Drágák lesznek az első Windows 8-as táblagépek
2012. március 29. 00:46, csütörtök
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Windows 8 megjelenésekor jóval több táblagép épül majd x86-os, mint ARM-platformra. Mindez oda vezethet, hogy az első termékek túlzottan drágák lesznek és ez kihathat a Windows 8 tábla PC-k elterjedésére is.

Hirdetés

Az idei év végére 32-re nőhet az Intel processzorok köré épülő táblagépek száma, miközben emellett csak nyolc ARM CPU-s tábla PC lesz kapható. erről számolt be a notebook- és a táblagép-gyártókra hivatkozva a Digitimes tajvani IT-oldal. A kiszivárgott információk alapján úgy tűnik, hogy jelenleg kizárólag a nagyobb gyártók, például az Acer, az Asus és a Lenovo tervezi ARM processzorral ellátott Windows 8-as táblagépek piacra dobását. A legtöbb cég attól tart, hogy az ARM CPU-ira épülő eszközök nem lesznek képesek megfelelni a felhasználók elvárásainak, túlzottan lassúak lesznek, ezért inkább az Intel processzorait választják.

Az Acer, az Asus, a Lenovo ilyen készüléket is be fog mutatni, míg a Dell, a Hewlett-Packard és a Toshiba kizárólag olyan termékeket akar bemutatni, amelyek az Intel platformjaira épülnek. A gyártól közül lesz, amelyik egy, de olyan is, amelyik három különböző Intel chipes modellt fejleszt. Emellett karácsonyra a Nokiának is lesz Windows 8-at futtató táblagépe, amelybe 10 collos érintőképernyőt szerelnek és egy Qualcomm Snapdragon sorozatú, négymagos processzorra épül majd.


Az ARM megoldásaival szembeni szkeptikusság azonban csak az egyik probléma. Komoly gondot okoz az is, hogy nincs elegendő fejlesztő az ARM platformjaihoz, így túl kevés az olyan alkalmazás, amelyet kifejezetten ezekre optimalizálnak. Éppen ezért az ARM processzoros tábla PC-k tömeges felbukkanására csak 2013 első negyedévében lehet számítani. Az első Windows 8-as táblagépek tehát nem lesznek olcsók, bevezető áruk elérheti majd a 599-799 dollárt is.

Januárban arról írtunk, hogy az ázsiai számítógép-gyártók amiatt aggódnak, hogy a Microsoft és az Intel által kért túlzottan magas licencdíjak miatt a vártnál többe kerülnek majd a Windows 8-as tábla PC-k. Mindez azt eredményezheti, hogy az embereket a túl magas árak elriasztják a vásárlástól. Ezért a cégek azt kérték a Microsofttól, hogy csökkentse a Windows 8, míg az Inteltől, hogy mérsékelje a processzorai árát. Erről azonban a két konszern hallani sem akart. A Windows 8 idén nyárra készülhet el.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. ápr. 01. 09:57 | válasz | #46
Itt az a "baj" hogy az olcsó kategóriában az android verhetetlen (és ahhoz képest meglepően jó), a drágább kategóriában meg -gondolom- az apple.

a windows 7 még a core i3mas notin is néha beszaggat, hát még tableten...
2012. márc. 31. 00:12 | válasz | #45
"Az 599-799 dolláros árral mióta olcsóbb, mint az iPad?"

Itt olvastam, hogy a bevezetőára 900 dollár a nagyobb memóriás változatnak
2012. márc. 30. 20:11 | galéria | válasz | #44
A te agyad jutott el csak a fingóappig meg az autocad-ig... :D
2012. márc. 30. 20:00 | válasz | #43
nem is lenne valami élvezetes egy atomnál is gyengébb cpu-n cadezni... az hogy ivy bridges tabletek lesznek az csak vers beteg agyában él. De nem valószínű hogy valaki olyan hülye lenne, hogy egy tablet cpu-nál lazán 7x nagyobb fogyasztású laptop cpu-t tabletbe rak...
2012. márc. 30. 19:32 | válasz | #42
He? Ezt gondolom nem várod, hogy válaszra méltassam. Ha csak fingóappig jut el akkor nincs annyi agya, hogy bármit felfogjon abból amit leírok neki.
2012. márc. 30. 19:30 | válasz | #41
Ha olcsó kell akkor androidos tábla már 29ezerért láttam 1ghz arm, 512mega ram, a win7 minimális gépigényhez közelít ez már ... nem értem miért lesznek drágák a wines táblák

jah persze 28ezer+többtíz giga tárhely+több ram+a windows ára megduplázza az egészet.
2012. márc. 30. 18:07 | galéria | válasz | #40
" meg a tobbi 10 millio NEM fingoapp" - bár nem én írtam, de... mondat második fele?
asgh  
2012. márc. 30. 16:00 | válasz | #39
"1 pár kérdés: Miért jó nektek bejönni egy cikkhez ami olyan dologról szól ami nektek nem jön be és fikázni plusz még kötekedni másokkal????"

