Platformok: PC, Xbox360, PS3, PS2, Wii Rendszerkövetelmények: Minimum: 1,8 GHz-es Intel Core 2 Duo processzor, 1 GB RAM, 256 MB V-RAM-mal rendelkező grafikus kártya, 15 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: 2,4 GHz-es Intel Core 2 Duo processzor, 2 GB RAM, 512 MB V-RAM-mal rendelkező grafikus kártya, 15 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: Mass Effect Kategória: szerepjáték
Hirdetés
Amikor 2005-ben, a nagy sikerű Neverwinter Nights és Baldur’s Gate sorozatok után a Bioware bejelentette, hogy szakít a klasszikus fantasy formulával, és legújabb szerepjátékát sci-fi környezetben képzeli el, nagyon sokan kétkedve fogadták a terveket. Majd amikor 2007-ben - PC-re csak 2008-ban - megjelent a Mass Effect címet kapott alkotás, a készítők bebizonyították, hogy esetükben a koncepció csak másodlagos, és egyáltalán nem a kitűnő játékmenet kelléke. Az első rész premierjét követően csakhamar felreppentek az első hírek egy folytatásról, sőt mi több, a Bioware megerősítette, hogy Shepard parancsnok történetét csak egy trilógiában tudják elmesélni nekünk, amit a tervek szerint záros határidőn belül el is készítenek.
Akkor még nem gondoltuk volna, hogy 2010-ben már a kezünkben foghatjuk a második részt - ami sokak szerint jobb, mások szerint pedig rosszabb lett elődjéhez képest -, arra pedig végképp nem számítottunk, hogy 2012 tavaszán már betölthetjük a folytatást is. A Mass Effect 3 mint a sorozat záró epizódja azonban nemrégiben megjelent, ami Shepard történetére pontot tesz ugyan, de a franchise esetében csak egy új kezdetet jelent. Ne haladjunk azonban ennyire előre, lássuk inkább a játék alapkoncepcióját!
A történetről sajnos nagyon nehéz úgy beszélni, hogy közben ne lepleződjenek le olyan részletek, amelyek kulcsfontosságúak lesznek a végkifejlet esetében. Ha már szóba került a finálé, rendhagyó módon azzal kezdeném, hogy a legtöbb rajongó feltehetően csalódásként fogja majd megélni az utolsó képkockákat, hiszen amilyen fennkölt és magasztos a teljes kampány, annyira lapos lezárást álmodtak meg hozzá a készítők. Egy trilógia záró fejezetétől sokkal komolyabb befejezést vártunk volna! Szerencsére a sztori a harmadik részben is folyamatosan érdekfeszítő lesz - számtalan korábbi döntésünknek most fogjuk majd látni az eredményét -, méghozzá megfelelő mennyiségű feszültséggel és izgalommal párosítva. A Földet ugyanis a reaperek végérvényesen megtámadják, Shepard korábbi figyelmeztetéseiről és a közeledő veszélyről a hatóságok pedig nem vettek tudomást.
A bekövetkezett katasztrófa miatt hősünk nem tehet mást, minthogy elmenekül a bolygóról, hogy megoldást találjon a kialakult helyzetre. Miközben Shepard azon töri a fejét, hogy mivel tudná végérvényesen kiirtani a világegyetemből a reapereket, feltűnik a színen Hackett admirális, aki egy működőképes megoldást vázol fel előttünk. Ennek értelmében létre kell hoznunk a világ legnagyobb szövetségét, és fel kell kutatnunk egy, a reaperek ellen hatásosnak vélt titkos fegyver darabjait, hogy megállítsuk a veszedelmet. (Igen, enyhén Dragon Age: Origins utóíze van a sztorinak…) A problémák azonban ott kezdődnek, amikor tudomásunkra jut, hogy fogytán az időnk, a magunk mellé állítandó frakcióknak pedig gyakran fontosabbak személyes problémáik, mint a közös ellenség legyűrése.
