Új emberi fajt sejtet egy kínai kövület
2012. március 19. 09:26, hétfő
Egy emberszerű faj délnyugat-kínai kövületei okoznak fejtörést a tudósoknak. Az ismeretlennek tűnő kőkorszaki társadalom maradványainak kora valahová 11.500 és 14.500 évvel ezelőttre vezethető vissza. A kövületek a modern és a korai ember egy sajátos keverékét tárták a kutatók elé, számolt be felfedezésükről egy ausztrál-kínai csoport a PLoS One szaklapban.

Hirdetés

A többek közt koponyát és fogakat is magába foglaló leletet, ami legalább három egyénhez tartozik, 1989-ben találták Malutongban, az úgynevezett Gímszarvas-barlangban, Jünnan tartományban, a kövületeket azonban csak 2008-ban kezdték el tanulmányozni. 1979-ben egy negyedik részleges csontvázat is találtak egy Longlin nevű falu barlangjában, nem messze Malutongtól, azonban a sziklatömbbe zárt maradványokat csak 2009-ben sikerült kiszabadítani a kő fogságból.

"Ezek az új fosszíliák egy eddig ismeretlen fajhoz tartozhatnak, ami egészen a jégkorszak végéig képes volt fennmaradni" - mondta a tanulmányt vezető Darren Curnoe, az Új Dél-Walesi Egyetem professzora. "A másik lehetőség, hogy a modern emberek eddig ismeretlen kivándorlásának egy nagyon korai vonulatát képviselik, egy olyan Afrikából származó populációt, melynek tagjai nem járultak hozzá genetikailag a ma élő emberekhez"

A kövületek kora azt jelzi, hogy az új faj képviselői, akiket gímszarvas-embereknek neveztek el, mivel az azóta kihalt gímszarvasokra vadásztak, egyazon környezetben élhettek a modern emberekkel Kína első gazdálkodó társadalmainak megjelenésekor. A megvizsgált csontok alapján kiugró szemöldökcsont és széles orr jellemezte őket, koponyájuk vastag volt, arcuk viszonylag rövid és lapos, állkapcsuk előre álló, azonban hiányzott a modern emberéhez hasonló áll. Az agykamrák letapogatásából kitűnik, hogy a modern emberéhez hasonló frontális lebennyel rendelkeztek, fali lebenyeik azonban elég kezdetlegesnek tűntek.

A tudósok nem sokat tudnak a modern ember ázsiai fejlődéséről, miután őseink letelepedtek Eurázsiában körülbelül 70.000 évvel ezelőtt. Az ősemberek, köztük a közel 30.000 éve kihalt neandervölgyi ember földi maradványainak többségét Európában és Afrikában találták meg. Ázsiában a Homo sapienshez hasonló fajok maradványait leszámítva jóval ritkábbak és sokkal régebbiek az ilyen leletek. A Gímszarvas-barlang kövületei előtt talált kelet-ázsiai leletek egyike sem volt 100.000 évesnél fiatalabb, ami azt sugallta, hogy evolúciós rokonaink kiszorultak az első modern emberek megjelenésével erről a területről. Az új felfedezés fényében azonban ez koránt sem jelenthető ki ilyen bizonyossággal.

