Egymilliárd közelében az okosok száma
2012. március 29. 18:27, csütörtök
Természetesen nem emberekről van szó (hova is vezetne ez?), hanem a különböző okos kütyükről, amelyek tavaly meghódították a globális piacot, miközben az USA-ban az Apple tarolt hatalmasat.

Hirdetés

Tavaly összesen 916 millió "okos" készülék talált gazdára, legalábbis az IDC három különböző tanulmányában található adatok összesítése alapján, amelybe beletartoznak az okostelefonok, a táblák, az egyéb, internetre csatlakozó hordozható készülékek, valamint az hagyományos asztali és mobil PC-k is. Az élet szinte minden területén előrenyomultak az állandó online jelenlétet biztosító kütyük, a trend pedig az évtized közepéig sem lassul majd le.


A 2011-es forgalomból nagyjából mintegy 489 milliárd dolláros bevétele származott a gyártóknak és a forgalmazóknak, ez jól mutatja az ágazat erejét. Idén azonban még ennél is több fejlesztés kelhet el világszerte, a teljes szám valószínűleg 1,1 milliárd felett lesz, 2016-ben pedig összesen 1,84 milliárd példányt szállítanak majd le a területben érdekelt cégek, vagyis mindaddig szinte biztosítottnak látszik az egészséges mértékű, folyamatos növekedés. Az egykor domináns Windows platform ugyanezen időszak alatt 36-ról 25 százalékra szorulhat vissza, ezzel elveszti majd első helyét, hogy azt az Android kaparintsa meg, amely 29-ről 31 százalékra javíthat - az iOS részesedése 14-ről 17-százalékra ugrik majd.

Az Apple számára különösen jó hír, hogy a tengerentúlon nagyon erős bázisra támaszkodhatnak, az amerikaiak tulajdonképpen az iOS-termékek megrögzött vásárlóiként jellemezhetők. Egy friss felmérés szerint minden második amerikai háztartásban megtalálhatók a cég termékei, vagyis itt legalább egy iOS, avagy Macintosh kütyüvel rendelkeznek. A legjobban a magasan képzett fiatal férfiak érdeklőnek a cég fejlesztései iránt, a jövedelemtől függően birtokolnak egy vagy több készüléket, de még a 35-49 év közöttiek körében is 63 százalékos ez az arány, amely csak az 50 és 64 év közöttieknél csökken 50 százalékra - a korosztályok között tehát korántsem akkora a különbség, ahogy azt korábban megszokhattuk.


