Búcsúzik a Windows Live
2012. május 4. 10:51, péntek
Ugyan a számítási felhő szolgáltatások nagy szerepet játszanak majd a Microsoft új operációs rendszerében, azonban a Windows Live névvel már nem fognak találkozni a felhasználók.

Hirdetés

Chris Jones, a Microsoft Windows Live szolgáltatásért felelős alelnöke blogbejegyzésében jelentette be, hogy a Windows Live nem passzol az új stratégiához, ezért a háttérbe szorul majd, annak ellenére, hogy a live.com domént néhány szolgáltatás továbbra is használni fogja. Napjainkban a Windows Live szolgáltatásokat 500 millióan használják legalább havonta egy alkalommal, a Hotmailnek 350 millió, míg a Windows Live Messengernek 300 millió regisztrált tagja van. Ennek ellenére a konszern alapvetően nem elégedett a Cloud-szolgáltatásaival, mivel nem felel meg a hálózatba kötött ajánlatokkal szemben támasztott követelményeknek. Mindez a Windows 8 megjelenésével megváltozik, mivel a társaság számos szolgáltatás esetében le fog mondani a saját márkáiról. A Hotmailt például a Windows 8 és a Windows Phone esetében a Mail App alkalmazáson keresztül lehet majd elérni.

Az új stratégia lényege szerint egy Windows 8-at futtató PC minden olyan fontos szolgáltatást tartalmaz majd, amelyre a felhasználóknak szükségük van, vagyis egyetlen szolgáltatást sem kell utólag külön feltelepíteni. Azonban a cég a telepített szolgáltatások használatát az emberekre bízza, mindenki maga dönthet ebben a kérdésben, és arról is, hogy mely adatokat kívánja továbbküldeni a Microsoftnak.

A Windows Live ID-t és Passportot a Microsoft Account váltja fel, ez lesz az összes szolgáltatás egységes azonosítója. A Microsoft Account segítségével bárki bejelentkezhet a PC-jébe éppúgy, mint az új Windows Store vagy az Xbox Live rendszerébe, illetve a Windows Phone készülékébe. A változtatásra néhány hónapon belül sor kerül. Amennyiben valaki a Microsoft Account segítségével jelentkezik be egy eszközre akkor azon automatikusan megjelennek az általa beállított felhőszolgáltatások, például a név- és a címjegyzék, a naptár, a levelező- és az azonnali üzenetküldő program, továbbá a Cloud-tárhely. Minden készüléken ugyanazok az adatok lesznek elérhetők.

Arra is lehetőség lesz, hogy ha valaki a PC-jén kezd el dolgozni, akkor később egy másik eszközön folytathassa a munkáját. A Microsoft Account segítségével minden felhasználó automatikusan hozzáférhet a Skydrive szolgáltatáshoz, ahol eltárolhatja a dokumentumait, fotóit és beállításait. A Windows Phone kameraalkalmazása szintén össze lesz kötve a Skydrive platformmal, így minden elkészített fotó automatikusan felkerülhet az internetre. A Skydrive rendszerében megőrzött Office dokumentumok megnyithatók lesznek akár a böngésző Office Web App programján, akár a hagyományos irodai szoftvercsomagokon keresztül. A Skydrive váltja majd fel a Foldershare, a Live Mesh és a Windows Live Mesh szolgáltatásokat. A Windows 8 alatt minden itt tárolt adat megnyitható lesz minden alkalmazásból.

Az MSN Messengert egyaránt integrálni fogják a Hotmail és a Skydrive rendszerébe és a jövőben mind a Windows 8, mind a Windows Phone keretében Messaging App néven lesz elérhető. A Microsoft továbbra is támogatja az XMPP protokollt, ami lehetővé teszi a kapcsolódást további azonnali üzenetküldő szoftverekhez és kliensekhez. A Windows 8-ban a Windows Live Photo Gallery-t a Photos App és a Photo Gallery, míg a Windows Live Movie Makert a Movie Maker váltja fel. A Windows Phone esetében az új alkalmazás neve Camera Roll lesz.