A Mass Effect 3 fő történeti szála tehát ezt a cselekményt fogja feldolgozni, de ezúttal is lesznek mellékküldetések, amelyekkel kapcsolatban óriási előrelépést tapasztalhatunk az elődhöz képest. Ennek köszönhetően el is felejthetjük a folyton ismétlődő és egy kaptafára épülő mellékszálakat, amelyek sokszor egyáltalán nem kapcsolódtak a történethez. Az útközben felszedhető opcionális feladatok ugyanis a harmadik epizódban végre egyáltalán nem haszontalanok, szorosan kapcsolódnak a koncepcióhoz, a nagy háborúhoz, mindemellett pedig izgalmasak is.
Az efféle küldetésekben óriási segítséget jelent majd a Normandy új bolygószkennerje, ami hozzájárul a célpontok megtalálásához, de az új egységek felkutatásában is hasznunkra lehet. Ha már szóba kerültek a bolygók, a bányászat esetükben szinte teljes egészében megszűnt, egy adott planétán maximum egyféle alapanyagot találhatunk, amit teljesen felesleges volt meghagyniuk a fejlesztőknek, a teljes folyamatot ugyanis nyugodtan automatizálhatták volna, ha már a sok-sok ide kapcsolódó mini-játék kikerült a programból.
Sajnos -szamomra- a befejezes porig rombolja amit az elozo 2 resz es a 3. a vegeig felepitett..Elneztem minden hibat, bugot, kisebb-nagyobb logikai bukfencet, mert az osszkep annyira jo volt, mint nagyon keves jateknal, de a 3. resz befejezese (semmi tobbesszam..ugyanaz az egesz..)egyszeruen ertelmetlenne tesz mindent, amit csinaltam elotte...Semmi sem szamit, semmilyen dontes, kapcsolat, kuldetes vagy akar dlc...Szamomra a 3. resz vege az evtized bukasa es sajnos ezzel a BioWare le is huzta a rolot nalam..(az EA mar regesreg szora sem erdemes...)
Kapsz piros választásnál egy 2 másodperces videót, ahol Shepard félholtan fekszik a romok között, majd fellélegzik. A többi ugyanaz. Ennyit kapsz 4k felett. Ez se normális, vagy jó befejezés. Senki se tudja normálisan végigjátszani. Senki se kap jó, vagy normális befejezést. Ennyit számít az EMS. Semmit. Jah, meg a Big Ben nem rombolódik le. Hurrá!
Vannak használt játékot vásárló xbox tulajdonosok(jatekaim.hu-n fele áron lehet venni máris), live hozzáférés nélkül(ebből adták el a legtöbb példányt, mielőtt fikázol). Ők nem tudják normálisan végigjátszani. Erre nem gondolsz?
Annyit még hozzátennék, h max 3 bronz meccs elég, amennyiben csak 3000 vmennyi ems jön össze. Az meg kevesebb, mint 1 óra játék. Szal ha valakinek nagyon nem tetszik a multi, akkor is annyit azért ki lehet bírni. Aki meg warezol, az vessen magára.
Ok, akkor most verem a fejem egy darabig a falba, jó? Nem számoltam bele a promotált multis karikat az ems-be. Lehet, h anélkül nem lenne meg a 8000 Hülye vok, mint a beton.
A mass Effect sorozat nálam mindenképpen a túllihegettségtől olvadó újkori akciójátéktörténelem egyik legnagyobbat megborult szemétdombcsúcsa. A három is nagyon nagyon jó csak hát a vége igen, azt valszeg nem is sokan látják a playerek közül!
A mass Effect sorozat nálam mindenképpen a játéktörténelem egyik csúcsa. A három is nagyon nagyon jó csak hát a vége igen. Viszont az utolsó pillanatokig ugyanúgy letehetetlen mint az előző kettő!
Hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
http://www.vinylnirvana.hu
Aha, 7515 a max a single playerben elérhető pontszám. Ha ennek az 50% neked több mint 4000, akkor megemelem a kalapom. Felesleges betenni, bruherált savegame senkit nem érdekel.
A végén még kiderül, hogy Shepherd megy tovább...Ha jobban belegondolok, mi értelme van ebben az univerzumban egy új hősnek? Ezekbe a karakterekbe szeretett bele sok milló játékos, még akkor is, hogy most a vége szörnyű lett. Én legalább is, nem akarnék új szereplővel ismerkedni...
4000 pont összeszedhető multi nélkül, ami elég a "happy end"-hez . Ha mégsem jön össze, akkor meg lejátszol 1-2 multit az utolsó küldi előtt. Annyit "ki lehet bírni". Lehet, h még meg is tetszik. Én is ódzkodtam tőle először, de utána kicsit jobban belemélyedtem és azóta is naponta legalább 3-4 meccset lejátszok. Egyébként meg olyan kicsi a különbség a videóknál, h szinte tökmindegy mennyi EMS pontod van.
Vagy DLC-re gondolt, vagy új játékra, ami nyilván lesz majd, és akkor a mentésedhez igazodik a sztori, de nem Shepard leszel. Hacsak nem akarnak segget csinálni a szájukból (megint).
Miért nem írtad le cikkíró, hogy multi játék nélkül NEM lehet megcsinálni úgy a játékot, hogy relatíve "happy end" legyen? Úgy, hogy vihesd tovább a karaktered a következő részbe? Első rész+dlc, második rész+összes dlc(mindenki túélt, totál paragorn), harmadik rész+összes küldetés+bolygó scan, tehát egy tökéletes végigjátszás úgy 3800EMS-3900EMS, ami pár száz ponttal pont kevesebb, ami a "happy end"-hez kell. Erre nincsenek szavak, akik nem akarnak játszani muti-val, azok dögöljenek meg. Szó szerint.
Jimmyke tökéletesen összefoglalta a problémát :) De annyit hozzá tennék, hogy a befejezés az első rész teljes történetét kukázza, valamint rájössz, hogy a döntésid (pl. hogy paragon vagy renegade vagy) semmit sem számítanak a végén, ugyanis ugyanazt a videót kapod (ha nagyon érdekel [http://www.youtube.com/watch?v=rPelM2hwhJA]itt megnézheted.
Számomra a játék fantasztikus volt a befejezésig, hatalmas poénok, önkritikus visszautalások a korábbi részekre, sötét hangulat. Nagyon jó jelenetek voltak, pl. ki nem röhögött egy jót, amikor Garrus és Joker poénkodtak a pilótafülkében, vagy amikor rányitott egy 'bizonyos' párra a Normandyn? Aztán ott van a geth-quarian probléma vége, vagy amikor elmegyünk Garrusszal a Citadelen szórakozni? A játéktörténelem legjobb pillanatai között vannak ezek. Egy baj van csak, hogy a borzasztó befejezés miatt nincs kedvem újrajátszani. Az első két résznél az első végigjátszás után azonnal kezdtem újra, van is vagy 5-5 mentésem, de itt nem visz rá a lélek, hogy ezeket be is fejezzem, mert valahogy értelmetlennek látszik. Az ingyenes "ending-magyarázó" dlc-ben még reménykedem egy kicsit, de mivel megmondták, hogy csak tovább magyarázzák azt az idiotizmust, így nem várok tőle sokat.
Igazából nekem bejött a harmadik rész mint játék, de történetileg ez lett a sorozat leggyengébb darabja, de nem csak a vége miatt. Palavenig marha jó, de utána kissé ellaposodik. Hiányzott, hogy alig van "mozizós" beszélgetés a csapattársakkal.
