politikusokat kivezessék az ülésről!! Ugyan már!!! Ez mind csak pénzherdálás, ha engem kérdezel!!!
2012. jún. 01. 16:35 | válasz | #22
de ellopták. Felvették a hitelt, amit teljes egészében elloptak, és most az adók mennek a törlesztésre. Teljesen mindegy hogy közvetlenül vagy közvetetten lopják el, lopás lopás. Egyébként a hitel kamat is lopás kategóriájú.
2012. jún. 01. 16:34 | válasz | #21
Itt elsősorban nem a Telekommunikációs szolgáltatókat kell szidni!! Nem ők találták ki ezt a 2Ft-os baromságot!! Hanem az a kurva kormányunk!! Az Ő hibájuk ez is!! Adták volna már olcsóbban a szolgáltatásukat a cégek, csak jött a különadó!! Persze, hogy az előirányzott profitról nem mond le egyik sem! De valljuk be, mi is így tennénk, ha beruháznánk ekkora összeggel, és a kormány el akarna venni a nyereségből!
A készülékvásárlásról (hűségidő hosszabbítással) kérdeztem őket, és mindenféle kötelezettség nélkül fel lehet bontani a szerződést, a készülék visszaadása, vagy egy bizonyos összeg visszafizetése nélkül!!!!!!! Vagyis, veszek most egy piszok drága készüléket, hűségidő hosszabbítással, és 8 napon belül (mikor a kezemben a készülék), felmondom az előfizetést! És az enyém a készülék!! Megkérdeztem az ügyfélszolgálatot, és így van!! Ez mekkora "buli" a Vodának!! Tiszta haszon!! Nem??
De ismétlem, itt nem a szolgáltatók a ludasak ebben!! Azt a rohadék kormányunkat kellene elzavarni, vissza mindet, Indiába!!! Mert ez az ő művük!!Ez is csak egy újabb szar, amiről TUDTÁK, hogy ránk terhelik a szolgáltatók (erre is ment ki a játék eleve). Egy újabb adónem, amiért a környező országok a hasukat fogva röhöghetnek rajtunk!!! Már ha leszünk olyan barmok, hogy hagyjuk.......Remélem, hogy nem így lesz. És a kurva anyját a spionoknak/fórumszűrőknek!!!! Lehet megjegyezni a nevem,címem,....stb! A véleményem ettől még nem változik!! TAKARODJANAK innen, leginkább egy börtönbe!! És rohadjon rájuk a lakat!!
kvp  
2012. jún. 01. 16:33 | válasz | #20
"az a gáz hogy magyarországon az összes adót elcsalják... nem a befizetők, hanem akinek befizetik."

Jelenleg a befizetett jovedelemado kozel 100%-a megy adossag torlesztesre. Tehat ezt a penzt nem most lopjak el, hanem anno amikor a hitelt felvettek es elkoltottek. Most egesz mas penzek tunnek el, egesz mas modon, de legalabb nem az adok, azok mar reg nincsennek meg.
2012. jún. 01. 15:56 | válasz | #19
:) az a gáz hogy magyarországon az összes adót elcsalják... nem a befizetők, hanem akinek befizetik. Ma magyarországon az adók sima lopás kategóriában vannak, ugyan is lófaszt sem kapsz viszonzásul (és akik nem fizetnek be, de kapnak az államtól egy kis pénzt azok is az elenyésző töredékét kapják a befizetett összegnek). A többi simicskák, bankok, pénzügyi érdekcsoportok, korrupt állami vezetők zsebében landol.
Persze más országokban is a legtöbb pénzt tolvajok zsebében landol, de nem ekkora arányban (még).
Erpy  
2012. jún. 01. 12:45 | válasz | #18
És akkor ez most mit takar? Ha kötöttem egy szerződést pár hónapja 2 évre, és a csomagba volt egy akciós készülék, akkor most ezt a szerződést félbonthatom? És abban az esetben, ha valakinek csak úgy van egy szerződése akciós készülék nélkül, azt lemondhatja? Mert erről nem esett szó még, és kívancsi lennék tudtok-e erről valamit.
Zoliz  
2012. jún. 01. 10:57 | válasz | #17
En is dontesre kenyszerultem es probaltam kikerulni a reklamokat ahol lehet, mert teljesen hulyenek nezik az embereket, csak az a durva ha konkret kerdesem van hozzajuk az aprobetus reszeket illetoen mindig kitero valaszt kapok.

Ezen cegek ugyintezoi ugy mukodnek, hogy szerzodeskotes mennyisege utan kapnak jutalekot, igy a modszerek nem szamitanak, hogy mikent pailiznak be minel tobb embert. De azon en is ledobbentem amikor ilyen hazugsagokat irnak ki a plakatjaikra, hogy mar 9 millio mobilinternet adtak el , kinek, mikor? Hazudnak, de mar hidegen hagy szinte mindekit..
2012. jún. 01. 10:42 | válasz | #16
Nem vagy egyedül! Hülyéböl van itt elég!
senki687   2 db büntetőpont 2 db büntetőpont 
2012. jún. 01. 10:27 | válasz | #15
Régebben Vodafone-s akartam lenni, de hatással voltak rám a reklámjai, ezért nem lettem. Annyira birkáknak tüntették fel az ügyfeleiket a reklámokban, hogy égőnek éreztem volna a Vodafone-t választani. Persze nyilván nem jobb a többi sem, de legalább nem volt olyan sok megalázó reklámjuk.
Zoliz  
2012. jún. 01. 10:14 | válasz | #14
Figyelem, a Vodafone ertesitett mindenkit SMS-ben, egyoldaluan szerzodest modositott, 8 nap van a szerzodes felmondasara kovetkezmeny nelkul, utana mar szivunk, mert o szolt.

