Árkartell a mobilgyártók és szolgáltatók között
2012. március 19. 00:19, hétfő
Jelentős bírsággal sújtottak Dél-Koreában több nagyobb mobiltelefongyártót és helyi szolgáltatókat, miután kiderült, hogy az érintett cégek mesterségesen felpumpálták készülékeik árát, majd ebből kínáltak "kedvezményeket".

A dél-koreai Fair Trade Commission (FTC) közölte, hogy összesen 40,1 millió dolláros büntetést szabtak ki több nagyobb vállalatra, mivel azok árkartellt alapítottak, hogy minél nagyobb haszonra tegyenek szert a vásárlók megtévesztésével. Módszerük egyszerű volt: egymás közötti megállapodások révén felpumpálták az árakat, majd ebből engedtek, hogy árengedmény látszatát keltsék.

A büntetést kiérdemlő cégek között olyan nagy neveket találunk, mint a Samsung Electronics, az LG Electronics, vagy a Pantech és az SK Telecom. Az illetékes hatóság toplistát is közzétett, amelyből kiderül, hogy a legnagyobb bírságot (a teljes összeg csaknem felét) az országban legnagyobbnak számító SK Telecom szolgáltató kénytelen megfizetni, a második helyen a Samsung áll, a harmadik helyre pedig a szolgáltatók közötti erősorrendben egyébként második helyezett KT került fel. Az FTC kötelezi az érintett cégeket a releváns adatok nyilvánosságra hozatalára, így például annak ismertetésére, hogy pontosan milyen és mennyi kedvezményt kínáltak a vásárlóknak a forgalom növelése érdekében.


Az árkartellen belül a gyártók feladata volt az elkészült telefonok árának felsrófolása, ezek már a megemelt összegért kerültek a szolgáltatókhoz, ez utóbbiak viszont hirdetéseikben jelentős kedvezményekkel és csatolt szolgáltatásokkal csábították a potenciális ügyfeleket, amelynek eredményeként a kedvezménnyel együtt kerültek annyiba a telefonok, mint ahogy azt a megállapodások nélkül tapasztalhatták volna. A résztvevő vállalatok 209 különböző modellt vontak be a manőverbe, miközben nem dolgozták ki az átlátható szabályokat saját díjszabásukat illetően.

A hatóság jelezte, hogy adminisztratív úton akadályozzák meg a fenti gyakorlat folytatását, illetve az ilyen esetek megismétlődését.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. márc. 20. 15:40 | válasz | #6
Nem vagyok telefonmániás, sőt.... de a feltöltőkártya zavarna, főleg akkor ha nem tudom hirtelen feltölteni és a végét járja. Szerintem inkább arra való a feltöltős, hogy a gyerek ne tudjon nagy számlát csinálni, vagy aki önnmagáról tudja, hogy nem tud mértéket tartani. Persze elképzelhető olyan is, akinek célszerű, de szerintem nem általános a havi 6-700ft.
2012. márc. 20. 03:46 | válasz | #5
Sőt ha nem nála veszed meg "akciósan" a készüléket akkor még nagyobbat nyer rajtad.

Ez a feltöltőkártyás gyerekeknek való dolgot meg gondold át. Vannak emberek akiknek nem lételeme a telefonálás és a mobilneten fosbúkozás. Én átlagosan havonta 6-700Ft-ot beszélek le a telefonomon, bár fordult elő 20ezer is egy hónapra amikor minden össze jött és nem tudtam másként intézni a dolgaim. De netezni telefonról még alig, max ingyenes wifi hotspotnál. Ergo nem én vagyok a célközönsége a különféle akciós előfizetéseknek.
2012. márc. 19. 22:39 | válasz | #4
Feltöltőkártyás telefon gyerekeknek való. Egyébként a kártyás percdíjak is tartalmaznak hányadot az akciós telefonok áraiból. SZerinted ha egy szolgáltató egy 30k-s telefont odaad 5k-ért, a különbözetet miből fedezi? Jótékony mi? Hogy neked telefonod lehessen.... a percdíjakból fedezi és az előfizetési alapdíjakból. Ezeket akkor is kifizeted, ha független telefont veszel+kártyát. Tökmindegy. Ezek a kedvezményeket azért tudja megtenni mert beleépíti a szolgáltatás árába. Ergó, aki nem vesz évente hűséggel új telefont, akkor is kifizeti az árát. Lehet téged ez nem zavar..... vagy nem látod ezt a groteszk helyzetet.
2012. márc. 19. 21:55 | válasz | #3
Miért talán függetlenül nem lehet okostelefont venni + kártyásan? Dehogynem. Akkor miről bszélsz?
2012. márc. 19. 15:21 | válasz | #2
Nekem az a gondom, hogy a készülékek árai bele vannak építve az előfizetési díjakba és a percdíyjakba. Az okostelefont, meg az többtízezer forintos készülékeket azért tudják ugye olcsón odaadni, mert bele van építve a szolgáltatás díjába, amit én akkor is fizetek, ha 10 éves a telefonom. Ezt a gyakorlatot kellene megszüntetni, akinek okostelefon kell, az fizesse is ki a készüléket.
2012. márc. 19. 06:50 | válasz | #1
Ha itthon ilyen történik (pedig történik) és kiderül akkor csak pár millió a büntetés. Csak, hogy mindenki jól járjon és a nép is megnyugodjon, hogy meg lett(ek) "büntetve"!