Újdonság még, hogy amennyiben valaki összeköti a Microsoft Account fiókját a LinkedIn, a Facebook vagy a Twitter közösségi oldalakkal, úgy az ott tárolt adatok és kapcsolatok is a Windows 8 név- és címjegyzékében jelennek majd meg.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. máj. 07. 22:53 | válasz | #37
szerveren még mindig erős többségben van a linux, és már mobilon is, ugyan is az android az linux ;)
Ferrer  
2012. máj. 07. 21:41 | válasz | #36
Ez mit mond a valóságról? 10 éve valóban 1% alatt volt, ma 1,3-1,5-re becsülik. Ez majdnem 100%-os növekedés. És ez elég szép ahhoz képest, hogy nincs jelentős marketing a projekt mögött. A Google pl. ha úgy gondolná, hogy kitol MS-ékkal, bármikor kiadhatna egy olyan disztribúciót, ami secperc feltolná a linux desktop elterjedségét.
2012. máj. 07. 16:32 | válasz | #35
Linux téma - már 10 éve riogatnak a Linuxal, és még mindig 1% alatt van. Ez így volt, így van, és így is marad. Aki nem hiszi? ->
http://en.wikipedia.org/wiki/Usage_share_of_operating_systems

Ez a változtatás semmi új. Az androidos telóm éppen ezt tudja. Egy gmail accountal mindent elérek, dokumentumokat, képeket, contaktokat, facebook bejegyzéseket, stb. És minden on-line van lementve, nem veszhet el. Amikor nem olyan rég telefont cseréltem dúrva volt, hogy csak beadtam a gmail accountomat beindítás után és MINDEN ami az előző telefonomon volt, szépen letöltődött.

Az MS csak követ az Apple/Google duót.
2012. máj. 07. 11:11 | válasz | #34
"a faszom se akarja munkajat meg a csaldi fotokat az interneten tarolni..."

A faszod nem, de rajta kívül az emberek 99%-a már mobilról is egyfolytában tolja felfelé a megszámlálhatatlan mennyiségű, szarabbnál-szarabb baba- és kutyafotóit a fészbukra, iwiwre és hasonló szájtokra. Félelmetes mennyiségben. Aztán mivel a webre már feltolta, a HDD-re már le sem menti, minek? A Weben fenn van, ráadásul redundánsan.
2012. máj. 07. 10:44 | válasz | #33
Egy biztos komolyan elgondolkodtam és feltettem a Windows mellé egy Linuxot! Egész jó bár még a beállításokkal és a kezelhetőséggel volna mit kezdeni! Most XP -t használok, de ebben a formájában nem szeretnék Win8-ra váltani!
2012. máj. 07. 10:09 | válasz | #32
Most kiborítottak!!
2012. máj. 07. 10:07 | válasz | #31
Kurvára nem örülök az ms baromkodásának! Ha kellene az android vagy okostelefon akkor már lenne, de nekem nem kell! Azok sem kellenek amik ezeket majmolják mint pld. a win8!!!
Éppen beleszerettem a Win7-be mire megint jönnek a nyomorék átnevezéssel! Ugye nem régen változtatták a Microsoft Messengert Live Messengerre! Persze a levelező is megváltozott. Megszoktam. Tényleg jó nekem, de most ez megint változni fog? Hogy szopj@n@k le!!
2012. máj. 07. 10:04 | válasz | #30
más: nem téged láttalak H_Optimus -ként?
2012. máj. 06. 19:47 | válasz | #29
A gyakorlatban ez sehogy nem nézhetne ki, mert nem kaphatna kereskedelmi engedélyt.
orbano  
2012. máj. 06. 14:18 | válasz | #28
a Linuxnak ezer és egy esélye lett volna már, de nem történt semmi érdemleges. most sem fog.
2012. máj. 06. 11:40 | galéria | válasz | #27
"Ez a gyakorlatban valószínűleg úgy fog kinézni, hogy ez is egy lehetőség lesz, de csak azoknak, akik használni akarják. Kötelezővé biztos, hogy nem tehetik, hiszen ez biztonságtechnikailag és adatbiztonságilag semmiféle szabványnak nem felel meg, sőt, a legtöbbnek teljesen ellentmond."

Ugyan, az 1984-es törvények szerint ez teljesen legális.. ja, vagy mi (elvileg) nem olyan világba élünk. Mostanság olyan könnyű keverni ezeket a dolgokat.
2012. máj. 06. 10:11 | válasz | #26
Ez a gyakorlatban valószínűleg úgy fog kinézni, hogy ez is egy lehetőség lesz, de csak azoknak, akik használni akarják. Kötelezővé biztos, hogy nem tehetik, hiszen ez biztonságtechnikailag és adatbiztonságilag semmiféle szabványnak nem felel meg, sőt, a legtöbbnek teljesen ellentmond.

Egyébként ma a felhasználók 80%-a nem igazán törődik a biztonsági kockázatokkal és mindenhova egységesen ugyanazt a jelszót használja. Ha ezt nézzük, legfeljebb annyi benne az újdonság, hogy mostantól a rendszer is támogatja a felelőtlenséget
2012. máj. 06. 03:34 | válasz | #25
"A Windows Live ID-t és Passportot a Microsoft Account váltja fel, ez lesz az összes szolgáltatás egységes azonosítója. A Microsoft Account segítségével bárki bejelentkezhet a PC-jébe éppúgy, mint az új Windows Store vagy az Xbox Live rendszerébe, illetve a Windows Phone készülékébe. A változtatásra néhány hónapon belül sor kerül."

