Aligha van olyan, aki ne ismerné a Titanic történetét, legalább nagy vonalakban. Egy holdfény nélküli éjszaka az Atlanti-óceán északi részén az óceánjáró egy jéghegynek ütközött, a katasztrófában több mint 1500 ember vesztette életét.

Hirdetés

Több száz könyv, tanulmány és hivatalos feljegyzés vizsgálta meg a kérdést, hogy egy ilyen drága, jól megépített, gyakorlatilag elsüllyeszthetetlennek minősített hajó, hogyan végezhette ilyen tragikusan már az első útját. Rengeteg elmélet született, amik már mindent felelőssé tette az alkalmatlan matrózoktól a hibás szegecsekig bezáróan. Most, egy évszázaddal a hajó 1912. április 15-re virradó elsüllyedése után két új tanulmány a természet katasztrófában betöltött szerepét boncolgatja.


Az első tanulmány szerint a Hold és a Nap közelsége, amilyenre több mint 1000 éve nem volt példa, rekord méretű árapály folyamatokat eredményezett, ami megmagyarázhatja, miért találkozott a Titanic annyi jéggel, köztük a végzetes jégheggyel. A másik tanulmány, amit egy brit Titanic történész tett közzé, azt igyekszik bizonyítani, hogy a jeges víz ideális körülményeket teremtett egy szokatlan légtükrözés típusnak, ami elrejtette a jéghegyeket az őrszemek tekintete elől, és megzavarta a közelben tartózkodó hajót is az óceánjáró beazonosításában, órákkal késleltetve a mentést.

Tim Maltin szerint magyarázata segít lemosni a két hajó legénységének becsületén esett foltot. "Nem voltak hősök és nem voltak gazemberek" - mondta Maltin egy interjúban. "Helyettük ott volt rengeteg emberi lény, akik minden tőlük telhetőt megpróbáltak megtenni az adott helyzetben"

A Titanic-kutatók és a tudósok részéről vegyes volt az új elméletek fogadtatása. Sokan úgy vélik, a természeti tényezőkkel nem palástolható az ostobaság. Vannak akik hihetőnek tartják a délibáb magyarázatot, de csak bizonyos esetekben, összességében azonban a szakértők többsége örömmel fogadta az új perspektívákat. "Fontos új információk, amik segíthetnek megmagyarázni a rejtélyek egy részét" - értékelte az új elméleteket George M. Behe, aki 2010-ben maga is kiadott egy könyvet a katasztrófáról a legénység és az utasok levelei, képeslapjai és feljegyzései alapján.


A Titanic kora legnagyobb és legtöbb luxust felvonultató hajója volt, a fényűzés megtestesülése. Tíz milliomos utazott a fedélzetén, köztük Isidor Straus, a világ legnagyobb áruházának, a Macy's-nek a tulajdonosa, aki akárcsak több száz utastársa, maga is odaveszett amikor a hajó elsüllyedt az amúgy nyugodt vízen, a csillagok fényével beragyogott égbolt alatt. A híradások és vizsgálatok a kezdetektől szokatlanul rossznak állították be az észak-atlanti térség jéghelyzetét abban az évben. A New York Times nem sokkal a katasztrófát követően megjelent cikkében az Egyesült Államok hatóságainak közleményét idézte, mely szerint az akkori tél "rendkívül nagy jéghegy forgalmat" hozott. Nemrégiben a Texas Állami Egyetem kutatócsoportja, valamint a Sky & Telescope magazin kézzelfogható magyarázatot talált a jelenségre, amit a magazin áprilisi számában publikáltak.

A csapat felfedezte, hogy a Föld azon a télen szokatlanul közel került a Naphoz és a Holdhoz, megnövelve az óceánra gyakorolt gravitációs vonzásukat és rekord mérvű árapály hatást hozva létre. A Föld ezt a ritka pályát 1911 decembere és 1912 februárja között foglalta el, két hónappal a katasztrófa előtt. A kutatók szerint a szélsőséges hatás kiszabadította a Labrador és Új-fundland partjainál megrekedt jéghegyeket és az észak-atlanti hajózási útvonalakra sodorták azokat. "Nem állítjuk, hogy elméletünk perdöntő" - mondta Donald Olson, a texasiak fizikusa, aki kutatótársaival további bizonyítékok után fog kutatni. "Felfedeztük, hogy akkoriban példátlan árapály események zajlottak világszerte, így Angliában és Új-Zélandon is"

A jeges vizek azon az éjszakán ideális körülményeket teremtettek egy szokatlan légtükrözéshez, tette hozzá a Titanic-kal kapcsolatban immár három könyvet publikáló Maltin, akit Andrew T. Young csillagász, a San Diego Állami Egyetem légtükrözés specialistája segített elmélete finomításában.

