![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Dolgozói bérek leszorítása - indulhat a per az IT-óriások ellen
2012. április 23. 18:29, hétfő
Amint arra a korábbi hírek alapján számítani lehetett, a bíróságon folytatódhat az az ügy, amelyben összesen hét IT-konszern, köztük az Apple és a Google is érintett.
Lucy Koh kaliforniai szövetségi bíró most úgy döntött, hogy helyt ad egy további beadványnak, amit öt szoftverfejlesztő nyújtott be. A szakemberek úgy vélik, a hét társaság megsértette a kartellügyi előírásokat, ezzel pedig korlátozták a szakmai szabadságukat és megakadályozták, hogy magasabb bérhez jussanak. Egyúttal bemutatták azt a levelet, amelynek feladója Steve Jobs, míg címzettje Eric Schmidt, a Google korábbi első embere volt. Jobs arra szólította fel a Google vezetőjét, hogy ne csábítsa el a társasághoz az Apple egyik fejlesztőjét. A keresőcég egyik személyzeti ügyekért felelős munkatársa ezután megígérte, hogy elbocsátják a fejlesztőt megkörnyékező Google-alkalmazottat.
A szövetségi bíró az elektronikus levélből azt a következtetést vonta le, hogy fennáll a gyanúja annak, miszerint a jogellenes megállapodásokról az érintett vállalatok vezetői is tudtak, sőt engedélyezték is azokat, így elfogadta a keresetet. Ezzel pedig gyakorlatilag eldőlt, hogy az ügyben per indul. A TechCrunch információi alapján az eljárás jövő júniusban kezdődhet és akár azt is eredményezheti, hogy a hét érintett társaságnak több százmillió dollárt kell majd kifizetnie ügyvédi költségekre, illetve büntetésképpen. Nem mindegyik cég élt a lehetőséggel. Az Apple például 2007 közepén megkereste Ed Colligant, a Palm első emberét, ő azonban elutasította a szerződést. Colligan abból indult ki, hogy egy ilyen egyezmény nem csak rossz lépés lenne, hanem minden bizonnyal illegális is, így nem volt hajlandó elfogadni Steve Jobs javaslatát. Kapcsolódó cikkek
![]() A hadsereg is használni fogja az iOS6-ot A Pentagon jóváhagyta az iOS6 alkalmazását, így a védelmi minisztériumban is használják majd az Apple termékeit, míg a légierő dollármilliókat spórolna meg az iPad táblákkal.A mobil piacra összpontosít a jövőben a PinterestDivat, ételek és fényképészet.Okostévéken keresztül kémkednek a médiacégekA Darmstadti Műszaki Egyetem informatikusai kimutatták, hogy a televízióadók kielemzik az internethozzáféréssel rendelkező készüléktulajdonosok szokásait.Mégsem írják el a termékek minimum élettartamát NémetországbanA Die Linke nevű német párt azt szerette volna elérni, hogy törvényben írják elő minimum mennyi ideig kell működnie az eszközöknek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|