Akár 100 millió eurót is fizethet a Google Franciaországban
2012. március 21. 00:44, szerda
A francia hatóságok adóellenőrzést rendeltek el a Google franciaországi központjában. Az eljárás folyamatban van, ezért a párizsi pénzügyminisztérium nem akart nyilatkozni az ügyben.
Hirdetés
A L'Express arról írt, hogy a francia adó- és vámhivatal tavaly június 30-án átkutatta a Google France irodáit és az adóellenőrök számos elektronikus levél másolatát, számlákat és szerződéseket foglaltak le. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a Google megfizette-e a közterheket tevékenysége után a 2008 és 2010 közötti időszakban, a gyanú alapján ugyanis a cég nem tett eleget adófizetési kötelezettségének.
Alig pár hét van a francia választásokig, Sarkozy vesztésre áll
A Google France a hivatalos iratokban 68,7 millió eurós forgalmat jelölt meg. Ez ugyanakkor 37-szer kisebb összeg annál a 2,5 milliárd eurónál, mint amit a brit Google-kirendeltség bonyolított. A L'Express szerint amennyiben a vizsgálatok lezárulnak és beigazolódik a gyanú, úgy a Google-t akár több mint 100 millió eurós hátralék megfizetésére is kötelezhetik a francia hatóságok. A Google France egyik szóvivője hangsúlyozta: tiszteletben tartják azoknak az országnak az adótörvényeit, ahol tevékenykednek. "Meggyőződésünk, hogy betartottuk a francia törvényeket" - tette hozzá.
A mostani eljárás különösen rosszul érinti a Google-t, mivel Nicolas Sarkozy francia elnök éppen a múlt héten jelentette be, hogy az eddiginél jobban meg akarják adóztatni a nemzetközi internetes óriáscégeket. A politikus elsősorban a vállalatok online reklámbevételeit adóztatná meg, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy ezek a társaságok évente több milliárd eurós forgalmat bonyolítanak, de ez után nem helyben adóznak. Az ötlet nem új, hiszen Sarkozy már 2010 januárjában előterjesztett egy ilyen javaslatot, azt azonban a francia nemzetgyűlés tavaly leszavazta.
Ha te értenéd amit olvasol, akkor rájönnél, hogy az "Az online multik elviszik a reklámokra elköltött pénzt." hangzatos és valóban igaz kijelentésnek igazából semmi köze a cikk témájához. A nyereség kivitele legális, még nyugaton is. A nyereség eltitkolása viszont nem az. Vizsgálódni ez utóbbi miatt lehet.
"Miközben a hazai online reklámpiac növöget, azt vesszük észre, hogy ebből egyre kevesebb pénz marad itthon. Korábban már írtam, hogy az egyik pénzkiemelő csatorna azok a külföldi szolgáltatások, amelyek idehaza is elérhetőek és sokan használják. Nevesítve a Google és a Facebook. A Google már egyre komolyabb hazai stábbal dolgozik, ráadásul aktívan jelen van itthon: konferenciákat támogat, mozgatja a hirdetési bevételeinek egy részét. De ettől még a nála elköltött pénzből nem fognak hazai online újságírók bevételhez jutni (kivéve, ha az AdSense-en keresztül van az adott oldalnak bevétele, de így is a pénz egyik fele kifelé megy az országból)."
franciák mesterei a kettős mércének. Ők pofáznak a leghangosabban hogy szegény rézbőrűek csak egy átlagfizetésnyi segíjt kapnak, és most már még dolgozniuk is kell érte! Ellenben ők éppen kitoloncolják őket.
ip címem 192.168.0.10 nehogy meghaxxoljátok mint a názát ;D
Age of Empires 3 kerülendő, egy bugos játszhatatlan foshalmaz. Multiplayer nem működik. Aoe2 HD szintén