Nem hardcore, hanem akció-rpg. Vannak benne rpg elemek olyan szinten, hogy a döntéseid és hogy hogyan viselkedsz befolyásolja a sztorit, fejlesztheted a karaktered és a csapattársaid képességeit, fejlesztheted a páncélzatod meg a fegyvereid, vállalhatsz mellékküldetéseket stb. Az első rész még sok rpg elemet tartalmazott, a második már szinte semmit, a harmadikban hoztak vissza belőle, de nagyon le lett butítva.
És ez sajnos egy tucatjelenet... :( Ez kb anyira rpg mint a Diablo széria.
A vége meg hulladék... az a 3 fél befejezés persze több mint 3 csak éppen apró különbségek amik kb azon a szinten vannak hogy most nem kék a faliszőnyeg hanem vörös. Másrészt logikátlan, és jobban meggyalázza a nagynevű elődöt és történetét mint azt egy rosszabb reboot-film vagy egy Uwe Boll feldolgozás szokta tenni.
Konkrétan pénzt kiadni is kár érte.. még ha azt netszolgáltatónak fizeted és torrenten szeded le. Az időért kár amit beletennél.
Az első nekem anno nagyon tetszett, a masodikkal elvoltam, de ezt már nem bírtam végigjátszani (még a negyedéig sem). Nekem csak egy nagy lövöldözésnek tűnt. Még a helyszínek sem sokat különböztek, mindenütt ugyanaz a textúra.
Ez várható volt így ez ügyben nem is csalódtam... Pontosan arra számítottam hogy mégjobban elmozdul az akciójáték színvonalra... Kár érte de ez van... Én csak a sztori miatt tolom le ezt a 3. részt..
Looking for a collage Maker? It's right here, Check out www.collagemaker.me
MyDreamBoard is an online tool, that helps you to create your own personalized dreamboard. www.mydreamboard.me
Az első még szabadon kószálós rpg volt.. a bolygókon pl volt értelme mesterlövészpuskának, a 2.-3. részben már szinte semmi. Az elsőben még újratöltődött a fegyver a generátora miatt, később már tárazni kellett. Szerintem nagyobb taktikai húzás volt úgy módosítani a fegyvert hogy sebezzen vagy gyorsabban hűljön ki.
Az meg hogy a 3. rész jóformán Quake 3 arena + sims már vlaahogy nem az igazi. Mész - pofázol - arénázol - anim - pofázol- aréna...
A skilleket is hogy lebutították már. Az elsőben egy karakternek volt annyi féle skillje mint a többiben 2-3nak összesen. A minijátékokat is kiszedték.. biztos bénák a játékosok és nem tudtak egy piros szirszart kikerülni.
Nekem a legfőbb bajom továbbra is az: Oké az EA nagy politikája,nincs lokalizáció az új játékoknál... De egy olyan játékot aminél tudták hogy trilógia lesz, és 2 rész magyar nyelven jött, a 3. részt kiadni magyar nélkül.....Anyjukfaxát...
Looking for a collage Maker? It's right here, Check out www.collagemaker.me
MyDreamBoard is an online tool, that helps you to create your own personalized dreamboard. www.mydreamboard.me
Szerintem az első rész hasonlított legjobban egy jó szerepjátékra, a 2.résztől kezdve már elment akciójáték irányba. Maga a kezelőfelület is (túl) sokat egyszerűsödött. Nem igaz hogy nincs pl. egy rendes inventory ahol láthatom miket szedtem össze. A történetet viszont végig élveztem, egészen a 3. rész összecsapott befejezéséig.
"az ME3-nál is megcsinálták, hogy a történetből kivágtak lényeges részeket, melyeket aztán jópénzért külön kell megvenni DLC formában?"
Igen, de még roppant elegánsan meg is fejelték azzal, hogy a játéktörténelem egyik legfosabb befelyezése után bedob a játék egy popupot, hogy várd szeretettel a DLC-ket, mert az klassz lesz. Illetve halom helyen negatívan jössz ki történetileg, ha nincs meg az első két rész az azokhoz tartozó összes DLC-vel.
