Az IP-címek nem azonosítják egyértelműen az embereket
2012. május 8. 19:21, kedd
Egy New York-i bíró úgy döntött, hogy az IP-cím alapján nem lehet száz százalékos biztonsággal azonosítani az internetezőket. Mindez a WLAN-hozzáférések folyamatos térhódításának köszönhető.

Hirdetés

Korábban már születtek hasonló ítéletek, azonban Gary Brown bíró nem csupán azt mondta ki, hogy az IP-címek alapján nem azonosíthatók egyértelműen a felhasználók, hanem azt ajánlotta a témával foglalkozó összes kollégájának, hogy kövessék a példáját és fogadják el, illetve alkalmazzák az érvelését. Brown az első olyan bíró, aki rendkívül részletesen indokolta a döntését. Szerinte meglehetősen meredek feltételezés abból kiindulni, hogy az a személy, aki egy bizonyos helyen fizet az internetkapcsolatért megegyezik azzal, aki az internetezési lehetőséget egy illegális fájl letöltésére használta fel.

A New York-i bíró szerint csupán IP-cím alapján gyakorlatilag lehetetlen megállapítani, hogy ki töltött le például egy filmet egy fájlcserélő hálózatról. Ez már csak azért sem lehetséges, mert gyakori, hogy egy WLAN-hotspothoz többen is csatlakoznak. Mivel a vezeték nélküli hálózatok világszerte egyre jobban terjednek, így a személyek azonosítása kizárólag az IP-cím alapján ma már lehetetlen. Ennek ellenére a szerzői jogvédő szervezetek rendszeresen megpróbálják elérni, hogy a bíróságok az IP-cím alapján találják bűnösnek az illegális másolatokat le- vagy feltöltőket, azonban hamarosan véget érhet ez a korszak.

2008 elején az Európai Unió és az internetes cégek között is komoly vita bontakozott ki az IP-címek megítéléséről. Az Európai Unió adatvédelmi csoportja azon az állásponton volt, hogy az IP-cím személyes adatnak számít, a Google, a Yahoo és a Microsoft ugyanakkor úgy vélték, hogy az IP-címek mindössze a kliens számítógépek azonosítására használt adatok, ennélfogva nem minősülnek személyesnek. Az EU csoportja ezzel nem értett egyet, bár azt elismerte, hogy vannak kivételek és például az internetkávézókban számos felhasználó veszi igénybe ugyanazokat a címeket. Mindazonáltal, amennyiben valakit ezen adatok által azonosítanak a világhálón, az egyszerű számok rögtön személyes adattá válnak.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Yv@n  
2012. máj. 13. 16:59 | válasz | #18
"aki azt hiszi hogy egy vírusirtó, egy tűzfal meg esetleg egy spamszűrés és a gépe nem támadható, az ugyanakkora tévedésben van mint aki leszarja ezeket."
A lényeg, hogy az ember törekedjen a biztonság elérésére.

A gép első sorban az emberi hülyeség miatt támadható. Ha nem tudod felelősségteljesen használni az eszközt és emiatt károkat okozol vele, akkor viseld a következményét. Az emberek valamiért természetesnek veszik, hogy számítógép az mindenkinek kell, miközben azt is természetesnek veszik, hogy buták legyenek hozzá mint a segg. Miért?
Yv@n  
2012. máj. 13. 16:55 | válasz | #17
"De pl. ha a tőled ellopott telefonnal szerveznek le egy bűncselekményt, te is el lennél kenődve rendesen, hogy miért neked kell a börtönben rohadni csak azért, mert az előfizetői hívószám a te neved van. ;) Ugye?"