Itt valamit félrefordíthattak vagy tévesen fogalmaztak.

Kiemelem a lényeget:

"A Microsoft Account segítségével bárki bejelentkezhet a PC-jébe"

Már nem azért, de milyen már, hogy a gépbe be lehet jelentkezni egy olyan jelszóval, amit az MS ismer? Há bazzeg, ez mekkora biztonsági kockázat lenne. Mondjuk az MS konkurenciája pl. egy afarbáziskezelő szofzver fejlesztője tuti használ Windowsos gépet, ha Windowsos programot ír. És akkor az MS ismerné a jelszót, amivel ki-be járkálhatna? Na ne bassz!
2012. máj. 06. 03:06 | galéria | válasz | #24
mi lesz azzal a sok szar liveos gameval?
2012. máj. 05. 23:55 | galéria | válasz | #23
Én rengeteget használtam a messengert (MSN majd Windows Live), sok éven keresztül, aztán valahogy a facebook szükségtelenné tette, mostmár nem is tudom mióta el se indítottam.
Üzenetküldözgetésre szerintem a Messenger volt a legkényelmesebb, és nem is igazán értem, hogy miért szarták el ennyire. Teli rakták mindenféle haszontalan baromsággal, ahelyett hogy esetleg normálisan megoldották volna többek között a kép és hangminőséget (opcionálisan lehetett volna mondjuk közvetlen kapcsolatot engedélyezni, nyilván kevésbé biztonságos, dehát akkor is), csinálhattak volna jól átlátható eseményszervezési lehetőséget, csoportokat, hasonlóan ahogy a facebook csinálta - szerintem zseniálisan.
Azt meg aztán pláne nem értem, hogy miért kell többszáz megát elfoglalnia az egésznek...
Ferrer  
2012. máj. 05. 21:50 | válasz | #22
Így igaz, 2012 v 2013 valszeg a linux éve lesz :)
2012. máj. 05. 15:09 | válasz | #21
Ez a hozzászólás 2002-ben is megállta volna a helyét... :)
(Úgy kötözködés nélkül)
nlght   2 db büntetőpont 2 db büntetőpont 
2012. máj. 05. 13:44 | válasz | #20
pont ezért fogják megbaszni a seggüket az EU-ban, mert ellehetetlenítik a versenyt, nem is értem miért erőltetik, amikor visszaesőként még nagyobb büntit fognak kapni majd

az egészben az a jó, hogy amíg az ms nem tudja, hogy mit csináljon, addig a linux teret tud nyerni vele szemben
willcox   "Rest in Peace willcox" 
2012. máj. 05. 12:07 | válasz | #19
Soha nem használtam, de nem is éreztem a hiányát.
Amit a mikorszopsz csinál, az csak értelmetlen látszattevékenység. Attól nem lesz jobb semmi, hogy új nevet adunk a gyereknek, meg kicseréljük a sapkáját.
2012. máj. 05. 11:14 | galéria | válasz | #18
Hát igen, ez a kössünk össze minden fiókot, dolgot, adatot egybe és osszuk meg dolog nagyon mánia lett.
Engem most az érdekel, hogy aki még 2014-ig XP-t használ, annál is váltani fog? Nekem van egy Hotmail fiókom Messengerre, Hotmailre és LIVE-ra, már 2005 óta.
orbano  
2012. máj. 05. 07:52 | válasz | #17
NA várjunk, Windows Phone-on külön app lesz? Csak mert most bele van integrálva az üzenetkezelőbe... ha kiveszik, áttérek Androidra...
ugh  
2012. máj. 05. 07:35 | válasz | #16
Azert az erdekes lenne, hogy elkezdek modelezni pc-n. Majd otthon folytatom okostelefonon a tv-n, mi ?
hahahahahahah
Ezeknek csak az exceltabla a melo bazze, meg a faxom office szarok.

ugh  
2012. máj. 05. 07:16 | válasz | #15
nekem szemelyszerint csak egy jol mukodo, kicsi es gyors osre lenne szuksegem
aztan azt teszek fel amit akarok.
a sok silany tok felesleges szar helyett.
ugh  
2012. máj. 05. 07:12 | válasz | #14
epulget a nagyteso
a sok idiota meg eljenez, hogy az egesz eletet felteheti a netre
fuuuu dejooooo
a faszom se akarja munkajat meg a csaldi fotokat az interneten tarolni...
2012. máj. 05. 02:47 | válasz | #13
Trillian tudja a több accountot egyszerre, de nem lehetetlen, hogy a hozzá hasonló "vegyes felvágott" programok közül több is.
2012. máj. 05. 02:46 | válasz | #12
Ez a beteszem, kiveszem móka nem az MS saját agymenése volt. Rászáltak a "beépített" szolgáltatásaira vagy már senki nem emlékszik miért van most böngésző választó ablak.

