Eddig 3 millió új iPad készüléket értékesítettek
2012. március 21. 15:48, szerda
A március elején bemutatott és a múlt hét péntek óta kapható új iPad táblagépből már több mint 3 milliót adtak el. Ez az eredmény csak alig marad el az iPad 2 értékesítési adataitól.

Hirdetés

Az eredmény különösen annak tükrében mondható kiválónak, hogy jelenleg még csupán Ausztráliában, az Egyesült Államokban, az Amerikai Virgin-szigeteken, Franciaországban, Hongkongban, Kanadában, Nagy-Britanniában, Németországban, Japánban, Puerto Ricóban, Szingapúrban és Svájcban vásárolható meg a legújabb iPad modell. Összehasonlításul: az iPad 2-ből tavaly április közepéig 4,69 millió darabot adtak el. Az új termék várhatóan túl fogja szárnyalni ezeket az adatokat. Philip Schiller, az Apple marketingvezetője is joggal örült a 3 milliós eladási számnak. (Az AT&T amerikai mobil szolgáltató bejelentette, hogy a múlt hét pénteken rekord mennyiségű iPad készüléket adtak el a boltjaiban. Korábban még soha nem értékesítettek és aktiváltak annyi iPad eszközt, mint azon a napon.)

Ha ezt a lendületet sikerül megőriznie a társaságnak, akkor a tavalyi 40 millió eladott darab után idén a hatvanmilliót is elérheti a világszerte értékesített almás táblakészülékek száma, s akár be is igazolódhat Tim Cooknak, az Apple új vezetőjének jóslata, miszerint a tabletből előbb-utóbb többet adnak majd el, mint PC-ből. Az iPhone után az Apple számára a második legtöbb bevételt generáló termék két éve megjelent első generációja még jóval lassabban fogyott, az első napon csupán 300 ezret adtak el az egyes szériából, 28 nappal később kelt el az egymilliomodik példány, és körülbelül 80 nap a hárommilliós darabszám eléréséhez.


A hónap elején bemutatott eszköz március 23-tól lesz megrendelhető további 25 államban, így Ausztriában, Belgiumban, Bulgáriában, Csehországban, Dániában, Finnországban, Görögországban, Írországban, Izlandon, Lengyelországban, Liechtensteinben, Luxemburgban, Hollandiában, Magyarországon, Makaóban, Mexikóban, Norvégiában, Olaszországban, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban, Svédországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Új-Zélandon.

Az iPad sorozat harmadik tagja egyébként megkapta az új A5X processzort, amely az Apple állítása szerint éppen négyszer gyorsabb az nVidia Tegra 3-hoz képest, ezt pedig a Retina érintőképernyő egészíti ki, amely az iPad 2-vel összehasonlítva szintén négyszeresre növeli a pixelek számát (a támogatott felbontás 2048 x 1536 pixel). A hátoldalon ezúttal 5 megapixeles kamera kapott helyet, amely 720p helyett immár 1080p felbontású videók készítését teszi lehetővé, autofókusszal, valamint az iPhone 4S-nél megszokott funkciókkal kiegészülve. Az új iPad támogatja a 21 Mbps-os HSPA+ és a 42 Mbps-os DC-HSDPA technológiát, de az LTE-vel sem lesz gondja a tengerentúli felhasználóknak, akik így igénybe vehetik a Verizon és az AT&T hálózatát.

A kaliforniai tech-óriás elárulta azt is, hogy készpénzállományának mekkora része van az Egyesült Államokon kívül. Az Apple árbevétele regionális megoszlásának ismeretében nem meglepő, hogy a pénz közel kétharmada, 64 milliárd dollár van külföldön, ahol az befolyt a céghez. A minap bejelentett osztalékfizetésre viszont az USA-ban őrzött forrásokat fogják felhasználni, és még csak most kezdtek tárgyalásokat a külföldi pénz hazaáramoltatásáról (az Apple az erre vonatkozó adószabályozás megváltoztatását szeretné elérni az amerikai hatóságoknál) − devizapiaci hatást tehát egyelőre nem várnak az elemzők a nagy mennyiségű pénz patriálásából.