Azért nem kell túlmisztifikálni a dolgokat. A lopást jelented a rendőrségen és már nem a tiéd az eszköz, illetve a felelősség. Ezen kívül ez épp egy olyan speciális eset, hogy a telefon IMEI száma alapján ha nyomozás indul pontosan meg tudják állapítani melyik szolgáltató melyik előfizetett sim kártyája járt a készülékben milyen időpontokon, és azt is, hogy ez mely cellában történt. Nagyon hamar a tökére lehet lépni bárkinek, aki lopott mobillal hibázik.
Yv@n  
2012. máj. 13. 16:52 | válasz | #16
Igen. Éppen ezért, ahol figyelnek erre, ott kapsz ugyan ingyen wifi elérést, de a jelszavát már csak úgy adják ki, ha elkéred a pultnál és cserébe megadod a kontaktodat.
Másik megoldás, ami nálunk gyakori a plázákban, hogy egy köztes filter-en át megy minden forgalom, nem NAT-oltak a csomagok, így csak a 80-as port tartalmát érheted el és azt is szűrik.
Nyilván örül az ember, ha valahol open wifi-t talál a telefonjával és rászabadulhat a netre, de azért nem árt tisztában lenni vele, hogy ez bizony biztonsági kockázat a hálózatra, a végpont előfizetőjére, de akár még a hotspot-ra csatlakozó userre nézve is(semmi sem garantálja, hogy a hotspot üzemeltetője nem hallgatja le a teljes adatforgalmat...)
2012. máj. 10. 18:04 | válasz | #15
Igen, mert ha követjük a logikát: Az ellopott autóddal(Open/feltört-Wifi) elütnek egy csapat iskolást akkor téged vágnak sittre, hiszen az autó a tied.
Vagy a kölcsönzőt (NetCaffe) ha a bérbe adott autóval bűncselekményt hajtanak végre...
Tetsuo  
2012. máj. 10. 17:31 | válasz | #14
:) Tehat ha egy kavezobol vagy egyeb nyilvanos wifi-rol kovetek el kiber-buncselekmenyt, akkor is a tulaj vallalja a teljes felelosseget?
2012. máj. 10. 14:34 | galéria | válasz | #13
Magyarországon nincs ilyen ember?
2012. máj. 10. 12:57 | válasz | #12
"Cikizi hogy védtelenül hagyta a wifit, és fel tudott rá menni."

Csak hogy korrigáljunk. Nem cikiztem, hiszen fel is ajánlottam neki a segítséget. Pusztán közöltem hogy ilyen esetben ő lenne büntetve (amúgy 52 éves tisztességes adófizető honpolgár) azért ha valaki fellép a wifijére és onnan követel online "bűncselekményeket".
2012. máj. 10. 10:11 | válasz | #11
persze.

aki azt hiszi hogy egy vírusirtó, egy tűzfal meg esetleg egy spamszűrés és a gépe nem támadható, az ugyanakkora tévedésben van mint aki leszarja ezeket.

Ezzel a hozzállással elmehetsz a sony-hoz, ott örülnek a szakértőknek akik bolondbiztossá teszik a rendszert 1-2 ingyenes kis védelemmel.

Lenti példa #2. Cikizi hogy védtelenül hagyta a wifit, és fel tudott rá menni.
Na ezzel akkor ki is az óvatlan? kinek a forgalmát figyelhetik meg?
opeca  
2012. máj. 09. 22:05 | válasz | #10
Marhaság, nem lehet mindenkitől elvárni, hogy számítógépes expert legyen. Spammek mindig lesznek, a vírusok már azelőtt léteztek, hogy az Internetet kitalálták volna.

Ezek egyszerűen a velejárói a dolgoknak. Olyan ez mint amikor arról sírnak, hogy jaj de mennyi autó közlekedik, meg legyünk zöldek, no de mégis ki a fene akart technokrata társadalmat? Hát az emberek maguk, akkor majd leállítjuk az autókat aztán termeszthetsz otthon.

Ugyanez van az Internettel, majd leállítjuk aztán nem kell félned a spammektől, bár mint mondtam vírust még így is bekaphatsz.

Nem a sima userre kell ráterhelni azt, ami magából a rendszerből adódik.
Crane  
2012. máj. 09. 17:11 | válasz | #9
@MacropusRufus: Vagy még azt se, mert az eszközt konkrétan a MAC address azonosítja.
És akkor bankban meg a biztonsági őr a hibás, ha kirabolják a bankot? :) Azért ez nem ilyen egyszerű. A rendszergazda sem mindenható.
Az objektív felelősség meg arról szól, hogy a rendőrség ráveri a tulajra a bírságot, az meg majd elrendezi azzal aki vezetett. Azt jó van! Kevesebb munka. Több idő van trafizni. (abból van pénz!)

@Yv@n: Ja valahol van benne valami, hogy tanítani kéne az általános iskolába az alapvető számítástechnikai ismereteket, és az internet használatát. (és akkor a bírók, a politikusok és szerzői jogvédő maffiózók is tudnák mi az az IP cím és hogy működik)
De pl. ha a tőled ellopott telefonnal szerveznek le egy bűncselekményt, te is el lennél kenődve rendesen, hogy miért neked kell a börtönben rohadni csak azért, mert az előfizetői hívószám a te neved van. ;) Ugye?