Egyébként mi az a System Center 2012, aminek a kliense 1.5GB és van hozzá Privát Cloud lehetőség? Az ennek a rendszernek a teszt verziója, vagy ez még valami extra szolgáltatás?
2012. máj. 04. 23:11 | válasz | #11
jó lenne ha örökre búcsúzna ez a kezdetektől fos gagyi szar, live főleg a messenger ami ki tudja miért terjedt el (ja azért mert az xp-ben ott volt a nem működő windows messenger és mindenki annak a működő változatát kereste).
2012. máj. 04. 17:44 | válasz | #10
Szerintem a gond az hogy olyan legósdobozt próbáltak ráerőltetni a jónépre aminek egyik kockája sem az igazi ráadásul csak MS legóskockákkal hajlandó kompatibilis lenni.
2012. máj. 04. 16:25 | válasz | #9
Én inkább azt látom ebben, hogy igyekeznek minden általánosan használt programot beletenni egybe.

Más dolog, hogy ha már annyira kedvezni akarnak mindenkinek, elég lenne, ha csinálnának 3 disztribúciót: egy mindent bele verziót, egy "üres" verziót (azaz csak a legszükségesebbet tennék bele, a többit meg tegye fel, akinek kell) és egy céges verziót (ebbe pedig beletehetnék azokat a dolgokat, amik otthonra tök feleslegesek, de egy cégnél jó hasznuk lehet). Igazából ezzel a 3 verzióval minden igényt lefedhetnének gond nélkül.
WinG  
2012. máj. 04. 15:35 | válasz | #8
Nekem is kicsit az az érzésem, hogy a Microsoftnál nem tudják eldönteni, melyik irányt kövessék, a mindent-integrálunk-az-OS-be vagy a testreszabhatóságét.
nohea  
2012. máj. 04. 15:22 | válasz | #7
"Az új stratégia lényege szerint egy Windows 8-at futtató PC minden olyan fontos szolgáltatást tartalmaz majd, amelyre a felhasználóknak szükségük van, vagyis egyetlen szolgáltatást sem kell utólag külön feltelepíteni."

Ez igazán érdekes. Főleg ennek a másik hírnek a tükrében, amit épp itt emellé nyitottam meg...
http://www.bit-tech.net/news/bits/2012/05/04/windows-8-drops-dvd/1
...sz'al most akkor hogy is van ez? 8)
2012. máj. 04. 14:03 | galéria | válasz | #6
Trillian
2012. máj. 04. 13:34 | válasz | #5
Csak nekem van olyan érzésem, hogy fingjuk sincs, mit akarnak?
Kezdetben vala az XP-be integrált Messenger meg Movie Maker meg Outlook Express, Névjegytár, stb... Aztán lett külön telepíthető kliensként MSN Messenger néven. Utána Vistából kidobtak majdnem minden integrált cuccot, meg átnevezték (Windows Mail, stb). Utána jött a Live Essential, amikor megint külön telepíthettél egyenként amit akartál (Fotótár, Hotmail, Movie Maker, Messenger, stb.) Szerintem ez utóbbi eléggé szar, nem lehet megoldani, hogy egyszerre két msn accounttal legyél fent egyszerre, Live Essential előtti időkben még egy registry hack-kel megoldható volt.
És akkor most megint kidobjuk az egészet a francba és jönnek a gyárilag integrált programok, ne kelljen a usernek külön telepítgetni. Noooormális?
2012. máj. 04. 13:22 | válasz | #4
"egy Windows 8-at futtató PC minden olyan fontos szolgáltatást tartalmaz majd, amelyre a felhasználóknak szükségük van"

Ha van olyan jó mint a live2011, akkor már vetem is rá a gyufát :/
2012. máj. 04. 12:32 | válasz | #3
Ugyan azt szeretné az MS megvalósítani mint a Google+ a címtár szolgáltatásával és a fényképek automatikus tárolásával a mobilodról!
ntex  
2012. máj. 04. 11:45 | válasz | #2
Érdekes megoldás, mondjuk nekem személy szerint eddig nem volt gondom a Windows Live Messenger-el, igaz elég keveset kommunikálok rajta
2012. máj. 04. 11:19 | válasz | #1
Azt hiszem még egy ok, hogy ne használjak MSN -t! Eddig is csak a régi ismerőseim miatt maradt meg!