Olvass bele az apple híreket követő kommentekbe és meg fogsz lepődni, milyen kesztyűs kézzel bánnak az emberek az MS termékekkel.
asgh  
2012. márc. 30. 15:57 | válasz | #38
Az 599-799 dolláros árral mióta olcsóbb, mint az iPad?
2012. márc. 30. 15:32 | válasz | #37
Igen a világon mindenki autocadat futtat. Valóban ez egy jogos érv.
Vers  
2012. márc. 30. 14:17 | válasz | #36
fut rajt az autoad peldaul, meg a tobbi 10 millio NEM fingoapp
2012. márc. 30. 05:29 | válasz | #35
Szàmítógèp=windows? Mitől szàmítóbb ez mint egy samu tab, vagy egy ipad?
2012. márc. 30. 00:53 | válasz | #34
Még minfig olcsóbb, mint az ipad, viszont x86-os, és nem csak egy nagyra nőtt mobiltelefon, hanem igazi számítógép. Nem is választanám az ARM-es változatot.
2012. márc. 30. 00:30 | válasz | #33
Ha dràga lesz, hàt megbukik. Ennyi.
2012. márc. 29. 23:39 | galéria | válasz | #32
Korán temeted szerintem, ráadásul elfogultságod miatt szokás szerint hülyeségeket is írsz hozzá, de már most megbántam, hogy időt szántam erre az üzenetre.
Vers  
2012. márc. 29. 21:21 | válasz | #31
meg jo hogy dragabb lesz, intel ivy bridge processor, 4 GB ram, 128-512 SSD
ne hasonlitsuk ezt a hardvert a fosipadhoz konyorgom , ez egy fullos pc, nem fingoappot futtato palatabla

plane a 18 colos verzio nem lesz olcso , az szerintem fel misi korul lesz

2012. márc. 29. 21:15 | válasz | #30
bukta hajrá :) remélhetőleg csak a pár vérfanboy fog rákattanni, szerintem az emberek többségének elég volt az igénytelen gagyi microsoft "minőség". táblánál nincs az m$ zsebébe semmiféle platformhoz láncolási lehetőség (nincs ájbíem és nincs kizárólagos os , nincs d3d-nek sem kényszerítő ereje mert nincs rá egy alkalmazás sem táblapc-n).
2012. márc. 29. 20:12 | galéria | válasz | #29
Aki nem kezdi el rögtön fikázni és csak a rosszat keresni az új Windowsban, sőt még merészel valami pozitívumot is leírni ami tetszik valakinek, miért lesz egyből fanboy? Persze ez nem csak erre a platformra igaz, ugyanez van minden cikknél. Minden renszernek, eszköznek van pozitívuma és negatívuma, és az igények, illetve az ezekre szánt összegek is jelentősen eltérnek személyenként, de mintha az itt fórumozók 95% -a ezt teljesen képtelen lenne megérteni.
A személyeskedés meg pláne vicc.
Ráadásul amennyire én tudom, ugyanúgy benne lesz a klasszikus felület is, a metro felület nyilván érintőképernyős kütyükön jó, asztalin nem célszerű.
2012. márc. 29. 19:32 | válasz | #28
1 pár kérdés: Miért jó nektek bejönni egy cikkhez ami olyan dologról szól ami nektek nem jön be és fikázni plusz még kötekedni másokkal???? Ennyit zuhant az értelmi szint??? Engem ami nem érdekel el se olvasom, de pláne nem írogatok faszságokat hozzá... Azt meg hogy szétvet az ideg hiába leplezed 3 smiley-val :P nah ennyit rólad öcskös. ülj le 1-es. Most már írogathatsz úgyse nézek vissza ide "makmarci"
2012. márc. 29. 19:22 | galéria | válasz | #27
reagálunk rá, úgy hogy kiröhögünk makmarci :D nem mind1, hogy veled nevetnek vagy rajtad de te csak csempézzél tovább, nem is értem mit keresel itt :D
asgh  
2012. márc. 29. 19:13 | válasz | #26
Örülök, ha neked jó, én ameddig lehet, kerülöm.
2012. márc. 29. 19:01 | válasz | #25
who i am és narxis: hogy kit érdekel a véleményem? Hát titeket Ti reagáltok rá úgyhogy erről ennyit gyökerek Amúgy geci jó a Win 8 akár tetszik akár nem :P
2012. márc. 29. 17:37 | válasz | #24
asgh  
2012. márc. 29. 16:24 | válasz | #23
Az általad futtatott alkalmazások fogják eldönteni, hogy mikor kell oprendszert váltanod. Az Adobe Premiere CS5 pl. csak win7-en megy, pedig elméletileg elfutna xp64-en is, de az adobe nem engedi.
2012. márc. 29. 16:09 | válasz | #22
Pusztán azért lecserélni valamit mert unalmas? Hát... akinek még erre is telik... :) Nem mintha földhöz vágna egy új oprendszer kifizetése, de értelmét nme látom. Szerintem alapvetően fullmindegy, hogy csempét nyomsz meg vagy ikont. Ugynaz a kettő. A elindított app, amit épp használsz, az a lényeg, az működjön jól. Annak meg aztán tökmindegy, hogy csempéről, vagy ikonról indul. A menürendszer évek alatt alault ki és a célszerűség miatt lett olyan amilyen. Most meg leváltják csempére, mert az milyen jó. Hát nem tudom, nekem sokkal kuszábbnak tűnik, mint a jelenlegi menürendszerek. Mondom ezt úgy, hogy azóta próbálgatom, mióta kijött az előzetes.
sola  
2012. márc. 29. 15:44 | válasz | #21
Egyébként én egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy pusztán amiatt lesz drága egy tablet mert x86-os. Ez alapján a Transformer Prime olcsó kellene legyen, mert ARM-os. Hát ehhez képest kuporgatni kell rá rendesen.
sola  
2012. márc. 29. 15:42 | válasz | #20
A Metro felületről egyébként nekem is az ovisok jutnak eszembe. A gyereknek biztosan tetszik (bár annak az ikonok is), nekem meg nem nagyon.

