![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
A szabadalmi perek veszélyeztetik az új vállalkozásokat
2012. április 12. 12:25, csütörtök
Steve Wozniak attól tart, hogy a szabadalmi pereket előszeretettel kezdeményező nagyobb társaságok elvehetik az új cégek kedvét a fejlesztésektől és az innovációtól.
Az Apple társalapítója az Australian Financial Review kérdéseire válaszul elmondta: aggódik a az innovatív vállalkozások miatt, mert korlátozott tőkéjük jelentős részét olyan szabadalmak megvásárlására kell kiadniuk, amiket később valószínűleg soha nem fognak hasznosítani. Az egyre nagyobb szabadalomportfóliók is kockázatot jelentenek a feltörekvő cégek számára, ugyanis e csomagok segítségével az egyes piaci szereplők könnyen sakkban tarthatják egymást."A technikai tudással és cégalapítási szándékkal rendelkező fiatalok közel állnak a szívemhez" - jelentette ki Wozniak. Az üzletember pontosan átérzi a mostani cégalapítók helyzetét, hiszen az 1970-es évek második felében az Apple kénytelen volt minden kiszállított számítógépe után 2 dollárt fizetni az RCA nevű társaságnak. Ennek oka, hogy az RCA rendelkezett egy olyan szabadalommal, ami azt írta le, hogy miként lehet betűket pontokká alakítani, majd ezeket a pontokat megjeleníteni egy képernyőn. Az Apple társalapítója szerint az ilyen történetek újra és újra meg fognak ismétlődni. A piac mai szereplői minden apróságot levédetnek és az új vállalkozásoknak mindenért fizetniük kell. "Az olyan társaságokat, mint az Apple, a Facebook, a Twitter és a Yahoo új gondolkodók új ötletekkel indították el. Azonban a mostani nagy szabadalmi helyzetben vannak bizonyos kategóriák, amelyek erősen védettek, mert a nagy piaci szereplők gondoskodnak arról, hogy minden az övék legyen" - fejtette ki Steve Wozniak, aki ugyanakkor úgy gondolja, hogy a nagy IT-cégek többsége nem igazán innovatív. Az Apple azért tartozik a kivételek közé, mert új piacokat hódított meg és nem követte más vállalatok bevált receptjeit. Az üzletember kiemelte, hogy az Egyesült Államok jelenlegi szabadalmi rendszere a jövőben egyre inkább gátolhatja majd az IT-ágazatban az innovációt. Az új cégeknek gyakorlatilag állandóan attól kell tartaniuk, hogy a cégóriások beperelik őket amint piacra dobnak egy új terméket. Kapcsolódó cikkek
![]() HTC Desire 200 és 600, Samung Tizen telefonA HTC két új okostelefont dobna piacra a nyár elején, bár ezek közül csak az egyiket jelentették be.Sikeres a LiMux projektA müncheni közigazgatásban jelenleg már körülbelül 14 200 számítógépen használják a LiMux disztribúciót.Kompromisszumokkal jár táblagépeken a Windows 8Egyre több a Windows 8-as táblagép, áruk is mérséklődik, és mivel minden megszokott programot tudnak futtatni, az ember önkéntelenül is ugyanazokat a követelményeket várja el tőlük, mint a notebookoktól.2020-ban a SIM-kártya lesz a személyazonosságunk alapjaTim Jones jövőkutató szerint növekedni fog az emberek mobil követésének elfogadottsága, ami annak köszönhető, hogy a tartózkodási helyünk egyet jelent a mobiltelefonunk pozíciójával.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|