![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Ártatlannak vallja magát a Wikileaks állítólagos forrása
2012. április 25. 10:43, szerda - Forrás: MTI
A vádak ejtését kérte a katonai bírótól Bradley Manning közlegény, aki a katonai ügyészség szerint segítette az ellenséget, valamint több mint 700 ezer titkos iratot szolgáltatott ki a WikiLeaks kiszivárogtató portálnak.
A közlegény védője szerint az elhúzódó eljárás közben, a bírósági feltárás szakaszában a vád elmulasztotta, hogy kulcsfontosságú iratokat adjon át - mindössze 12 oldalnyi dokumentáció került el az ügyvédhez -, amivel megsértette a haditörvényszéki szabálykönyvet. David Coombs, Manning jogi képviselője a sajtóban megjelent nyilatkozatai szerint azt szeretné elérni, hogy az eljárás újrakezdése helyett ejtsék mind a 22 vádpontot. A bíró, Denise Lind ezredes elrendelte, hogy a vád bocsássa rendelkezésére a védelem által kért iratokat, hogy eldönthesse: azok kiadhatók-e. A bírónő bejelentette, hogy szerdán dönt majd a vádak ejtésére vonatkozó indítvánnyal kapcsolatban. ![]() Bradley Manning (balra) akár életfogytiglant is kaphat Manning a letartóztatásáig hírszerzési elemzőként szolgált egy bagdadi amerikai bázison. Azzal vádolják, hogy az ottani számítógépekről titkos szöveges és képi információkat töltött le - köztük diplomáciai sürgönyöket -, amelyeket átjátszott a WikiLeaks kiszivárogtató portálnak. Coombs ügyvéd kérte az ügyészségtől, hogy hozza nyilvánosságra: a szakértők szerint pontosan mekkora kárt okozott az amerikai nemzeti érdekeknek a Manning-féle kiszivárogtatás. Az ügyvéd szerint ennek ismerete alapvető ahhoz, hogy a katona igazságos ítéletet kapjon, ha bűnösnek találják. Coombs gyanúja szerint az okozott kár nem jelentős. Lind bíró bejelentette, hogy ezekre az értékelésekre ő maga is kíváncsi lenne. Victoria Nuland külügyi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kiszivárogtatások kárt és "óriási zavarokat" okoztak az Egyesült Államoknak az egyes országokhoz fűződő viszonyában, de a folyamatban lévő eljárásra hivatkozva nem bocsátkozott részletekbe. A védelem ugyancsak betekintést kíván kapni annak a virginiai nagyesküdtszéki eljárásnak a dokumentumaiba, amelynek célja, hogy bíróság elé állítsák Julian Assange-t, a WikiLeaks alapítóját. A Manninggel rokonszenvezők álláspontja szerint a katonát a fogva tartása alatt azért részesítették különösen rideg elbánásban, hogy az amerikai kormány fő célpontjának tekintett Assange ellen valljon. A vád szerint Manning "segítette" az ellenséget, vagyis az al-Kaidát és a terrorszervezetnek az Arab-félszigeten aktív ágát azzal, hogy "közvetve" - a WikiLeaks portálon keresztül - kommunikált vele. A védelem azt állítja, hogy Manning sohasem lépett közvetlen kapcsolatba az al-Kaidával, nem regisztrált dzsihádista weboldalakra, és nem vitatta meg az amerikai külpolitikai kéréseit egyetlen olyan személlyel sem, aki kapcsolatban áll az al-Kaidával. Coombs ügyvéd szerint a vád annak az állításának az alátámasztására sem mutatott fel semmilyen bizonyítékot, miszerint Manning "nem engedélyezett szoftvert" töltött fel a számítógépére. A védelem korábban azzal érvelt, hogy Manning zavarodott volt, ezért feletteseinek nem lett volna szabad hozzáférést biztosítaniuk neki titkos anyagokhoz, amelyekhez egyébként, hozzá hasonlóan, mások is hozzáférhettek. A pszichikai instabilitást az ügyvédek részben azzal magyarázták, hogy a homoszexuális katonának az amerikai haderőben titokban kellett tartani nemi irányultságát. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Nehéz helyzetben a HTCA tajvani gyártónak nem csak a vetélytársaival kell megküzdenie, hanem számos belső problémával is.A szoftver néha erősebb a törvénynélMitchell Baker, a Mozilla első embere úgy vélte, hogy ha valaki megtartja az ellenőrzést az adatai fölött, akkor nem kell például amiatt aggódnia, ha a hűtőszekrénye tejet rendel.40 Gbps-os WiFi-vel kísérleteznek a mérnökökHosszú távon akár a jelenleg leggyorsabbnak számító optikai hálózat kiváltására is alkalmasnak tartják azon új vezetéknélküli technológiát, amely egyelőre a kísérletekben szerepel jól.Már a Qualcomm is megelőzi az AMD-t a processzorpiaconAz elmúlt év igazi változást hozott a mikroprocesszorok piacán.3200 x 1800 pixeles notebook-kijelzőA dél-koreai konszern az idei Display Week kapcsán mutatta be új notebookokba szánt kijelzőpanelt, amely a mobil számítógépekbe eddig beépített legnagyobb felbontású képernyőket is a háttérbe szorítja.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|