![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
A csúcskategóriára koncentrál a ZTE és a Huawei
2012. április 11. 19:13, szerda
Erre számítanak a Távol-Keleten, legalábbis a két cég által a közelmúltban bemutatott készülékek jellemzői, valamint a fokozatosan kiszivárgó tervek alapján. A kedvezőbb ár továbbra is fontos szempont marad.
Kiemelik, hogy bár a fenti cégek az elmúlt években kifejezetten az olcsóbb pénztárcájú vásárlók számára készülő telefonokra fókuszáltak (a hazai piac jellemzői nagyon nem is engedtek más alternatívát számukra), ez hamarosan megváltozhat, itt egy alapvető szemléletváltásra kerül sor, ennek első jeleit pedig már a CES 2012 alatt láthatták az érdeklődők. Itt a Huawei például egy ultravékony modellről rántotta le a leplet, ezt pedig további négy fejlesztés követte az MWC alatt, amelyből három már csúcskategóriás példány - ezek az Ascend D sorozatba tartoznak, 4,5 hüvelykes HD TFT-LCD kijelzővel, saját négymagos processzorral (K3V2), 1,2 és 1,5 GHz közötti órajelen, 8 megapixeles hátoldali kamerával, Android 4.0-val kiegészítve. Két további, szintén márciusban bemutatott LTE-telefon már a Qualcomm ikermagos chipjére épül, 4,3 és 4,5 hüvelykes érintőképernyővel. ![]() Négymagos Huawei okostelefon - kínai, de nem olcsó gagyi A ZTE közvetlenül az MWC utáni napokban ismertette kilenc új mobiltelefonját, ebből egyetlen változat fut WP alatt, a másik nyolc kivétel nélkül androidos megoldás. Itt négy különböző csúcskategóriás példány közül választhatunk, 4,3 és 4,5 hüvelykes kijelzővel, 1 GB memóriával, 8 megapixeles hátoldali kamerával, 1,3 és 1,5 GHz-es ikermagos és négymagos processzorral, Android 4.0 mellett. A középkategóriát öt eltérő változat hivatott lefedni, ám ezek értelemszerűen kevesebb figyelmet kaptak, miközben az összesítő táblázatból jól kitűnik, hogy a ZTE és a Huawei egyre több jellemző terén kap helyet a nagyok mellett, itt egyedül a 16 GB feletti memória terén maradnak el, amely azonban nyilván nem is tekinthető feltétlenül szükségesnek. Az idei évben a két gyártó forgalma az eddiginél valamivel lassabb ütemben bővül majd, ám a 40 százalékos ugrás még mindig magasan a globális piac eredménye felett lesz. Kapcsolódó cikkek
![]() HTC Desire 200 és 600, Samung Tizen telefonA HTC két új okostelefont dobna piacra a nyár elején, bár ezek közül csak az egyiket jelentették be.Sikeres a LiMux projektA müncheni közigazgatásban jelenleg már körülbelül 14 200 számítógépen használják a LiMux disztribúciót.Kompromisszumokkal jár táblagépeken a Windows 8Egyre több a Windows 8-as táblagép, áruk is mérséklődik, és mivel minden megszokott programot tudnak futtatni, az ember önkéntelenül is ugyanazokat a követelményeket várja el tőlük, mint a notebookoktól.2020-ban a SIM-kártya lesz a személyazonosságunk alapjaTim Jones jövőkutató szerint növekedni fog az emberek mobil követésének elfogadottsága, ami annak köszönhető, hogy a tartózkodási helyünk egyet jelent a mobiltelefonunk pozíciójával.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|