![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Saját telefonon dolgozik a Facebook
2012. április 26. 23:37, csütörtök
Mégpedig a HTC segítségével, amely ezzel egy időben megkezdené saját chipjeinek tervezését is, hogy a jövőben erősebb pozícióból folytassa a küzdelmet a nagyon is jól álló riválisokkal szemben.
A két cég tajvani hírek szerint közös telefont mutatna be, amely egyrészt lehetővé tenné, hogy az online platform minden egyes funkcióját a weboldalon megszokott módon érjük el, másrészt pedig egy újabb területet nyitna meg a közösségi portál előtt, a Google korábbi, jelenleg is tartó kezdeményezésének mintájára. Emlékezhetünk arra, hogy a keresőcég elsőként szintén a HTC-vel összefogva dobta piacra saját okostelefonját, ezt követően azonban a Samsunghoz pártoltak át, ami jó lépésnek bizonyult, hiszen ez utóbbi igencsak előnyös helyzetben van a szegmensen belül, androidos megoldásaival komoly túlsúllyal nehezedik a többiekre.
A pontos hardveres és szoftveres részletekről egyelőre semmit nem tudni, ám az már önmagában fontos fejlemény, hogy a tőzsdére készülődő közösségi oldal ezen töri a fejét. A HTC a maga részéről eközben állítólag - kínai források szerint - megkezdené saját chipjeinek tervezését is, amelyet azonban a Samsunggal és Apple-lel ellentétben nem házon belül végeznének, hanem a Qualcomm és az ST-Ericsson közreműködésével, ők végeznék ugyanis a tervezési munkálatokat, az első, kifejezetten a HTC kívánalmai szerint kialakított példányokat pedig valamikor a következő évben szállítanák le. Úgy tűnik, hogy számukra nem elsősorban a költségek leszorítása a fontos (hiszen ez esetben megoldanák a házon belüli tervezést), hanem az, hogy a fejlesztők szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki a hardveres és a szoftveres oldal között, itt egyedi megoldásokkal álljanak elő, amely növelheti a HTC készülékeinek értékét a vásárlók szemében. Van is mire készülnie a cégnek, hiszen az eddig is igencsak jól szereplő Apple nagy meglepetést okozott kellemes negyedéves eredményével - a vártnál több táblát, okostelefont és Mac számítógépet szállítottak le, ezzel pedig csaknem megduplázták a profitot. Kapcsolódó cikkek
![]() Jön az első Jolla okostelefon Mégpedig még az év vége előtt, az első körben európai debütálással.Probléma a piacon lévő túl sok Android-verzióA Google a közeljövőben kiemelten fogja kezelni az Android piaci töredezettségének kérdését.A Yahoo!-é a TumblrNapok óta keringtek pletykák az egymilliárd dolláros felvásárlásról, de a két cég csak ma este erősítette meg hivatalosan is a hírt.Google I/O 2013: épül-szépül a birodalom A Google fejlesztőknek szánt rendezvényén ugyan elmaradt az igazán nagy durranás, ám számos érdekes fejlesztést mutattak be, amelyek révén tovább finomítják a meglévő szolgáltatásokat és még szorosabbra fűzik az ezen platformok közötti kapcsolatot.Minden erőforrását a számítási felhőre fordítja az OracleA kaliforniai válallat a jövőben még inkább a számítási felhőtechnológiára építene.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|