A legtöbben a légtükrözést, vagyis a délibáb nevű természeti jelenséget a meleg levegővel hozzuk kapcsolatba, ami a felszín közelében meghajlítja és felfelé irányítja a fénysugarakat. Ez az a hatás, ami egy sivatagban, vagy pusztaságban hajlamos megtéveszteni az eltévedt utazókat, akik a kék ég foltjait víztükörnek nézik. Azonban nem csak a meleg, hanem a hideg levegő is képes légtükrözést létrehozni, lefelé irányítva a fénysugarakat. Ebben az esetben a megfigyelő számára a tárgyak és környezetük sokkal közelebbinek tűnnek, mint valójában. A képek gyakran gyors torzulásokon esnek át. Maltinban 1992-ben merült fel először a hideg légtükrözés lehetősége, amikor egy brit jelentést olvasott a Titanic elsüllyedéséről. A jelentés szerint a jeges víz lehűthette a környező levegőt és eltorzíthatta a képet, megzavarva a közelben tartózkodó Californian nevű hajót, ami a Titanic segítségére siethetett volna, mégsem tett semmit.


Maltin, aki fiatalkorában maga is hajózott, beleásta magát a navigációs feljegyzésekbe és rájött, hogy mind a Californian, mind a Titanic a jeges Labrodor-áramlatban haladt azon az éjen, így mindkét hajó számára ideálisak voltak a körülmények egy hideg légtükrözéshez. Ezután átfésülte a hivatalos és nem hivatalos tanúvallomásokat, hogy lássa, mit láttak, vagy véltek látni az emberek.

Maltin előtt a téves észlelések drámája kezdett kibontakozni, könyvében részletesen leírja, hogyan rejthette el a jéghegyet a hamis látóhatár a Titanic őrszemei elől. Elmélete szerint a sötét tenger és a csillagos égbolt metszete egy elmosódott képet adott, lecsökkentve az előtűnő jéghegy kontrasztját. Maltin három őr jelentésére hivatkozik, akik a páratlanul tiszta éjszaka ellenére szokatlan ködfátyolról számoltak be a horizonton. Egyikük, Reginald Lee a "ködből előtűnő sötét tömegként" írta le a végzetes jéghegyet. Maltin szerint a viszonylag nagy sebességgel haladó Titanic-ot lelassították volna, ha a legénység tudatában lett volna a jeges víz fényre gyakorolt hatásának.

Maltin számításai szerint az óriás Titanic és a szerény méretekkel rendelkező Californian 10 mérföld (16 kilométer) távolságban helyezkedhetett el egymástól amikor mindkettő megállt és elkezdett sodródni a Labrador-áramlatban. A hideg légtükrözés azonban sokkal közelebbinek, körülbelül 5 mérföldnyi távolságra láttatta a legénységekkel a másik járművet. A Titanic egyik tisztje látni vélte a Californian hajóablakainak fényeit. A közelség érzete, valamint a légtükrözések játékából adódó torzulások téves észlelések katasztrofális sorát indította el, bizonygatja Maltin, aki szerint a fény torzulása megváltoztathatta a Titanic alakját, amit modern hajók légtükrözéses torzulásairól készült fényképeivel támasztott alá. A káprázat hatására a hajótest jelentősen megnőhet, míg felépítménye szinte a láthatatlanság határát súrolja. "Semmi sem volt rajta, ami egy utasszállítóra emlékeztetett volna" - idézte Maltin a Californian-en szolgáló James Gibson szavait.


A Californian kapitánya, Stanley Lord szerint a Titanic csupán egy közepes méretű gőzösnek, sem mint egy óriás utasszállító óceánjárónak látszott, amiről négy hatalmas kémény mered az ég felé. "Biztos vagyok benne, hogy nem a Titanic volt" - bizonygatta Lord kapitány.

Egyes történészek odáig mentek, hogy egy rejtélyes hajót is belekevertek a történetbe, ami Maltin és délibáb elmélete szerint teljesen feleslegessé vált. Az optikai csalódás a Titanic jelzőrakétáinak az észlelését is összezavarhatta. A Californian legénysége szerint a közeli hajó jelzőfényei is furcsák voltak. "A rakéták nem emelkedtek túlságosan magasra" - emlékezett vissza Herbert Stone, a Californian másodtisztje. "Körülbelül egy gőzös árboccsúcsfényének a feléig emelkedtek"

A Californian kapitányát sokszor vádolták felelőtlenséggel és bűnös hanyagsággal, Maltin szerint azonban Lord kapitány és legénysége egyszerűen csak egy kis hajónak nézte az óriás óceánjárót, amiről nem tudták eldönteni mit is akar valójában. Ahogy Lord mondta egy kihallgatáson, amikor a katasztrófa okairól faggatták: "az egy rendkívül csalóka éjszaka volt"