Szögezzük le: IP cím alapján elítélni bárkit is iszonyatos nagy butaság! Pont olyan mint a középkorban a boszorkány üldözés! ("Engem békává változtatott" "Úgy van! Máglyára vele!!!" :D)

Yv@n  
2012. máj. 09. 14:20 | válasz | #8
Persze hogy jogos, az előfizető felelőssége, oldja meg.
Én simán azt is büntetném, akinek bezombul a gépe valami trójaitól, mert cseszett telepíteni a biztonsági frissítéseket, aztán fossa a világba a spam-et. Pillanatok alatt megtanulnák az emberek használni a számítógépet.
2012. máj. 09. 13:44 | válasz | #7
de valahol jogos nem? 100%-ban bizonyítható, hogy a támadás abból a rendszerből jött. Az ottani "rendszergazdának" az lenne a feladata, hogy igazolja, akkor éppen más is használta a hálózatját.
Ez kb. olyan mint náluk a vezetés terén az obijektív felelősség. Engem fotóznak le a te autóddal. Te kapod a bírságot, amennyiben nem tudod 100%-ban igazolni, hogy akkor nem nálad volt a kocsi.
2012. máj. 09. 13:41 | válasz | #6
"Az IP-címek nem azonosítják egyértelműen az embereket"
sztem egy átlag useren kívűl senki nem gondolta azt, hogy az IP-vel EMBERT lehet azonosítani. Egy IP max. az ESZKÖZT azonosítja.
Yv@n  
2012. máj. 09. 12:23 | válasz | #5
Azért ne gyújtsatok örömtüzeket, mert ez a világ másik felén van, kb nulla befolyása van bármire nálunk. Jóval közelebb ennél, franciáknál simán objektív felelősség van, ráverik a komplett bírságot arra az előfizetőre, akinek a végpontjához az adott ip cím tartozott. Aztán lesakkozhatja a környéken lakók közt, ha valaki a wifijét használva szopatta meg, a hatóságok leszarják.

De német országban sem éri meg torrentezni, mert egyik reggel arra ébredsz, hogy kopogtatnak a párezer euros csekkel.

2012. máj. 09. 11:16 | válasz | #4
De hogy ennyi idő kellett, mire egy bíró fel tudja fogni, hogy az ip nem azonosít embert. Sőt gyakorlatilag gépet se. (Persze tudom én, ez a nem hallás inkább korrupció.)
Csak az otthoni hálózat: Wifi router, alatta sima router, ezen direkt gép, egy média player, ami wifi hot spot is. Wifin csatlakozik egy laptop, ami wifi hotspot is, és a táblám wifin csatolva, ami szintén hotspot is. És ezt nem tartom bonyolult hálózatnak, de ha nyitva hagynám elég sok helyen lehetne befele jönni, úgy hogy kifele nem sok ip látszana. (Természetesen a hotspotok nem mennek, mert minek és a wifis csatlakozások titkosítva.)
hungi  
2012. máj. 09. 09:59 | válasz | #3
...most még nem egyértelmű, de amint megjelennek az implantok, amiket beültetnek ;)


Ha már védelem, akkor talán a router-eken firmware-szinten kötelező WPA2-vel kéne kezdeni, és mondjuk külön engedélyhez kötni a hotspot-okat.

2012. máj. 09. 08:08 | válasz | #2
Nálunk szomszéd egy hónapja vett WLAN routert, természetesen nem ért hozzá így semmilyen védelem nincs rajta. Egyszer felmentem rá telefonnal, mert láttam hogy open és nem értettem mi az. Az óta a telefon ha a kertbe megyek gyakran felugrik rá és néha csak akkor veszem észre hogy gyanúsan nagy a jel (tehát nem lehet az egyém), amikor már vagy 10-20 perce arról nézek youtube-ot. Mondtam neki hogy rakjon rá titkosítást, felajánlottam hogy megcsinálom, de nem majd ő amint lesz rá ideje.
Szóval valóban. Ha én most az ő wifijén töltök le valamit akkor őt vinnék el és fizettetnének vele pofátlanul nagy bírságot, holott én voltam a tettes. Teljesen egyetértek a bíróval, hogy pusztán IP alapján, max csak azt lehet belőni hogy melyik országban történt a kihágás. Proxy mellett még azt sem.
2012. máj. 09. 00:31 | válasz | #1
Na, végre egy értelmes ember :D

Mióta ugatják már, hogy az IP egymagában nem azonosíthat senkit és végre valaki meg is értette, miért. Már ideje volt a dolognak.