Szerencsére alapvetően Linuxos vagyok, úgyhogy csak a melóhelyen kell majd ezeket bámulni, azt is csak néhány év múlva.
sola  
2012. márc. 29. 15:35 | válasz | #19
A $599-es ár egyébként még nem lenne drága, a Transformer Infinity is annyiba fog kerülni.

Viszont nagy kérdés, hogy az x86-os cuccok tényleg tudnak-e majd annyit akkuidőben mint az ARM-os társaik. A tábla piacon 8 óra alá menni igazából csak a $100-150 kategóriában lehet, utána elvárás a 8-10 óra.

Én ha mondjuk kicsengetek $600-at egy Transformer Prime-ért, akkor elvárom a dokkoló nélküli 10-11, dokkolóval együttes 18 órás üzemidőt. Ennyi pénzért ennek már benne kell lennie.

Én viszont nem úgy tudom, hogy a mostani x86 mobil megoldások itt tartanának, legalábbis nem azok, amelyek összevethetőek egy Tegra3-al, vagy egy OMAP5-el.
2012. márc. 29. 15:09 | galéria | válasz | #18
2012. márc. 29. 15:05 | válasz | #17
Lassan atterhetnel a HTML 5-re.
Lemaradsz, mint a PC.
2012. márc. 29. 14:47 | válasz | #16
Nekem bejön a Metro UI. Egyedi. Bár PC-n nem biztos, hogy erőltetni kellene.
Az ikonos rendszer elég unalmas már, végre valami friss.
Ha vennék tablet-et biztos megvárnám a win8-at, de nem veszek, mert minek? Nincs rá szükségem.
Andr0   2008. 01. 23. óta regisztrált VIP fórumozó 2008. 01. 23. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. márc. 29. 14:23 | válasz | #15
Én otthon flashből részegen azt ordibálom a haverokkal a monitornak (mikor egy ilyen cikket olvasunk) hogy:
LÁSSUNK VÉRT!!
BUKJON A ZS*DÓ NÉGERBROKIT SZOPOGATÓ KŐAGYÚ BANDA. (remélem mindenki párosítani tudja Intel MS és Báráck-pálesz neveket a mondathoz.)
CSAKA BRIT ARM.

meg hasonlókat.. ezért lehet kapok egy halálfejet:) de letagadom!!! nem én voltam.