A tőke részvényesek zsebeibe való visszajuttatása egyáltalán nem érkezett váratlanul, és a legtöbb elemző szerint éppen az erre történő spekuláció hajtotta fel rekordmagasságba, egy rövid időre hatszáz dollár fölé is az Apple kurzusát. Míg a vállalat ősszel elhunyt − egyesek által vizionáriusnak kikiáltott − vezérigazgatója, Steve Jobs elvi okokból elzárkózott az osztalékfizetéstől, addig utódja, Tim Cook többször kijelentette, hogy a cég nem tud mit kezdeni a hatalmas halom készpénzzel. Az előző negyedév végén 98 milliárd dolláros állomány szerepelt az Apple mérlegében, és ez − az erős iPhone 4S és az új iPad eladásainak köszönhetően − azóta már minden bizonnyal átlépte a százmilliárd dolláros határt.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. márc. 24. 16:04 | válasz | #43
Hagyj már az idiótasággal, pontatlan voltam, ennyi, lényegi vonzata nincs. A további kellemes lovaglást a témán.
2012. márc. 24. 15:43 | válasz | #42
elfelejtettem, hogy neked a comment form arra van, hogy nyilvanvalot (vagy faszsagot) leird. de arra nem kaptam meg valaszt, hogy az osxnek miert linux az alapja es ezt honnan szedted.
2012. márc. 24. 14:49 | válasz | #41
Kiindulás ugyanaz, parancskészletük is jórészt átfed, attól hogy az osx a linux és a unix is bejárt azóta többtíz év fejlődést, még nem válnak gyökeresen más rendszerré. De jó te aztán biztosan jobban tudod. Felőlem kötözködhetsz tovább a nyilvánvalón, de ettől nem én fogok égni.
2012. márc. 24. 10:47 | válasz | #40
ugye most nem az unix parhuzammal veled a linuxot a makkos alapjanak ? :D
2012. márc. 24. 09:13 | válasz | #39
Szerintem nézz utána, milyen tőről ered a linux és az osx.
2012. márc. 23. 23:18 | válasz | #38
omg inkabb aludj
2012. márc. 23. 20:27 | válasz | #37
Mintha annyira távoli lenne tőle.....
2012. márc. 23. 17:13 | válasz | #36
Autopalyan viszont nem es itt meg is bukott a peldad...
asgh  
2012. márc. 23. 13:52 | válasz | #35
"az egész mizéria felesleges"

Hát ezaz, erősen gondolkodtam rajta, hogy beírok valami Porsche fórumra, hogy a sok agyhalott kretén megveszi ezeket a túlárazott szarokat, amikor pedig a Suzuki mennyivel olcsóbb és közúton úgyis csak 80-al szabad menni.
2012. márc. 23. 11:30 | válasz | #34
Naru, tök igazad van :) én is kerestem 13"-os normális anyagból összegyúrt nem apple cuccot és az árak nagyjából ugyanott voltak... szóval nem nagy különbség...

Amúgy meg aki ipadot akar, hát vegyen magának :) az egész mizéria felesleges
tucky1  
2012. márc. 22. 23:05 | válasz | #33
"Namost azért kíváncsi vagyok, hogy hány Apple tulajdonos használja többre mint net/videó/empehárom :)"

Többen, mint gondolnád. Többnyire zenészek, fotósok, grafikusok, videósok stb.. használnak ilyen gépeket (már aki megteheti) profi szoftverek állnak rendelkezésre a munkához.
2012. márc. 22. 20:27 | válasz | #32
Teged nem kell, elegge leegetted mar nalam magadat az osx linux alapu kijelenteseddel :D
2012. márc. 22. 20:04 | válasz | #31
Igen és annak haszna is volna....

Ezt csak azért írtam, hogy fikázhass engem is, ne csak MacropusRufus-t. :)
2012. márc. 22. 19:50 | válasz | #30
Ferrari arabol meg vehetnel nyo'c mezogazdasagi gepet!
2012. márc. 22. 19:29 | galéria | válasz | #29
iMacPro? olyan kell nekem is:)
2012. márc. 22. 17:02 | válasz | #28
"hogy egy Nvidia Tegra VGA esetleg gyorsabb mint a PowerVR vagy sem, mert ehhez kevés ez a komment rovat."