"A gímszarvas-emberek felfedezése egy új, ázsiai fejezetet nyit az emberi evolúció történetében, egy olyan fejezetet, ami még csak most kezd kibontakozni" - összegzett Curnoe.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. júl. 14. 18:09 | válasz | #38
Háát én már laikusként nem tudom mit higgyek, de remélem a vallásosaknak van igaza :)
Oliwaw  
2012. márc. 25. 15:14 | válasz | #37
Te ne járj kabaréba, mert nem fogod érteni.
taxi33  
2012. márc. 25. 05:21 | válasz | #36
A jóságos atyaúristen csakis minket -a Homo Sapienst- teremtett a saját ábrázatjára, a többi kövület és emberelőd-maradvány csupán azért bújtatódott el itt-ott a barlangokban stb., hogy ezzel is próbára tegye a hitünket. Mármint a tiédet...
Tulajdonképpen irigylem az ostobákat, szűk látókörűeket, bigottan vallásosokat; olyan pofonegyszerű lehet az életük és a gondolkodásuk, hogy az már kényelmes.
taxi33  
2012. márc. 25. 05:15 | válasz | #35
"Keresik az identitásukat, hisz nincs semmi történelmük" (A kínaiak.)
A kínaiaknak aztán tényleg nincs semmi történelmük. Csak úgy odateremtődtek másfélmilliárdan úgy a XX. század közepe táján...ugye?
2012. márc. 23. 21:16 | válasz | #34
"mivel az azóta kihalt gímszarvasokra vadásztak"
-Hülyeség. Gímszarvas a mai napig van. Nálunk is.
xrt  
2012. márc. 23. 04:23 | válasz | #33
Most leszek megint lehülyézve, de azért tiszteletem azoknak akik ezt végignézik és utána minősítenek csak (csak 41 perc magyar fordítással, a 6 perc után kezdődik az érdekesebb rész a türelmetlenek részére):

http://www.youtube.com/watch?v=KYhoCpAwjX4&feature=related
2012. márc. 21. 22:08 | válasz | #32
Most nézem csak, hogy _kínai_ kövület.

Azt egy kicsit érdemes fenntartásokkal kezelni. (#4)
2012. márc. 21. 12:09 | válasz | #31
2012. márc. 20. 18:14 | galéria | válasz | #30
2012. márc. 20. 16:36 | válasz | #29
2012. márc. 20. 16:28 | válasz | #28
Azért szépen gyűlnek az emberszerű fajok. A Wikipédia ezen oldalán középen van egy táblázat azokról akik bepróbálkoztak a bolygó IQ bajnoka címért.
bvalek  
2012. márc. 20. 14:52 | válasz | #27
Ó jaj, csak nem gázoltam bele őseid hitébe? Látom neked is csak a munkásőr nagypapáig sikerült visszavezetni a családfát

Az pedig különösen tetszik, hogy a bunkó ateista felkapja az agyvizet a hozzászólásomon mert emlegettem benne a babonáját. És annyira sem tud olvasni, hogy föl se tűnt neki hogy az elvtársai vitték bele a vallástémát a fórumba.

De sebaj, gyűlölködjetek csak tudomány és kultúra ellen, minden cikk alatt. Legalább mindenki láthatja mennyit ér az ideológiátok
Narxis  
2012. márc. 20. 14:12 | válasz | #26
vumbi  
2012. márc. 20. 10:07 | válasz | #25
ezek szerint csak elolvastad es nem vetetted ossze, azzal a posztal amire valaszoltam.
Agyhalott? :D
2012. márc. 20. 09:23 | válasz | #24
Na valamelyik kínai elolvasta végre a Csodaszarvas regénket és le akarja koppintani....
Keresik az identitásukat, hisz nincs semmi történelmük
AxxE  
2012. márc. 20. 08:14 | válasz | #23
Most csak nekem tűnik ez kronológiailag kicsit zavarosnak a cikk elején?
"..mi legalább három egyénhez tartozik, 1989-ben találták Malutongban," és utána: "1979-ben egy negyedik részleges csontvázat is találtak egy Longlin nevű falu barlangjában,"
E szerint a 79-es nem az első kellene legyen, és nem a negyedik?
2012. márc. 19. 23:19 | válasz | #22
Az is elképzelhető hogy valamiféle torzszülöttet találtak. Esélye kicsi, mert régebben nem nézték őket jó szemmel, nem élték meg a felnőttkort legtöbb helyen, de elképzelhető ilyen is.
2012. márc. 19. 22:55 | válasz | #21
"Engem a vitában az szórakoztat a legjobban, ahogy az egyik ateista beír egy butaságot, amin a másik ateista annyira megrökönyödik hogy kétségbeesésében az Úristenhez fohászkodik "