Én ennek köszönhetően inkább jegeltem a témát, majd ha bezuhan budget árra és az össszes DLC-vel együtt kerül annyiba mint egy kész termék, akkor lehet megveszem, demo verzióért nem fizetek.
Én imádtam a játék minden egyes percét. Kivéve az utolsó 5-öt.Azóta is gondolkodok,hogy megérné-e újra végig játszani. De lehet előbb-utóbb újra játszom. A vége hatalmas csalódás volt. Azon meg külön idegbeteg lettem,hogy olyan DLC-t adnak ki,ami megmagyarázza a befejezéseket, újabb kisfilmekkel elvileg. Mi ez?:S
Igen megcsinálták, bár ezt ők tagadják (mi mást is tehetnének), sőt sokak szerint még a játék végét is kivágták, hogy aztán kiadhassák DLC formájában, bár ez csak spekuláció, mégis lesz egy DLC ami "elmagyarázza" a befejezést.
Amúgy én az irányíthatósághoz beleírtam volna ezt a "mindent a space-el csinálok" problémát, nem egyszer haltam már meg emiatt multiban, hogy pl. el akartam rohanni vagy ugrani valahonnan de a játék úgy gondolta, hogy én ott a falhoz akarok odaállni, mintha fedezéket keresnék. Frusztráló, hogy még arra is figyelni kell, hogy ne a fal mellett akciózzak, mert akkor már gáz van, és akkor még nem is beszéltünk arról, mikor valakit éleszteni kellene, csak a játék szerint akkor is fedezéket keresek ....
röhelyes szerintem az egész játék, a világgal, szereplőkkel együtt, sztori főleg
grafika: a világegyetem összes civilizációjának ugyanaz volt a dizájnere :D:D:D röhelyes, persze ez kell a népnek, csilivili "hitech" (kamuhitech) barokk jellegű izé, lényeg, hogy menőn érezd magad bárhova nézel
egy bukott civilizáció (technikai civilizációnk) ostoba játéka
Saját fejlesztésű fps nézetű scifi kalandjátékom: http://deadcyborg.com/
A cikk nem szól a DLC-kről. Ha jól tudom -vagy ha nem, akkor javítsanak ki a járatosabbak-, az EA-t elég sokan támadták a DLC-s szemétségek miatt. Kérdés tehát a következő: az ME3-nál is megcsinálták, hogy a történetből kivágtak lényeges részeket, melyeket aztán jópénzért külön kell megvenni DLC formában?
Ja és még egy kis apró piszka volt. Hogy még az első részben pofásított Shepard karakteremet nem akarta betölteni, így a fizimiska újra generálásával elmojoltam legalább egy órát.
árvíztűrő tükörfúrógép - ha ezt nem tudod leírni, jobb ha nem is szólsz hozzá!
A játékmenettel is vannak gondok. Valóban sok a változás, azonban kevés az újdonság. Az első résznek az a kvázi szabadságát, hogy le lehetett szállni a bolygókon és viszonylag szabadon barangolni, a második részben egy mobiltelós szkenneléses bányászós minigáme váltotta fel. Itt még ezt is kiirtották. A küldetések egymásra épülése nem lett egészen letesztelve én inkább újrakezdtem a játékot, mert majdnem befejeztem 10 óra alatt, ugyan is a fővonalon menve a játék 80%-át egyszerűen akaratlanul átugrottam, a mellékküldiket egyszerűen nem ajánlotta fel.
Az endig csalódást keltő volta miatt, meg mert semmi újdonságot nem találtam benne, így egyelőre abbahagytam. Majd ha lesz egy normális patch, vagy mod, ami a játékmenetbeli hiányosságokat orvosolja talán előveszem.
árvíztűrő tükörfúrógép - ha ezt nem tudod leírni, jobb ha nem is szólsz hozzá!