Ha jól tudom az ipad2-ben lévő PowerVR GPU gyorsabb mint a tegra.

"Egyébként meg amúgy is értelmetlen a Samsungot az Apple-val hasonlítgatni ui. a fél Apple-t a Samsung gyártja ;)"

Persze, de az apple tervezi és csak nekik gyártja a Samsung. Azaz a Samsung még magának sem gyárthat belőle :)
2012. márc. 22. 16:50 | válasz | #27
mondjuk az el kell ismernem, hogy az Apple designerei nagyon komoly arcok lehetnek. Ebben le a kalappal + a marketingesek elött is.

Memórai stb...: gondoltam nincs értelme fejtegetni, hogy az egyik cpu milyen mikrokódokkal dolgozik és ezért miért gyorsabb ugyan olyan óra jel mellett mint a másik, meg, hogy egy Nvidia Tegra VGA esetleg gyorsabb mint a PowerVR vagy sem, mert ehhez kevés ez a komment rovat.
Egyébként meg amúgy is értelmetlen a Samsungot az Apple-val hasonlítgatni ui. a fél Apple-t a Samsung gyártja ;)
2012. márc. 22. 16:41 | válasz | #26
"Hát szerintem egy AirMac árából vehetek egy fasza gamer laptopot
Egy iMacPro árából meg egy Alienware gépet is akár..."

Aki gamer gépet akar eleve nem vesz apple gépet. Túl sok játék nincs rá :)
Viszont ha fontosak az egyéb technikai adatai is a gépnek (képernyő, touchpad, ház, stb) és nem csak a prociig meg a memóriáig jut el az ember fia, akkor bizony azt veszi észre, hogy ilyen gépet a konkurencia is alig alig ad olcsóbban.
2012. márc. 22. 16:39 | válasz | #25
Pont azért írtam a kettőt mert teljesítményben az van a Galaxy Tab-bal párban.
2012. márc. 22. 16:39 | válasz | #24
Hát szerintem egy AirMac árából vehetek egy fasza gamer laptopot
Egy iMacPro árából meg egy Alienware gépet is akár...

Ha meg csak neteznék/videóznék/empehármaznék/stb... nem vennék 600dollárért semmit. Erre pontosan megfelel a 80ezres "eldobható" valami. És akkor igazad van, elég az olcsóbb is. Namost azért kíváncsi vagyok, hogy hány Apple tulajdonos használja többre mint net/videó/empehárom :)


asgh  
2012. márc. 22. 16:31 | válasz | #23
Akkor szériahiba valami, ha a meghibásodást minden készüléken adott rendeltetésszerű használat során elő lehet idézni. Az iPadok extrém melegedése nem ilyen.
2012. márc. 22. 16:30 | válasz | #22
én iPad3-ról beszéltem... a linkelt cikk is arról szólt.
bár igazság szerint az iPad2 és 3 között nincs olyan jelentős hardware difi,
elvileg a 2 is okés lehet. Ebben az esetben jó az összehasonlításod.
2012. márc. 22. 16:26 | válasz | #21
"De azért véleményem lehet arról, hogy egy brand-es gépnek az ár/érték aránya nagyon szar,"

Csak nem nagyon tudsz mást mondani aminek jobb. A kínai dzsunkának? Support meg minden nélkül? Annak lehet, hogy jobb az ár / érték aránya, főleg ha valaki megelégszik minimális értékkel.
2012. márc. 22. 16:25 | válasz | #20
Samsung Galaxy Tab 10.1 3G 32GB - 550$
Ipad 2 3G 32GB - 629$

Szóval nem olyan drámai ám a helyzet mint mondod. A kettő között 1 napi bérkülönbség van.
2012. márc. 22. 16:17 | válasz | #19
Egyébként itt vitázni a fanokkal olyan mint ha egy hívőt akarnék meggyőzni arról, hogy nincs Isten. Felesleges.

Én nem kartam senkit semmiről lebeszélni, vegyétek azt ami nektek teszik. De azért véleményem lehet arról, hogy egy brand-es gépnek az ár/érték aránya nagyon szar, és ez fokozottan igaz az Apple temrékekre.