Nekem meg az tetszik az egészben, hogy egy hülye vallásos, abban látja az isten létezésének a bizonyságát, hogy két ember, akikről mellékesen derül ki, hogy ateisták, valamin vitatkoznak, és ennek a valaminek semmi köze a valláshoz, istenhez.
2012. márc. 19. 22:48 | válasz | #20
Szerintem te nem is értetted, hogy mit írt az akinek beszóltál, csak zsigerből nyomtad, mint egy agyhalott.
2012. márc. 19. 22:40 | válasz | #19
Nekem is az az észrevételem, ha kapna egy fehérítést a kép, és nem gondolnák olyan szőrösnek, hát minden második kínai paraszt így néz ki a rízsföldön.

Szerintem a legtöbb esetben nem kihalásról van szó, hanem valami olyasmiről, mint Brazíliában, hogy a legtöbb lakos se nem fehér, se nem néger, se nem indián, hanem keverék.

A neandervölgyi és crogmanoni között is annyi lehetett a különbség, mint ma egy néger és egy indián között.
2012. márc. 19. 22:40 | válasz | #18
haha
mostanában gondolkodtam azon, hogy rajzolni kéne egy ilyen civilizációs időskálát, ami a történelem könyvekben van
de egy kicsit át kell írni: vannak ügye a történelmi korok, bronz, vas, középkor stb

na most az újkor rövid sávjába "újkor" helyet ezt kéne írni

"az ún. civilizált társadalmak, akik a világtörténelem során a legnagyobb jólétben éltek, és akik tönkretették a Földet"

:D
Vers  
2012. márc. 19. 22:24 | válasz | #17
ez ranezesre roma csavo
2012. márc. 19. 22:21 | válasz | #16
Nem haltak ki!
Vers  
2012. márc. 19. 22:15 | válasz | #15
ez nem a gazsi a szomszedbol? az is visszamaradott lebennyel jott a vilagra

amugy nagyon erdekelne hogy ezek a tehetsegtelenek mikor vetik el az evoluciot , amit idiotak talaltak ki idiotaknak
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2012. márc. 19. 18:22 | galéria | válasz | #14
LOOL! Kösz,ez jólesett! Hja,de jót röhögtem!
vumbi  
2012. márc. 19. 16:25 | válasz | #13
na fejtsd ki... az amire te gondolsz mint szignifikans intelligencia kulonbseg, az
1. vagy a intelligencia poligenes oroklodese miatt kialakulo Gauss gorbe szerinti megoszlas(keves kirivoan alacsony, sok atlagos, keves kirivoan magas) - ez minden populacioban jelen van, es pl. a sport kepesseget is erinti. Tehat szerinted van egy jol sportolo emberi faj, meg van egy rosszul spotolo emberi faj is? LOL nem tudom ki az igazan vicces itt.
2. de kotve hiszem, ennyire elmelyedtel a temaban. valszeg aza alapjan alkottad meg a "hipotezised", hogy vannak lecsuszott, es gazdag populaciok, nepek, etc. Meg tokosebb es toketlenebbek is. Ha ez alapjan aakarsz iteletet hozni akkor van egy rossz hirem. Mi magyarok itt az europai kulturkorben muzsikalva lokalisan ertekelve (eroforrasok, kiindulo tarsadalmi es gazdasagi potencial) messze rosszabb taljesitmenyt nyujtunk minden szempontbol, mint egy ezres nyajakat terelgeto kaukazusi kekcske pasztor torzs, akinek a szemeben raadasul, barmely varoslako total idiota, mert nem tudna elterelgetni a kecskeit. egy ev alatt mind meg doglene.

a lenyeg hogy feluletes, es genetikat, populacio szintu genotipikus tulajdonsagokat mutass.
bvalek  
2012. márc. 19. 16:23 | válasz | #12
Engem a vitában az szórakoztat a legjobban, ahogy az egyik ateista beír egy butaságot, amin a másik ateista annyira megrökönyödik hogy kétségbeesésében az Úristenhez fohászkodik

Külön szép az egészben, hogy a büszke "realista és racionális" ateistáink az SG hírei alatt mást sem csinálnak mint különféle tudományágakra köpködnek. Ezek után döntse el mindenki magának, hogy mennyi a racionalitás ezekben a babonás tévhiteket vakon követő gyűlölködőkben...
2012. márc. 19. 16:22 | galéria | válasz | #11
ja az utolsó felét el is felejtettem már, a koponya belső kialakítása többet magyaráz. Köszi
2012. márc. 19. 16:11 | válasz | #10
Hasonló intelligenciával? Na, ne röhögtess...

vumbi  
2012. márc. 19. 16:11 | válasz | #9
""Ezek az új fosszíliák egy eddig ismeretlen fajhoz tartozhatnak, ami egészen a jégkorszak végéig képes volt fennmaradni" - mondta a tanulmányt vezető Darren Curnoe, az Új Dél-Walesi Egyetem professzora."

magyaran lehet egy sapiens-el parhuzamos fejlodesi ag, Homo habilis vagy erctus kozos ossel, mint a neandervolgyi, vagy "A másik lehetőség, hogy a modern emberek eddig ismeretlen kivándorlásának egy nagyon korai vonulatát képviselik, egy olyan Afrikából származó populációt, melynek tagjai nem járultak hozzá genetikailag a ma élő emberekhez" Homo sapiens populacio ami meg az ausztralok oseinel is hamarabb valt le az afrikai ospopulaciorol (az ausztralok is mar vagy 50.000 eve lelptek)

A korai kulonvalast, vagy unokatestverseget pedig az archaikus, primitiv felepites sejteti
"A megvizsgált csontok alapján kiugró szemöldökcsont és széles orr jellemezte őket, koponyájuk vastag volt, arcuk viszonylag rövid és lapos, állkapcsuk előre álló, azonban hiányzott a modern emberéhez hasonló áll."

hozzank hasonlo intelligenciaval rendelkezhetett hiszen:
" Az agykamrák letapogatásából kitűnik, hogy a modern emberéhez hasonló frontális lebennyel rendelkeztek,"
a frontalis es prefriontalis kereg felelos a szenzoros informacio legmagasabb rendu kiertekeleseert valamit az akaratlagos dooltesekert (strategia)azonban

"a fali lebenyeik azonban elég kezdetlegesnek tűntek."vagyis a percepcioert - sajat test erzekeleseert felelos terulet feltunoen fejletlenebb.

igy mar ertheto? nem humbug ez...
2012. márc. 19. 16:03 | galéria | válasz | #8
#6, esetleg akkor kérlek írd már le, hogy mik azok a jegyek, amik miatt feltételezik, hogy ez pl egy új faj, ha genom-vizsgálat lehetetlen. Mert a jelenkorban meg már sok fajt szinte csak így tudtak elkülöníteni, annyira hasonlítottak, ellenben a cikk meg, ahogy te mondod, eltérő fenotipust jelöl és kb ennyit írnak, ez alapján hogy lehet elmondani, hogy tényleg új faj?

A fenti leletben mi az a nagyon különleges?
vumbi  
2012. márc. 19. 15:56 | válasz | #7
"semmi dns vizsgálat, hisz csontokon már nem is lehet" nem tudom mit olvasol rendszeresen, de hogy meg az SG.hu-t sem az tuti, mert itt is irtak a megszekvenalt Neandervolgyi, meg Denisovai genomrol (ezekt 30000+ eves csontokbol).
"Szánalmas próbálkozás egy már halodozó tudományág újbóli figyelemfelkeltésére." csak szeretned, de hogy miert azt deritse ki valami pszichologus.