(PS: Mindennemű rasszizmustól szükséges és elégséges módon elzárkózom.)
2012. márc. 29. 13:42 | válasz | #14
Mindenféle trollkodás nélkül mondom, mivel elfogadom hogy valakinek tetszik, de...
Ezekről a csempékről nekem az jut eszembe, hogy esetleg ovisoknak odaadva izgalmas lehet. Mondom ezt úgy, hogy még nem fogtam kezemben Win8-as eszközt, de a csempéket látva köszönöm, nem is akarok. Nem hiszem el, hogy a kreativitásukból csak ilyen kis színes dobozkákra tellett... Még ha mozgás közben nem is láttam. Némelyik dosos játéknak innovatívabb menürendszere volt...
2012. márc. 29. 13:27 | válasz | #13
Hát tényleg minden jel arra mutat, hogy ez a Windows 8 még a Vista-nál is nagyobbat fog bukni. PC-n szerintem senkinek semmi szüksége nincs rá, illetve az emberek 90%-át kifejezetten irritálja és elriasztja a Metro felület erőltetése, Start gomb kivétele és a sok hülyeség ami körülötte van. Marad a tábla, erre ott meg előjön az ARM-x86 probléma, jó drága is lesz, így a kutyának nem fog ott sem kelleni...
Narxis  
2012. márc. 29. 13:09 | válasz | #12
Neked fizetnek ezekért a f@szságokért amiket itt összehordasz vagy magadtól vagy ilyen fanboy? Tegyél egy szívességet nekünk és tartsd magadban legközelebb, köszi.
2012. márc. 29. 13:02 | galéria | válasz | #11
win8 wérfan boy.unalmas már ez a folytonos hokizásod a win8ra.Kit érdekel a pitiáner véleményed?Én már csak az igénytelen fosjózsi kínézet miatt sem veszem meg.
wolruf  
2012. márc. 29. 11:24 | válasz | #10
Engem az zavar csak, hogy a metro felület nem működik 1024x600-on (hogy miért, sohasem fogom megtudni, pedig nem annyira kis felbontás az...), így a korábbi tabletek/nettabletek kiesnek a jól használható sorból. Remélem lesz valami hack rá, így kissé butácskán hat a Lenovo s10-3t-men :)
Andr0   2008. 01. 23. óta regisztrált VIP fórumozó 2008. 01. 23. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. márc. 29. 11:08 | válasz | #9
én is tesztelem a win8-at mondjuk desktopon. Nem rossz, de zavaró, hogy nagyon tabletre lett optimalizálva.
Amúgy a tablet style alapjait megteremtette az Android meg az iOS... nem tudom, hogy milyen fogadtatása lesz a csempéknek.
2012. márc. 29. 11:08 | válasz | #8
Én is a Win 8-ra várok táblagép téren. Meg az azt futtató új ASUS Transformerre... :)
2012. márc. 29. 11:00 | válasz | #7
Tegnap próbáltam ki a Win 8-at, akkora király lesz hogy csak na =D Simán ilyet vennék inkább mint egy iPad-ot. Egyik haveromnak van iPad-ja azzal szoktam néha szarakodni, de szerintem a Win 8 sokkal durvább. Úgy vettem észre hogy gyorsabb is(kb 10-15 mp volt mire felállt a rendszer), kezelhetőség szempontjából is jobban bejött és persze a kinézete az visz mindent nekem =) Eddig nem vettem volna semmilyen táblagépet de ha kijönnek a Win8-asok lehet beruházok egyre. Olavastam régebben a sok szarozást a Win8-al kapcsolatban csak azt nem tudom mire alapozták azokat, mert hogy rohadtul nem úgy van az is biztos =D
Andr0   2008. 01. 23. óta regisztrált VIP fórumozó 2008. 01. 23. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. márc. 29. 10:54 | válasz | #6
+1...
csak azt nem rétem, hogy az Intel és az MS nem látja, hogy ők itt új belépők ezen a piacon?
asgh  
2012. márc. 29. 10:40 | válasz | #5
Mi köze ennek az apple-hez? Itt a win8-at futtató arm és intel architektúra közötti különbségekről van szó ("olcsó, de lassú" vs. "gyors, de drága"), illetve az MS és az intel licencdíjairól.
A 140e és 180e közötti ár pedig egy bevezetésre váró termék esetén drága, ha megnézed az összes többi tablet (nem csak az apple termékek) árát.
Narxis  
2012. márc. 29. 09:53 | válasz | #4
Ennyit a Win 8-ról.
2012. márc. 29. 09:29 | válasz | #3
Istenem, mennyi csúsztatás és félinformáció. Mi az a drága? Kedves szerző! Ha írsz egy cikket, akkor tényeket adj, ne jósolgass! Meg kik azok az ARM fejlesztők? Az egy processzor architektúra, amit a Win8 támogat, Windows-os fejlesztőből meg több van, mint égen a csillag, a Visual Studióból pedig lehet ARM felé is kompilálni.
Inkább arról írjatok, hogy milyen kurva jó az Apple, az legalább tiszta üzenet, nem kell a konkurenciát is ekézni. ;)
Andr0   2008. 01. 23. óta regisztrált VIP fórumozó 2008. 01. 23. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. márc. 29. 09:29 | válasz | #2
buták. Na ezért nem fog elterjedi a win8 :)

"Az első Windows 8-as táblagépek tehát nem lesznek olcsók, bevezető áruk elérheti majd a 599-799 dollárt is."
WTF? ennyiért iPad-et vesz az ember és az sem olcsó. + kipróbált platform (hibákkal... de milyen lehet majd egy win8-as tablet?:O) +leírhatatlanul több app van az iOS-hez... Android platform just a same.
gosub  
2012. márc. 29. 09:22 | galéria | válasz | #1
Dagobert bácsik