De nem érdekel. Vegyétek, vigyétek. :)
2012. márc. 22. 16:16 | válasz | #18
Nem ez azt jelenti, hogy MINDENKI ezt csinálja, azaz lehet, hogy az állítás nem is állja meg a helyét, mert annak, hogy mennyibe kerül a hardver és mennyibe a kész termék nem sok köze van egymáshoz, gondolom belátod. A Coca Cola is kerül vagy 50Ft-ba mégsem annyiért adják de a tej is messze van a boltban a beszer árától, és gyakorlatilag bármilyen termékre rámondhatod ezt.
2012. márc. 22. 16:15 | válasz | #17
meg
Samsung Galaxy Tap 200-400$ között... majdnem 800 nem? :o
2012. márc. 22. 16:12 | válasz | #16
a cikk nem a Samsungról szólt. Miért kevered ide? :o
Egyébként igen az is közepes hardvert akar majdnem prémium áron adni.
És ez most azt jelenti, hogy akkor az apple nem akarja ezt csinálni?


2012. márc. 22. 16:10 | válasz | #15
Mercedes A osztály, rénszarvas teszt: mindet vissza hívták
AudiTT Coupe első generációja: nagysebességnél történő fékezés+manőver közben a kocsi átbukfencezik, kb. mint az A Merdzsó. Visszahívták. Több 10 ezer darabot.
Mert ezek széria hibák voltak. Egyik sem okozott balesetett, de okozhatott volna!
Ezért visszahívták őket. És komoly cikkek voltak róluk.

Extrém melegedés azért széria hiba mert a hűtés tréül oldották meg. Erről az Apple is tud, ezért lötték ki pl. a tőltést hardwernyúzó alkalmazások esetén.
De én itt nem akarok senkit meggyőzni. Csak leírtam, hogy azért nem olyan jó mint ahhogy azt próbálják beállítani.

asgh  
2012. márc. 22. 16:09 | válasz | #14
Ha már agyhalott demagógia, akkor ne állj meg itt: azon a 398 dollárnyi hardveren is van haszon, amivel az apple-nek eladják, tehát nézzük meg mennyibe kerül az a pár kiló timföld, meg pár gramm szelén, meg mittoménmi, amiből az iPad-ok végső soron készülnek és a végén kiderül, hogy párszáz forintba kerül az egész, az összes többi meg ordenáré lenyúlás!
2012. márc. 22. 16:07 | válasz | #13
Hagyd, soha nem fogják megérteni
2012. márc. 22. 16:05 | válasz | #12
Mhm, és azt megnézted, hogy a konkurencia mennyiért adja ugyanezt? Mert én úgy látom, hogy a Samsung is csak minimálisan olcsóbb. Akkor az is közepes hardware prémium áron? Ki az aki szerinted akkor jó áron adja? Jah, hogy olyan nincs? Akkor mit nevezünk jó árnak?
asgh  
2012. márc. 22. 16:01 | válasz | #11
Na akkor mégegyszer: az extrém melegedés nem szériahiba, ha egy-egy példánynál előfordul, azt cserélik.
A haverom vett egy vadi új Seatot. Másnap vitte szervízbe, mert elromlott benne az elektromos ablakemelő. Biztosan nem ő volt az egyetlen, akivel előfordult, de mivel nyilvánvalóan nem is volt szériahiba és vitatkozás nélkül garanciában javították, nem történt semmi rendkívüli. Nem is kiabálta teli a netet. Ha tehát most nem apple termékről lenne szó, amiből egy hét alatt adtak el hárommilliót, a kutya sem foglalkozna az egésszel.
Ami a smart covert illeti: az apple megváltoztatta a smart cover designt jóval az új iPad megjelenése előtt, csak azokkal nem megy a sleep-wake, amiket az előtt gyártottak. A boltok tudtak róla, hogy a régi széria nem megy az új iPad-al, ennek ellenére volt, ahol azzal adták. Ezek a boltok most sűrű bocsánatkérés mellett ingyen cserélik a smart covereket. Ez ám a dráma.
2012. márc. 22. 15:57 | válasz | #10
hát igen, lehet, hogy a hater ilyenek, de a fanoknak nincs látása... :)
32Gb-os 4G mobilnetre felkészített pad ára 729$ a benne lévő hardveré meg kb. 365dollárba kerűl.. A 16Gb-os csak wifis cucc 306dollárnyi hardware-t tartlmaz de több mint 400-ért árúlják. A csúcsmodel 64Gb-os vacakban meg 398dollárnyi hardware van és 829-éert árúlják. Közepes hardware, prémium áron.

