![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Az ACTA lehetséges hatásaira figyelmeztettek
2012. május 1. 19:46, kedd
Az Európai Adatvédelmi Hivatal (EDPS) közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (ACTA) helytelen végrehajtása súlyos következményekkel járhat.
Az Európai Adatvédelmi Hivatal kifogásolta azt is, hogy a dokumentum nem tartalmaz olyan korlátozásokat és ellensúlyokat, amelyek biztosítanák például az ártatlanság vélelmét és a magánélethez fűződő jog védelmét. Giovanni Buttarelli, az európai adatvédelmi biztos helyettese ugyanakkor világossá tette, hogy alapvetően nem utasítja el az ACTA-t, azonban meg kell találni az egyensúlyt a szellemi tulajdon elleni jogsértésekkel szemben folytatott harc és a magánélet védelme, továbbá az adatvédelem között. Az utóbbi kettőt ugyanis szintén biztosítani kell. Úgy tűnik, hogy az ACTA ebben a kérdésben viszont nem nevezhető teljesen sikeresnek. Az Európai Bizottság február 22-ei ülésén úgy döntött, a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást (ACTA) az Európai Unió Bírósága elé terjeszti. A bíróság vizsgálata arra irányul majd, hogy a megállapodás összeegyeztethető-e az Európai Unió által biztosított alapjogokkal, így különösen nem sérti-e a szólás- és információs szabadságot, valamint az alapvető adatvédelmi előírásokat. Egy héttel ezelőtt derült ki, hogy a G8-as államok már az ACTA utódján dolgoznak. Az új dokumentum célja a szellemi tulajdon jelenleginél jobb védelme és a termékhamisítások számának visszaszorítása. Kapcsolódó cikkek
![]() HTC Desire 200 és 600, Samung Tizen telefonA HTC két új okostelefont dobna piacra a nyár elején, bár ezek közül csak az egyiket jelentették be.Sikeres a LiMux projektA müncheni közigazgatásban jelenleg már körülbelül 14 200 számítógépen használják a LiMux disztribúciót.Kompromisszumokkal jár táblagépeken a Windows 8Egyre több a Windows 8-as táblagép, áruk is mérséklődik, és mivel minden megszokott programot tudnak futtatni, az ember önkéntelenül is ugyanazokat a követelményeket várja el tőlük, mint a notebookoktól.Nehéz helyzetben a HTCA tajvani gyártónak nem csak a vetélytársaival kell megküzdenie, hanem számos belső problémával is.A szoftver néha erősebb a törvénynélMitchell Baker, a Mozilla első embere úgy vélte, hogy ha valaki megtartja az ellenőrzést az adatai fölött, akkor nem kell például amiatt aggódnia, ha a hűtőszekrénye tejet rendel.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |