Több mint 20 sorozat folytatását jelentették be
2012. március 24. 23:00, szombat
Majd két tucat sorozat rajongói csaphattak a levegőbe, ennyi szériáról dőlt el, hogy folytatódhat jövőre is. Két Helyszínelők változat azonban veszélyben van.

Hirdetés

Melyik a legjobb Helyszínelők-sorozat?
Az eredeti, a Las Vegas.
New York.
Miami.
Az amerikai CBS tévécsatorna a napokban jelentette, hogy mely sorozatokkal kíván számolni mindenképpen jövőre, azaz a 2012-2013-as tévés szezonban. A megújított szériák nagy része májusi fináléjukat követően ősszel folytatódhat Amerikában 22 új epizóddal. Két hónap múlva pedig az is kiderül, hogy melyik az az esetlegesen egy-két sorozat, amiket csak egy fél évadra, 13 epizódra rendel be a csatorna.


A bejelentett sorozatok listájának alapos átnyálazását követően sokak számára kiderülhet, hogy sem a Miami helyszínelők, sem a New York-i helyszínelők nem szerepel a kedvezményezettek között. Mindez nem azt jelenti, hogy véget érne a két CSI-sorozat, a CBS-nek májusig van ideje döntést hozni, addig felmérhetik, hogy a bemutatásra váró új szériák milyen teljesítményt nyújtanak, s azt is, hogy a friss sorozattervek, a pilotok miképp sikerülnek. S valószínűleg ezzel párhuzamosan tárgyalások is folynak a CSI: Miami és a CSI: New York gyártó stúdiójával, készítőivel, valamint a lejártó szerződéssel rendelkező színészekkel, mert ezen sorozatok apadó nézettségét a meglehetősen magas gyártási költségek csökkentésével lehet valamilyen szinten kompenzálni.

A CBS a komédiái közül pár tavaly megújította a 2012-13-as évadra az Így jártam anyátokkal (How I Met Your Mother) és az Agymenők (The Big Bang Theory) című sorozatait, s most már azt is biztosra lehet venni, hogy az újonc 2 Broke Girls visszatér a második szezonnal, valamint a Mike és Molly (Mike & Molly) a harmadikkal. Kérdés, hogy a csatorna mihez kezd a Rob és a Egy kapcsolat szabályai (Rules of Engagement) című komédiáival, ezek sorsáról valószínűleg csak májusban lesz döntés. Ugyancsak nem tudni semmit a Két pasi meg egy kicsi (Two and a Half Men) jövőjéről - a sorozat nézettsége abszolút rendben van, Ashton Kutcherrel sikeresebb, mint Charlie Sheen utolsó szezonjában, azonban még jelenleg is folynak a bértárgyalások a nyáron egy évadra aláíró színésszel.

A CBS csatorna rengeteg krimisorozata közül már biztos, hogy folytatódni fog A mentalista (The Mentalist), a Gyilkos elmék (Criminal Minds), a Hawaii Five-0, a Zsaruvér (Blue Bloods) és a CSI, azaz az eredeti Helyszínelők is visszatérhet a 13. szezonjával. Az újonc krimik között A Célszemély (Person of Interest) készítői készülhetnek a második szezonra, a Felejthetetlen (Unforgettable) sorsa azonban még kérdéses. Természetesen Amerika két legnézettebb sorozatának, az NCIS-nek és az NCIS: Los Angelesnek sem fenyegeti jövőjét semmi, előbbi a tizedik, utóbbi a harmadik évadával folytatódhat ősszel. Gyenge nézettsége ellenére A férjem védelmében (The Good Wife) is visszatérhet jövőre a negyedik szezonjával, köszönhetően annak, hogy a csatorna legelismertebb szériájáról van szó.


A többi amerikai országos csatorna is elkezdett egyébként mozgolódni, például az NBC vezetősége eldöntötte, hogy jövőre is folytatja a Grimm című krimisorozatot, valamint a Kasszasiker című színházas szériát. Az ABC pedig sajtóértesülések szerint bármelyik nap bejelentheti, hogy újabb szezonnal ajándékozza meg a Once Upon a Time, a Revenge, a Grace klinika (Grey's Anatomy), a Moden család (Modern Family), a Castle, A kondom el van vetve (Suburgatory), a Last Man Standing, A semmi közepén / Családom és egyéb emberfajták (The Middle) és a Happy Endings készítőit.

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2012. márc. 30. 10:08 | galéria | válasz | #38
*tobbet jelent majd, megha ezt keptelen is leszel megerteni. Gonosz telefon.
2012. márc. 30. 10:05 | galéria | válasz | #37
Csak azert jovok vissza, mert remenykedek, hogy vegre sikerul ravilagitanom arra, hogy rohadtul nem kene olyan embereket korrigalnod es elmes megjegyzesekkel lefele nyomnod, akik rohadtul nem kivancsiak erre, es ezt a kommentjeid ertekelesevel tudomasodra is juttatjak.
Kepzeld, most telefonrol jottem fel, es kizarolag azert, hogy valaszolhassak! Na erre varrjal gombot
, hahah!
Es egeszen addig fogok visszajarni, amig annyi negativ ertekelesed lesz, hogy mar a hozzaszolasaid sem fognak megjelenni az oldalon. Es tudod miert? Mert az jelent majd minden szonal
minden szonal baratom. Nem csak seggfejek jarnak ide, megha ezt behe
2012. márc. 30. 08:53 | válasz | #36
Amikor ilyen posztokat látok, mindig ez jut az eszembe:
http://funny-pictures-blog.com/wp-content/uploads/2011/09/Geek-guy-MEME.jpg
Tán te vagy az?
winnie  
2012. márc. 29. 17:41 | válasz | #35
"Tudod nekem van más dolgom is"

viszont most, hogy találtál flame partnert 10 órakor, 12 órakor és hajnal 6-kor nem volt más dolgod. előttem a kép, ahogy hajnalban megnézted remegő kézzel, hogy kaptál-e választ, hogy válaszolhass.

szerintem ez érdekes jelenség. a gond nem ezzel van, hanem:

"hogy gyökér módon kötekszel itt orrba-szájba nagy erőkkel."

ez a gyökér? oké, mindig tanul az ember. másnak az, hogy a kommented így kezdődött "Helyszínelők...mi a ráknak van ennyi?" de vajon hol látod a nagy erőt? "2004 óta van ugyanannyi csi sorozat. elég lassan lesz minden városnak" - nem tűnik annyira nagy erőnek.

hidd el, nem meglepő a dolog. teljesen általános jelenség, hogy valaki besérül egy ártalmatlan kommenttől (eleve minek kommentel, aki érzékeny? child, please:) és ilyenkor jön az, hogy elkezd vagdalkozni és nem veszi észre sajnos, hogy ezzel pont azt csinálja, amit a másik kommentjénél kifogásol, s ha arról van szó, akkor lesüllyed a másik általa feltételezett szintjére.

de én rendes vagyok, így írtam egy kommentet, amire ismét reagálhatsz.
2012. márc. 29. 05:50 | galéria | válasz | #34
Jah mert most kerültem gépközelbe. Tudod nekem van más dolgom is. Azt meg ne várd hogy majd annyiban hagyja itt valaki hogy gyökér módon kötekszel itt orrba-szájba nagy erőkkel. Nem is értelek, majdnem annyi ideje jársz ide mint én.
DrTre  
2012. márc. 28. 23:15 | válasz | #33
Tudod, nem szólok bele olyan dolgokba, amikről nem tudok semmit. Szted miért utálom az NCIS-t? Mert nem láttam egy részt sem? Ha pedig nem veszed észre, hogy mindegyik ugyanarra az alapkoncepcióra épül ugyanazokkal a karakterekkel, akkor az a te szűklátókörűséged és nem az én hülyeségem. Erről vitatkozhatunk nyugodtan, de ez annyira köztudott és egyértelmű, hogy fölösleges.

Én csak annyit írtam, hogy az egy szar sorozat, az összes CSI közül a legszarabb, de ez az én véleményem, nem is hülyéztem le mást amiatt, hogy szereti, de azért kíváncsi lennék rá, hogy miért. Ha pedig csak belém kötni akartál, akkor bocs.
winnie  
2012. márc. 28. 18:09 | válasz | #32
"Lazíts ember."

te kezdtél el rugózni egy 3 nappal ezelőtti kommenten, amivel már senki sem foglalkozott.
winnie  
2012. márc. 28. 18:05 | válasz | #31
sajnos nekem ez a munkám, muszáj csinálni, meg kell élni valamiből. de láthatod, ő is írja, hogy nem vicces. el kell fogadnod, hogy neked ez a fajta humor tetszik. én például nem keresem az okokat, hogy miért tartod viccesnek.
Seth74  
2012. márc. 28. 13:00 | válasz | #30
Én nevettem rajta.
De ez biztosan csak azért történhetett meg, mert én nem ülök naphosszat a képernyő előtt ülve sorozatokat nézve és elemezgetve több webes felületen is.
2012. márc. 28. 11:57 | galéria | válasz | #29
A Makkoshotyka tényleg nem vicces.
Én pl. amikor meghallottam, azonnal elsírtam magam, kedélyjavítókat is szedtem utána sokáig.
Nem személyeskedés képpen, de mikor jöttél ki a szobádból utoljára? Kit izgat hogy mikor volt aktuális, most komolyan? :)
Lazíts ember. Én is örülök neked, viszont legalább velem nem örülnek együtt a szabad géphasználat áldásait élvező ápoltak. ;)
winnie  
2012. márc. 28. 11:43 | válasz | #28
éppen ez a baj, erre próbáltam rávilágítani, hogy te komolyan azt hitted, hogy rettentő vicces dolgot írsz. ha gyakorlod, akkor idővel menni fog, de az, hogy leírod, hogy makkoshotyka, még nem vicces. mint ahogy az sem túl humoros, hogy 2012-ben írod le, ami 2004-ben számított aktuálisnak.

a lényeg, hogy te annak érzed és éppen ezért én is együtt örülök veled.
2012. márc. 28. 09:47 | galéria | válasz | #27
Látom te is a párját ritkító humorérzéked miatt vagy 6/38-as.
bunny  
2012. márc. 27. 00:57 | válasz | #26
" Ugyancsak nem tudni semmit a Két pasi meg egy kicsi (Two and a Half Men) jövőjéről - a sorozat nézettsége abszolút rendben van, Ashton Kutcherrel sikeresebb, mint Charlie Sheen utolsó szezonjában"

Hááááát ... nem rossz, de nagyon más mind a CH-es, és szerintem a régi volt a jobb. Megnézem, letörlöm, kb. ennyit ér a mostani. persze ez magánvélemény.
2012. márc. 27. 00:32 | válasz | #25
MIndegyikben más szerepek vannak. Most vagy nézed őket és segget csinálsz a szádból. Vagy nem nézed őket és hülyeségeket beszélsz.
2012. márc. 27. 00:31 | válasz | #24
"A két NCIS a legnézettebb sorozat Amerikában(mármint az usa-ban, nem mindegy)? Ritka sz/r mindkettő, de ebből is látszik, hogy az ottani átlag parasztnak mi kell."

Itthon tudod ugye, hogy mi a legnézettebb? A különbség az, hogy ott olyan sorozatokat is néznek, amiket itthon csak hajnal kettőkor mernek bemutatni.
2012. márc. 26. 23:53 | válasz | #23
Hát a Grimmet én kaszáltam volna a rákba, még jó, hogy nem rajtam múlt. Ritka pocsék, kiszámítható, dögunalmas, mindenféle színészi játék nélkül, talán egyedül farkasbarkas barátunk beszólásai éltetik még a sorozatot.
Sippie  
2012. márc. 26. 17:23 | galéria | válasz | #22
a grimm jó hír, how i met is jó, a sok krimi hülyeség helyett meg lehetne inkább csillagkapu sorozat, vagy valami normális scifi.
DrTre  
2012. márc. 26. 15:19 | válasz | #20
Az is nevetséges, hogy igen, mindegyik sorozatban ugyanazok a szerepek vannak, csak más városban és minél újabb a sorozat, annál nevetségesebb.

Erre azért kíváncsi lennék, hogy nektek mitől tetszik pont az. Mi az, ami jó benne?
loky  
2012. márc. 26. 15:16 | válasz | #19
Amúgy egy kicsit egy kaptafára megy az összes Helyszinelős sorozatnál (NCIS, CSI) hogy a csapat vezetője nagyon rossz viszonyt ápol a főnökeivel... kicsit idegesítő:)
loky  
2012. márc. 26. 15:14 | válasz | #18
Nekem speciel a helyszinelős filmek közül csak az NCIS jön be, de az nagyon. A többit akkor nézem, ha épp nincs más. Bár a CSI-ban (valamelyikben) volt egy duplarész, amin beszartam. Amikor a csávót egy üvegkoporsóban eltemették, bejöttek a vöröshangyák és már majdnem szétrágták a seggét... a többi rész simán közepes. :)
DrTre  
2012. márc. 26. 15:06 | válasz | #17
Örülök, ha neked tetszik, de nekem égnek áll a hajam tőle. Nem mondom, hogy jobb sorozatokat nézek, mert ez csak az én véleményem, de azok a műmájer karakterek, a dialógusok, a szereplők kapcsolatai egymással...vmi borzasztó. A CSI:Miami-ban Horatio-nak legalább van stílusa és bár az is idegesítő és vicces, de még mindig hihetőbb, mint az érzelmek nélküli, mindentudó és fapofájú NCIS-es főnöknek(nem tudom hogy hívják).
Narxis  
2012. márc. 26. 15:01 | válasz | #16
Én az NCIS-t elkezdtem nézni és 3 hét alatt eljutottam az 5. évadig. Nem mondom, hogy rossz mert jó viszont egyértelműen propaganda és igazi popcorn sorozat egyben. Szóval vegyesek az érzéseim, bele van sűrítve minden, még viszonylag jól is de néha annyira közhelyes, hogy borzasztó. Egyelőre nézem ameddig van hozzá kedvem.
DrTre  
2012. márc. 26. 14:49 | válasz | #15
Are you fucking kidding me?

A két NCIS a legnézettebb sorozat Amerikában(mármint az usa-ban, nem mindegy)? Ritka sz/r mindkettő, de ebből is látszik, hogy az ottani átlag parasztnak mi kell. Olyan szinten van, mint nálunk a Barátok közt, itt is azt nézi mindenki. Ez most azért ütött rendesen, számomra. Vicces :)
asgh  
2012. márc. 26. 14:33 | válasz | #14
A Person of Interest-nek és a Big Bang Theory-nak örülök, az Unforgettable-ért szorítok. A Fringe jó lenne, ha folytatódna, nekem jobban bejön a sztori követő, mint a kezdeti "minden napra egy eset a la X akták" stílus, ha csökken is a nézettsége, legalább fejezzék be rendesen, ne az utolsó pár részben csapják össze.
Ezen kívül már csak a Homeland sorsa érdekel - a tavalyi év legnagyobb meglepetése volt a számomra. Kevés sorozat van, aminek az alapsztorija ennyire nem érdekelt (USA-ba hazatérő hadifogoly szocinyomora - hagyjanak már), ehhez képest a legnívósabb sorozat volt, amit az utóbbi időkben láttam, durván rá lehet kattanni.
Ami a helyszínelőket illeti: a Las Vegas rendben volt, viccesek voltak az esetek, kellően érdekesek a karakterek, ehhez képest a Miami botrány gagyi, a New York meg netto unalom.
Amit sajnálok: kevés a minőségi BBC sorozat, Sherlock megint csak 3 rész, az Extras-hoz hasonló remekmű meg sehol.
(A Lie to Me-t elkaszálók meg b..szák meg. )
hungi  
2012. márc. 26. 11:11 | válasz | #13

" A modernebb krimik simán verik a régieket, de csak azért, mert modernek. "

NA ez a megalol. Csak azért jobb, mert új? Mert egy csapat laborosnak maszkírozott exmodell 40 percen keresztül úgy csinálnak, mintha nyomoznának? Mintha értenének hozzá?
2012. márc. 26. 10:20 | válasz | #12
"ahol használni kellett kicsit a gógyit hogy rájöjj, ki a gyilkos, pl. a Kálámbó, "

Ott kegyetlenül használni kellett aztán a gógyit. Nem arra kellett figyelni, hogy jön rá a Mester, mert rögtön tudja az elején. Hanem 90 percig azon gondolkodhatsz, hogyan fogja lebuktatni az illetőt.

Egyébként az az igazság, hogy nagyon butaságot írtál. A régi, klasszikus nyomozós sorozatokba mai szemmel szinte azonnal kitalálod, hogy ki a gyilkos. Nem mintha ezért lennének jók. A modernebb krimik simán verik a régieket, de csak azért, mert modernek. Nyilván az Aranycsapatot is simán leverné bármelyik szedettvetett NB1-es focicsapat.
hungi  
2012. márc. 26. 09:48 | válasz | #11
Az összes CSI ritka gyenge, a klasszikus, izgalmas nyomozós sorozatokhoz képest - ahol használni kellett kicsit a gógyit hogy rájöjj, ki a gyilkos, pl. a Kálámbó, ahol bár tudtad, hogy mi történt, azt figyelhetted, hogy erre hogy jön rá a Mester, ezerszer jobb volt.
Amikor a Horáció először nézett Kék Acélul, nekem ott szakadt el a cérnám...

A Fringe is már csak vergődik ebben az évadban, sajnos - bár nagyon szeretem, ez már csak vergődés, finish it!

A "The Event" fantasztikus első évadának lesz folytatása?
2012. márc. 26. 08:57 | galéria | válasz | #10
Borzasztó marhaság ez a helyszínelők sorozat.
winnie  
2012. márc. 25. 21:19 | válasz | #9
a nézettsége a pocséknál is pocsékabb, csak azt mondom, hogy nincs arról szó, hogy vége lenne. bőven megvan rá az esély, de arra is hogy folytatódik, mert úgy meglenne a 100 rész és mehet szindikátusi utósugárzásba. tehát csak arra célzok, hogy nem dőlt el semmi. a számok alapján már rég kaszálni kellett volna, tavaly vagy tavalyelőtt sem lett volna meglepetés.
2012. márc. 25. 18:49 | válasz | #8
Hát pedig nem a kisujjamból szoptam elhiheted!Annyira nem vagyok közel a tűzhöz.Remélem egyébként,hogy nincs igazam,de ezt olvastam,mert eléggé visszaesett a nézettsége.Mellesleg személyes kedvencem,tehát nem is érdekem,hogy befejeződjön:-)
winnie  
2012. márc. 25. 14:49 | válasz | #7
akkor elég rosszul tudod:) senki nem mondta, hogy befejeződne. befejeződhet. de ez majd eldől.
winnie  
2012. márc. 25. 14:48 | válasz | #6
"Lassan már minden városnak saját helyszínelők sorozata lesz."

2004 óta van ugyanannyi csi sorozat. elég lassan lesz minden városnak.
2012. márc. 25. 13:15 | válasz | #5
Amúgy a Fringe úgy tudom befejeződik a 4-ik évaddal...
2012. márc. 25. 13:14 | válasz | #4
Makkoshotykai helyszínelők!!!! :-)
2012. márc. 25. 09:14 | galéria | válasz | #3
Helyszínelők...mi a ráknak van ennyi? Lassan már minden városnak saját helyszínelők sorozata lesz. Jövőre jön a Makkoshotykai Helyszínelők.
winnie  
2012. márc. 25. 08:54 | válasz | #2
milyen infó? a folytatásról? nem tudni, de esélyes, bár rém gyenge a nézettsége, nem tudni, de esélyes, nyáron, nyáron, ősszel folytatódik.
Enton  
2012. márc. 25. 03:33 | válasz | #1
Fringe, Community, Weeds, Falling Skies, Boardwalk Empire-ről nincs valami info?
A How I Met Your Mother, The Big Bang Theory, 2 Broke Girls és Modern Familynek nagyon örülök.