Az ország nyugati felében (nyilván a Szilícium-völgy hatására) két Apple termék található meg az átlagos háztartásban, míg a keleti részben ez a szám 1,2.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Skynet  
2012. ápr. 02. 16:45 | válasz | #18
Nem nehéz elérni ha egyszer nem lehet már olyan telefont kapni a piacon amibe értelmesnek nevezhető multimédiát raknak és nincs beerőltetve az érintős kijelző, meg az okos rendszer..:)
A régi pötyögős telefonok vagy nevetséges multmédiás képességgel (1-2mp kamera,stbstb) futnak, vagy a régi kapható modellek (amikben komolyabb kamera és tudás van) aranyáron vannak mérve...
Bóvlit venni senki nem akar, az aranyáron mért régi telefonokat pedig inkább kihagyják ha van olcsóbban "okostelefon" (még ha egy rakás szar is)...
2012. ápr. 02. 10:43 | válasz | #17
antiszocialis es/vagy csovesek kontra emberek vita je
2012. ápr. 01. 20:15 | válasz | #16
Hogy beetetés vagy sem, azt nem tudom. Viszont az már tényleg vicces, hogy amikor kijön egy új mobil, akkor van egy bizonyos réteg, akiknek rögtön kell, mert eggyel erősebb processzor van benne és azon már nem akadoznak a flash-es játékok.
... ja bocs, azt nem is támogatja. Akkor nem is tudom, valami másért... pl 5x nagyobb felbontású kijelző, mert azon nagyobb az élmény.
tmisi  
2012. márc. 30. 18:10 | galéria | válasz | #15
Hát ha havi 47 ezerből futja csak rajta. :D
Viccet mellőzve, megértem én az iphone-ost, hogy neki olyanra van szüksége, de akkor cserébe elvárom, hogy ő is elfogadja, hogy nekem meg nem. Komolyan mondom falra tudok mászni az ilyen kérdésektől, hogy "Ciki, hogy nincs okostelóm?" (lásd: gyakorikerdesek.hu) ÁÁÁ.
2012. márc. 30. 17:41 | válasz | #14
Mi köze ennek a pénztárcához? Ez mégis hogy jött ide?
endrev  
2012. márc. 30. 17:34 | válasz | #13
Olyan vicces olvasni ezeket a hozzászólásokat (a legtöbbjét, tisztelet a maradéknak).. Ül a gépe előtt és százmilliókat kritizál (de még a cikkírót is), miközben semmit sem tud róluk, sem az igényeikről, sem a használt eszközeikről, melyek miatt kritizálja.
2012. márc. 30. 11:15 | válasz | #12
Amire nincs igény azt egyszerűen nem veszik meg. A WAP volt anno tipikusan ilyen, vagy egy nem mobilos példa a lakossági ISDN. Mindkettő reklámjai még a csapból is folytak pedig...
2012. márc. 30. 11:12 | válasz | #11
A múltról a jövőre következtetni olyan tévedésekhez vezet, mint amikor a 60as években azt mondták, hogy 90 környékén már minden harmadik ember telefonközpontban (kézi kapcsolóként) fog dolgozni, mert olyan ütemben bővül a telefonellátottság. Szóval óvatosan, mert elég sok a "változó"...
2012. márc. 30. 09:46 | válasz | #10
Nem értem, miért baj az, h egy telefonnal nem csak telefonálni lehet, hanem millió más dologra is jó... ilyen alapon gondolom a trabantnál se kell jobb kocsi, hiszen az is gurul, a többi sallang (kezdve a biztonságosabb kasztnitól a klímáig) meg csak "beetetés"
Andr0   2008. 01. 23. óta regisztrált VIP fórumozó 2008. 01. 23. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. márc. 30. 09:24 | válasz | #9
az én igényeimet tökéletesen kielégíti egy tablet+billentyűzetes dokkoló. mellé egy okostelefon. ennyi. A PC munkához nagyon kell, de otthonra kuka. munkához is inkább az SSD-s ultrabookok... mert ugye minden normális cégnek van központi szervere ahova feltöltöd a reportot. Nem merem megkockáztatni, hogy chromebook is elég, mert az excel része nagyon gyenge még a chromebooknak melóhoz:S DE idővel ez a megoldás optimális lehet.
2012. márc. 30. 08:05 | válasz | #8
Miért nem mindegy? Miért fáj neked, ha valaki a pénzét arra költi amire akarja? Te kerested meg neki a pénzt? Erről kéne már leszokni, hogy más pénztárcájában turkálj. Ez alapján teljesen felesleges a TV, rádió, számítógépek, hiszen azok is beetetés által terjedtek el. Szüksége nem volt rá az embereknek.
2012. márc. 30. 05:38 | válasz | #7
Ez tèny boldogabb nem leszel tőle ez igaz, de a mobil telefontól sem lettünk sem boldogabbak, sem okosabbak sem semmi. Csak bizonyos dolgok könnyebbek lettek. Az egèsz mobil telefon mània egy beetetès. Minden működött addig is míg nem volt. Mikor megvettem az első mobilomat '96-'97 környèkèn, mindenki azt mondta hülye vagyok minek ez nekem? Nem vagyok èn olyan fontos ember. Na tessèk azóta van a mindenkinek is.
2012. márc. 30. 00:51 | válasz | #6
Hát ne haragud, de nagyon nem mindegy, hogy valami azért fogy mert szükség van rá, vagy azért fogy, mert beetetik vele az emberket. Van egy árnyalatnyi különbség a kettő között. Pénzben igaz semmi különbség, de azért szerencsére vannak olyanok, akik átlátják, hogy az okostelefon, nem boldogít. Sőt azt veszem észre, hogy egyre többen átlátják.
2012. márc. 30. 00:17 | válasz | #5
Ès az vajh mèrt van, hogy màn megen ezzel a kocsog almàval foglalkozik a cikkíró? Szaros 14%. miaz semmi, kaki, appleseggnyaló.
2012. márc. 30. 00:10 | válasz | #4
De èsakkor mivan? Ettől mèg ez a szàm nem vàltozik!
2012. márc. 29. 20:37 | válasz | #3
2012. márc. 29. 20:33 | válasz | #2
Nagy bullshit. Azt is írhatták volna, hogy 800millió körül van a síkhülye féldrogos divatbuzik száma....
Az az 1 milliárd "okos" ketyere max. (de nagyon max.!) 20%-a ami tényleg szükséges, vagyis valamilyen, korábban nem kielégített igényt elégít ki, a többi meg divatmajmolás.
2012. márc. 29. 19:31 | válasz | #1
Csak szerintem bugos a felső grafikon? Az oszlopok alja a semmiben úszva egyre emelkedik, a tabletek meg kimaradtak.