Az emberiseg minden egyede genetikailag egy fajba tartozik, hasonlo intelligenciaval es absztrakcios kepessegekkel rendelkeznek, szerte a vilagon, egy nagy szaporodasra kepes populacio alkotva. Az eltero fenotipus (borszin, koponyaszerkezet, csontozat, stb) adaptacio kovetkezmenye.
Persze az egyes kontinenseken a kokorban tortentek jelentos keresztezodesek az egyuttelo Homo fajok kozott (ez peldaul szekvenalas alapjan jelentheto ki), ha akarod vizsgald ki hogy van e szignifikans elteres egy neandervolgyi, vagyi denisovai genom toredeket oroklott egyen kozott.
Okoska
2012. márc. 19. 15:54 | galéria | válasz | #6
te is szerintem félreértesz engem :D csak érthető módon nincs a cikkben sem megmagyarázva, hogy vajon miből vonták le, hogy külön emberi faj volt a fenti. Ennyi erővel pár más rassz is különbözik annyira tőlünk, mint ez, csak ugye a mostani embereken a dns teszt alapján nincs akkora eltérés, hogy a biológusok a saját normáik szerint külön fajnak nevezzék őket, ellenben most vágod itt megjelentetnek egy cikket egy csontvázról, ami kb ugyanannyira különbözik tőlünk, mint egy japán egy jól termett nordtól és mindenféle DNS teszt nélkül levonják a következtetést... És biztos van rá okuk, de a cikk annyira paplan nyelvezetű, hogy nem értem belőle mi az a faktor, ami indokolja a külön faj elméletet erre a tetemre.

Na meg pont jónak mondasz ilyet, ugyanúgy realista vagyok és nem valami atomvallásos istenteremtettmindent fajta.

(és egy kis szarkazmus az előző hsz-emben arra, hogy ha mégis csak a csontozatok alapján lehet különbséget tenni fajok között, akkor értem én, hogy a néger/távolkeletiekre miért nem mondanak ilyet, mert abból csak rasszizmusos felháborodás lenne... de kajak)
2012. márc. 19. 14:56 | válasz | #5
Hogy te milyen sötét vagy úristen.

Menj olvass bibliát az való neked!
2012. márc. 19. 13:04 | galéria | válasz | #4
azt persze semmivel nem magyarázzák és elég kínos is lenne, hogy miért van így is 3-4 fajta nagyon különböző ember most is (fehérek, ferdeszeműek, négerek, hogy legyek egy kicsit pontatlan, meg még pár említésre méltó), azok persze nem különböző faj, mert még a végén diszkrimináció lenne. Nem is azért állítom, mert diszkriminálnék, csak ez a fenti fotó ránézésre még szinte közelebb áll a fehér emberhez, mint a mai japánok, vagy akár az ausztrál négerek. És ez egy külön faj, a nagy kiugró arccsont ferde szem meg a más bőrszín, vagy a széles orr nagy batár fej néger szín az kurvára nem, az mind homo sapiens mi?

(jó nem kell komolyan venni, mert genetikailag igen, egyek vagyunk, csak a fentit meg a csontok alapján gondolják más népnek, semmi dns vizsgálat, hisz csontokon már nem is lehet). Szánalmas próbálkozás egy már halodozó tudományág újbóli figyelemfelkeltésére.
2012. márc. 19. 11:31 | válasz | #3
Egész véletlenül nem fordulhatott elő, hogy 1-1 sapiens megtermékenyitett volna egy ilyen gímszarvas barlangi nőt? Prütyköltek ezek kecskével, birkával, disznóval, miért hagyták volna ki ezt az emberszerű lényt?
2012. márc. 19. 10:35 | válasz | #2
Ha Kína területén élt, akkor miért sötétbarnára színezik? :D
Ha alig 15000 évvel ezelőtt élt, akkor nem emberszerű faj, hanem egy emberfaj (Homo faj).
Gondolom nem ez lesz az utolsó lelet, amit eddig nem fedeztünk fel.
Amúgy érdekes. Ha nem megint tévedés.
2012. márc. 19. 10:29 | galéria | válasz | #1
Az egyik dunántúli haveromra megszólalásig hasonlít. Ha nem tudnám, hogy a heverom nem halt ki, azt hinném, az ő koponyáját találták meg.
:-)