TEHAT KAPTUNK 8 NAPOT a VODAFONTOL, HOGY MEGGONDOLJUK MARADUNK E NALUK
2012. jún. 01. 09:06 | válasz | #13
Most ezzel lehet egyedül vagyok, de szerintem a telefon adó teljesen rendben van. :) Ezt ugyanis mindenki be fogja fizetni aki p*fázik, ellentétben pl. az szja-val amit az ország nagy része elcsal.
2012. jún. 01. 08:32 | galéria | válasz | #12
Akit érdekel, hogy hova megy el ez a rengeteg pénz:


A jogokról meg annyit, hogy nincs még egy olyan ország ahol a szolgáltatók vagy akárki így elnyomhatná az adófizetőket. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a magyarok a legnagyobb bírka nép közé tartoznak (ezzel magamat is beleértve), mert nekünk mindent le lehet nyomni a torkunkon. Mindenki látja mi történik és mindenki lenyeli. A fórumokon vagy az esti vacsoránál mindenki kipanaszkodja magát, hőbörög egy kicsit és kész. Most is megmondjuk, hogy mekkora köcsögök a mobil szolgáltatók és mit csinálunk vele? SEMMIT...fizetünk.
Artyy  
2012. jún. 01. 08:31 | válasz | #11
Mindig is feltöltő kártyás voltam sokkal jobban jövők ki mert alig telefonálok. De hála istennek nem ennél a hazudozós csicska sz@r vodafone-nál. Ugyan is az adó csak jó indok nekik, hogy emeljenek és több pénzt húzzanak le rólunk, mert nálunk szedik be a legtöbb pénz és ezt ők megakarják tartani.
2012. jún. 01. 08:23 | válasz | #10
A fogyasztó védelem mint olyan, megszünt magyarországon. Nincs már semmi jogkörük.
2012. jún. 01. 08:17 | válasz | #9
Ha ezt tudom előre, kötöttem volna egy kétéves hűségnyilatkozatot, amit azonnal felmondtam volna. :-)

Egyébként ez a hír nem igaz. Szocialista propaganda. A Matolcsy, a Szíjjártó, a Kósa és a Lázár is megmondta, hogy a telefontársaságok nem hárítják át az adót az ügyfeleikre. :-)
2012. jún. 01. 08:08 | válasz | #8
Nekem még van pár ötletem új adókra:
A terhes nők 2 helyett esznek, akkor adóthatnának is 2 helyett.
Ha megszületett a gyerek akkor lehetne sírás adót kiróni.
Az anyatej lehetne jövedéki termék is.Micsoda bevételi lehetőségek. És aogy mostanában jönnek ezek a csodálatos új adónemek, lehet, hogy ezeknek is eljön az ideje.
2012. jún. 01. 07:07 | válasz | #7
Dehogy kényszerül! Csak továbbhárítja az ügyfelekre! Amúgy valóban nem csoda, hogy nem akarja benyelni, mert 700 Ft-al számolva ügyfelenként...
MsUser  
2012. jún. 01. 07:05 | válasz | #6
Megoldás! Le teszem a telefont már hónapok óta alig pár perc kimenőm van havonta, a családi pénztárca boldog, aztán kicsit kevesebbet eszünk, aztán nem tudom......
MsUser  
2012. jún. 01. 07:02 | válasz | #5
Jó hír milliárdok folynak be az államkaszába, és láss csodát ez sem lesz elég. De ekkor kitalálnak újabb ilyen jogos adókat, amit persze nem mi fizetünk alapon el is fogadnak. Hogyne mi fizetnénk! Mindig kiderül hogy a jövedelmünk amiből vesszük a durván megadóztatott termékeket, egyre kevesebb és egyre több adót vonnak le belőle!
kvp  
2012. máj. 31. 22:51 | válasz | #4
Nem ertem miert bonyolitjak a dolgot. Feltoltokartya eseten lenne a legegyszerubb, hiszen csak nezni kell a havi 10 percet, addig nem ketyeg, utanna megy vonjak az adot is es konyvelik hogy mennyi adot vontak osszesen. Ez a trukkozes csak arra jo, hogy ne kelljen a pontos perceket atadniuk az allamnak, meg arra hogy a kerekitgetesek miatt noveljek a hasznuk es az ado egy reszet beszedhessek, de ne kelljen befizetniuk az allamnak.
Munch  
2012. máj. 31. 22:20 | galéria | válasz | #3
Tök jó flottás tarifám van. Sajnálom, de emiatt megválok tőle.
Havi 5100 Ft sok lett. Így is lélekhatár volt, de 900 Forint adót raknak rá.
Feltöltőkártya rulez.

2012. máj. 31. 22:18 | galéria | válasz | #2
ja azt nézem pont, hogy ezek a férgek (és a többi mobil szolga) nálunk a legdrágábbak...és akkor még ránk terhelik.Versenyhivatal?vagy bármi fogyasztó védelemnél nem lehet ilyeneket feljelenteni?
2012. máj. 31. 22:16 | válasz | #1
Az adót csak tíz perc után kell fizetni, de ők beszedik az első perctől. Nagyon buzgó adófizetők lettek hirtelen, más pénzéből. Azért büszkék lehetünk, hogy mi termeljük ki a legtöbb hasznot az egyébként külföldi tulajdonban levő mobilszolgáltatóink részére, hiszen "Magyarországon a legdrágább a telefonálás a a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországai közül – derül ki az OECD jelentéséből". Biztos a sok hófödte hegy, a toronymagas munkaerő költségek felverik az árakat :)