![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Tovább erősít az Android, a RIM újítani szeretne
2012. május 6. 05:40, vasárnap
A tengerentúlon az elmúlt három hónapban is tovább erősödött az Android, a platform immár a piac többségét uralja, miközben a folyamatosan visszaeső RIM az új Blackberry 10 szoftverrel igyekszik megújulni.
Az Android immár a teljes amerikai piac 51 százalékát uralja, a december végi 47,3 százalékhoz képest, miközben az iPhone által szintén előrenyomuló almás cég 29,6-ról 30,7 százalékra tudott javítani. A többiek nem tudták követni ezt az iramot, ennek megfelelően ismét visszaestek, veszítettek eddig sem igazán hatalmas súlyukból, így például a Microsoft 4,7-ről 3,8 százalékra, a területet három évvel ezelőtt még egyedüliként uraló Blackberry pedig 16-ról egészen 12,3 százalékra esett vissza (ez utóbbi globálisan nagyjából 4 százalékon áll). A Symbian helyzete nem változott, a megmaradt 1,4 százalékkal azonban nyilván nem szólhat bele a versenybe. ![]() Felül a mobiltelefon, alatta az okostelefon tábor változása A Motorola által közölt első negyedéves eredmény rámutat azonban arra, hogy nem mindenki tudott nyerni az Androidot támogató cégek közül. Bár a bevételt sikerült 3 millió dollárral növelniük, mégis picivel nagyobb veszteséget termeltek az ünnepi időszakhoz képest, ez 80 helyett most 86 millió dollár volt. Egyedül a mobiltelefonos részleg tudott javítani házon belül, ők három százalékkal növelték saját eredményüket, miközben a gyártó 10,5 millió helyett csak 8,9 millió hordozható készüléket szállított le (ebből 5,1 millió példány volt okostelefon). A RIM eközben bemutatta az első körben a kiválasztott fejlesztőknek szánt új platformját, amely BB10 néven futott be. A prototípus készülék hasonlít az iPhone változatokra, az új szoftver pedig olyan jellemzőket is elérhetővé tesz, amelyek eddig többnyire hiányoztak a családon belül (gyorsabb processzorok, 4,5 hüvelykes és nagyobb kijelzők, valamint LTE), miközben arra is ígéretet tettek, hogy az első példányok után ismét érkeznek majd a fizikai billentyűzettel ellátott családtagok. A HTML 5 és Java egyaránt támogatott, ám a hangsúly az előbbi platformon van, a natív SDK és a WebWorks SDK révén pedig azt remélik, hogy a platformra fejlesztők némi előnyt kapnak a rivális szoftvereknél megszokottakhoz képest. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Már a Qualcomm is megelőzi az AMD-t a processzorpiaconAz elmúlt év igazi változást hozott a mikroprocesszorok piacán.3200 x 1800 pixeles notebook-kijelzőA dél-koreai konszern az idei Display Week kapcsán mutatta be új notebookokba szánt kijelzőpanelt, amely a mobil számítógépekbe eddig beépített legnagyobb felbontású képernyőket is a háttérbe szorítja.Kroes egységes európai mobilpiacot akar Az uniós biztos szerint az évtized közepére megvalósítható az egységes európai mobilpiac, amely lebontaná a tagországok közötti határokat és idejét múlttá tenné a roaming fogalmát.Jön az első Jolla okostelefon Mégpedig még az év vége előtt, az első körben európai debütálással.Probléma a piacon lévő túl sok Android-verzióA Google a közeljövőben kiemelten fogja kezelni az Android piaci töredezettségének kérdését.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|