Mennyibe kerűl az iPad hardware

2012. márc. 22. 15:26 | válasz | #9
"Bár ha belegondolok a benne lévő hardwer nem igazán lépi túl a 700dodót, tehát eléggé közepes hardware adnak prémium hardwware áráért."

Érdekes. A benne lévő hardver nem lépi túl a 700 dodót. ezért is adják 500-ért. Ami fontosabb, hogy az ipad2-t most megveheted 399$-ért. Ennyit meg kurvára megér a konkurencia a közelében sem nagyon tud semmit adni. Persze haternek hiába mondja az ember...
2012. márc. 22. 15:16 | válasz | #8
Nem tokeletes, te viszont hulye vagy.
2012. márc. 22. 15:15 | válasz | #7
foktál már tartósan 47-50fokos bármit is a kezedben? :o
biztos nem lehet gáz belőle. Erre az Apple emberei is rájöttek ui. játék közben nem tőlt a cucc... Gondolj bele, hogy mennyire meleg lenne ha még tőltene is.
Ami meg a hardware nyúzó programokat illeti, a teszt alatt egy közönséges letőltéskor is elérték a 40 fok feletti hőmérsékletet... Ennyit a hardware nyúzásról, bár nem tudom, lehet az almáéknál egy leltőltés a gép erőforrásainak nagy részét megzabálja. Másképpen nem érthető a jelneség.
Eléggé ciki ez az almának.
4G-s hálózaton sok helyen nem megy a Facetime, az előlapi kamera minősége is kifogásolható (gyenge), ráadásúl ez az új cucc nem működik együtt az iPad2-nél bemutatott SmartCover borítóval.
ez úgy kapásból amit a neten találtam egy kis keresgélés után.
Namost ezek a hibák lemennének egy 40ezres izében, de ez nem 40ezer... Bár ha belegondolok a benne lévő hardwer nem igazán lépi túl a 700dodót, tehát eléggé közepes hardware adnak prémium hardwware áráért.
usersg  
2012. márc. 22. 14:42 | válasz | #6
Nem érted te ezt. A 47 fok az a pont tökéletes, optimális hőmérséklet minden almazombi kézbőrének, mely így tovább marad fiatalos, és puha. :D
2012. márc. 22. 13:32 | válasz | #5
ki hitte volna. Az apple fanboyok szerint a hiba az nem hiba, hiszen minden apple cucc tökéletes, ha meg nem akkor IS!
2012. márc. 22. 11:55 | válasz | #4
Komolyan mondom, ezeken mar csak nevetni tudok :D
asgh  
2012. márc. 22. 10:38 | válasz | #3
Na itt a következő "keressünk valami kamu problémát, amivel tematizálni lehet" médiahiszti. Így az apple is jól jár, mert az iPad marad a téma, meg a vallásos haterek is, mert megvan az ürügy a napi fröcsögésre.
Egyébként a "nagy részük" mégis mennyi vásárlót jelent? 1.6 milliót? Az általad említett jelenséget eddig csak egy-egy példánynál jelezték, ott is hosszan tartó hardverfingató tesztek után. Ráadásul az apple megadta a hőmérséklet specifikációkat, ha azon túl melegszik a gép, akkor garanciálisan cserélik.
Úgyhogy max az "háborog", aki ebből él.
2012. márc. 22. 10:09 | galéria | válasz | #2
majd jönt az iCool-Pad 250dollárért, veszik majd mint a cukrot
2012. márc. 22. 08:31 | válasz | #1
Azért a 47+ fölé melegedő burkolat miatt a nagy részük már háborog.